Még egy manótól is szokatlan, hogy beleszeressen egy cseresznyébe. Először a bimbót vette észre, ami az ág végén csücsült, magányosan. Lélegzete is elállt a manónak, amikor az orra előtt kipattant, és gyűrött kis szirmocskáit elrendezte a napon. Kellő távolságról nézte, nehogy tolakodónak tűnjön, és irigykedve hunyorgott a méhekre. A szellő is, ahelyett, hogy megállt volna ott, ahol a manó, egészen közel ment, és lerántotta az egyik szirmot. A manó hosszan szaladt a szellő nyomában, és mindvégig perelt vele, míg végre utolérte, és felvette a tépett szirmot. Elpirult a gondolatra, hogy vissza is vihetné a cseresznyefához, ehelyett egy verseskönyvben lepréselte. Másnap már egy szirma sem volt a virágnak. A manó ott, ahol állt, tisztes távolságban, énekelt neki, hogy megvigasztalja. A sziromtalan, beporzott kis virág duzzadni kezdett. Minden nap csak annyit, mint egy hangya kisujja, de a manó észrevett minden változást. Folyton a patakparti levelibékát faggatta az időjárásról, és morgott, ha túl sok esőt jósolt, vagy éppen ha túl keveset. De ha a fához ért, elhallgatott. Egy nap aztán ott csüngött a cseresznyeszem éretten, vöröse izzott, mint a manó zakatoló szíve. A manó táncolt, énekelt, nevetett és sírt, felváltva, persze tartva az udvarias távolságot. Egyszer lépett csak közelebb, hogy elijesszen egy éhes rigót. Hatalmas zajt csapott, és a rigó kicsúfolta, de legalább odébb szállt. A manó elvörösödött, amiért pont a cseresznye előtt nevették ki. Ahogy teltek a napok, a cseresznyeszem izzó vörösből sötétbordó lett, szinte fekete. Mélység csillant fényes bőrén. Aztán fakulni kezdett és ráncosodni, és a manó megsajnálta. Akkor lépett oda hozzá, amikor már senkinek, még az éhes rigónak sem kellett. Becsukta a szemét, közel hajolt és megcsókolta. Az a pillanat olyan volt, hogy cseresznyévé vált a manó, manóvá a cseresznye, és ketten együtt virágoskertté. Ahogy a manó lehelete megmozgatta, az aszott kis cseresznyeszem leesett az ágról és szétplattyant a manó csizmáján. A manót először átjárta a fagy, aztán feltámadt egy tornádó, aztán sivataggá vált minden, és csak azután vette észre a szétmaszatolódott gyümölcshúsban a magot. Két ujjával óvatosan felemelte, ingujjával megtörölte, markába zárva hazavitte. Otthon elültette, és nagy fát nevelt belőle. Azon a cseresznyefán olyan édes gyümölcs terem, ami még egy manó nevelte fától is szokatlan.