Csak a lányom, igen... - J. Sibelius

Hogyan kommunikálnak egymással, akik nem is látják egymást?

Hogy veszed észre, hogy rólad beszélnek, ha egyetlen szempár sem szegeződik rád?

És hogyan hagyhatod ott egy könyvtárban szagminta, látható bizonyítékok nélkül a jelenlétedet?

Rókáné felhúzta az orrát, és egyre hajtogatta: nem, nem; nem járt itt senki idegen. Ő lenne az, aki ne ismerné fel, ki való egy könyvtárba, és ki az, aki csak úgy betámolyog ide? Neki kisujjában van minden őrskúti ízlése, mindenkit név szerint ismer, azt is tudja, mikor van az olvasóinak rosszkedve. Ő minden könyvet a szagáról felismer – ki nem adná a könyvtár vendégszobájának a kulcsát egy idegennek!

Katja végigjáratta a szemét az Újdonságokon, a Kötelező olvasmányokon, az Ezotérián, és védekezően hátrált a Szépirodalom felé. Ha nem járt itt senki, akkor nem járt…, de ettől még körbenézhet. Ilyen szakszerűen vezetett kis könyvtárat sehol sem talál az ember!

Mintha csak böngészgetni akarna, elsétált a hátsó polcok fel. Rókáné szorgalmát és népművelő erélyét a könyvek közé szúrt képes táblácskák hirdették: Albee, Aragon, Arany… vezetéknév, keresztnév, bajusz, pofaszakáll. Egy ilyen kis könyvtárban még a rosszkedvű vagy a csalódott olvasók sem tévedhetnek el… Tájékozódhatnak acforma, szemöveg vagy akár szakállviselet szerint is. No de most már jönnek a csupaszképűek: Petőfi, Poe, Puskin…

És az egyik, a T-betűs polcnak támasztott, sárgás színű karosszékben ott ült egy vidéki nőolvasókat is felkavaró vagy tetőtől-talpig-férfi.

– Senki nem tudná önt félrevezetni, százados. Üzent, hát itt vagyok. Most már mindent tudni szeretnék a lányomról…

Katja is mindent tudni szeretett volna Kemény Rita apjáról, Kemény Balázsról. Hogy települt át Magyarországra? Mikor? Ki segített neki? Hogy indította be a céget? Mikor beszélt az őrskúti rendőrökkel?

De nem akarta megkönnyítené a férfi dolgát, úgyhogy hallgatott.

– Talán azt gondolja, hogy én, egy hajdani rendőr nem tettem meg mindent a lányomért.

Katja valóban így gondolta, de tiltakozott. Távol álljon tőle! A szétszakított családok, a jugoszláv háború borzalma, az a sok-sok eltitkolt nyomorúság!

– Milyen meghitt ez a könyvtár – sóhajtott Kemény Balázs, és fürgén maga mellé tolt egy másik karosszéket.

Katja gyűlölte ezt a könyvtárat, gyűlölte az ilyenféle meghittséget, a bicegős karosszékeket, szürkés-fehér táblácskákat, a lefóliázott bajszokat, a lefóliázott feliratokat, Rókáné gondoskodó kéznyomát. Ám ha a Kemény Security tulajdonosa ebben a fülledt teremben akarja törölgetni a könnyeit, rajta ne múljék!

–Hol is kezdjem? – sóhajtott ábrándozva.

Nagyon bízott benne, hogy Kemény Balázs az ő jövés-menését nem ellenőrizte.

Mesélt hát Ms. Pavese, a hajdani Rendi Anikó olthatatlan vágyáról, hogy rátaláljon kis unokahúgára, a szegény, drága, eltűnt Krisztinára. Mesélt a lassan éledező gyanújáról, hogy ezek a rettenetes ügyek mind szervezett lánykereskedelmre utalnak. Valakik alaposan tanulmányoztak a lányok hátterét, hogy olyan gyerekeket válasszanak, akik után nem sokan sírnak. Valakik nagyon jól, nagyon ügyesen, nagyon művészien, jó pedagógiai érzékkel halásztak a zavarosban… Hát így keveredhetett bele ebbe a szerencsétlen lányvadászatba a kis Rita! Mert van-e megfelelőbb áldozat egy félárváénál, akinek az édesapja egy másik ország hadseregében szolgál! No de hogy lenne képes ő, egy nyugdíjas százados, egy passaui magándetektív megfejteni ezeket a rémségeket! Hatásszünetet tartott, hogy Kemény Balázs ráébredjen az ő tehetetlenségére. Hogy akadhatna, ő, Katja Stoller egy ilyen pompásan megszervezett hálózat nyomára?

Szomorúan hallgattak. Kemény Balázs kicsit talán túlontúl óvatosan. Miközben a meztelen és tönkretett kislányról készített fotók ott lapult Katja táskájában.

Katja még mindig gyanakodott.

Egy leszerelt katona – legyen bár a világ legderekabb, a legügyesebb katonája – hogy kaparhatott össze 93-ban annyit, hogy rokonok, magyarországi kapcsolatok nélkül megalapíthasson egy biztonságtechnikai céget? Kockázatbecslések. Rendezvénybiztosítás. Kutyakiképzés. Objektumvédelem. Mibe kerülhetett ez? Honnan volt ennek a szomorú apukának elegendő pénze?

Apa-szeme-fénye, apa-egyetlenje. Most kemény Balázs mesélt. Rituka csodásan táncolt, Rituka csodásan lovagolt. Hihetetlen életkedv volt abban a gyerekben, mindig ugrált, szökdécselt, táncolt, pezsgett… neki elég volt, ha Vukovárban a lánya gödröcskéit maga elé képzelni, a gödröcskéit, és úgy érezhette, van még jövő, van miért a háborút túlélnie. Míg ő éjjelente rémálmok közt forgolódott, az ő Ritája, az ő egyetlen kislánya beszélt hozzá. Ez az álomban hallgatott, vidáman fecserésző, boldog kislány kibeszélte őt a pusztulásból. De most már nincs többé Rita, ma már rá kell pillantania egy fényképre, ha emlékezni akar az arcára. Pedig ő csak jót akart neki, ő mindig a gyerek érdekét nézte! Ha az anyja nem élt, mért ne bízta volna a kislányát a testvérére? Úgy volt, hogy bombázni fogják Szabadkát, hát hogy maradhatott a szegény gyerek felügyelet nélkül? Ő azt hitte, a legeslegjobbat teszi az egyetlenjének, mikor elengedte a nagynénjével külföldre. Annyira, de annyira…

A pállott melegben, Thomas Mann elpiszkolódott táblácskája alatt hallgattak. Annyira, de annyira…

– Én persze jól tudom, mit gondol, hölgyem. Egy pedodfil nem is férkőzhet magabiztos gyerekek közelébe! Gyere-gyere-gyere-én-megértelek. Gyere-gyere-gyere-velem-ha-azt-akarod-hogy-szeresselek. – Fintorogva kiköpött a padlóra. – Mielőtt elrabolták volna, ebben a városban valami rettenetes történt a lányommal.

És most a fényképek: Rita és az ő gödröcskéi, Rita az édesanyjával és bizonytalan számú nagynénivel, Rita a többi gyerekkel, Rita élete első balettcipőjében, Rita amint megnyeri a jazz-torna-versenyt.

Ez az otthoni képein mosolygó kislány tényleg nem tűnt alkalmas prédának.

– Annyira, de annyira magabiztos volt! Még arra is volt ereje, hogy a háborúban a lelke erejével életben tartson…

Katja úgy döntött, hogy ő még nem veszi elő a fényképeit a táskájából.

Kemény Balázs felsóhajtott. Nem, nem volt ő gyáva. Első dolga volt, hogy nyomozzon ebben az áporodott kisvárosban. No de nem volt könnyű! A rablásokkal akkoriban a férfi-rendőrök, az eltűnt lányokkal és más himi-humi dolgokkal a rendőrnők foglalkoztak. Először a Nagyné, végül a Siposné. És ez azért érzékeltette a dolog fontosságát is. Értse-meg-az-apuka-mi-mindent-megtettünk. Na, persze a rendőrnők is sajnálták a gyerekeket, már hogyne sajnálták volna, mert ne-adj-isten-hogy-ilyesmi-az-ő-unokáikkal, de őszintén szólva nem is értették, hogy az ilyen eltűnés bűncselekmény-e. Itt a városban nagyon gyorsan feje tetejére állt a világ, adták-vették a nagyobbacska lányokat, itt tűntek el, ott tűntek fel, ez-az-én-testem-azt-csinálok-vele-amit-akarok, az új törvényeket pedig senki nem értette. Szabadság van, vagy nem? Ha egy tizenöt éves kislány szerepelhet egy pornófilmben, akkor egy tizenkét éves mért nem lóghat hetekig-hónapokig a barátnőivel?–De gondolom, megkereste a többi családot?

– Igen, mindent megpróbáltam, már amennyire itt szóba álltak egy leszerelt katonával. Mert csak akkor vagy magyar, ha van elegendő pénzed, ha ismered az Ági nénit, aki ismeri a Schulz doktort, aki pedig ismeri… Ez egy kisváros, nem kell magyaráznom. A Szenczi-lány nagyapja, a vén gazember csak a konyhájában volt hajlandó fogadni engem: kicsit sajnálkozott rajtam, aztán adott ötszáz forintot, mert mi-magyarok, nekünk össze-kell-tartanunk, és micsoda iszonyat, igen-igen, micsoda felfoghatatlan szörnyűség lehetett a háború. A művelt úriember, a város eleven lelkiismerete: egyik oldalán a törvényes nejével, a másik oldalán a fia feleségével… Azt, ugye, hallotta…?

– Hallottam, igen – erősítette meg Katja – Szenczi Nórát a nagyapja rontotta meg.

– És a másik gazfickó, az a ne-haragudjon-de-úgy-sietek-Sándor. Az a másik híres tanár! Aki arról győzködött, hogy az ő lányának semmi baja, hogy biztonságban, a nagyszüleinél, Erdélyben van. De hogy tényleg így van-e, azt nem tudta, mert, nem érek rá piszlicsáré ügyekkel bajlódni… nem érek rá telefonálgatni…., új életet akarok kezdeni… És remélem, Balázs, egyszer majd ön is túlteszi magát…

Látta a tévében ezt a szörnyű alakot?

– Igen, láttam – erősítette meg Katja. – Most ő a város büszkesége.

– És a tanár nénik, a doktor nénik, a fodrász nénik…! Tegye túl magát, apuka, és nézzen szembe az elkerülhetetlennel! De amikor már szembe akartam nézni, akkor elmesélték, hogy a lányom minden pillanatban várt engem, rólam mesélt mindig, mindenkinek. Hogy azért nem akart a rokonokkal kiutazni Kanadába, mert félt, hogy nem találom… A lányom hitt abban, hogy nem hagyom cserben…

Katja nézte Kemény Security zokogó tulajdonosát.

Egy szavát sem hitte.

Régebbiek:

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hol-keresselek/

http://ujnautilus.info/sibelius-lanyok-kotve-fuzve/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-itt-elned-halnod-kell/

http://ujnautilus.info/sibelius-tuzet-viszek-langot-viszek/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-halottakhoz-dorgolozni/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-husz-lepes/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-kicsontozom-osszehajtom-beparolom/

http://ujnautilus.info/sibelius-nem-az-a-fajta-erti/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hany-eves-is/