A magyarországi futballszurkolói és szkinhed szubkultúra szimbólumrendszere
Minden társadalmi rétegnek, osztálynak és alosztálynak vannak félreérthetetlen és erőteljesen ráutaló sajátosságai, melyek a többségi társadalom nagy részében, de legalábbis az adott rétegben önmagában ugyanazokat az asszociációkat váltják ki. Jelzésértékű külső és belső jelekről beszélünk, melyek plusz információt adnak egy egyénről társadalmi hovatartozását illetően, olyan szimbólumokról, amelyek bizonyos fogalmakkal kapcsolódtak össze a társadalom alakulása folyamán. Az ilyen szimbólumokat, ikonokat és indexeket használjuk a saját identitásunk (vagy az elvárt identitásunk) kifejezésére, a csoport/réteg többi tagja előtt történő azonosításra, ugyanúgy a magunk elhatárolására is az olyan csoportoktól/rétegektől, melynek nem kívánunk tagjai lenni. A jelek iránytűként funkcionálnak, megbélyegeznek és lelepleznek, hasonszőrűnek vagy másnak láttatva minket embertársaink szemében.
A társadalmi osztályok/rétegek megkülönböztetésében szerepet játszó jeleket nagy általánosságban státusz-szimbólumnak is szokták nevezni, bár ezek alatt a köznyelv elsősorban a financiális rétegződés szerinti felsőbb osztályok megkülönböztető szimbólumait érti. Véleményem szerint az alacsonyabb társadalmi rétegek is rendelkeznek saját státusz-szimbólumokkal, mind a tárgyi, megfogható kategóriában, mind az absztrakt, megfoghatatlan megnyilvánulások terén sugározzák jeleiket akarva-akaratlanul, hogy a szociálisan érzékeny befogadó közeg elhelyezhesse őket a társadalmi ranglétrán.
Jelen írás célja távolról sem a társadalmi hierarchiából fakadó megközelítés. A tanulmány nem hivatott eldönteni, hogy a címben említett szubkultúra mely nagy társadalmi réteghez sorolható, hiszen bár általánosítással lehetséges lenne a besorolás, tagjainak hovatartozása mégsem mondható egyértelműen homogénnek. A cél a címadó szubkultúrák szimbólumai, azok kialakulásának okai (pragmatikai szempont) és az ezek mögött megbúvó jellegzetes világnak a bemutatása. Ezen túlmutatva szeretném a sorok közül kitűnő hangulatfestéssel közelebb hozni az olvasót egy számára talán nem is létező, meg nem értett világhoz.
A két szubkultúra közös vizsgálatának megalapozottsága
A szkinhed kultúra és a futballszurkolói csoportok együttes elemzésére az egy tőről fakadás ténye és a hasonló életmód ad alapot. A két szubkultúra képviselőit tekintve is úgy összemosódott és összefonódott a rendszerváltás óta, hogy gyakorlatilag már nem is érdemes, talán nem is lehetséges külön tárgyalni és emlegetni azokat.
A közös ideológiai alapot tekintve, némi általánosítással élve kijelenthető, hogy minkét csoport radikális patriotizmust és a fennálló rendszer elleni erős kontrollt testesít meg. A kontroll gyakorlását azonban általában nem társadalmilag elfogadott eszközökkel, hanem segélykiáltás-szerű, radikális megnyilvánulással valósítja meg. Ide sorolhatóak a tüntetések, az utcai harcokba fulladó demonstrációk, egyéb heves megnyilvánulások. Annak ellenére, hogy a felvállalt politikai és ideológiai ellenzék-szerep megvalósítása időnként jogosan is büntetőjogi-kategóriákba csap át, fontos hangsúlyozni ezen szubkultúrák fokozottan ritka társadalmi érzékenységét.
A csoport vegyes szociális összetételéből fakadóan persze szép számmal akadnak olyanok is, akik saját identitásválságukat, beilleszkedési képtelenségük miatt érzett ösztönös fájdalmukat vetítik ki a fennálló rendszerre. Ha jobban belegondolunk azonban, talán itt sem kizárólag belülről fakadó emberi és jellembéli gyengeségek okozzák a teljes destruktivitásba vonulást, hanem a társadalmi elidegenedés, az emberléptékűség teljes kihalása is. Nem célom az egyén patologikus elváltozásainak társadalmi és pszichológiai okainak arány-vizsgálata, inkább azt tartom témámból fakadóan fontosnak, hogy a nagy általánosságban vett szubkultúra jelrendszerét a háttér megvilágításával érthetőbbé tegyem.
Történeti gyökerek – a brit eredet
Mindkét csoport gyökerei az angol munkásosztályhoz vezetnek vissza. Az 1950-es, ’60-as években alakult ki a szkinhed mozgalom Nagy-Britanniában, és eleinte nem állt mögötte konkrét ideológia. A későbbiekben több irányzat nőtt ki a kezdeti egyből, többek között az antirasszista szkinhedek (SHARPok), a nemzeti „patrióta” vonalat és a nemzetközibb nemzeti szocialista vonalat képviselők csoportjai. Magyarországon másképp alakult a szubkultúra sorsa: a rendszerváltás előtti évek diktatúrája miatt csak a ’80-as években indult útjára a szkinhed mozgalom, melyben keveredtek a punk és a ténylegesen szkinhed fiatalok, hiszen a cél jobbról és balról egyaránt a rendszerváltás volt. A mozgalom történetével most nem szeretnék bővebben foglalkozni, még annyit fontos megemlítenem, hogy a huliganizmussal átitatott futball- és klub fanatizmus magyarországi elterjedése kicsit később, a ’90-es években történt meg.
A szkinhed fiatalok öltözködésének alapmodellje egyértelműen a brit mintából alakult ki, így főbb jelképeinek eredete nem speciálisan a magyar társadalom szimbolikáját tükrözi. A bakancs a nagyvárosi munkás múltat hirdeti büszkén, és a fehér cipőfűző is brit hagyomány. A kopasz hajviselet a gyakori utcai harcok következtében kényelmi kérdés volt, a futball-mezek, teniszpólók pedig a sport (elsősorban a futball) iránti kirívó lelkesedést szimbolizálták. Érdekes azonban az a sok már egyértelműen magyar sajátosság, ami az évek során szintén megkülönböztető erővel ruháztatott fel, mint a korábban említett brit jelképek.
A magyar szkinhedeknek két csoportját különböztetjük meg, gyakran az általuk hordott szimbólumok alapján. Az egyik csoport a nemzeti szocialista vonalat követi, a nemzeti szocializmus értékrendjét és célkitűzéseit érzi magáénak, internacionális Európában gondolkodik, a közös európai szokásrend és kultúra uralma mellett voksol. Ezen irányzat követőinél a nemzeti különbségek nem játszanak szerepet.
A másik, jól elhatárolható csoport elsősorban a magyar haza sorsa iránt érez elkötelezettséget, szeretné megőrizni magyar identitását és kultúráját, ez által világosan elhatárolni (de nem mások fölé helyezve) magát az európai olvasztótégelytől – ehhez az ideológiához sorolhatók nagy többségben a futball fanatikusai is.
Öltözet és kiegészítők mint primer üzenethordozók
Mindkét szubkultúra öltözete alkalmazkodik viselőinek mozgalmas életviteléhez, ezért az úgynevezett „casual” (laza, sportos) irányzatot követik.
A hagyományos szkinhed ruházat legáltalánosabb és legeklatánsabb eleme a már említett bakancs és a bomberdzseki, mely derékig érő, narancssárga belsejű fekete szintetikus anyagú dzseki, melynek persze több színváltozata is van, amik közül viselői egyéni szempontok alapján választanak.
A zenekarok nevével, logójával díszített, nagyrészt fekete kapucnis pulóver, és a Lonsdale, az Everlast, az Erik and Sons, a Thor Steinar, a Ben Sherman, a Fred Perry, a Consdaple, az Alpha Industries (eredetileg hadi ruházat), a Hardcore United és a Warrior cégek sportos ruházati cikkei nagyjából le is fedik a kínálatot. A nadrág általában terep-, zöld vagy fekete színű, ezzel utalva a katonai jellegre. Díszes övcsattal ékesített szíjak teszik fel a koronát a ruházatra, melyek gyakran kedvelt szimbólumokat ábrázolnak. A katonai sapka is gyakori jelenség. A két eltérő ideológiájú szkinhed irányzat öltözködését jobbára csak a szimbolikus felvarrók, kitűzők, pólóra vasalt ábrák különböztetik meg.
A Harmadik Birodalom ideológiai vonalát képviselők körében kedvelt jelzések a második világháborús hadosztályok jelei, kiemelt szereppel száll síkra a Búr-kereszt, a Totenkopf és a Schwarze Sonne jelkép. De található a kínálatban havasi gyopár (Edelweiss) és kelta kereszt is. Szintén gyakori „irányjelző” a második világháborús kódrendszer számainak használata (88, 18). Az angol szövegek, rövidítések is gyakran megjelennek a kitűzőkön, felvarrókon, mert így annyira nem szembetűnő, mégis jelzésértékű az üzenet (pl. A.C.A.B. – All cops are bastards; White Pride, stb.). A szvasztika és a nyilaskereszt ruházaton történő megjelenése kevésbé jellemző a hatályos magyar jogszabályok miatt, melyek következtében tiltott önkényuralmi jelképnek minősülnek, ezért inkább tetoválás formájában öltenek testet a ruha által eltakart területeken.
A fent említett szvasztika és a Schwarze Sonne esetében is felmerül az ókori germán mitológiával való kapcsolat, ugyanis az utóbbi például a „Sig-rúnát” ábrázolja egymás mellé fordítva tizenkétszer, mely az örök győzelmet szimbolizálja. Sokszor merül fel ékszer vagy tetoválás formájában az ógermán Thor istenség kultikus harci-kalapácsa is, a Mjöllnir, a Thor Steinar ruházati márka kollekcióinak fantázianeve pedig az Ázgárd isteneinek egyikét-másikát, többek között Baldurt, a „szépséges istent”, Odin fiát idézi meg. A szvasztika Himalájából induló szimbólum-történetét már ne is említsük, hiszen bár a skinhead mozgalomban nem ritka az ógermán hagyományok iránti lelkesedés, ez általában csak felszínes, kifelé szánt érdeklődés, nem a jelképek valódi eredetének szól. Szimbolikus jelentést hordoz, melynek üzenete a német őstörténet és eredet nagyra értékelése. A szimbólumokat a szubkultúra képviselői azonban nem régi jelentéstartalmuk miatt, hanem második világháborús karrierjük következtében tartják fontosnak.
A patrióta vonal inkább a magyar eredetű jelképeket, a rakamazi turult, az árpádsávos kitűzőt, zászlót viseli, esetleg rovásírással, Nagy Magyarországgal, kettős kereszttel díszített pulóvert, felvarrót visel.
A futballszurkolói körökben még erőteljesebb a kényelmet preferáló „casual”-jelleg. A nadrág ritkán farmer, de inkább melegítő („susogós”) nadrág, márka tekintetében például a Nike és a Puma, klubhoz való hovatartozás függvényében kiválasztva.
Néhány éve újraéledt divathullám a kapuit újra megnyitott cipőgyár, a Tisza termékeinek használata. Ez is a magyar termékek preferálását, újabb identitás-önmeghatározást szimbolizál, egyfajta szembehelyezkedést a globális piac olcsó, minőségen aluli áruival, állásfoglalást a minőségi hazai árukínálat mellett.
A Lonsdale, a Fred Perry, az Everlast, a Burlington, a Ben Sherman, a Le Coq Sportif és a debreceni Warrior márkák mellett közkedvelt és angol mintára speciálisan csoportjelzésnek minősül a Burberry kockás mintájú sportruházatának a viselete (főleg baseball-sapka által), valamint előkelő helyen képviselteti magát a Hooligan Streetwear, az Ultra! not a bitch, a Mentalita’ Ultras, az angol Umbro, és az amerikai Everlast cég ruhakínálata is. A fentiek közül kerülnek ki a rövid dzsekik, kapucnis és speciális (utcai harcokhoz ideális) ninja-hooded és az esetleges könnygáz-támadás ellen is védő pulóverek, sapkák, kiegészítők is.
A már említett baseball-sapka mellett a klubsál is jellegzetes elem, mely nem csak azonosít, hanem ha használója úgy akarja, ápol is és eltakar. A díszes csattal felszerelt öv kiváló önvédelmi eszköz a sötét éjszakában, az acélbetétes Martens bakancs szerepét veszi át ezen a téren, mert itt gyakorlati okokból kifolyólag egyértelműen a sportcipő örvend elsöprő népszerűségnek. Csapatmezek, galléros pólók rejtőzködnek a vastag pulóverek alatt.
Fontos megjegyezni, hogy a fenti ruházati márkák ára igen borsos, egy pulóver ára 10-20 ezer forint, mégis oly fontosnak tartják a szubkultúra tagjai az önazonosítást a társadalom és a más ideológiákat képviselő szubkultúrák szemében, hogy átlagosan igen alacsony fizetésükből, akár lemondások árán is szíves, örömest költenek erre.
Ultrák és huligánok
Most, hogy végre túljutottunk a szinte klisészerű, kötelező és agyondimenzionált öltözködési sablonokon, evezzünk belsőbb vizek felé. Fontos megemlíteni, hogy a futballszurkolók is megkülönböztetik egymást vérmérsékletük és motivációik alapján: a kifejezetten a szervezett szurkolásért mérkőzésre járó szurkolókat „ultra” néven emlegetik, ők felelnek a koreográfiákért, a pirotechnikai látványért, sőt, az egész meccs alatti hangulatért. A téveszmével ellentétben ők töltik meg a legendás B-közép sorait, a kapu mögötti lelátót. Általában kerülik a nyílt és nonverbális konfrontációt az ellenséges szurkolótábor tagjaival. Az ultrák szurkolása a rigmusok éneklésében, zászlók és drapériák lelkes készítésében és használatában nyilvánul meg, és szinte kizárólag a stadion területére korlátozódik.
A harciasabb irányzat képviselői önmagukat a „hooligan” kifejezéssel identifikálják. Szívesen vesznek részt stadionon kívüli megmérettetésekben idegen szurkolókkal. Közülük kerülnek ki az előre megbeszélt, fegyvermentes és szabályozott rendszerben zajló verekedések résztvevői is. Ezen alkalmakkor a bizalmi alapon kiválasztott tagságú csapatok létszámbeli arányosság mellett és a civileket kizárva mérkőzhetnek meg riválisaikkal. Az ustawka elnevezésű megmérettetési alternatíva keletről indult, de napjainkra jelentős tért nyert hazánkban is.
Az ultrák öltözködésére jellemző inkább a csapatcímer, mezek és a csapatszín, valamint a csapatsálak viselete, míg a hoolok klub-hovatartozás szempontjából neutrális, de minden esetben a fent említett márkák termékei közül való ruházatot hordanak. Ennek elsősorban gyakorlati oka van: a rendőrséggel vagy más klub hooljaival történő esetleges erőszakos interakció közben, előtt és után nem célravezető a ruházat általi önazonosítás.
Egy adott klub szurkolói a stadion szektoraiban elfoglalt hely alapján is több csoportra oszlanak. A már feljebb említett drapériák szemiotikája kettős mivoltának első, primer rétege ezen csoportneveket, a szűk hovatartozást hivatott mutatni. A drapériák igazi jelentősége azonban a szekunder rétegben rejlik: ez a kapcsolat a szurkolók és a közvélemény, a külvilág között. A közvetítő csatorna maga a média, mely eljuttatja a társadalmilag szinte cselekvésképtelenségig némított szocietális rétegek üzenetét a címzetteknek, a mainstream társadalom tagjainak.
A szubkultúra túlnyomórészt kevésbé iskolázott tagjai ösztönösen használják a nyilvánosságot, gyakran ily módon foglalnak állást aktuálpolitikai kérdésekben, időszerű társadalmi konfliktushelyzetekben. „Drapikkal” fejezik ki szimpátiájukat és támogatásukat az anyaország határain kívül szakadt testvéreiknek például, mert egyéb fórumon a társadalmi hierarchiában elfoglalt marginális helyéből adódóan a többség nem tud állást foglalni. Gyakran látható ezért hatalmas, egész lelátót végig érő, több mondatos üzenet, mely élő felkiáltójelként próbálja a negyedik hatalmi ág segítségével az embereket gondolkodásra sarkallni. Ezzel a cselekedettel tulajdonképpen a mindenkori demokratikus tiltakozás legtermészetesebb formáját valósítja meg némán, sokszor tudattalanul, szívvel gondolkodva.
A napszemüveg már-már kultikus és szimbolikus viselete a futballszurkolók esetében sokrétű jelzést küld a befogadók felé. Kívülről befelé nézve takar, elrejti a személyazonosságot. A természetes praktikus okokon (álcázás) felül az önkéntes törvényen kívül helyezkedést közli, mely fokozottan jellemző a tárgyalt szubkultúrára. A társadalom ostoba és bajkeverő egyéneknek bélyegzi tagjait, azok pedig reakcióként felvállalják és továbbörökítik e szerepet. Ennek oka a pszichológiából jól ismert Pygmalion-effektus, az önbeteljesítő jóslat működése.
A napszemüveg belülről nézve látni nem akarást szimbolizál. Tudatosan elhatárolódik az egyén a társadalomtól, szociális érzékét eltompítva nem akar más, szubkulturálisan rajta kívül eső egyénnel semmiféle társas interakciót. Ezzel a védekezési mechanizmussal próbálja magát érzéketlenné tenni az illető, mert így fájdalmat sem fog érezni többé – a radikális szubkultúrák tagjaira általánosan jellemző az érzelmi szempontból kínkerülő életvitel.
Így alakul ki az a tényállás, hogy senki nem kerülhet be a szubkultúra tagjának az életébe jelentős módon, csak a saját csoportjának tagjai. Bennük bízik meg az egyén, őket tiszteli, ennek következtében a hasonló beilleszkedési és szocializációs gondokkal küszködő társain kívül mindenkit eltaszít maga mellől. A legnagyobb veszélye ennek a folyamatnak, hogy így az egyén számára szükséges referencia-személyek, viszonyítási alapok is csak ebből a csoportból kerülhetnek ki, így pedig mindig csak relativizáltan pozitív szereppéldákat láthat (pl. példaképnek tekinti azt a barátját, aki ugyan iszik és céltalan életet él, de legalább van munkája és pénze, és ha kell, megvédi a társait a verekedésben – tehát a többiekhez képest jó). A folyamat vége egy végleges értékrend-torzulás, hibás szocializáció, mely önerővel kijavíthatatlan. Szakember segítségét pedig ugyanúgy nem kéri az egyén, mint a beteg, aki nem hajlandó elismerni betegségét. Természetesen a fent leírt folyamat nem jellemző a szubkultúra minden tagjára, de egy gyakori, általános és jellemző jelenség.
A szkinhedek esetében a napszemüveg csak idény-jelleggel, megemlékezéseken és egyéb rendezvényeken mondható jellemzőnek, ez esetben viszont nincs szimbolikai jelentősége, viszont azért nem árt felfigyelni rá. Éles kritikát fogalmaz meg ugyanis a hazánkban működő demokráciával szemben, melyben a mainstreamtől bizonyos módon eltérő vélemények nyilvános képviselete akut munkanélküliséghez vezethet.
A szubkultúra nyelvezete és jellemző, szimbolikus nonverbális gesztusai külön tanulmányt érdemelnének, ugyanúgy, ahogy az ide kötődő életstílus, értékrend is. Kijelenthetjük azonban, hogy sok tekintetben a csoport nem tér el a munkásosztály és az elszegényedett alsó középosztály jellemzőitől, hiszen nagy többségben a szubkultúra tagjai individuumként is ezen rétegekbe tartoznak. Ennek oka az, hogy a társadalmi hierarchiában alacsonyan elhelyezkedő fiatalok kevésbé tudják megemészteni a társadalmi igazságtalanságokat és saját anyagilag és kulturálisan periférikus és elnémított helyzetüket, ugyanis sem az elsődleges szocializációjuk a családban, sem a másodlagos szocializáció során tanult modellek nem segítik őket.
Utószó
Ezzel a talán nem hagyományos szemiotikai elemzéssel sokkal mélyebb dimenziókig juthattunk el a szimbólumok használatát illetően, mintha pragmatikus úton azoknak konkrét eredetével foglalkoztunk volna. A fenti szubkultúra szimbólumai életfelfogást, életvitelt jelentenek. Tagjai maximálisan azonosulnak ezzel, így hát a szimbólumok magát az embert, viselőjüket jelentik. Külön-külön meg lehet magyarázni a jeleket, de úgy nem jutunk közelebb a jelzett megértéséhez: ha a jelek együttes fennállását vizsgáljuk azonban, kirajzolódhat előttünk egy bonyolult társadalmi csoport kívülről ködös, de belülről színtisztán logikus világa.
