The world is too much with us

Túlzás nékünk ily világ; későn vagy rögtön
Veszünk-veszítünk; erősségeink csorbítjuk–
A Természetben alig látjuk viszont arcunk;
Szívünk elherdáltuk, hitvány a malaszt!
Keblét mezteleníti a tenger a Holdnak,
S a szelek mik bármi órán süvítnek most
Álomittas virágok, gyülekeznek épp;
Idegenül ilyentől, mint annyi mástól:
Meg sem rezzenünk. Nagy Isten! Volnék bár
Pogány, ósdi hiedelembe szippantva
És állanék e lágy réten oly tüneményt látón,
Mely árvaságomból elvenne sokat.
Próteuszt nézve kélőn tengerhabból
Vén Tritón kagylókürtje fülembe rivall.

Villányi G. András fordítása

Az ablaknál ülsz
és havazik.
A hajad fehér
és fehér a kezed,
de fehér arcod két tükrébe
mozdíthatatlanul befészkelt a nyár:
ott a hely, egy egész ország a láthatatlanba emelkedett réteknek,
a csermelyeknek, hol éjszakára meghúzódnak az árnyékszarvasok.

Jajgatva hullok fehérségedbe,
zokogok, amint beborít havad:
belőle az élet oly halkan távozik,
mint a végigmondott imádság nyomán.

Ó, belealudni a te havadba,
a világ tűzlélegzetének minden kínjaival,

míg az arcodból eredő ráncok,
a hajadból húzódó vonalak
mélyebbre merülnek a tengeréjszakába
az új születés gyökere felé.

(Sternverdunkelung, 1949)

András Orsolya fordítása

a legszebb karácsonyt, amire emlékszem,
egy kis szobában töltöttem
Philadelphiában,
lehúztam az összes
redőnyt,
lefeküdtem
és magamra húztam a takarót.
se telefon,
se karácsonyi lap,
se család,
se ajándékok
és úgy hiszem, jobban éreztem magam
bárkinél abban
a városban,
szinte bárkinél
bármely
városban,
és a szilvesztert
is ugyanígy
ünnepeltem.

Csősz Gergő fordítása

Napfonalak
(Fadensonnen)

Napfonalak
a szürkés, sötét pusztaság felett.
Egy égbenyúló gondolat
megragadja a világosság hullámait:
el kell még énekelni
az emberen túli
dalokat is.

Ki melléből szívét kitépi
(Wer sein Herz aus der Brust reißt)

Ki melléből szívét éjidőn kitépi, rózsáért nyúl –
vele levelét, s a tövist is megkapja,
tányérjába fényt önt a virág,
poharát feltölti lágy fuvalommal,
szerelemmel suttogva az árnyvilág.

Ki melléből szívét éjjelre kitépi, s magasba veti azt:
hibát nem ejt, nem is tűrheti,
megkövezi a követ,
órákból neki az eleven vér harangoz,
markából az időt kiüti:
gyönyörű labdákkal játszhat az,
szólhat mindkettőnkről – ha meri.

Nyárfa
(Espenbaum)

Nyárfa, lombod bevilágít az éjbe.
Sosem volt ily tündöklő anyám őszi haja-fénye.

Gyermekláncfű: zöld, mint most Ukrajna.
Szőke anyám többé nem jő haza.

Esőfelhő, forrásnál késlekedsz-e?
Mindenkiért esd anyám, szótlan csordul édes könnye.

Kerek csillag, arannyal díszíted a hurkok ágát –
anyám szívét hűs ólom járja át.

Tölgyfaajtó, sarokpántodból kicsoda emelhet ki?
Szelíd anyám, ugye nem lehet már hazatérni?

Bánfai Zsolt fordításai

Illusztráció: Paul Klee

(Mutability)

Múlás és sérülékenység (1)

Mélytől magasba kúszó mállás
Magasból mélységbe merül torz
Hangok skáláján; majd összecseng makulátlan:
Dallamos, bár bús melódiában.
Bűntől, kapzsiságtó s kételytől tiszták
Ők hallják meg csak:
Igazság el nem bukhat; ám gúnyája bármi
Tartós, fagyos zuzmaraként lottyad;
Reggel még dombot-síkot fehérített,
Mostanra sehol; aláomlik dicső tornya,
Fenséggel hordta tegnap
Mohos koronáját, ám viselni
Néma légbe hasító, kósza rikkantást sem bírt,
Nemhogy az Idő leírhatatlan érintésit.

Villányi G. András fordítása

—————————–

(1) Írhatta volna buddhista elmélkedő. A cím dünamisza különösen gondot okoz: ugyanis bár az elsődleges szótári értelem „múlékonyság”, ennél fontosabb e fogalom hatása a lényre, amely elszenvedi általa szűntelen sérülékenységét.

Falhoz! – a kivégzőosztag készenlétben állt.
Aztán kegyelmet kapott.
Tegyük fel, hogy lelővik Dosztojevszkijt,
mielőtt mindezeket megírta volna?
Gondolom, nem lett volna semmi.
Nem számított volna.
Nem közvetlenül.
Milliárdnyi ember van, aki
soha nem olvasta őt, és soha,
de soha nem is fogja.
De tudom, hogy fiatalemberként
ő segített túlélni a gyárakat,
túljutni a kurvákon.
Magasba emelt minden éjjel.
majd letett a földre,
egy jobb helyre,
hol egy bárban
iszogattam a többiekkel,
a többi csavargóval.
Örültem,
hogy Dosztojevszkijnek kegyelmet adtak,
mert nekem meg ő adott,
Ő tette lehetővé, hogy meglássak
rothadó arcokat,
szembesüljek saját szellemvilágommal,
bár a halál ujjal mutogatott rám.
Megmaradtam,
és masszív alkoholistaként
osztottam meg e bűzlő sötétséget
hasonszőrű
testvéreimmel.

Márkus László fordítása