Küldj fényképet! Megváltoztatjuk az életed!

Thomas, a bátor kismozdony. Nemmegmondom Benedek. A katicabogár elrabolt pöttyei. Húsz legszebb Andersen-mese. Tündér Lala visszatér.

Rókáné harciasan nyüzsgött a gyerekkönyvek között.

– Legalább mondd meg, miben segíthetek! Én nem hiszem, hogy téged a mesekönyvek ennyire…

De még mennyire, gondolta Katja. Különösen az a mesekönyv, amit Szabó Gyöngyi anyja keresett eszét vesztve ebben a könyvtárban.

Sárkányfejű kis Pukk. Don Makaranko, a betevő szülinapi. Virágos Ferkó. Lúdláb hercegnő és a boldogvölgyi rablók.

És mért utal Dohák Éva honlapja egy egészen konkrét mesére? És mi lehetett az a híres meseíró-pályázat 92-ben?

A gyógypapucsos, frizurás kisvárosi hölgyek már sorban álltak a kölcsönzőpultnál. Róka Margit nem hagyhatta cserben őket.

– Menj csak, Margit, menj nyugodtan! Én nézelődöm itt.

Méghogy gyerekkönyvek! Rókéné szemrehányón elkopogott a félcipőjében.

Bruno Brumi hármat csellent. Csirkefejű Anasztáz. Az Ezeregyéjszaka legszebb kalandjai.

De egy dél-dunántúli könyvtárban nem csellenghetnek felügyelet nélkül külföldi magándetektívek. Egyszercsak hatalmas, izgatott, szégyenlős árnyék borult rá: Róka Zsuzsi, Rókáné unokahúga.

Tényleg, mindenben… Szívesen, csak szólni kell.

Eddig Katja csak pillanatokig látta ezt az izzadt, kövér lányt. De hiszen hogy lenne lány, hiszen elmúlt harminc éves! Bár most is a legodaadóbb, a legkészségesebb, pontosan olyan, mint amilyen tízéves korában lehetett.

Beszélgettek kicsit. Három év ezen az egyetemen, három év a másikon, de a sokszori három év után sincs se fiú, se állás. Csak ez a nagy készség. A nagy odaadás.

– De azért vannak nekünk korszerűbb gyerekkönyveink is! Nemcsak ilyen régi vackok.

Katja megkönyörült rajta, és odasétált vele az Újdonságok feliratú polchoz.

Csendesen lapozgattak: Bimbi, akinek két apukája van… és aztán egy Fekete kistestvér a családban…

–Tetszik látni, van ilyen is.

A szépirodalomnak, töprengett Katja, tényleg megvannak a maga határai. Apu nem jön haza többé, mert szégyelli, hogy nem tud kenyeret keresni. De akinek nem telik kenyérre, annak hogy telne színes-szagos-korrekt mesekönyvekre? És persze vannak más tabuk is. Mit csináljak az anyukámmal, ha ő sem szeret engem? Van erre valami jó kis történet?

Meg is kérdezte Róka Zsuzsit. Mert ahogy kikerült a rettenetes nagynéni látóteréből, mintha feloldódott volna kicsit.

De most zavarában kihúzta magát. – Szörnyű, szörnyű – hápogta.– De az ilyen gyerekek nem járnak könyvtárba. És még a nénikémnek sem számítanak. – Bűntudatosan a nénikéje felé pislogott. – Tessék nekem megmondani, pontosan milyen könyvet keres!

Katja eldarálta: neki mindegy, csak olyan legyen, amit a 90-es évek elején forgattak a gyerekek.

Zsuzsi a kövér nők kecses méltóságával, óvatosan finomkodó lépteivel elkormányozta Katját a raktárba. – Itt vannak azok, amiket már kiselejteztünk.

Óriási halom: királylányok, királyfiak, halott oroszlánok, egyszarvúak, vakondok, táltosok, kutyusuk egy rakáson. Katja csüggedten beletúrt, mindegyik tépett, szakadt, ragacsos. És mennyire csúnyák! A legrondábbak a 90-es évek mesekönyvei: óriási, gyűrött füzetek Disney-filmek ihlette kastélyokkal, boszorkányokkal, hercegnőkkel, kacsákkal, levelibékákkal.

Hiszen kitört a szabadság, gondolta Katja. Mibe került könyvkiadót alapítani?

– De mégis, melyik könyvet tetszik…?

Katja kihúzott egy csiricsáré füzetet a halomból: Bambi meghódítja a Himaláját és aztán…

– Egy ilyen ócskaságot keresek. De nem Süsüt vagy Bambit, hanem Andersen-meséket.

Zsuzsi alázatosan mellékuporodott. Három nagyalakú, összevissza-gyűrt, csillogó-villogó füzetet találtak, a Hókirálynőt, A kis hableányt és A vadhattyúkat.

Kiadja: Mediotrempix – Egészség és Haladás Bt. Nincs még ilyen nevetséges, könyvkiadóhoz kevéssé illő név! Gyorsan belelapozott az egyikbe: a Dohák Éva honlapjáról ismerős gomolygó ábrák és műfagyi-színek.

– Pfúj! – nyögött fel Zsuzsi. – Ezekre még én is emlékszem. Mégcsak nem is igazi könyvek, a védőnők osztogatták őket.

Katja szeme megrebbent: ha nem kerültek könyvesbolti forgalomba, akkor hogy jutottak Rókáné raktárába?

De Zsuzsi hozzászokott ahhoz, hogy mások gondolataiban olvasson:

– Ha megnő a gyerek, és útban vannak a mesekönyvek, akkor a szülők elhozzák ide, hogy osszuk szét a szegényeknek. – Zsuzsi elvörösödött: – Azt persze nem várhatják, hogy szegény Margit néni biciklizzen el a falvakba, és hátizsákkal járja végig a cigányokat! Ezért aztán, tetszik látni, még mindig itt porosodnak.

Katja látta. Látta a kölcsönzőtermet a zöld fotelekkel, a felolvasóestek plakátjaival, Bimbivel és a két apukájával és a raktárhelyiséget a soha ki nem osztott könyvekkel.

–Egyáltalán tud biciklizni a maga nénikéje?

Zsuzsi óvatosan kaccantott egyet. Mert nem akart hálátlannak látszani – egy haszontalan kis unokahúg, aki nem becsülte meg magát, nem vitte semmire, aki semmi, aki de semmi… Isten őrizzen, hogy valami rosszat mondjon róla a háta mögött!

– És mit jelent, hogy védőnők osztogatták őket? Nem kellett fizetniük a gyerekeknek?

– Hát persze. Ezek mind ingyenesek voltak. De csak azok kaptak, akik beléptek a Lepkeklubba.

Lepkeklub? Miféle Lepkeklub?

És Zsuzsi boldogan, talán kicsit túl boldogan mesélni kezdett: aki három Fa-szappant elcserélt matricákra, vagy matricákat szappanokra, vagy három kivágott kacsét matricákra – ezekre a részletekre már nem jól emlékezett –, és küldött magáról fényképet, ráadásul jól kitöltötte a higi-tesztet, az kapott egy ilyen füzetet. És a füzetekben is feladatok voltak, de persze már komolyabbak, olyan feladatok amivel már kvarcórát, dezodort, ajándékcsomagot, nyaralást nyerhettek a gyerekek. Persze nem az összes gyerek, csak azok, akik hétről hétre küldözgették a megfejtéseket.

De micsoda ravasz terv! Belelapozott a Kis hableány elejébe: Mediotrempix Bt. Míg a lányok minden személyes adatot megírtak magukról, itt se szerkesztő, se fordító, se rajzoló, se felelős kiadó.

– És mi volt a higi-tesztekben?

Zsuzsi megint felvihogott. Katját megint elöntötte a gyanú, hogy ez a gyagyaság csak megjátszott. Dehát a lepkeklubos idők még az a korszak lehetett, amikor még Zsuzsi is olyan kislány volt, mint a többiek. Csak talán kicsit sutább, talán kövérebb, de akkor még nem ilyen feltűnően.

–Teljesen ártalmatlan dolog volt, tessék elhinni nekem! Hogy mi az a peteérés, hogy mi az a stabil oldalfekvés, hány napos egy ciklus, és mivel oltassuk be magunkat, ha Afrikába akarunk kirándulni. Ilyen felvilágosításmicsoda volt, nagyon unalmas, de lehetett vele nyerni mindenfélét.

– És Dér Krisztina nyert is mindenfélét. Ahogy nyilván Dohák Éva és Szenczi Dóri is.

Róka Zsuzsi elkerekedett szemmel figyelt. Talán ő nem volt elég kitartó játékos, vagy nem tetszett a kiadónak a fényképe. Az eltűnt lányok, ők mind igazi szépségek voltak.

– Én jól csak Dórit ismertem. Fanatikus lepkeklubos volt, éjjel-nappal levelezett. Azt mondta, ők az ő legeslegjobb barátai a világon.

De hogy lehet megtalálni ma egy könyvkiadót, ami 1992-ben mindenféle csecsebecséért cserébe fényképet követelt a lányoktól?

Ingerülten az össze-vissza szakadozott Kis Hableány végére lapozott:

Kedves Olvasónk!

Bánt valami? Szeretnéd nekünk leírni?

Velünk minden gondodat-bajodat megoszthatod!

És ha színésznő vagy meseíró akarsz lenni, küldd el a mese folytatását, és vegyél részt a pályázatunkon!

Lépj be a Lepke Klubba!

Cím: Lepke Könyvek Bt.

Alatta egy budapesti irányítószám és postafiók.

Régebbiek:

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hol-keresselek/