Hogyan kommunikálnak egymással, akik nem is látják egymást?

Hogy veszed észre, hogy rólad beszélnek, ha egyetlen szempár sem szegeződik rád?

 

És hogyan hagyhatod ott egy könyvtárban szagminta, látható bizonyítékok nélkül a jelenlétedet?

Rókáné felhúzta az orrát, és egyre hajtogatta: nem, nem; nem járt itt senki idegen. Ő lenne az, aki ne ismerné fel, ki való egy könyvtárba, és ki az, aki csak úgy betámolyog ide? Neki kisujjában van minden őrskúti ízlése, mindenkit név szerint ismer, azt is tudja, mikor van az olvasóinak rosszkedve. Ő minden könyvet a szagáról felismer – ki nem adná a könyvtár vendégszobájának a kulcsát egy idegennek!

Katja végigjáratta a szemét az Újdonságokon, a Kötelező olvasmányokon, az Ezotérián, és védekezően hátrált a Szépirodalom felé. Ha nem járt itt senki, akkor nem járt…, de ettől még körbenézhet. Ilyen szakszerűen vezetett kis könyvtárat sehol sem talál az ember!

Mintha csak böngészgetni akarna, elsétált a hátsó polcok fel. Rókáné szorgalmát és népművelő erélyét a könyvek közé szúrt képes táblácskák hirdették: Albee, Aragon, Arany… vezetéknév, keresztnév, bajusz, pofaszakáll. Egy ilyen kis könyvtárban még a rosszkedvű vagy a csalódott olvasók sem tévedhetnek el… Tájékozódhatnak acforma, szemöveg vagy akár szakállviselet szerint is. No de most már jönnek a csupaszképűek: Petőfi, Poe, Puskin…

És az egyik, a T-betűs polcnak támasztott, sárgás színű karosszékben ott ült egy vidéki nőolvasókat is felkavaró vagy tetőtől-talpig-férfi.

– Senki nem tudná önt félrevezetni, százados. Üzent, hát itt vagyok. Most már mindent tudni szeretnék a lányomról…

Katja is mindent tudni szeretett volna Kemény Rita apjáról, Kemény Balázsról. Hogy települt át Magyarországra? Mikor? Ki segített neki? Hogy indította be a céget? Mikor beszélt az őrskúti rendőrökkel?

De nem akarta megkönnyítené a férfi dolgát, úgyhogy hallgatott.

– Talán azt gondolja, hogy én, egy hajdani rendőr nem tettem meg mindent a lányomért.

Katja valóban így gondolta, de tiltakozott. Távol álljon tőle! A szétszakított családok, a jugoszláv háború borzalma, az a sok-sok eltitkolt nyomorúság!

– Milyen meghitt ez a könyvtár – sóhajtott Kemény Balázs, és fürgén maga mellé tolt egy másik karosszéket.

Katja gyűlölte ezt a könyvtárat, gyűlölte az ilyenféle meghittséget, a bicegős karosszékeket, szürkés-fehér táblácskákat, a lefóliázott bajszokat, a lefóliázott feliratokat, Rókáné gondoskodó kéznyomát. Ám ha a Kemény Security tulajdonosa ebben a fülledt teremben akarja törölgetni a könnyeit, rajta ne múljék!

–Hol is kezdjem? – sóhajtott ábrándozva.

Nagyon bízott benne, hogy Kemény Balázs az ő jövés-menését nem ellenőrizte.

Mesélt hát Ms. Pavese, a hajdani Rendi Anikó olthatatlan vágyáról, hogy rátaláljon kis unokahúgára, a szegény, drága, eltűnt Krisztinára. Mesélt a lassan éledező gyanújáról, hogy ezek a rettenetes ügyek mind szervezett lánykereskedelmre utalnak. Valakik alaposan tanulmányoztak a lányok hátterét, hogy olyan gyerekeket válasszanak, akik után nem sokan sírnak. Valakik nagyon jól, nagyon ügyesen, nagyon művészien, jó pedagógiai érzékkel halásztak a zavarosban… Hát így keveredhetett bele ebbe a szerencsétlen lányvadászatba a kis Rita! Mert van-e megfelelőbb áldozat egy félárváénál, akinek az édesapja egy másik ország hadseregében szolgál! No de hogy lenne képes ő, egy nyugdíjas százados, egy passaui magándetektív megfejteni ezeket a rémségeket! Hatásszünetet tartott, hogy Kemény Balázs ráébredjen az ő tehetetlenségére. Hogy akadhatna, ő, Katja Stoller egy ilyen pompásan megszervezett hálózat nyomára?

Szomorúan hallgattak. Kemény Balázs kicsit talán túlontúl óvatosan. Miközben a meztelen és tönkretett kislányról készített fotók ott lapult Katja táskájában.

Katja még mindig gyanakodott.

Egy leszerelt katona – legyen bár a világ legderekabb, a legügyesebb katonája – hogy kaparhatott össze 93-ban annyit, hogy rokonok, magyarországi kapcsolatok nélkül megalapíthasson egy biztonságtechnikai céget? Kockázatbecslések. Rendezvénybiztosítás. Kutyakiképzés. Objektumvédelem. Mibe kerülhetett ez? Honnan volt ennek a szomorú apukának elegendő pénze?

Apa-szeme-fénye, apa-egyetlenje. Most kemény Balázs mesélt. Rituka csodásan táncolt, Rituka csodásan lovagolt. Hihetetlen életkedv volt abban a gyerekben, mindig ugrált, szökdécselt, táncolt, pezsgett… neki elég volt, ha Vukovárban a lánya gödröcskéit maga elé képzelni, a gödröcskéit, és úgy érezhette, van még jövő, van miért a háborút túlélnie. Míg ő éjjelente rémálmok közt forgolódott, az ő Ritája, az ő egyetlen kislánya beszélt hozzá. Ez az álomban hallgatott, vidáman fecserésző, boldog kislány kibeszélte őt a pusztulásból. De most már nincs többé Rita, ma már rá kell pillantania egy fényképre, ha emlékezni akar az arcára. Pedig ő csak jót akart neki, ő mindig a gyerek érdekét nézte! Ha az anyja nem élt, mért ne bízta volna a kislányát a testvérére? Úgy volt, hogy bombázni fogják Szabadkát, hát hogy maradhatott a szegény gyerek felügyelet nélkül? Ő azt hitte, a legeslegjobbat teszi az egyetlenjének, mikor elengedte a nagynénjével külföldre. Annyira, de annyira…

A pállott melegben, Thomas Mann elpiszkolódott táblácskája alatt hallgattak. Annyira, de annyira…

– Én persze jól tudom, mit gondol, hölgyem. Egy pedodfil nem is férkőzhet magabiztos gyerekek közelébe! Gyere-gyere-gyere-én-megértelek. Gyere-gyere-gyere-velem-ha-azt-akarod-hogy-szeresselek. – Fintorogva kiköpött a padlóra. – Mielőtt elrabolták volna, ebben a városban valami rettenetes történt a lányommal.

És most a fényképek: Rita és az ő gödröcskéi, Rita az édesanyjával és bizonytalan számú nagynénivel, Rita a többi gyerekkel, Rita élete első balettcipőjében, Rita amint megnyeri a jazz-torna-versenyt.

Ez az otthoni képein mosolygó kislány tényleg nem tűnt alkalmas prédának.

 – Annyira, de annyira magabiztos volt! Még arra is volt ereje, hogy a háborúban a lelke erejével életben tartson…

Katja úgy döntött, hogy ő még nem veszi elő a fényképeit a táskájából.

Kemény Balázs felsóhajtott. Nem, nem volt ő gyáva. Első dolga volt, hogy nyomozzon ebben az áporodott kisvárosban. No de nem volt könnyű! A rablásokkal akkoriban a férfi-rendőrök, az eltűnt lányokkal és más himi-humi dolgokkal a rendőrnők foglalkoztak. Először a Nagyné, végül a Siposné. És ez azért érzékeltette a dolog fontosságát is. Értse-meg-az-apuka-mi-mindent-megtettünk. Na, persze a rendőrnők is sajnálták a gyerekeket, már hogyne sajnálták volna, mert ne-adj-isten-hogy-ilyesmi-az-ő-unokáikkal, de őszintén szólva nem is értették, hogy az ilyen eltűnés bűncselekmény-e. Itt a városban nagyon gyorsan feje tetejére állt a világ, adták-vették a nagyobbacska lányokat, itt tűntek el, ott tűntek fel, ez-az-én-testem-azt-csinálok-vele-amit-akarok, az új törvényeket pedig senki nem értette. Szabadság van, vagy nem? Ha egy tizenöt éves kislány szerepelhet egy pornófilmben, akkor egy tizenkét éves mért nem lóghat hetekig-hónapokig a barátnőivel?–De gondolom, megkereste a többi családot?

– Igen, mindent megpróbáltam, már amennyire itt szóba álltak egy leszerelt katonával. Mert csak akkor vagy magyar, ha van elegendő pénzed, ha ismered az Ági nénit, aki ismeri a Schulz doktort, aki pedig ismeri… Ez egy kisváros, nem kell magyaráznom. A Szenczi-lány nagyapja, a vén gazember csak a konyhájában volt hajlandó fogadni engem: kicsit sajnálkozott rajtam, aztán adott ötszáz forintot, mert mi-magyarok, nekünk össze-kell-tartanunk, és micsoda iszonyat, igen-igen, micsoda felfoghatatlan szörnyűség lehetett a háború. A művelt úriember, a város eleven lelkiismerete: egyik oldalán a törvényes nejével, a másik oldalán a fia feleségével… Azt, ugye, hallotta…?

– Hallottam, igen – erősítette meg Katja – Szenczi Nórát a nagyapja rontotta meg.

– És a másik gazfickó, az a ne-haragudjon-de-úgy-sietek-Sándor. Az a másik híres tanár! Aki arról győzködött, hogy az ő lányának semmi baja, hogy biztonságban, a nagyszüleinél, Erdélyben van. De hogy tényleg így van-e, azt nem tudta, mert, nem érek rá piszlicsáré ügyekkel bajlódni… nem érek rá telefonálgatni…., új életet akarok kezdeni… És remélem, Balázs, egyszer majd ön is túlteszi magát…

Látta a tévében ezt a szörnyű alakot?

– Igen, láttam – erősítette meg Katja. – Most ő a város büszkesége.

– És a tanár nénik, a doktor nénik, a fodrász nénik…! Tegye túl magát, apuka, és nézzen szembe az elkerülhetetlennel! De amikor már szembe akartam nézni, akkor elmesélték, hogy a lányom minden pillanatban várt engem, rólam mesélt mindig, mindenkinek. Hogy azért nem akart a rokonokkal kiutazni Kanadába, mert félt, hogy nem találom… A lányom hitt abban, hogy nem hagyom cserben…

Katja nézte Kemény Security zokogó tulajdonosát.

 

Egy szavát sem hitte.

 

 

 

Régebbiek: 

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hol-keresselek/

http://ujnautilus.info/sibelius-lanyok-kotve-fuzve/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-itt-elned-halnod-kell/

 http://ujnautilus.info/sibelius-tuzet-viszek-langot-viszek/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-halottakhoz-dorgolozni/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-husz-lepes/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-kicsontozom-osszehajtom-beparolom/

http://ujnautilus.info/sibelius-nem-az-a-fajta-erti/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-hany-eves-is/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-anyu-draga/

http://ujnautilus.info/hany-eves-a-hany-eves/

http://ujnautilus.info/aki-mast-megdob-kovel-az-maga-esik-bele/

http://ujnautilus.info/sibelius-mindhalalig-irodalom/

http://ujnautilus.info/meghalni-ketszer-haromszor-sibelius/

http://ujnautilus.info/sibelius-halott-eleven-mukincsek/

http://ujnautilus.info/kuldj-fenykepet-megvaltoztatjuk-az-eleted/

Hegynek fölfelé

http://ujnautilus.info/masik-oldal/

http://ujnautilus.info/babaspecialista/

http://ujnautilus.info/apak-utak/

És mit találna éjszaka egy detektív az ő otthonában? Mit találna az ő konyhájában, az ő fürdőszobaszekrényében, az ő íróasztalában? Mit látna, ha belopózna az ő életébe?

Katja többször is megrázkódott, ahogy végigosont az alvó villasoron. 

Mit csinál vajon Eckhardt? Kicserélte-e, megjavította-e, nem felejtette-e el…? És mit csinálnak a lányai? Na de még háromnegyed hat van, ilyenkor alszik a jó szomszéd, alszik a rossz szomszéd, a jó apa, a rossz apa, a gazdagok és a szegények… a maga áporodott búvóhelyén talán Horváth Sándor is. Háromnegyed hat! Akinek van egy csepp esze, magára húzza a takarót, mordul egyet, és tovább alszik.

Szája elé kapta a kezét, így is alig tudott az émelygésének parancsolni. Hogy is tanulta? Csak az akció legeslegvégén szabad szorongani – csak a legeslegvégén, mikor a szomszédokat már kikérdezték, kis tasakokba gyűjtötték a bizonyítékokat, összecsomagolták a helyszínelő táskákat, és lezárták a tetthelyet. Ha már mindennek vége, a jó rendőr is öklendezhet.

Annyira kába volt, hogy alig találta a kulcsát a táskájában. Repül az idő, ha nem csinálsz semmit: hat óra tizenöt. Tényleg mit csinálhat Eckhardt? Krákogva vonul a fürdőszobába? Indul a parkba, hogy korán megsétáltassa a kutyákat? Feleségem lelkiismeretes, nyugdíjas asszony, csak most a Balaton környékén kószál. Épp most tört be egy gyerekrabló villájába.

Katja ellenállt a vágynak, hogy most azonnal megkérdezze, mit csinál, hogy hogy vannak a kutyák, hogy milyen Passauban az időjárás. Én jól vagyok, szívem. Kicsikét kimerült, mert végeztem egy betöréssel. Átkutattam egy pedofil bűnbarlangot, de remélem, te vigyázol magadra, és nem felejted el a gyógyszereidet. 

Mindenhol kivilágosodott, de a fény törékeny volt, a bokrok még egészen kesze-kuszák a fáradságtól. Nekidőlt a kocsijának, és nézte az ébredező víztükröt. Le kéne menni a faluba, kivenni egy szobát, vagy visszamenni Őrskútra, és aludni kicsit. De csak a kis fáradtságon lehet segíteni, a nagyra nincs gyógyír.

Beült a kocsijába, elővette a jegyzetfüzetet, és ki tudja hányadszor megint felírta az öt nevet: Szenczi Nóra Dohák Éva, Szabó Gyöngyi, Dér Krisztina, Kemény Rita.

Négy lány sorsáról vannak információi, vagy ha információi nem is, legalább sejtései. Egészen biztos, hogy Dohák Éva hazatért, és pár hónapja követett el öngyilkosságot, valószínű, hogy szegény Gyöngyi nem érte meg a felnőttkort, de még azt sem, hogy eladják külföldre. A megbízója unokahúga, Dér Krisztina valószínűleg eljutott Angliába, ahol talán túlélte a bordélyházat. Nórát talán a bátyja szabadította ki a lepke-hálózatból – ez a derék, bátor és állhatatos bátty, akinek szintén nyoma veszett, és akiről azt rebesgetik, korábban ő rontotta meg a húgát. Mennyi talán! Egyetlen lány van, akinek még egy talán sem jutott, akiről semmit sem tud, Kemény Rita, az „ördögfióka”, aki annyira rettegett, hogy a rokonok nem viszik magukkal Kanadába.

Jugoszlávia, ó, az a régi jó Jugoszlávia… Ahol, ha akarnak, még mindig találnának tömegsírokat, de ahol nincs értelme számon tartani az eladott, elveszett, elkódorgott gyerekeket. Apa a hadseregben, hogy az anyával mi lett, ki tudja, a kislány meg fel-alá csatangol Európában. Hány ilyen kislány lehetett? Ám még a húsz éve elrabolt gyerekeknek is vannak rokonaik, no de vajon hol kezdje felkutatni őket? Kemény, Kemény… viszont legalább a szülővárosa nevére emlékszik: Szabadka. És arra is, hogy milyen furcsa, már-már színésznőhöz vagy cukrászkisasszonyhoz illő neve volt az édesanyjának: Maruzsay Gabriella.

Ahogy a terv körvonalazódott, ő maga is lassan megnyugodott. Gázt adott, végigdöcögött az alvó villák közt, kijutott a partra, aztán már száguldott a völgyecskék között Őrskútra.

De az a legálnokabb fáradtság, mikor úgy érezzük, repülni tudnánk.

Lefékezett egy autósvendéglőnél a város határában. Maruzsay, Maruzsay… Katja helyet foglalt az asztalnál, kinyitotta a laptopot, és mindjárt talált is egy optikust Szabadkán, Maruzsay Zoltánt. Igen, és csodák csodája, megvan a cukrászda is: Maruzsay Patisserie, egzotikus fagylaltkelyhek, külön facebook-oldal, igaz, egy másik városban. No, de nézzük előbb az optikust! Azok óvatos, koránkelő emberek, talán nem bűn reggel felcsengetni őket.

Még csak álmosnak sem tűnt Maruzsay Zoltán, hanem sértődöttnek. Mintha túl sokan idegesítették volna ma reggel a rossz kontaktlencséikkel.

Nem, nem, nyugtatgatta, Katja. Ő nem kontaktlencsék ügyében, hanem valami roppant bizalmas ügyben keresi Maruzsay urat. Újságíró, a Krzrchnunkrusch Kiadóval van szerződése – nyelt egyet – most még az alapoknál tart: nyomozás, tényfeltárás, kutatómunka, háborúban eltűnt gyerekek. Könyvet ír a 92-ben Őrskútról eltűnt kislányokról. És azért tépi fel a sebeket, hogy mindenki osztozhasson a szegény szülők és hozzátartozók fájdalmában… Tanúságul, hogy soha többé senki ne feledkezhessen meg az iszonyatról…

Maruzsay Zoltán – úgy tűnt – péntek reggel egy újságírónővel még a hirosimai atomtámadásról is szívesen elcsevegett volna. Mit mondott, milyen kiadó? No de szegény Maruzsay Gabi neki csak harmad-unokatestvére volt: persze, számon tartották egymást, találkoztak itt-ott-amott, köszöntek egymásnak, és persze nem kért volna pénzt, ha Gabi behozza az üzletébe a szemüvegét. No de szegény Gabi nem volt szemüveges, és ráadásul alig emlékszik rá, mert a rák 87-ben „alattomos gyorsasággal” végzett vele. Szegény Gabi a háborút sem érte meg.

– Igen – ábrándozott Maruzsay úr – nagyon csinos lány volt, nagyon adott magára… és igen, volt egy különlegesen szép kislánya is… talán tényleg Ritának hívták. No de telt is neki mindenre – morfondírozott irigyen – itt nálunk a nyolcvanas években nem kellett fukarkodni egy rendőrtiszt feleségének. Hogy öltöztették azt a lányt! Piros kalap, piros cipő, mindene piros-fehér… Aztán emlékszem, tényleg valami csúnya történt azzal a szegény gyerekkel…

– Rendőrtiszt? Miféle rendőrtiszt? – kapta fel a fejét Katja.

– Ezt sem tudja? Rendőrtiszt volt a Balázs, a Rituka apja. Neki esélye sem volt, hogy megússza a háborút. Végigcsinált mindent a legelső bevetéstől az utolsóig.

– És most is a szerb rendőrségnél dolgozik?

– Nem olyan fából faragták, kérem. Én csak tudom, osztálytársak voltunk. Ahogy leszerelt, fogta a fegyverét, fogta a papírjait, és átjött a határon. Persze azért ment, hogy a lányát megtalálja, no de ha a gyerek nem volt meg – micsoda dráma ez, kérem –, akkor legalább megcsinálta kint a szerencséjét. A háború is egy iskola, olyan iskola, ahol egy zöldfülű rendőr is megtanul parancsolni. Hajajjj, nem kellett a Balázst félteni! Ügyesen felépített egy biztonsági céget Pécsen. Az ő emberei kísérik a pénzszállítókat, tejben-vajban fürdik, megnősült, három kisfia van. Akár eltűnt a lánya, akár nem, ma már nem panaszkodhat…

Úgy! Hát akkor kolléga, gondolta Katja még mindig döbbenten, és félbeszakította Maruzsay irigy sopánkodását: hogy micsoda terepjáróval jár az anyját meglátogatnia, hogy milyen fiatal a felesége (egy „dörzsölt ügyvédnő”, hangsúlyozta Maruzsay, már-már erotikus érdeklődéssel), hogy az anyjától semmit sem sajnál…

Egy rendőrtiszt! Egy hajdani rendőrtiszt, aki szembesül a lánya eltűnésével, nyomoz utána, talán személyesen beszél a Szenczi-rokonokkal, az őrskúti kollégákkal… és mi történik aztán…? Nem talál az égvilágon semmit. Majd a szegény exrendőr – miután a hadseregben kitanulta a „parancsolást” – alapít egy menő céget, és terepjáróval látogatja meg az anyukáját…

Az internet kidobott egy Kemény Security nevű biztonsági céget: „Kompakt biztonságvédelem!”

Katja zavartan bámult a kávéscsészéjébe. Milyen messze van Pécs? Száz-százhúsz kilométer?

– Nem, nem kérek semmi mást – dünnyögte a pincérnőnek.

Nem, nem kér pogácsát, nem, nem kér szendvicset, nem kér salátát…

De a pincérnő nem hagyta magát.

Vízszemű, lötyögősen jóindulatú, terebélyes lány volt, talán egy anyuka, aki szülés után nem nyerte vissza az alakját. És fecsegős, kisvárosi fajta.

–E gy szendvics jólesne! Hogy akar ilyen fáradtan utazni?

Katja megadta magát. És míg azon töprengett, hogy hogy fogja szóra bírni a Kemény Security vezérét, félfüllel hallgatta a lány fecsegését.

Honnan jött? Mióta vezet? Most már érdemes lesz Őrskútra jönni, Őrskutat „napokon belül” fel fogják fedezni a külföldiek.

Perszer, persze, helyeselt Katja.

Hogy most már kiássák a várost, hogy annyi megpróbáltatás után… jön a tőke, jönnek a külföldiek. Hogy akkor kell majd Őrskútra eljönni, mikor a teljes pompájában feltárják… Mikor elkészül végre a szabadtéri múzeum, amikor a színházat is kiássák

Katja elmosolyodott. Furcsa város ez, ahol romokra építik a jövőt: mozaikokra, gyerektemetőkre. A pincérnő tovább magyarázott: a téliszalámis-sajtos, sonkás-tojásos szendvicsek fölött csak úgy repkedtek a sesteriusok.

Talán ez a vízszemű lány is Dér Sándor tanítványaival járt ki az ásatásokra segíteni? Ő is egy „történelem iránt érdeklődő” hajdani tanuló, aki tíz körmével igyekezett a jövőt a homokból előkaparni.

– Ó, az semmi nem volt! – legyintett csalódottan. – Mi csak unalmas köveket találtunk, köveket, oszlopokat mindenhol. Persze a köveknek is nagyon örült Dér tanár úr. Na de hogy megvan most a nagy aranykincs! Egy nagy terriborium… vagy hogyan is mondják. Jön a BBC hozzánk! Hatalmas múzeum épül, hatalmas szállodák, meg tetszik látni…! Kijön a National Geographic!

Katja gyorsan kérte a számlát.

 

régebbiek: 

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hol-keresselek/

http://ujnautilus.info/sibelius-lanyok-kotve-fuzve/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-itt-elned-halnod-kell/

 http://ujnautilus.info/sibelius-tuzet-viszek-langot-viszek/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-halottakhoz-dorgolozni/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-husz-lepes/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-kicsontozom-osszehajtom-beparolom/

http://ujnautilus.info/sibelius-nem-az-a-fajta-erti/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-hany-eves-is/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-anyu-draga/

http://ujnautilus.info/hany-eves-a-hany-eves/

http://ujnautilus.info/aki-mast-megdob-kovel-az-maga-esik-bele/

http://ujnautilus.info/sibelius-mindhalalig-irodalom/

http://ujnautilus.info/meghalni-ketszer-haromszor-sibelius/

http://ujnautilus.info/sibelius-halott-eleven-mukincsek/

http://ujnautilus.info/kuldj-fenykepet-megvaltoztatjuk-az-eleted/

Hegynek fölfelé

http://ujnautilus.info/masik-oldal/

A babaspecialista

 

 

 

Mielőtt belépsz egy ajtón, tudnod kell, hogy mit keresel: holttestet, fegyvert, kábítószert vagy műkincseket. 

De ha már bent vagy, akkor felejts el mindent! Tedd be az ajtót, dőlj hátra, és hunyd le a szemed! Szívd be az illatokat! Nemcsak a mesékben van „emberszag”, hanem a gyanúsítottak otthonában, van a félelemnek, a gyűlöletnek, a dühnek, a kétségbeesésnek  is kipárolgása.

Horváth Péter villájának áporodott, de azért könnyedén előkelő rumos-vaníliás cigaretta-illata volt. Nem egy gátlástalan gyerekkereskedőhöz illett, hanem egy unatkozó, májfoltos kezű öregasszonyhoz. Katja előreszegezett arccal fülelt a neszekre: egy régi házban soha sincs halálos csend, a huzat, a függönyök, a kopások, a félénken záródó, sziszegős ablakok még a néma házakban is életre keltik a levegőt.

De nem is ez a selymes, emberi füllel alig halható motoszkálás hökkentette meg, hanem a fullasztó, áporodott meleg. Vastag falak közt azt várná az ember, hogy választékos, finom hűvösség borul rá, és nem egy fülledt, agyonizzadt méhkaptár melegsége. Katja megrázta magát, felkattintotta a zseblámpáját, és beóvakodott a baloldali, fehéren csillogó helységbe.

Lássuk a konyhát! Bármi is volt Horváth Péter bűne, bármi is kényszerítette, hogy mint „világhíres festőművész” létére visszavonuljon a fonyódi hegyre, az a valami nem túl fizetett jól. Mekkora villa, és micsoda szemmel látható nyomorúság! Ódivatú hűtő, szürkévé mállott polc, kínosan rozzant tálalószekrény. A mosogatót talán még Herczeg Ferenc szakácsnője koptatta szürkére, egy kiszáradt, öreg szakácsnő, aki ezeken a köveken totyogott haláláig.

És micsoda rend! Gondosan elöblítetett, egymásra stócozott nescafés üvegek, minden a maga helyén: a cukor, a liszt, a tea, a majoránna, a gyógynövények. Horváth Péter óvatos, rendes, gyűjtögető hajlamú ember lehet, olyan ember, aki gondosan vigyáz az egészségére  – márpedig az ilyenek egyetlen bűnjelet sem semmisítenek meg. Horváth még az üres gyógyszeresdobozait is takaros gúlákba rendezte.

A nappaliban Katja nem mert ilyen magabiztosan mozogni, mert annak a parti sétányra nyíltak az ablakai. De mi ez az összevisszaság itt a kanapén? A zseblámpát a melléhez szorítva letérdelt az áldozati oltárnak beillő, fejtámlás ágy mellé, és rávilágított a kupacba rakott tárgyakra. Nicsak! Itt egy szétszerelt gyerekesernyő, ott egy Art Deco-lámpa, egy nagyon régi kávédaráló.  És mindendféle fura rendeltetésű bütykök, huzalok, csavarok.

Talán ezzel foglalkozik a világhírű festőművész! Régiségeket reparál egy vagyont érő, zegzugos, szecessziós palotácskában. Katja óvatosan magához húzta a porcelánlapos kávédarálót: talán nem teljesen értéktelen, de nem olyan választékos, perverzen kifinomult, milliárdos drágaság, amit egy zegzugos villa közepén egy gyerekkereskedő fészkében elvárna az ember. De ne legyenek előítéleteid, intette magát. Óvatosan fölemelkedett, kinyitotta a szekrényt, és végignézett a nejlonzsákokba csomagolt, sárgás fényű porcelánbabákon.

Hát, íme! A világhíres festőművész talán egyetlen megélhetése! Hagyatékokat vásárol fel, járja a somogyi falvakat, és talán a neten értékesíti a zsákmányt. Egy kis ragasztgatás, egy kis toldozgatás, egy kis fujogatás, egy kis javítgatás… Hány éve lapíthat a rozzant esernyői közt ez a Horváth? És hogyan került ez az irdatlan villa a birtokába? Rábukkant volna valahol egy Raffaellóra? A legalsó polcon, néhány kitekeredett baba-végtag alatt rátalált egy szakkönyvre: „A századelő lakáskultúrája – százötven kihajtható színes ábrával”.

Szánalomra méltó. Nem így élnek a nagy gengszterek.

Katja unottan turkált. Megérte betörni egyáltalán? Talált egy fura régiségkereskedőt, egy igazi babaspecialistát: aki nem adózik, nem fizet TB-t, aki engedély nélkül esernyőket és porcelánbabákat reparál, és szeret a sikereiről beszélgetni a szomszédaival. Hány ilyen görcsös, szánalomra méltó vénember él Kelet-Európában! Előrángatta Horváth Péter legféltettebb kincseit, az isztambuli, damaszkuszi régiségüzletek ezer színben pompázó katalógusait… Lám-lám, a konkurencia! 

Damaszkusz! Isztambul – hirtelen megmerevedett. Hiszen ezt keresték mindvégig Őrskúton: valami megfogható és bizonyítható kapcsolatot a gyerekkereskedelem és a műkincscsempészet között. A jámbor Horváth, aki még a lekváros üvegeit is sajnálja a boltba visszavinni, aki legszívesebben a saját lélegzetét is leméregetné és lajstromozná, mért dobná kukába a barátai csillogó-villogó prospektusait?

De talán ezek nem is régiségkatalógusok, hanem neves gyerekjáték-kereskedők gyűjteményei. A drágakövektől ragyogó, irinyó-pirinyó kiskardok, játéklovacskák, játékkatonák mellett felfedezett néhány szánalmasan együgyű agyaglovacskát, agyagmalackát. Szánalmasan együgyűek, és mégis ezek a legdrágábbak, a legbecsesebbek – gyereksírokban talál római játékszerek.

Néhány ilyen kopott kis agyagmalacka talán egyenesen az őrskúti feltárásból érkezett.

Katja gyorsan belegyűrte a prospektust a zsebébe. Át kell majd tanulmányozni őket, de nem most, nem itt, a szekrény előtt térdepelve. Most fontosabb, halaszthatatlanabb dolga van. Ha Horváth a drága, régi barátai emlékeit is ilyen nagy becsben tartja, akkor nyilván nem szabadult meg a régi kiadója könyvelésétől sem. Itt van az valahol, precízen dobozokba rakva valamelyik poros sarokban.

No de melyik sarokban? Ez az óriási nappali inkább esernyő- és babajavító műhelynek tűnik, nem egy varázsos tájakról álmodó pedofil szentélyének! Kell lennie ebben az irdatlan házban egy különösen szent helynek, ahol a babák barátja az álmaiba temetkezhet. Mert Katja biztos volt benne, hogy ebbe a korhadt, vaníliaillatú házba Horváth egy teremtett lelket sem engedett be.

No de melyik sarok? Talán a hálószoba? Szánalomra méltó, fülledt kis lyuk szárított csokrokkal, csecsebecsékkal, porcelánnippekkel. Vagy a cselédszoba? Itt Horváth – nem lévén se cselédje, se kutyája, se macskája – a szerszámait, a régi könyveit és fura rendeltetésű dobozkáit tárolta. ám mikor bebotorkált a tóra nyíló hatalmas szobában, rögtön érezte, hogy a dolgozóban, a legmegfelelőbb helyen van: nem lebegett áporodott cigarettaszag a bútorokon, nem voltak gyanús régiség-kupacok, nem voltak titkos rendeltetésű dobozkák, csavarok, szerszámok. A ház szívébe jutott.

Vaskos íróasztal, szemben a tóval, ahol egy ilyen majdnem világhírű művész élete minden naplementéjét végigálmodhatja.

Katja meglepően hamar ráakadt a 91-es, 92-es dossziékra. Ez a visszavonult, a saját odújában is reszkető kéjenc a legfelső fiókban hagyta volna a kiadójának címzett leveleket? A fotókat, amiket a tizenkét-tizenhárom éves Tündik, Barbarák, Aniták, Andreák nei, a Nagy Szervezőnek küldtek: Álmodozó, de megfontolt 7. osztályos tanuló vagyok… Kár, hogy a szüleim nem értenek meg. Mellékelem magamról ezt a képet… Szeretném elmondani, hogy lefogytam, és ha a Hamupipőke-szerepért fogynom kell, akkor többet is a legnagyobb örömmel… Kedves Péter bácsi! Mellékelek magamról egy melegítős képet… Kedves Producer! Legelőször ne a szeplőket tessék nézni! A melleim megnőttek, a szeplőket meg örökre el lehet tüntetni… Copfos kislányok, rövid hajú nyírt hajó kislányok, pufók kislányok, vékony kislányok, térdek, könyökök, karok, lábak, állak, szeplők – egyformán szépek. Gyerekesen rajzolt, hatalmas M-betűk, kicirkalmazott A-betűk, szívecskék és napocskák… Apu eltűnt, anyu kórházban van, két hete a szomszéd néni keresztlánya vigyáz ránk… nagyon örülne, apu, ha pénzt tudnék szerezni… ha szerzek, akkor biztos, visszajön hozzánk…

Tatabánya, Mezőkövesd, Csepel, Nagyatád, Edelény, Körmend…

Katját nem érdekelték a megrendítő sorok, ahogy a copfok és szívek, Horváth Péter más szerelmi relikviái sem. Ő a védőnők névsorát kereste és az országos hálózat irányítóiét, azokat, akik rávették ezeket a sehova-sem-tartozom-gyerekeket, hogy nevezzenek be a meseíróversenybe. Hiszen nem az odújában reszkető, megbízható és jelentéktelen Horváth Péter volt az, aki a magyar közigazgatás legmegzsarolhatóbb tagjait megtalálta és beszervezte. De csak levelek és fényképek, aztán megint csak levelek és fényképek. Végül egészen másféle fényképek.

Egy copfos kislány a nagyszoba perzsaszőnyegén falloszt dug egy még kisebb gyerekbe. Körülöttük fura rendeltetésű bütykök, huzalok, csavarok, mint valami elátkozott boszorkányműhelyben. Egy maszkos férfi farkaskutyához kötöz egy tündérjelmezes gyereket. A kislány arca bódult, talán mert  túl volt a sokkon, vagy gondos kezek könyörületesen elkábították. És a fotók mind itt készültek! A büszke fasor, a szecessziós terasz, az ablakon át megvillanó, delejesen ragyogó tó mind-mind méltó kelléke az ízig-vérig kifinomult orgiáknak.

De most sietni kell! Sietni, sietni, sietni!

Miként ezeken a régi fényképeken, a tó túlsó partján megvillant a felkelő nap. 

 

égebbiek: 

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hol-keresselek/

http://ujnautilus.info/sibelius-lanyok-kotve-fuzve/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-itt-elned-halnod-kell/

 http://ujnautilus.info/sibelius-tuzet-viszek-langot-viszek/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-halottakhoz-dorgolozni/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-husz-lepes/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-kicsontozom-osszehajtom-beparolom/

http://ujnautilus.info/sibelius-nem-az-a-fajta-erti/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-hany-eves-is/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-anyu-draga/

http://ujnautilus.info/hany-eves-a-hany-eves/

http://ujnautilus.info/aki-mast-megdob-kovel-az-maga-esik-bele/

http://ujnautilus.info/sibelius-mindhalalig-irodalom/

http://ujnautilus.info/meghalni-ketszer-haromszor-sibelius/

http://ujnautilus.info/sibelius-halott-eleven-mukincsek/

http://ujnautilus.info/kuldj-fenykepet-megvaltoztatjuk-az-eleted/

Hegynek fölfelé

Másik oldal

Mintha egy kanál vaníliafagyit merítenének langyos feketekávéba.

Olyan unalmas volt a hegyen az este, hogy Katja elunta magát a kocsijában.

Itt-ott még mocorogtak a sétálók, fel-feltünedezett egy-egy idősebb hölgy a sétányon, és Katja elképzelte, hogy siet haza, hogy megnézze a milánói makarónit a sütőben, és szép kényelmesen kiteregesse a fürdőruháját a kertben. Olyan ábrándosan, ahogy a nagymamája tette a negyvenes években.

Most kéne egy sör. Egy akármilyen.

Katja gázt adott, és elgurult Bélatelepre. Fogta a laptopját, és nagyot sóhajtva beült egy kivilágított kerthelyiségbe.

–Warten Sie darauf, meine Dame?

Tessék? Nein. Nichts. Gyorsan rendelt egy sört, és kinyitotta a laptopját.

Ám túl közel volt a part. A terasztól néhány méterre fürdőzők visongtak, a hangszórókból egyhangú majomzene áradt. Tiéd az életem, csak a tiéd, és méééégsem…

De most már itt volt az ideje, hogy utánanézzen Dér Krisztina angliai életének.

 

1995, London, narkós leszámolások. Katja szinte beleszédült az információzuhatagba, hiszen London túlságosan tágas hely volt egy kis passaui magándetektívnek – hát nem igaz? Minden sarkon megölnek egy dealert, és mindig akad egy lány, egy tinédzserprostituált, egy szerencsétlen, aki gyerekesen kereket old, hogy a következő sarkon megint felbukkanjon.

Hogy nevezték Londonban Dér Krisztinát? Debbynek? Egy név, ami mögött számtalan arc rejtőzhet. De az talán mégsem szokványos, hogy egy tinédzserprosti fegyvert ránt, és diadalmasan elvonul több kiló kábítószerrel. Hova vonul el? Hová? Egy olyan országban, ahol egy kitüntetésekkel ékesített, pedofil sztár százszámra erőszakolhat meg gyerekeket. 1995, London, Debby… lássuk csak! Számtalan Debbyt megerőszakoltak, megfojtottak, cserben hagytak, kitüntettek, megaláztak, elütettek, meggyógyítottak, lefotóztak, magára hagytak. Minden napra egy Debby. 

Ám a tévéhírek közt ott kell lennie a híres lövöldözésnek, ha az a miskolci lány ilyen élesen emlékszik rá. De a keresőkkel nem boldogult jól, és hamarosan ott találta magát egy harcias bölcsészlány-klikkben, egy gender studies-oldalon. Női identitástapasztalat Keats drámában. Emily Dickinson és a leszbikus éntapasztalat. Euripidész kozmocentrumai – a gyilkosság, mint női önmegvalósítás. Katja rohanvást átklikkelt volna egy másik oldalra, mikor észrevette, hogy a tudományos cikk alá valaki belinkelte a Női sorozatgyilkosokat.

Ha nem találja Dér Krisztinát, akkor mért ne engedhetne a szakmai kíváncsiságának? Nagyon kevés női sorozatgyilkos van, és mire a végére ér, addigra talán a nyugdíjasok is eloltják a hegyen a lámpáikat. Ráadásul ez az oldal amúgy is sokkal összeszedettebb, mi több tudományosabb, mint az Euripidész kozmoocentrumai. A moderátor még a Pipás Pista-, sőt a Jancsó Piroska-ügyet is feldolgozta, nem feledkezvén meg a rejtélyes, hol volt-hol nem volt szovjet katonákról.

Badacsony felől lágy sramlizenét hozott a szél. Furcsa egy sör mellett, itt, a parton olvasgatni fejkendős, gyerekgyilkos magyar parasztlányról.

Törökszentmiklós. Lázár Bertalan rendőrszázados. A törökszentmiklósi vasútállomás 1954-ből. Férfinek sohasem szoptam – vallja a szolnoki bíróságon Jancsó Piroska. A bíró zárt tárgyalást rendel el.

Ügyes oldal, kemény munka, még ha a készítőjének nem is jár PhD-fokozat. De nincs az a kriminalisztika iránt fogékony született brit nő, aki elboldogulna Lázár Bertalan századossal, a szolnoki városi bíróság irataival – nyilván egy bizarr ízlésű emigráns magyar vagy egy magyar származású feminista gyűjti Londonban szorgosan az adatokat. Zöld angyalok, kék angyalok, fekete angyalok. Aztán Charlen Galego, Aileen Wuornos és persze ápolónők minden mennyiségben. De kell még lennie magyar anyagnak!

Ám 1995-ből csak egy Ricky nevű cseh kislányt talált, aki egy görbe estét követően bekéretőzött egy kolumbiai diplomata kocsijába, elvitette magát vele Liverpoolba, és ott nyoma veszett. A hír csak azért volt hír, mert Ricky borotvapengével támadt az őt atyjaként szerető és őt mindenben támogató kolumbiai diplomatával, hogy még Liverpool előtt megszerezhesse a hitelkártyáit. De miféle cseh név is ez a Ricky! Katja unottan olvasott tovább, aztán a szeme megakadt egy lábjegyzetes megjegyzésnél. Ricky nem is volt Ricky egyesek szerint, hanem Debby, a híres ukrán gyerekprostituált, aki az East Enden végzett az ismert dealerrel, Marcuse-zal és a testőrével. A honlap szerzője, ez az óvatos és fedhetetlen filológus feltételezésnek és „underground pletykának” minősítette az egészet.

Underground pletyka! Christine-Ricky-Debby. A világnak szüksége van „tetovált lányokra”. Ezer és ezer lány meghal, de egy tovább él, lelövi a gonosz dealert, aztán kereket old, átlebeg a valóságból a képzeletbe, aztán tovább, tovább… egészen Euripidész kozmocentrumaiig. Nemcsak a görög szerzők szeretik a mítoszokat, hanem a mai háziasszonyok is. Ám akárki volt a mesebeli lány, nagyobb hőstett volt, hogy el tudott bújni Londonban három kiló heroinnal, minthogy hirtelen felindulásból meghúzta a ravaszt. Christine-Ricky-Debby. De legalább felbukkant egy név (Marcuse), egy londoni bár neve és egy időpont.

Katja tovább kattintgatott. Egy másik honlapon fantomképét is talált Debbyről, a „kiskorú, feltehetően román származású prostituáltról”. Sovány rókaarc, hátranyalt, sötét haj, drogosan ragyogó szemek, kiálló pofacsontok. Hát nem egy tipikus gimnazista lány, aki most lép elő az őrskúti Battyhány Gimnázium előadóterméből. Nem is fiatal lányra hasonlít, hanem egy harcias, egy félig vagy egészen túlvilági, harcias manga-hősnőre. De a manó-külső Katját nem tévesztette meg: a tinédzser-prostituáltakat, ha már elmúltak tizenöt évesek, szabályosan éheztetik, hogy ne tűnjenek virágzó, fiatal nőknek. Debby tulajdonosa mért ne akarta volna meghosszabbítani a lány szavatosságát? Az összeszáradt arc, betegesen ragyogó szempár lehetett akár Dér Krisztináé is. Katja próbált húst, mosolyt, elszántságot képzelni a pofacsontokra. Nehéz dolga volt, a legutolsó képein Krisztina kilenc éves volt.

Ám különös módon az összeszáradt arcú, ukrán-román-magyar Debbyt sem nyelte el a feledés. Egy liverpooli feminista punkbanda, a serialkillers női énekese, egy bizonyos Debby Williams azt terjesztette magáról, hogy ő végzett Marcuse-sal és ő támadt a reményeiben csalódott kolumbiai diplomatára. Katja felvihogott, mert ez az énekes-Debby egy piercingekkel elcsúfított, legalább tizennyolcnak látszó, nagycsöcsű lány volt. De az újságíróknak arra célozgatott, hogy Londonból jött, hogy mindenféle titkai vannak… hogy túlélte a saját halálát, hogy nemcsak Markuse-zal számolt le, hanem az orosz maffiával, a csecsennel, meg még a nemtudommilyennel… blablablabla, vegyetek mindannyian koncertjegyet péntekre! Valakinek nagyon hiányozhatott az a három kiló, mert a nagymellű Debbyt – akiről az újságírók később kiderítették, hogy semmi köze Kelet-Európához, egy skót anya és egy török kamionsofőr lánya – holtan találták egy külvárosi garázsban.

A fikció veszedelmes dolog.

Katjának már a diplomatás történet is nagyon gyanús volt. Egy lány, aki három kilóval menekül, egy nyamvadt bankkártyáért mért nyiszálná el egy diplomata nyakát?

Dér Krisztina (Debby-Ricky vagy Ricky-Debby) talán kiszabadulhatott a pedofil-hálózatból. A liverpooli lánybanda egyik tagja azt állította, hogy Marbellán találkoztak ezzel a rettenthetetlenül bátor lánnyal, az „igazi Debbyvel”, aki a személyazonosságát a zenekarra hagyta. És Debby nem is cseh, hanem magyar lány volt. Ám Katja hiába kattintgatott tovább. Hogy Debby tényleg megszabadult-e, hogy tényleg ő volt-e Dér Krisztina, az valami underground félhomályba veszett. Egy kelet-európai kislánynak nincs semmilyen identitása, Londonban mindenhol manga-szemű, manga-arcú kislányok tekeregnek a félhomályban, Katja tudta, hogy előbb-utóbb fel kell vennie a kapcsolatot a brit rendőrséggel.

Míg belekortyolt a sörébe, belehallgatott kicsit a serielkillers zenéjébe. Aztán a szomszéd asztalnál ülő, tornacipős, osztrák nyugdíjas pár tekintete észhez térítette.

Tizenegy óra. Ilyenkor már a hegyen lakó nyugdíjasok is kicsavarták a fürdőruháikat, megették a bolognai makarónit, lekapcsolták az olvasólámpáikat.

 

Álomba szenderült mindenki.

 

(Vajda Réka fotójával)

 

Régebbiek: 

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hol-keresselek/

http://ujnautilus.info/sibelius-lanyok-kotve-fuzve/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-itt-elned-halnod-kell/

 http://ujnautilus.info/sibelius-tuzet-viszek-langot-viszek/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-halottakhoz-dorgolozni/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-husz-lepes/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-kicsontozom-osszehajtom-beparolom/

http://ujnautilus.info/sibelius-nem-az-a-fajta-erti/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-hany-eves-is/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-anyu-draga/

http://ujnautilus.info/hany-eves-a-hany-eves/

http://ujnautilus.info/aki-mast-megdob-kovel-az-maga-esik-bele/

http://ujnautilus.info/sibelius-mindhalalig-irodalom/

http://ujnautilus.info/meghalni-ketszer-haromszor-sibelius/

http://ujnautilus.info/sibelius-halott-eleven-mukincsek/

http://ujnautilus.info/kuldj-fenykepet-megvaltoztatjuk-az-eleted/

Hegynek fölfelé

Hogy gondolja de hát maga!?

Katja nem tágított.

Annyi vesződség, ide-oda-telefonálgatás után megvolt végre a gyerekkönyvkiadók öreg bútordarabja, Piroska.

Régenvoltazhonnanistudhatnám?

Piroska hajdan grafikus volt, de aztán „fordult a világ”, mesélte, és ha a rajzai már nem is kellettek, de megmaradt benne az elhivatottság: ellenőrizni, korrektúrázni, telefonokat felvenni.

Lángolt a július, de hol lehetne ilyenkor egy öreg bútordarab, ha nem a szerkesztőségben?

Higgye el! Amiótacsakazeszemettudom.

De a Mediotrempix Bt-re még a mindentudó Piroska sem emlékezett, vagy nem emlékezett szívesen.

Mert őrült idők voltak azok a kilencvenes évek! Különösen az eleje. A tsz-ek takarítóvállalatokat alapítottak, és öreg parasztasszonyokat küldtek lépcsőket söpörni a szállodákba. Mindenki sistergett, mindenki vállalkozott, és ha egy fröccsentő kisiparosnak nem ment jól, azt gondolta, leporellókat fog  kiadni. Micsoda rémségek jelentek meg akkoriban! Megszűnt a cenzúra, és nemcsak a cenzúra szűnt meg egycsapásra, hanem a minőség is.

– De a Mediotrempix Bt! – kötötte meg magát Katja.

– Ugyan mért érdekli önt?

Katja elmesélte, hogy Ausztriából jött haza, és most szeretne felvásárolni minél több 90-es évekbeli mesekönyvet. Különösen Andersen-meséket. Mert beteg a lánya, és az a kívánsága, hogy a régi, kedves mesekönyvei közül minél többet szerezzen be.

De Piroskát sem ejtették a feje lágyára.

– A Mediotrempix! Mégcsak nem is könyvkiadó volt! Nem fröccsentő kisiparosok adták ki ezeket a meséket, hanem ravasz pszichológusok! Talán valami szektába toboroztak gyerekeket. Írd meg az álmaidat, küldj fényképet! Thetánok, lélektérkép, elektropszichiméterek. És ha egy gyerek részt vett a pályázatukon, akkor százbillió évre rabszolgát csináltak belőle.

Mert ez a Piroska rengeteg mindent tudott a világot behálózó látható és láthatatlan szektákról – ami igen különös volt egy olyan szerkesztő esetében, aki egész életét szegény Micimackóval és barátaival töltötte.

Lángolt a hőség, és míg beszélt-beszélt, Katjának  az orra hegyéről is izzadtság csöpögött.

No de kik voltak a tulajdonosok? És ki illusztrálta a meséket? Ki terjesztette a könyveket?

– Mondtam már magának, hogy sehol nem árulták ezeket a füzeteket. Onnan tudjuk, hogy egyáltalán léteztek, hogy felhasználtak jogdíjas szövegeket.

– Lopták a rajzokat is?

– Hova gondol! Horváth Péter illusztrálta ezeket a meséket. Förtelmesek, nemde? Én soha nem hittem volna, hogy Ausztriában egy jóízlésű kislány  ilyesmire vágyik …  No de azok a kilencvenes évek! Mikor  a fröccsentő kisiparosok is…

Horváth Péter, Horváth Péter… Ebben az országban vajon hány Horváth Péter lehet?

Katja igyekezett visszaterelni a beszélgetést a Mediotrempixre.

– Az a szegény Péter! Míg fel nem vitte az isten a dolgát, rajzoló volt a Mókuska kiadóban, aztán a Hét Lepkeszárnyban. Noha volt túlságosan tehetséges, innen-onnan mindig kapott munkát. El sem tudom képzelni, mi vitte szegényt a thetánok közé, abba a társaságba.

– No de hova vitte fel az isten a dolgát?

– Az biztos, hogy ma valahol a Balatonon lakik. Találkoztam vele a fonyódi hajóállomáson. Most már csak a művészetnek él, a tiszta művészetnek, nem az ilyen bugyuta meséknek. Egész évben gyönyörködik a tóban, és absztrakt képeket fest. – Piroskából csöpögött a gúny és gyanakvás. – Az is lehet persze, hogy pultos egy balatonedericsi kocsmában vagy valahol a Hortobágyon, és csak fel akart vágni egy ilyen igavonónak, mint én vagyok..

Ebben Katja nem volt biztos. A Balaton – igen, a déli part – túl  sokszor előkerült a lányok történetében.

De most már minden percet sajnált Piroskától.

Beütötte a keresőbe, hogy Horváth Péter/festészet, aztán Horváth Péter/absztrakt festészet, de ilyen néven csak egy túrkevei amatőr festőt talált. Horváth Péter fonyódi lakosnak se mobiltelefonja, se vezetékes telefonszáma nem volt.

És mért lakna Fonyódon mindenki, aki megfordult a fonyódi hajóállomáson?

Ha az ember örökké csak telefonál, és közben csak falakba ütközik, akkor könnyen észreveszi, hogy szomjas, hogy régóta nem ebédelt, hogy napok óta fáradt, hogy megöli a hőség, hogy kihagy a pulzusa, és hamarosan meg fog halni.

Egy próbát! Még egy utolsót!

Utolsó erejét összeszedve felhívta a fonyódi postahivatalt.

– Tűrhetetlen, kérem szépen! Őrskútról két hete küldtem Horváth Péternek egy ajánlott levelet. Mi megy a postán, mi megy önöknél, na de kérem szépen? A művész úr nagyon zárkózott, nem járogat a faluba. Hogy-hogy a kézbesítő nem viszi ki a levelet? Hát milyen ember az ilyen? Hát mit képzelnek önök? Mifolyikittkéremszépen…?

A postaigazgatónő alig kapott levegőt. Először is: nyomatékosan kikérte magának.  Aztán elhadarta, hogy azoknak is kiviszik az ajánlott küldeményeket, akiknek a postán fiókjuk van. Igen, a művész úrnak is. A kézbesítőjük egy derék gyerek, eddig senki soha… soha senki egyetlen rossz szót sem… Hát mit képzel?… Hogy ilyen minősíthetetlen hangon! Hogy jön ehhez…? Megbánjahailyenhangonmégegyszer…!

Katja megnyugodva lerakta a telefont.

 

Két óra múlva már szembenézett a hatalmas tóval.

Villasor, Panoráma sétány. A sétányról az erdő felé tekergőző ösvények, korán öregedő, beteg gesztenyefák, hatalmas, elhagyott, szecessziós villák. Katja igyekezett úgy öltözni, hogy senki se sejtse, hogy koradélután még postaigazgatókat zaklatott. Drapp selyemruha, szolid, drapp kézitáska, szolidan zárt szandál, fehér gyöngysor

Mert egy idős, német hölgy miért is tülekedne a strandon? Miért tülekedne, ha itt  andaloghat ezen a ragyogó sétányon! Nézelődött egy kicsit, aztán mélázó arccal csatlakozott egy unokáját kézen fogva vezető nagymamához.

Németül csatlakozott, ez csak természetes. Emlékezett a hetvenes évekből, hogy a német nyelv itt a parton tekintélyt és megbízhatóságot jelent. A nagymama – a gazdag asszonyok lebiggyedő szájával, szemének csalódott szürkeségével – az a fajta volt, aki talán még otthon tanult meg németül.

– Kik laknak ezekben a csodálatos villákban? – kíváncsiskodott Katja. – Mintha Marienbadban sétálgatna az ember. De ha nincs is ilyen pazar kilátás, Marienbad azért sokkal felkapottabb hely. De ki vágyik oda? Ki akarna oda költözni! Hisz az orosz gengszterek bevásárolták magukat azokba a csodás villákba!

A szürke szempár megértően hunyorgott: – De a gengszterek legalább pénzzel fizettek! A jó magyar kommunistákról még ennyi se telt. Elzavarták az igazi tulajdonosokat, beköltöztek a házaikba, az életükbe, és úgy pöffeszkedtek, mintha egy rossz operettből léptek volna elő: Marica grófnő, Denevér, Cigánybáró.

Neki, a szürke szemű nagymamának azonban szerencséje volt, egészen rendkívüli szerencséje. Az ő nagypapája ugyanis…

De Katja nem volt kíváncsi szegény nagypapára. 

Lassan-lassan ráterelte a szót az ő kiváló művész-barátjára, Horváth Péterre, aki ezt a hegyet választotta, hogy csakis a festészetnek – és Katja itt suttogóra fogta a hangját – hogy egész életében… hogy művészi visszavonultságban… hogy a halhatatlanságnak… hogy csak a halhatatlanságnak…

A szürke szempár hunyorított egyet: – Herczegh Ferenc villáját sohasem sajátította ki a hatalom. Azt hitték, hogy majd megalkuszik, de talán már megalkuvónak is túl öreg volt. Mikor meghalt, szép nyugodtan eladhatták a villát az örökösei. Egy tánctanár lakott itt, aztán egy építész, végül ez a festő, ez a nagyon furcsa ember. Az ő lánya jónevű grafikus, kiállításai vannak külföldön, minden magyar festőt név szerint ismer, de ő még soha életében nem hallott Horváth Péterről.

– Az Art Bull-irányzat klasszikusa. Még nem hallott róla? – mondta Katja faarccal, és szép óvatosan megkerültek egy bedőlt szökőkutat a kunoka nyomában.

– Ha valaki nem lop, nem csal, tőle  akár festőművésznek is nevezheti magát – dünnyögte a nagymama.

No de ott a Huszka-villa! A Kövesdy-ház! A Monarchia egész csodás emlékezete! És a szecesszió, amely a magyar ízlés kialakításában olyan páratlan, olyan egészen jelentős szerepet… Na persze a kommunisták, akik pofátlanul beleköltöztek mások életébe, erről semmit sem sejtettek.

Már a hegy legtetején jártak, mikor az ősfák közül szinte eléjük lépett az elhanyagolt, hatalmas Herczegh-villa, ábrándos erkélye épp a tóra nézett. A kertjében a vénségtől összedőlt szökőkút, a napfényt a karjukkal megszűrő fák és egy kopottasan kecses gloriett.

Fennhéjázóan nevetséges, gondolta Katja. Ez a szörnykastély jobban illene a skót hegyekbe vagy az Alpok legtetejére. De az Alföldről vagy az Észak-Magyarországról jött kislányok szemében a látvány felejthetetlen lehetett.

Meseország bejárata. Diadalkapu egy másik valóságba.

– Nem tudom, mi történhetett a szegény művésszel, el se tudom képzelni, hova tűnhetett! Egy hete nem láttasenki .

Katja szomorú arcot vágott. Egy hete, pontosan egy hete! Az óvatos, a hegy tetején rejtőzködő Horváth Péter épp akkor tűnt el, mikor ő Őrskúton besétált az első cukrászdába.

De talán kár volt Horváth Péternek ennyire megijednia. Hiszen a lepkegyár már biztosan összedőlt. Ha még mindig mikrobusszal hurcolnák ide a lányokat, ha még mindig ebben a bagolyvárban próbálnák ki őket, akkor ez nagymama megállás nélkül szaladgálna a rendőrségre.

– Mondja csak el, mi az az Art Bull! – kérlelte a nagymama

Katja gyorsan elmagyarázta. Inspiratív keveréke az abszraktnak és a konceptuálisnak.

Aztán egy takarosan rendben tartott, álmos kis villa előtt búcsút vett a nagymamától.

 

Katja ábrándos léptekkel sétált vissza a kocsijához.

Vajon tart-e Horváth Péter riasztót? És vérebeket, juhászkutyát, pit bullt? Mit kockáztat egy német magándetektív, ha kicsit körbenéz a Herczegh-villában, a konceptuális-absztakt mávészet képviselőjének palotájában?

A retiküljét lóbálva latolgatta a kockázatokat.

Mint valami hatalmas, összetörhetetlen tükör ringott a lába előtt a tó.

Az este már leereszkedni készült. De még mindig túlontúl világos volt.

 

Régebbiek: 

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hol-keresselek/

http://ujnautilus.info/sibelius-lanyok-kotve-fuzve/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-itt-elned-halnod-kell/

 http://ujnautilus.info/sibelius-tuzet-viszek-langot-viszek/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-halottakhoz-dorgolozni/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-husz-lepes/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-kicsontozom-osszehajtom-beparolom/

http://ujnautilus.info/sibelius-nem-az-a-fajta-erti/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-hany-eves-is/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-anyu-draga/

http://ujnautilus.info/hany-eves-a-hany-eves/

http://ujnautilus.info/aki-mast-megdob-kovel-az-maga-esik-bele/

http://ujnautilus.info/sibelius-mindhalalig-irodalom/

http://ujnautilus.info/meghalni-ketszer-haromszor-sibelius/

http://ujnautilus.info/sibelius-halott-eleven-mukincsek/

http://ujnautilus.info/kuldj-fenykepet-megvaltoztatjuk-az-eleted/

 

Thomas, a bátor kismozdony. Nemmegmondom Benedek. A katicabogár elrabolt pöttyei.  Húsz legszebb Andersen-mese. Tündér Lala visszatér.

Rókáné harciasan nyüzsgött a gyerekkönyvek között.

– Legalább mondd meg, miben segíthetek! Én nem hiszem, hogy téged a mesekönyvek ennyire…

De még mennyire, gondolta Katja. Különösen az a mesekönyv, amit Szabó Gyöngyi anyja keresett eszét vesztve ebben a könyvtárban.

Sárkányfejű kis Pukk. Don Makaranko, a betevő szülinapi.  Virágos Ferkó. Lúdláb hercegnő és a boldogvölgyi rablók.

És mért utal Dohák Éva honlapja egy egészen konkrét mesére? És mi lehetett az a híres meseíró-pályázat 92-ben?

A gyógypapucsos, frizurás kisvárosi hölgyek már sorban álltak a kölcsönzőpultnál. Róka Margit nem hagyhatta cserben őket.

– Menj csak, Margit, menj nyugodtan! Én nézelődöm itt.

Méghogy gyerekkönyvek! Rókéné szemrehányón elkopogott a félcipőjében.  

Bruno Brumi hármat csellent. Csirkefejű Anasztáz. Az Ezeregyéjszaka legszebb kalandjai.

De egy dél-dunántúli könyvtárban nem csellenghetnek felügyelet nélkül külföldi magándetektívek. Egyszercsak hatalmas, izgatott, szégyenlős árnyék borult rá: Róka Zsuzsi, Rókáné unokahúga.

Tényleg, mindenben… Szívesen, csak szólni kell.

Eddig Katja csak pillanatokig látta ezt az izzadt, kövér lányt. De hiszen hogy lenne lány, hiszen elmúlt harminc éves! Bár most is a legodaadóbb, a legkészségesebb, pontosan olyan, mint amilyen tízéves korában lehetett.

Beszélgettek kicsit. Három év ezen az egyetemen, három év a másikon, de a sokszori három év után sincs se fiú, se állás. Csak ez a nagy készség. A nagy odaadás.

– De azért vannak nekünk korszerűbb gyerekkönyveink is! Nemcsak ilyen régi vackok. 

Katja megkönyörült rajta, és odasétált vele az Újdonságok feliratú polchoz.

Csendesen lapozgattak: Bimbi, akinek két apukája van… és aztán egy Fekete kistestvér a családban…

–Tetszik látni, van ilyen is.

A szépirodalomnak, töprengett Katja, tényleg megvannak a maga határai. Apu nem jön haza többé, mert szégyelli, hogy nem tud kenyeret keresni. De akinek nem telik kenyérre, annak hogy telne színes-szagos-korrekt mesekönyvekre? És persze vannak más tabuk is. Mit csináljak az anyukámmal, ha ő sem szeret engem? Van erre valami jó kis történet?

Meg is kérdezte Róka Zsuzsit. Mert ahogy kikerült a rettenetes nagynéni látóteréből, mintha feloldódott volna kicsit.

De most zavarában kihúzta magát. – Szörnyű, szörnyű – hápogta.– De az ilyen gyerekek nem járnak könyvtárba. És még a nénikémnek sem számítanak. – Bűntudatosan a nénikéje felé pislogott. –  Tessék nekem megmondani, pontosan milyen könyvet keres!  

Katja eldarálta: neki mindegy, csak olyan legyen, amit a 90-es évek elején forgattak a gyerekek.

Zsuzsi a kövér nők kecses méltóságával, óvatosan finomkodó lépteivel elkormányozta Katját a raktárba. – Itt vannak azok, amiket már kiselejteztünk.

Óriási halom: királylányok, királyfiak, halott oroszlánok, egyszarvúak, vakondok, táltosok, kutyusuk egy rakáson. Katja csüggedten beletúrt, mindegyik tépett, szakadt, ragacsos. És mennyire csúnyák!  A legrondábbak a 90-es évek mesekönyvei: óriási, gyűrött füzetek Disney-filmek ihlette kastélyokkal, boszorkányokkal, hercegnőkkel, kacsákkal, levelibékákkal.

Hiszen kitört a szabadság, gondolta Katja. Mibe került könyvkiadót alapítani?

– De mégis, melyik könyvet tetszik…?

Katja kihúzott egy csiricsáré füzetet a halomból: Bambi meghódítja a Himaláját és aztán…

– Egy ilyen ócskaságot keresek. De nem Süsüt vagy Bambit, hanem Andersen-meséket.

Zsuzsi alázatosan mellékuporodott. Három nagyalakú, összevissza-gyűrt, csillogó-villogó füzetet találtak, a Hókirálynőt, A kis hableányt és A vadhattyúkat.

Kiadja: Mediotrempix – Egészség és Haladás Bt. Nincs még ilyen nevetséges, könyvkiadóhoz kevéssé illő név! Gyorsan belelapozott az egyikbe: a Dohák Éva honlapjáról ismerős gomolygó ábrák és műfagyi-színek.

– Pfúj! – nyögött fel Zsuzsi. – Ezekre még én is emlékszem. Mégcsak nem is igazi könyvek, a védőnők osztogatták őket.

Katja szeme megrebbent: ha nem kerültek könyvesbolti forgalomba, akkor hogy jutottak Rókáné raktárába?

De Zsuzsi hozzászokott ahhoz, hogy mások gondolataiban olvasson:

– Ha megnő a gyerek, és útban vannak a mesekönyvek, akkor a szülők elhozzák ide, hogy osszuk szét a szegényeknek. – Zsuzsi elvörösödött: – Azt persze nem várhatják, hogy szegény Margit néni biciklizzen el a falvakba, és hátizsákkal járja végig a cigányokat! Ezért aztán, tetszik látni, még mindig itt porosodnak.

Katja látta. Látta a kölcsönzőtermet a zöld fotelekkel, a felolvasóestek plakátjaival, Bimbivel és a két apukájával és a raktárhelyiséget a soha ki nem osztott könyvekkel.

–Egyáltalán tud biciklizni a maga nénikéje?

Zsuzsi óvatosan kaccantott egyet.  Mert nem akart hálátlannak látszani – egy haszontalan kis unokahúg, aki nem becsülte meg magát, nem vitte semmire, aki semmi, aki de semmi… Isten őrizzen, hogy valami rosszat mondjon róla a háta mögött!

– És mit jelent, hogy védőnők osztogatták őket? Nem kellett fizetniük a gyerekeknek?

– Hát persze. Ezek mind ingyenesek voltak. De csak azok kaptak, akik beléptek a Lepkeklubba.

Lepkeklub? Miféle Lepkeklub?

És Zsuzsi boldogan, talán kicsit túl boldogan mesélni kezdett: aki három Fa-szappant elcserélt matricákra, vagy matricákat szappanokra, vagy három kivágott kacsét matricákra – ezekre a részletekre már nem jól emlékezett –, és küldött magáról fényképet, ráadásul jól kitöltötte a higi-tesztet, az kapott egy ilyen füzetet. És a füzetekben is feladatok voltak, de persze már komolyabbak, olyan feladatok amivel már kvarcórát, dezodort, ajándékcsomagot, nyaralást nyerhettek a gyerekek. Persze nem az összes gyerek, csak azok, akik hétről hétre küldözgették a megfejtéseket.

De micsoda ravasz terv! Belelapozott a Kis hableány elejébe: Mediotrempix Bt. Míg a lányok minden személyes adatot megírtak magukról, itt se szerkesztő, se fordító, se rajzoló, se felelős kiadó.

– És mi volt a higi-tesztekben?

Zsuzsi megint felvihogott. Katját megint elöntötte a gyanú, hogy ez a gyagyaság csak megjátszott. Dehát a lepkeklubos idők még az a korszak lehetett, amikor még Zsuzsi is olyan kislány volt, mint a többiek. Csak talán kicsit sutább, talán  kövérebb, de akkor még nem ilyen feltűnően.

–Teljesen ártalmatlan dolog volt, tessék elhinni nekem! Hogy mi az a peteérés, hogy mi az a stabil oldalfekvés, hány napos egy ciklus, és mivel oltassuk be magunkat, ha Afrikába akarunk kirándulni. Ilyen felvilágosításmicsoda volt, nagyon unalmas, de lehetett vele nyerni mindenfélét.

– És Dér Krisztina nyert is mindenfélét. Ahogy nyilván Dohák Éva és Szenczi Dóri is.

Róka Zsuzsi elkerekedett szemmel figyelt. Talán ő nem volt elég kitartó játékos, vagy nem tetszett a kiadónak a fényképe. Az eltűnt lányok, ők mind igazi szépségek voltak.

– Én jól csak Dórit ismertem. Fanatikus lepkeklubos volt, éjjel-nappal levelezett. Azt mondta, ők az ő legeslegjobb barátai a világon.

De hogy lehet megtalálni ma egy könyvkiadót, ami 1992-ben mindenféle csecsebecséért cserébe fényképet követelt a lányoktól?

Ingerülten az össze-vissza szakadozott Kis Hableány végére lapozott:

  

Kedves Olvasónk!

Bánt valami? Szeretnéd nekünk leírni?

Velünk minden gondodat-bajodat megoszthatod!

És ha színésznő vagy meseíró akarsz lenni, küldd el a mese folytatását, és vegyél részt a pályázatunkon!

Lépj be a Lepke Klubba!

Cím: Lepke Könyvek Bt.

 

Alatta egy budapesti irányítószám és postafiók.

 

 

Régebbiek: 

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hol-keresselek/

http://ujnautilus.info/sibelius-lanyok-kotve-fuzve/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-itt-elned-halnod-kell/

 http://ujnautilus.info/sibelius-tuzet-viszek-langot-viszek/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-halottakhoz-dorgolozni/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-husz-lepes/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-kicsontozom-osszehajtom-beparolom/

http://ujnautilus.info/sibelius-nem-az-a-fajta-erti/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-hany-eves-is/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-anyu-draga/

http://ujnautilus.info/hany-eves-a-hany-eves/

http://ujnautilus.info/aki-mast-megdob-kovel-az-maga-esik-bele/

http://ujnautilus.info/sibelius-mindhalalig-irodalom/

http://ujnautilus.info/meghalni-ketszer-haromszor-sibelius/

http://ujnautilus.info/sibelius-halott-eleven-mukincsek/