Címke: ifjúsági irodalom

Bejegyzések

A függöny mögött

Néhány élelmesebb gyerek rájött már, hogy a szája íze szerint alakíthatja az eseményeket, ha a karácsonyi készülődés során amúgy is túlvezérelt szülői idegszálakat kicsikét megrágcsálja. Elég egy apró hiszti, egy nemakarok és akkorsemegyek a zsúfolt bevásárlóközpontban, és könnyen a kosárba kerül egy doboznyi legóval több, vagy az a gyümölcsös rágó, aminek hamar elmegy ugyan az íze, de amíg rágjuk, olyan jó. Persze az óvatosság sosem árt, volt már gyerek, aki a kelleténél tovább csüngött a felnőttek idegszálán, aztán legó és gyümölcsös rágó helyett pofont kapott a bevásárlóközpontban.

A karácsony előtti napokban nálunk az egyik felnőtt a konyhában főzött, a másik felnőtt pedig a felgyűlt edényeket szedegette, mosogatta és törölgette. Az egyik felnőtt tervet készített a porszívózásra és az ablakpucolásra, míg a másik felnőtt csak a tévé elé szeretett volna ülni, mert az ablakot már megmostuk a nyáron. Ha már úgyis arra jársz, vidd ki a szemetet, mondta az egyik felnőtt a másik felnőttnek.

Én eközben játszottam, és nem láttam a formáját és nem is éreztem a tapintását egyik játékomnak sem. Így változott a kezemben a tavalyról itt maradt kisautó az idénre kért helikopterré, és a tavalyi akcióhős így lett a várva várt robotember. Kiraktam a puzzle készletet is, amiből hiányzott két-három darab. Ha elkészültem vele, a kék égen lyukakban kilátszott a parketta. Véletlenül felszívta a porszívó, valami besodorta a szekrény mögé, ami olyan vaskos, hogy a felnőttek még együttesen sem képesek megmozdítani. A távirányítós autóba belefolyt az elem, mert hónapokig még arról is megfeledkeztem, hogy van ilyenem. Szerintem nem is tavaly karácsonyra, hanem még azelőtt kaphattam.

Szenteste reggelén a konyhában segítenék, de az egyik felnőtt már mindent megcsinált, amit pedig nem, azt már megcsináltatta a másik felnőttel. Amíg erről beszélgettek (az a bizonyos idegszál végül mindig elszakad), én elhúztam a függönyt. Mögötte megláttam egy fenyőfát. Annak nem lett volna szabad ott lennie, mert a Jézuska hozza a fenyőfát, aki csak este jön. És akkor az egyik felnőtt azt mondta, hogy meglested a Jézuska fáját, mielőtt feldíszítette volna, ezért lehet, hogy el sem fog jönni az este.

A másik felnőtt erre azt mondta, hogy a Jézuska minden bizonnyal el fog jönni, a felnőtt csak ne beszéljen ilyeneket. A felnőtt erre azt felelte, hogy a Jézuska talán eljön, de lesz valaki, aki el fog menni, ha a másik így folytatja.

Pedig mennyi türelem kell egy gyereknek ahhoz, hogy kivárja a karácsonyi ajándékát! A Mikulás és a Húsvéti Nyúl csomagját rögtön megkapom, ahogy felébredek. A névnapi és a születésnapi ajándékot pedig már az ebédnél. A karácsonyi ajándék bezzeg csak sötétedés után érkezik, miután csilingelt a Jézuska a zárt szobaajtó mögül.

Milyen különösen hosszú volt ez a karácsonyi nap, milyen kétségbeejtő a gondolat, hogy a Jézuska idén talán nem hoz ajándékot! Alig csúsztak le az ünnepi falatok a torkomon, hiába kérleltek a felnőttek, hogy egyek még. Mikor megszólalt a csengő, és kinyitottam a szoba ajtaját, először nem is láttam a karácsonyfát és az ajándékokat. De ahogy alaposabban megnéztem, ott volt minden, a Jézuska nem haragudott rám, amiért meglestem.

Bejegyzések

A varázsajtón túl

Boriék családja nyaralni indult. Roppant izgalmasan kezdődött a kirándulás! Hajnalban kellett kelni és Met Rózni egy hatalmas üvegházig, ahol a mozdonyok aludtak. Vagyis mire odaértek, már kezdtek ébredezni a nagy pöfögő-döcögő vonatok és hatalmasakat füttyentettek. Seprencs szerint ezzel fejezték ki az indulás miatti izgalmukat. Hát, Bori is igazán izgatott volt már. Mikor apu megvette a jegyeket, megkeresték az ő járgányukat és elfoglalták a helyeiket. A vonat kicsit még kérette magát, aztán lassan nekivágott a síneknek. Anyu és apu egymás mellet ültek, velük szemben Bori és Seprencs. Az ő lábuk nem ért le, de ezt nem is igazán bánták. Bori a lábát lógázta és érdeklődve pislogott kitágult szemeivel, Seprencs pedig addig-addig nyújtózkodott, míg fel nem érte az ablakot, hogy kikukucskálhasson.

­­– Mikor érünk oda? – kérdezte Bori, miután kiértek a városból. Úgy érezte, éppen eleget ült egy helyben.

– Még sokára. Menj, nézelődj kicsit a vonaton, mi majd innen figyelünk!

– Hát jó – egyezett bele a kislány és Seprenccsel elindultak feltérképezni a terepet.

Az önzáródó kapu gyerekzárasnak látszott, hiszen mindig valahogy furcsán nyílódott és záródott a felnőttek előtt és mögött. Egy lámpa kezdett el világítani fölötte, akárhányszor csak kiment raja valaki és ott magára zárt egy másik ajtót.

– Biztosan valami nagyon nagy kincset őriznek ott!

– Gondold? – suttogta Seprencs.

– Persze, különben miért lenne gyerekzáras?

– A másik ajtó mögött lehet, amit olyan gondosan becsuknak maguk mögött – okoskodott a kobold. – A felnőttek váltják egymást, biztosan ők őrzik azt a valamit.

– Mi lehet ott? – kíváncsiskodott Bori.

– Gyere, lessük meg! – csillant fel huncutul Seprencs szeme. Így rögtön izgalmasabbnak tűnt az út. – Amikor kijön a következő őrző, kislisszolunk az önzáródó varázskapun és megelőzzük a következő őrszemet!

Bori kicsit megszeppenten nézett Seprencsre. Eszébe jutott, hogy talán nem is kellene nekik odamenni. Vajon anyu és apu mit fognak szólni, ha ő csak úgy kislisszol? De nem hátrálhat meg, elvégre a kobold azt hiszi, hogy ő a legbátrabb ovis a Süni csoportban!

– A varázskapu mellett el tudunk bújni, és ha nyílik, akkor aztán szedd a lábad, mert nem tudom, meddig marad nyitva!

Bori csak bólintani tudott, mert az izgalomtól már teljesen kiszáradt a torka. Több kakaót kellett volna reggelire innom, morfondírozott magában.

A következő kitárulkozáskor megfogták egymás kezét és halált megvető bátorsággal kezdtek el rohanni az önzáródó varázskapu felé. Bori még a szemét is becsukta, miközben átszaladtak az ajtórésen. Mikor legközelebb ki merte nyitni, már a varázskapun túl voltak és Seprencs ugrabugrált körülötte vidáman.

– Sikerült! Sikerült! – Bori megkönnyebbülten sóhajtott fel és óvatosan visszakukucskált az ajtó másik oldalára, de nem látott semmi különöset. Erről az oldalról is ugyanúgy átlátott a másik oldalra, mint a másikról erre.

– Na, gyere! Lessünk be a kincshez! – kiáltotta izgatottan a kobold.

Bori négykézlábra állt, Seprencs pedig nagy üggyel-bajjal feltornázta magát a hátára, hogy elérje a kilincset. Végre ki tudták nyitni a kincstárat. Bori gyorsan felpattant és közösen benyomták a nehéz ajtót, hogy lássák, mit rejt.

– Ez egy WC! – kiáltott fel csalódottan Bori. Seprencs hitetlenkedve állt a WC előtt, majd, mint aki nem adja fel, elszánt arccal ugrott fel az ülőkére.

– De biztosan valami csoda WC!

Hirtelen meghallották, ahogy kitárul mögöttük az önzáródó varázskapu. Mindketten összerezzentek.

– Biztosan egy újabb őr! – sikkantott Seprencs és majdnem beleesett a kagylóba. Bori négykézláb igyekezett bemászni a WC mögé, de még kicsit sem tudott elrejtőzni, mikor valaki benyitott.

Apu dugta be a fejét a WC ajtón.

– Hát ti meg mi rosszban sántikáltok?

– Csak… hát… mi csak – pirult el a kislány.

– Meg akartátok nézni a WC-t?

– Ühüm – bólintott Bori.

Apu kézen fogta és mintha mi sem történt volna, elindult kifelé. De ahogy a WC kagyló mellett mentek, Seprencs véletlenül megnyomta a gombot. Hirtelen lenyílt a WC alja és a síneket lehetett látni, ahogy hatalmas sebességgel száguldanak alattuk. A két kicsi mindentudóan összenézett. Apu visszavitte őket az ülőhelyeikhez, de ők már tudták, hogy a WC csak álca és az őrzők valahogy titokban elrejtették a kincset. Valami nagy kincset. Valahol ott, a WC és a sínek között.

 

 

(Illusztráció: Rootwire train)

Bejegyzések

Met Ró

Anyu közölte, hogy holnap nagy nap lesz, és metróval mennek a nagymamához, Bori szíve ahelyett, hogy megdobbant volna az örömtől, inkább összeszorult. Mint már említettük, kicsit füllentett, mikor azt mondta Seprencsnek, hogy ő a legbátrabb ovis a Süni csoportban. A jó éjt puszi után, amikor már alig derengett némi fény a szobában, Bori aggodalmasan ült fel az ágyában.

– Seprencs – nyögte panaszosan. – Seprencs, én nem akarok Met Rózni!

A kobold egészen váratlanul tűnt fel a szokott helyén, és érdeklődve nézett le a kislányra.

– Miért nem? Mi az a Met Ró? Valami ijesztő?

Bori hitetlenkedve nézett rá.

– Te nem tudod, hogy mi az a Met Ró?

– Hát nem itt lakik – vágta rá Seprencs, mint aki természetesen mindent és mindenkit ismer… már azok közül, akik itt laknak.

– Hát, nem – hagyta rá Bori csöppnyi gondolkozás után. – Tudod, már mondtam, hogy én vagyok a legbátrabb az oviban, de rajtam kívül az összes kiscsoportos és középsős fél a Met Rótól, sőt még a nagycsoportosok is! A Met Ró minden gyerek rémálma – tódította a kicsi.

Seprencs kissé hitetlenkedve bújt be a virágmintás takaró alá.

– Miért? Talán gyerekeket eszik ez a Met Ró?

– Szerinted eszik? – sikkantott Bori. – Erre eddig nem is gondoltam! De ami biztos, hogy hangos, és egy hatalmas alagútban lakik. Minden reggel lemennek hozzá a felnőttek, szerintem köszönniük kell neki. Amikor apu egyszer levitt, hogy bemutassa, azt hittem, hogy többé nem jutunk ki onnan!

Seprencs egyre ijedtebben hallgatta a kislányt. Ahogy összekucorodva feküdtek a kiságyban, egyszerre csak megjelent a képzeletében ez a félelmetes, borzasztó, hangos Met Ró.

– Tudod – folytatta Bori –, ha bekukkantasz az árokba, ahol szalad, kígyókat látsz. Fényes, csillogó kígyókat, amik olyan hosszúak, hogy nem is látod a végüket!

– Akkor lehet, hogy nem kéne holnap oda menned – suttogta tágra meredt szemekkel a kis kobold. – Talán még neked is túl ijesztő az a hely.

Bori érezte, hogy meg kell védenie a becsületét.

– Hah, nekem? Ugyan már – nagyot nyelt – nekem nem is ijesztő.

Seprencs csodálattal nézett a kislányra, aki kihúzta magát és próbált bátor mosolyt erőltetni az arcára.

– De tudod, ha holnap elkísérnél, csak hogy megnézd, hogy milyen bátor vagyok, akkor nyugodtan gyere!

Seprencs nem akart szégyenben maradni, ezért hát óvatosan rábólintott a dologra.

 

Másnap reggel Bori nagyon korán kelt. Még anyu és apu is aludtak, de ő úgy érezte, nincs vesztegetnivaló ideje, fel kell készülnie a Met Róval való találkozásra. Seprencs is rögtön mellette termett, hogy segítsen neki. Először is szükség volt a dugicsokira, amit Bori a zoknis fiók hátuljában rejtegetett. Miután bemajszoltak fejenként egy-egy szeletet, a két aprónép nekiállt az öltözködésnek. Seprencs egy különösen harsány, pöttyös harisnyát vadászott elő a legalsó fiókból, míg Bori a kedvenc szoknyáját rángatta magára. Némi folyosón ólálkodás árán a piros tornacipő is előkerült. Vakmerő tett volt ez ilyen korán, hiszen anyuék bármikor felébredhettek volna. De sikerült!

Mikor már az összes ruhát magára húzta, amit szeretett volna, Seprencs jelent meg mellette. Kezében ünnepélyesen hozta Nyuszit. Bori Nyuszinak hívta a takaróját, amit anyu szerint még kisbabakorában kapott, bár erre ő nem emlékezett és ezért nem is igen hitte, hogy Nyuszi már olyan öreg, mint ő.

– Miért hozod Nyuszit? – kérdezte a koboldtól. Közben végigfutott az agyán, hogy talán biztonságosabb lenne itthon hagyni a takarót.

– Tudod – kezdte magabiztosan Seprencs – tegnap azt láttam a TV-ben, hogy ha ilyened van, akkor legyőzhetetlenné válsz! – Elmosolyodott és Bori vállára kanyarította a kis takarót, mintha köpönyeg lenne. – Így, most már te is szuperhős vagy!

Bori a tükör elé szaladt, hogy megcsodálja magát, mint szuperhőst.

– Biztos, hogy ez működik?

– Persze!

– És biztos, hogy elkísérsz?

– El én! – kacsintott Seprencs.

Mikor anyu meglátta Borit, hangosan kacagni kezdett.  Bori elmesélte neki, hogy ő most már szuperhős. Anyu elkomolyodott és megengedte neki, hogy Nyuszival induljon a Met Róhoz. Bori egész úton a Met Ró felé igyekezett nagyon bátornak tűnni, kihúzta magát és élvezte, hogy Nyuszi csak úgy lobog a szélben.

Igaz ugyan, hogy főleg Seprencsnek kellett lebegtetnie, mert nem fújt annyira a szél, de azért majdnem olyan volt, mintha igazi szuperhős lenne. Mikor odaértek a Met Ró szájához és a sok felnőtt őket kerülgetve sietett lefelé a lépcsőn, Bori egy pillanatra megállt. Anyu gyengéden húzta maga után Borit, Bori pedig Seprencset rángatta maga mögött, így értek le az alagúthoz. A kígyók ott csillogtak az árokban, és már lehetett is érezni a Met Ró szelét, mert Nyuszi tényleg lobogni kezdett. Seprencs óvatosan Bori háta mögé bújt és halkan arról mormogott magában, hogy ez igazán nem egy koboldnak való kaland. Mikor megállt a Met Ró, hatalmas kék teste hirtelen kinyílt és akár elhiszitek, akár nem, belül világos volt. Bori egészen megszeppent.

– Anyu, inkább ne látogassuk meg a nagymamát! Inkább menjünk haza! – próbálkozott, de anyu hajthatatlan volt. Hát beszálltak a Met Róba.

Mikor elindultak, Bori felcsimpaszkodott az ülésre és kinézett a Met Ró egyik szemén. De semmit sem látott, csak feketeséget. Csalódottan fordult a mellette kifelé kukucskáló Seprencshez.

– Ez a Met Ró? De hát itt nincs is semmi!

– Nincs bizony! – Seprencs irtó boldognak tűnt, megkönnyebbülten ugrabugrált a szabad helyeken és közben cipőcskéjével kalimpált és kopácsolt. Öröme csak akkor fokozódott, mikor egy megállóval arrébb a Forgách utcánál megálltak, aztán újraindultak.

– Te, Bori, szerintem egész kedves ez a Met Ró! – kiáltotta, pisze orrát az üveghez nyomva.

Bejegyzések

Cseresznyeszerelem

Még egy manótól is szokatlan, hogy beleszeressen egy cseresznyébe. Először a bimbót vette észre, ami az ág végén csücsült, magányosan. Lélegzete is elállt a manónak, amikor az orra előtt kipattant, és gyűrött kis szirmocskáit elrendezte a napon. Kellő távolságról nézte, nehogy tolakodónak tűnjön, és irigykedve hunyorgott a méhekre. A szellő is, ahelyett, hogy megállt volna ott, ahol a manó, egészen közel ment, és lerántotta az egyik szirmot. A manó hosszan szaladt a szellő nyomában, és mindvégig perelt vele, míg végre utolérte, és felvette a tépett szirmot. Elpirult a gondolatra, hogy vissza is vihetné a cseresznyefához, ehelyett egy verseskönyvben lepréselte. Másnap már egy szirma sem volt a virágnak. A manó ott, ahol állt, tisztes távolságban, énekelt neki, hogy megvigasztalja. A sziromtalan, beporzott kis virág duzzadni kezdett. Minden nap csak annyit, mint egy hangya kisujja, de a manó észrevett minden változást. Folyton a patakparti levelibékát faggatta az időjárásról, és morgott, ha túl sok esőt jósolt, vagy éppen ha túl keveset. De ha a fához ért, elhallgatott. Egy nap aztán ott csüngött a cseresznyeszem éretten, vöröse izzott, mint a manó zakatoló szíve. A manó táncolt, énekelt, nevetett és sírt, felváltva, persze tartva az udvarias távolságot. Egyszer lépett csak közelebb, hogy elijesszen egy éhes rigót. Hatalmas zajt csapott, és a rigó kicsúfolta, de legalább odébb szállt. A manó elvörösödött, amiért pont a cseresznye előtt nevették ki. Ahogy teltek a napok, a cseresznyeszem izzó vörösből sötétbordó lett, szinte fekete. Mélység csillant fényes bőrén. Aztán fakulni kezdett és ráncosodni, és a manó megsajnálta. Akkor lépett oda hozzá, amikor már senkinek, még az éhes rigónak sem kellett. Becsukta a szemét, közel hajolt és megcsókolta. Az a pillanat olyan volt, hogy cseresznyévé vált a manó, manóvá a cseresznye, és ketten együtt virágoskertté. Ahogy a manó lehelete megmozgatta, az aszott kis cseresznyeszem leesett az ágról és szétplattyant a manó csizmáján. A manót először átjárta a fagy, aztán feltámadt egy tornádó, aztán sivataggá vált minden, és csak azután vette észre a szétmaszatolódott gyümölcshúsban a magot. Két ujjával óvatosan felemelte, ingujjával megtörölte, markába zárva hazavitte. Otthon elültette, és nagy fát nevelt belőle. Azon a cseresznyefán olyan édes gyümölcs terem, ami még egy manó nevelte fától is szokatlan.

  

Bejegyzések

Classbook – közösségi dráma – (3. rész)

9. JELENET – RÖHÖG AZ EGÉSZ OSZTÁLY

 

 MADÁR            (bejön a tablóval) Látja, tanárnő? Én készültem! (Lola felröhög, konzervnevetés)

 

LÓNYAYNÉ     Aladár, mit hadonászik azzal a tablóval? Azonnal vigye vissza, vagy beírok magának!

 

MADÁR            Itt is van: Bauer János. Az iskola büszkesége, országos kosárlabdabajnok és évfolyamelső.

 

LÓNYAYNÉ     Ezt meg honnan tudja?

 

MADÁR            Hát ki ne emlékezne a vele készült riportra az ünnepi évkönyvből? A Tanárnő nem emlékszik rá?

 

LÓNYAYNÉ     Vigye vissza azt a tablót, jó? (Sápadtan lerogy a tanári asztalra)

 

MADÁR            (rappelve)

                          Yo, Yo, Tanárnő kérem én készültem,

                          elkészültem, felkészültem,

                          csak az az iciriciciri baki, hogy kikészültem,

                          kikészültem, kikészültem.

                          Azóta lógok a neten,

                          ez a szerelem a szerem,

                          tápszer, óvszer,

                          kábszer,      gyógyszer

                          ezeregyszer!

 

LÓNYAYNÉ     Elég! Azonnal hagyja abba!

 

MADÁR            (egyre vadabbul gesztikulálva rappel, a közönséget is feltüzeli)

                          ABBA, ABBA,

                          oldszkúl az a banda,

                          unalmas már, tanárnő, a handabanda!

 

                          Ezért egy osztálynyi MIGIRI MIGIRI kar inti,

                          hogy magasról teszünk rá, ki volt a Karinthy!

 

                          Igen, egy osztálynyi kocka-koca-kar inti ma,

                          hogy magasról teszünk a tesze-tosza Karinthyra!

 

LÓNYAYNÉ     (megkövülten nézi Madárt, a végén elordítja magát) A pokolba az egész bandával! (Jobbra el)

 

10. JELENET – LÓGOK A SZEREN

 

 

20:35. Madár szobája – a jobb oldali pad. Lola szorosan mellette ül, korrepetálja Karinthyból, előttük nyitva a Tanár úr kérem.

 

LOLA                Na, kész is vagyunk. Lassan mennem kéne.

 

MADÁR            Nem vesszük át még egyszer? (Közelebb húzódik Lolához) Olyan jól… érted… olyan jól nézel ki. (Átkarolja, megsimogatja az arcát)

 

LOLA                (kuncogva) Szívesen átmegyek újra az anyagon, de előbb ki kell szaladnom a mosdóba.

 

MADÁR            (a hajával megborzolja Lola arcát) Kis pisis…

 

LOLA                Köszi. Most jól szétkented a sminkemet.

 

MADÁR            Bocsesz, nem volt szándékos. (Elengedi Lolát, hamiskásan énekli a Kiscsillag-szám dallamára) „Nagy a rendetlenség, ne nagyon nézzél szét.” (Lola kimegy az ajtón, kérdőn visszanéz) „A vécét balra találod.”

 

Lola nevetve kimegy, az ajtó résnyire nyitva marad.  Madár előveszi a padból a laptopját. Rákeres Melindára. A webkamerák képe kivetítve. Madár mögött az ajtó, Melinda az ablakban könyököl kapucnival a fején, kezében az ájpeddel.

 

MELINDA         (halkan, a gépen pötyögve) Szia.

 

MADÁR            Csumika! Hát hallod, sajnálhatod, hogy pont ma nem voltál bent. Akkorát nézett Dezső néni, hogy… Most mi van?  

 

MELINDA         Úgy volt, hogy ma átjössz! Tök egyedül vagyok itt, elég para!

 

MADÁR            Én is… egyedül vagyok, anyám az új pasijánál alszik. Épp ezért találtam ki, hogy így onlájn dumáljunk. Egy kockának az úgyis nagyobb élmény, nem?

 

MELINDA         Nagyon vicces vagy. Tényleg nem jössz át?

 

MADÁR            Mit parázol? Csak nem magadhoz hívtad hasfelmetsző Jacket!?

 

MELINDA         Nem, persze, Marikához. Bármikor megjöhet.

 

MADÁR            Hú, látnod kellett volna Dezső néni arcát! Kegyetlenül rángott! Így, nézd! (Grimaszol)

 

MELINDA         Egész délután figyeltem a nyitott ablakból, órák óta sírógörcse van.

 

MADÁR            Persze!

 

MELINDA         Mondom. Fel-alá járkál, és hangosan bőg. Jól kikészítetted.

 

Szünet.

 

MADÁR            Azt nem vágom, merre van ilyenkor Dezső bácsi, hogy megvigasztalja.

 

MELINDA         Még egyszer sem láttam nála senkit rajta kívül. Tuti ők is elváltak, mint a szüleink.

 

MADÁR            De akkor minek ez a röhejes Lónyay Dezsőnénizés?

 

MELINDA         Hát ez tök egyértelmű. Mert utálja Engel Marikát is.

 

MADÁR            Komolyan, kezdem megsajnálni az öreglányt. Tiszta skizó! Remélem, Jack Bauer majd jól megvigasztalja.

Szünet.

 

MELINDA         Mindjárt megjön. Az apám bent fekszik a kórházban, én meg itt vagyok egyedül. (Elpityeredik)

 

MADÁR            Na, ne nyafizz már. (Szünet) Inkább énekelj valamit.

 

MELINDA         Ez jó neked?

 

MADÁR            Mi?

 

MELINDA         Hogy mindig szívatsz.

 

MADÁR            Ne hidd el, ha nem akarod, de tényleg bejön a hangod. Múltkor, az utcán, eskü, úgy nyomtad, mint Hannah Montana!

 

MELINDA         Na jó, én asszem kiloggolok.

 

MADÁR            Várjál már, Mel! Tényleg nem hülyülök. A frísztájlod is nagyon komoly volt. Riszpekt, becsszó!

 

MELINDA         Ez komoly?

 

MADÁR            Tök komoly. Figyu, szerintem simán indulhatnánk együtt valami versenyen is. Megasztár, X-Faktor, amelyik összejön.

 

MELINDA         Ja, az jó lenne.

 

MADÁR            YO, YO! (Összenevetnek) Gyerünk, énekelj valamit!

 

MELINDA         Egy pillanat. (Pötyög a gépen)

 

MADÁR            Mit kockulsz már megint?

 

MELINDA         Mindjárt meglátod, figyelj! (Engel Marika FB-oldaláról elküldi Madárnak a német verset, aztán lehunyt szemmel énekelni kezd az ismert népdal dallamára)

                         

                          Madárka, Madárka,

                          kockuló Madárka,

                          hi-hidd el a le-ve-le-hem,

                          hidd el a levelem.

                          Vár a postaláda.

 

                          Ha kérdik…

 

LOLA                (megáll a küszöbön, a dal közepén bevágja maga mögött az ajtót, odarohan a laptophoz, és elrántja, így már a háttérben nem látszódik az ajtó) Ez mi?!

 

MADÁR            Lola, én…

 

MELINDA         (az ajtócsapódásra kinyitja a szemét, megfordul, az ő webkamerája képmezőjében megjelenik az ajtó és az „utca”) Tudtam. Tudtam. (Mániákusan ismételgeti)

 

LOLA                Mit tudtál, te szerencsétlen?! (Madárhoz) Most szórakozol velem?

 

MADÁR            Én… Én nem… (A képernyőre bámul) Nézzétek! Ott jön!

 

Az „utcán” Bauer Jani közeledik matt részegen. Melinda az ablakba teszi az ájpedet, így Lola és Madár is látja az eseményeket. Mindhárman bénultan bámulják, ahogy Bauer Jani elkezd dörömbölni az ajtón. Csoszogó léptek zaja.

 

LÓNYAYNÉ     (hangja kintről) Ki az?

 

BAUER JANI    Ló-nya-y De-zső-né…

 

LÓNYAYNÉ     Kicsoda maga?

 

BAUER JANI    Behülyítesz az osztálytalálkozóra, aztán nem jössz el.

 

LÓNYAYNÉ     Osztálytalálkozó? (Résnyire nyitja az ajtót, kisírt szemmel ránéz Bauer Janira) Ismerjük egymást?

 

BAUER JANI    Meghívsz magadhoz, aztán nem engedsz be.

 

LÓNYAYNÉ     Maga részeg, hagyjon engem… (Vissza akarja csukni az ajtót)

 

BAUER JANI    (becsúsztatja a lábát az ajtónyílásba) Ez idáig mind rendben van, jogos bosszú a múltért. De miért kellett eltitkolnod, hogy férjnél vagy, mi? Védeni akartad a Dezsőkét? Hívd csak ide, hadd tudja meg, ki az a Bauer Jani! (Felpofozza Lónyaynét, összeesik) Kaphat ő is egyet.

 

MELINDA         (zokogva) Nézzétek csak, én nem bírom! (Eltűnik az ablakból)

 

BAUER JANI    (térdre rogy LÓNYAYNÉ mellett, karjaiba veszi) Bocsáss meg, Mari! Bocsáss meg! (Szünet) Akkor jöttem rá, hogy szeretlek, amikor már elüldöztelek innen. Aztán évekig nem találtalak sehol. Nem érdekeltek már a többiek, semmi sem érdekelt, csak hogy viszontlássalak. De eltűntél, teljesen eltűntél. (Szünet, LÓNYAYNÉ lassan magához tér) Ugyanolyan titokzatosan szép vagy, mint a tablón, tudod?

 

LÓNYAYNÉ     A tabló…

 

BAUER JANI    Libabőrös lettem, mikor megláttam a tablóképedet!        

 

Szünet.

 

LÓNYAYNÉ     A diákjaim…

 

BAUER JANI    Mi? Mit beszélsz?

 

LÓNYAYNÉ     Aladár… Melinda…

 

Lónyayné az ablak felé mutat, Bauer Jani észreveszi az ablakban világító ájpedet.

 

BAUER JANI    Mi az? Kandikamera? (dülöngélve elmegy az ablakhoz)

 

LOLA                Úristen, ez kicsinálja Melindát.

 

BAUER JANI    Hé! Ki van ott?! (Nagy nehezen bemászik az ablakon, kezébe veszi az ájpedet, meglátja Engel Mária adatlapját) Ti voltatok, rohadékok! (Visszakapcsol a webkamerára, észreveszi Lolát és Madarat) Nem menekültök!

 

MADÁR            Ez tényleg kicsinálja! (Hangosan) Én voltam! Melindát ne bántsa! Hallja? A lányt ne bántsa!

 

Előre felvett videó. Bauer Jani – mint egy horrorfilmben a láncfűrészes gyilkos – megy szobáról szobára az ájpeddel, és a konyhában megtalálja Melindát a földön, begyógyszerezve.

 

BAUER JANI               Istenem. (Kiejti a kezéből az ájpedet)

 

Vetítés vége. Szünet. Szirénahang.

 


A kivetítőn megjelenik Madár oldala. Eseménymeghívót kap Engel Máriától:

 

Az esemény neve:    Osztálytalálkozó

Időpont:           2012. szeptember 12., 17 óra

Helyszín:          János Kórház, intenzív osztály, 107-es kórterem

Részletek:       Az oldalt törölni fogják. A kórházban találkozunk.

                          Dezsőnéni

 

A taps alatt az egész osztály visszaigazolja, hogy megjelenik az eseményen, egymás után jelenik meg a profilképük az Ott lesznek kategória alatt.

 

Bejegyzések

Classbook – közösségi dráma – (2.rész)

5. JELENET – HAZUDOK

 

Síri csend, vigyázzállás. A diákok hátat fordítanak a közönségnek, tekintetükkel követik LÓNYAYNÉT, ahogy naplóval a kezében fel-alá járkál a katedra előtt, és jó fél percig méregeti őket.

 

LÓNYAYNÉ     Ismerősen cseng maguknak az a magas hangrendű főnévi igenév, hogy kö-szön-ni? (Levágja a naplót a tanári asztalra)

 

MIND                 Jó napot, tanárnő!

 

LÓNYAYNÉ     (a közönség felé indulva) A hátsó sorokban nem cseng ismerősen? Nem? (Addig játssza ezt a játékot, míg a közönségből is kicsikar egy köszönést, majd elismerően biccent, és egy kézmozdulattal jelzi, hogy üljenek le) Jó napot! Minden elismerésem. Bízom benne, hogy az év hátralevő részében is így sugárzik majd magukról a tudásszomj. Akkor most jöjjön egy vegyes hangrendű igekötős ige: be-mu-tat-koz-ni. (Szünet) Engem Lónyay Dezsőnének hívnak. Kereken húsz éve tanítok magyar nyelvet és irodalmat.

 

Melinda a pad alatt pötyög a mobilján. Ugrás az üzenőfalára.

 

MELINDA         Engem Dezső néninek hívnak.

 

LÓNYAYNÉ     Legkedvesebb íróm Karinthy Frigyes, éppen ezért adtam fel maguknak könnyű nyári olvasmányként Tanár úr kérem című vékonyka kötetét.

 

Lány 4 kedveli ezt.

 

LÓNYAYNÉ     Méltóságomon alulinak tartom megkérdezni, hogy ki olvasta a könyvet, inkább gyakoroljuk egy kicsit a bemutatkozást. (Találomra kipécéz valakit a közönségből) Nos? Név? Hivatás? Mihez van tehetsége? Kedvenc író? (Miután megérkeztek a válaszok) Megy ez, kérem!

 

Fiú 1 és Lány 4 kedvelik ezt.

 

FIÚ 1                 Ott a pont, kocka!

 

LÓNYAYNÉ     (várakozásteljesen egy másik nézőre tekint, a válaszok után bólint) Hm, nagyon érdekes. Csak arra kérem, hogy legyen szíves a szemetes kosárba üríteni a rágógumiját. (Szünet) Köszönöm.

 

Lány 1, Fiú 1 és még 1 további ember kedveli ezt.

 

LÓNYAYNÉ     (Lolához sétál, rámosolyog) Kedves Lola, mi már ismerjük egymást. Mondjon magáról néhány szót, legyen szíves!

 

LOLA                Az érettségi után mindenképp szeretnék továbbtanulni. Elsősorban a bölcsészettudomány érdekel. Karinthy összes prózai művét kiolvastam a nyáron, tegnap épp az Üzenet a palackban című posztumusz megjelent verseskötetét kezdtem el.

 

LÓNYAYNÉ     Le a kalappal, Lola. Így kell bemutatkozni. Akkor most halljuk a titokzatos krónikást, a csuklyás Anonymust. (Megáll MELINDA mögött, hosszan vár, majd lehúzza a fejéről a kapucnit) Magához beszélek, kisasszony!

 

Fiú 6, Lány 1 és még 2 további ember kedveli ezt.

 

MELINDA         Melinda vagyok. (Szünet)

 

LÓNYAYNÉ     Nocsak, nocsak. Kohl Sándor professzor lánya, ha nem tévedek.

 

MELINDA         Igen.

 

LÓNYAYNÉ     (kézbe veszi a naplót) Csodálkozik, igaz? Látja, én készültem. A napló sok titkot rejt. Mire érez hivatást, tisztelt Melinda? Csak azt ne mondja, hogy masinisztának készül, mert ahhoz pontosság is kéne. (Hatásszünet, Lola harsányan nevet) Szóval?

 

MELINDA         Szeretek énekelni. (Lola hitetlenkedve néz rá)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8