Boldog volt a nap.
Oszlott hamar a köd, dolgozgattam a kertben.
A loncvirág fölött kolibrik lebegtek.
Nem volt java a földnek, ami hiányzott volna.
Nem tudtam senkiről, aki irigylésre méltó.
Gyötrelmeimet a felejtés takarta.
Nem szégyelltem, hogy nem vagyok több a többieknél.
Testem fájdalma eltűnt.
Láttam egyenesedvén kék tengert s vitorlákat.
Botár Attila fordítása
Illusztráció: Paul Klee
Láttam egyenesedvén kék tengert s vitorlákat.
Elsőként a feketerigó fémes kopogása,
ahogy megszállottan remeg a liliomfán
szürkületkor. Újra összegyűlik a kert,
hazahívja a verebeit,
milyen lármát csapnak a babérsom alatt
(az ajtókhoz közel) és minden veréb,
akár a vaspor végigsuhan a kert erővonalain.
Kivárom az utolsó szárnycsapásokat, majd
végignézem, ahogy minden elcsendesedik:
a fény kialszik, lenyugszanak a rigók is
a tisztás legvégén a platánokon,
így ereszti le magát minden fa
új teher alatt, de kitartok egy rövid időre,
amíg el nem sötétedik minden,
amíg a madarak abba nem hagyják az éneklést,
mintha ekképpen tanulnék önuralmat.
Nagypál István fordítása
Nem fogod elhinni,
de vannak emberek,
akik úgy élik le az életüket,
hogy nagyon kevés
a súrlódás, és
sosem szoronganak.
Jól öltözöttek,
jól tápláltak, jól alszanak.
Elégedettek
családjukkal,
és egész életükkel.
Bár az ő életükben is vannak
gyászteli pillanatok,
de összességében véve
életük zavartalan.
És legtöbbször
nagyonis jól érzik magukat.
És amikor meghalnak,
általában könnyű
haláluk lesz, ami legtöbbször
álmukban éri őket.
Nem hiszed el…
Igen, valóban léteznek ilyen
emberek.
Én nem tartozom közéjük.
Nem vagyok ilyen.
Ó, nem, én nem vagyok egy
közülük.
Még csak nem is törekszem arra,
hogy ilyen
legyek…
De ők is léteznek
ott,
és én is,
de én meg itt vagyok.
Márkus László fordítása
„Száz hölgy vár önre, jó Arnó barátom,
kit messzi partra vinne át a bárka,
de nem juthatnak túl a tengeráron,
mert nem fúj szél se előre, se hátra.
De ha ön egy jó nagyot fingana,
támadna abból szél, de akkora:
ön lenne mindük mentőangyala.
Érdeklődnék, nem bízhatnánk magára?”
„Őrgróf Uram, a hölgyeket imádom
és a szerelmet; hát, ahogy kivánja,
segítek rajtuk szívből, s mindenáron,
még akkor is, ha tán káromra válna.
Ha nem tenném, az volna bűn s hiba,
s hogy vesztüknek ne én legyek oka,
s hogy mindenképpen érjenek oda,
egy jó nagyot még szarnék is utána.”
„Arnó barátom, csúf minden szava,
mert száz bájos hölgy sérelmet soha
nem szenvedett el olyat, mint ha a
seggével űzi őket Szíriába!”
„Kedves Őrgróf, a fing nélkül hova
jutna a sok hölgy? csak az ostoba
illemnek lenne mind áldozata!
Majd moshatok, de nem szartam hiába.”
Horváth Viktor fordítása
Akkor küldte, amikor sokáig nem kapott levelet a férfitól,
akit szerető szívvel várt.
Dajka a Ki családból
Tükörképed sem
látni már a hegyi kút
hűvös vizében.
Talán nem csak sekély volt,
hanem végleg kiapadt?[1]
Így válaszolt. Taira no Szadafumi
Azt mondod, sekély:
oly kellemetlen szavak.
Hegyi kutat hát
mélyre ástam, s kavarog,
ezért nem láthatsz benne.
(Szerelmes dalok első kötete, 530–531.)
Egy hölgynek küldte, miután hazatért tőle. Curajuki
Ha kora hajnal
soha el nem jött volna,
fehér harmat és
bánat nem ül szívemre,
nem veszünk fájó búcsút.
Így válaszolt. Ismeretlen költőnő
Annak, ki elmegy,
nem tudom, mi ül szívén.
Fehér harmatnál
hamarabb illantam el
perzselő nap hevétől![2]
(Szerelmes dalok negyedik kötete, 862–863.)
Fittler Áron fordításai
Dajka a Ki családból (Ki no menoto, 紀乳母)
Taira no Szadafumi (平貞文)
?–923
A IX–X. század jelentős költője. Híres volt szerelmi kalandjairól, ezeket dolgozza fel a fiktív elemekkel is kiszínezett Taira no Szadafumi regénye (Heicsú monogatari, 平中物語) című verses regény. Több alkalommal szervezett költői versenyeket, amelyeken a kor legnagyobbjai, többek között az első császári rendeletre összeállított vaka-antológia, a Régi és új dalok gyűjteményének (Kokin vakasú, 古今和歌集) szerkesztői közül Ki no Curajuki, Mibu no Tadamine és Ósikócsi no Micune is részt vettek. Taira no Szadafumi fennmaradt verseinek többségében a be nem teljesült, illetve a boldogtalan szerelem miatti bánatáról énekel.
Ki no Curajuki (紀貫之)
872?–945
Kora és egyúttal a vaka-költészet egyik legnagyobb költője, a harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, 三十六歌仙) egyike. A Régi és új dalok gyűjteményének egyik szerkesztője, ő írta az antológia japán nyelvű előszavát, amely az egyik első versesztétikai munka. Fontos részt vállalt a japán nyelvű költészet (vakaköltészet) irodalmi közéletben való elterjesztésében. Fiatal kora óta számos költői versenyen vett részt, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendezett ilyen vetélkedőket. Gyakran kérték fel festett paravánok képeit vakába foglaló paravándalok komponálására. Toszából a fővárosba, Heiankjóba (平安京) való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, 土佐日記) örökítette meg. Ezen kívül Újból válogatott dalok (Sinszen vaka, 新撰和歌) címen összeállított egy 360 vakát tartalmazó válogatást szerinte kiválónak ítélt költeményekből.
Borítókép: a fordító felvétele
[1] A versben többértelmű kifejezéseken keresztül egyszerre kerül kifejezésre egy sekély vizű, majd kiapadó hegyi kút és a lírai én aggodalma. A kút sekély vizével a férfi nem elég mély érzéseire, kiapadásával pedig látogatásainak megszűnésére utal a költőnő. Válaszában Szadafumi azt bizonygatja, hogy éppen azért nem látja őt, mert mélyre ásta a kutat, azaz elmélyítette érzéseit, miután hölgye azzal vádolta, hogy azok sekélyesek.
[2] Ebben a versváltásban is többértelmű kifejezéseket találunk: az eredeti szövegben az „okite” jelenti azt, hogy ‘felkel’ (起きて) és azt, hogy (a harmat) ráül, lecsapódik valamire (置きて). A válaszversben az „elillan” szó visszautal a harmatra, illetve kifejezi a lírai én elválás miatti nagy fájdalmát, amitől már-már megsemmisül. Ezen kívül a ’fehér harmat’ jelentésű „siracuju” (白露) szó magában foglalja a ’nem tud’ jelentésű „sirazu” (知らず) ige első felét, az ’érzés’, ’gondolat’ jelentésű „omo(h)i” (思ひ) pedig a ’nap’ (hi, 日) szót, ezzel kapcsolódik a harmathoz.
A költő, az nagy színlelő.
Méghozzá zseniális:
valós fájdalmat színlel ő,
még ha valóban fáj is.
És olvasói rendszerint
jól érzik ott a rímben –
nem e kettős költői kínt,
csak magukét, mi nincsen.
S így körbe-körbe járogat,
cicáz az értelemmel
ez a felhúzós kisvonat,
mit szívnek hív az ember.
Havasi Attila fordítása
