„Most kellene megpróbálkoznom a kivándorlási regénnyel, / melynek tervét régóta dédelgetem. / Most volna hozzá bátorságom.” – olvashatjuk Oravecz akkori szándékát 2002-es verseskötetében, A megfelelő napban található Irodalom című vers zárógondolataiban. 2007-ben meg is jelent a nagyszabású „előzmény”, az Ondrok gödre, mely a folytatás, a tulajdonképpeni kivándorlási regény, a 2012-ben kiadott Kaliforniai fürj nélkül, az előzményként való olvasástól eltekintve, önmagában is éppen elég fajsúlyos szöveg. Kerekded, autentikus, gazdag epikus világ a szajlai parasztcsalád, Árvaiék életét elbeszélő Ondrok gödre, melynek továbbvitele nem lehet, és nem is lett zökkenőmentes vállalkozás, noha bizonyos, a prózavers irányába mutató lírai feldolgozásban már együtt van jelen a két regény anyagának magja az 1998-as kötetben, a Halászóemberben is; még ha első pillantásra az alcímnek megfelelően (Szajla. Töredékek egy faluregényhez) a Szajla-témájú versek képviseltetik magukat direktebben és nagyobb számban. Önkéntelenül és elkerülhetetlenül adódik az olvasó számára a két regény összevetésének, a két történet folytatólagos összeolvasásának lehetősége vagy kényszere, a többrétű hasonlóságok és különbségek rendszere mentén létrejövő, katartikus erejű feszültség összetevőinek feltárása.
„Ahhoz, hogy regény legyen belőle, alapvetően az én kötődésem kellett, a kötődésem Amerikához […] Az országban tehát volt egy hely, melyet szerencsém volt jól megismerni. Én legalábbis úgy vagyok vele, hogy nem nagyon tudok olyasmiről írni, amit nem ismerek első kézből” – nyilatkozta nemrég egy interjúban Oravecz új regénye, a századforduló nagy emigrációs hullámai idején játszódó Kaliforniai fürj kapcsán. Az Ondrok gödre néprajzi-földrajzi-művelődéstörténeti leírással kezdődik, az elbeszélő választékos-tárgyilagos, esszéisztikus nyelven, de az ismerősség meleg hangján ad ízelítőt erről a „félmitikus” múltú, zárt, de kies világról, és az ilyen jellegű leírások később is rendszeresen visszatérnek az elbeszélés során. Hasonló szerepű és beszédmódú szövegrészeket találunk a Kaliforniai fürjben is: a kaliforniai történetrész leírásai hangulatukban, természetközeli látásmódjukban egészen közel állnak a szajlaiakhoz, igazolva, hogy a szerző életrajzi okokból itt is ismerősen mozog, és előrevetítve az olvasó számára, hogy a család a hazatérés lehetőségét végérvényesen elvetve ezen a környékén találja meg otthonát. Ezek a szövegrészek ellentétben állnak például az ipari városról, Birminghamről rajzolt, kevésbé részletes, inkább a rácsodálkozást, az idegenséget, az alkalmazkodás nehézségeit illusztráló képekkel – megérkezésük után még viszonylag idegenül mozognak Árvaiék ezen a terepen, és a gyárváros merőben különbözik is a barátságosabb kaliforniai közegtől.
Már az Ondrok gödrében felfedezhető a szerző arra való törekvése, hogy ezt a szajlai zárt, teljes világot, benne az Árvai családot beágyazza a magyarországi történelembe, vagy még inkább a szilárd vidéki szokásrendbe, hogy a későbbiekben indokoltabbá váljanak a generációk közötti ellentétek, a hagyományokkal való szakításhoz szükséges merészség, az újításra való készség, ugyanakkor mind Árvai János, mind fia, István, más-más jellegű, de nagyfokú alkalmazkodóképessége az idővel átalakuló életkörülményekhez. Az egyén történelembe ágyazottsága az emigráció gondolatával felerősödik az Ondrok gödre végére, de igazán nagy jelentőséget természetesen a kivándorlási regényben kap. A Kaliforniai fürjben csak az első lépést jelenti ebből a szempontból a kivándorlás aktusa, Amerikában gyakorlatilag a család minden döntését az államokon belüli és a nemzetközi események formálják: a válság miatt kényszerülnek az Ohióból való továbbköltözésre, illetve a már így is nagymértékben asszimilálódott családnak az első világháború miatti németellenes közhangulat okán kell eltitkolnia magyar voltát, lassacskán tovább gyengítve ezzel az itt született gyerekekben elkopó, magukkal hozott identitásukat. Bár a végső, halogatott döntés, ti. hogy Kaliforniában valósítják meg vágyaikat és nem költöznek haza több összetevős ugyan, de szerepet játszanak benne az itthoni, megélhetést és egzisztenciateremtést gátló kedvezőtlen háború utáni állapotok is.
Ez a történelmi beágyazottság Szajlán – legalábbis az első regény cselekményének idején – mintha jóval kevésbé determinálná az egyént, mint Amerikában – Ondrok gödre és az Árvai-szög még védettséget, állandó és jórészt örömmel vállalt, természetes módon kialakuló identitást eredményező közeg: „És megismerték, megszokták és megszerették. És anélkül, hogy tudatosult volna bennük, vagy ilyen elvont dolog egyáltalán megfordult volna a fejükben, Ondrok gödrévé váltak” (Ondrok gödre, 70). Az Ondrok gödrévé válás, a környezetbe való asszimilálódás itt idilli, kellemes, otthont adó, és azt kijelölő folyamatnak tűnik fel, ami merőben más az emigráns – bár kétségkívül otthon sem minden ízében ismeretlen –, az egyént felszámoló, legalábbis időről időre átformáló, nem egyszer erőn felüli alkalmazkodó-készséget igénylő életformabeli változásokhoz képest: „Érzékelték Ondrok gödrét, jelen volt az életükben, reggel, este, és éjjel, ha nyitva hagyták az ablakot, ha, miként az istállóban alvó férfiaknak szokásuk volt, kibotorkáltak az udvarra a kúthoz vizet inni, ha sósat, füstölt húst vacsoráztak, vagy távolabbra, vizelni. Télen pedig, mikor szünetelt a határban a munka, és a ganajhordástól eltekintve többnyire otthon tettek-vettek, napközben is észlelték. És ez elég volt ahhoz, hogy ne tudják kivonni magukat a hatása alól, hogy magukénak érezzék, hogy titkos módon hozzá hasonuljanak, hogy másokká váljanak, mint a többiek, hogy elvéthetetlenül és megmásíthatatlanul Ondrok gödre is legyenek” (Ondrok gödre, 73.)
„…hogy másokká váljanak, mint a többiek…”. Ugyanis az Ondrok gödrében jóval nagyobb az egyén, az egyénekhez való közelség lehetősége, amelyet Oravecz megenged olvasójának. Jól sikerült epikus megoldás, hogy Szajlán nagyobb fokú intimitással kezeli szereplőit, mint a Kaliforniai fürjben, legalábbis annak első felében, ahol még a letelepedés, a beilleszkedés és a munkavállalás napi problémái, a sok újdonság kissé elaprózza az egyént, amelyet úgy érzékelhetünk, hogy kevesebb az előző regényből ismert portrészerű, „közeli” epizód, amikor is hosszabb szövegrészen keresztül egy-egy szereplőre irányítja az olvasói figyelmet az elbeszélő. A Kaliforniai fürj kezdőlapjain nem folytatódik mindez zökkenőmentesen, és érthető módon – valószínűleg a kontraszt létrehozása érdekében – nem is tevődik át egyértelmű természetességgel ez a módszer: itt elbeszélői megoldásokban is megszűnik az otthonosság érzete, és kitágul a tér Árvaiék körül. Az amerikai történelmi-földrajzi és az emigráns viszonyokat, benne pedig az Árvai család mindennapjait taglaló bevezető szövegrészekben a családra mint a változásokat közösen megélőkre tekinthetünk, inkább a közösen átélt, otthonihoz képest merőben más viszonyok kerülnek túlsúlyba, szemben az egyéni lelki történésekkel.
Az otthonosságérzetet még inkább csökkenti, hogy bár Árvaiék valóban radikális életmódbeli és kulturális váltáson mennek keresztül, a regény kezdőlapjain az amerikai létet, az ott található növényeket, állatokat, szokásokat túlzóan is egzotikusnak mutatja a szerző, aminek következtében helyenként már-már indokolatlanul esetlennek látjuk az Újvilágba érkezetteket. Ha helyenként hosszúra nyúltnak, a szajlai történésekhez képest monotonná válónak érzékeljük a regény egyes fejezeteit, azok nem ritkán éppen a beilleszkedéssel, lakásválasztással, munkavállalással kapcsolatos fontos, de kevéssé fordulatos szövegrészeknek tudhatók be, amelyek ugyanakkor nélkülözhetetlenek, hogy igazán megérthesse-megélhesse az olvasó az Árvaiék által itt töltött éveknek, ha nem is keserves, de szigorú, kuporgató, hosszúra nyúlt menetét. Az egyénre koncentráló részek inkább csak Kaliforniával térnek vissza az Ondrok gödrére emlékeztető mértékben a regénybe.
A szajlai közegben, az Ondrok gödrében, amellett, hogy a családban folyamatosan kardinális kérdés, hogy melyik gyerek melyik felmenőknek a külső jegyeit viszi tovább, igen nagy szerepet kap az Árvai-gyermekek külön-külön kis élete és személyiségfejlődése, a szerző hosszabb epizódokban enged közel hozzájuk, helyenként naturálisan láttatja mindennapjaikat. Kétségkívül ennek a sok életszagú, emberközeli eseménynek köszönhető az a varázserő az Ondrok gödrében, ami a Kaliforniai fürj elején olvasható szövegrészekkel kontrasztba kerül. Hogy az olvasó megérthesse, és érdemben bevonódjon az Amerikában bekövetkező életminőségbeli élesváltásokba, ahogyan Szilágyi Zsófia is felhívja a figyelmet rá, magának az olvasónak is alapos ismerőssé kell válnia ebben a közegben: „Nem elégedhetett meg azzal [ti. Oravecz], hogy Árvai Istvánnak, és feleségének Annának eszébe jusson időnként a Darnó-völgy, az egykori gombászás, vagy felidéződjön bennük a vadbükköny illata, az olvasóban is benne kell élnie mindannak, még ha csak egy évekkel azelőtt olvasott könyvből megmaradt, halványodó emlékként is, amit a házaspár Magyarországon hagyott”.
Az idill közeli portrék mellett kivételesen jól sikerült elbeszélői fogása Oravecznek, hogy az Ondrok gödrében látni engedi az egyes szereplők halálát is. Amikor más elbeszélő szemérmesen vonná el az olvasói tekintetet, ő inkább közeli képekkel rávonja a figyelmet. Elsőként idősebb Árvai János magányos haláltusájának lehetünk tanúi egy hosszabb szövegrészen keresztül, majd az Árvai-gyerekek sokszor drámaian hirtelen és értelmetlen halálát, mint a tüdőbeteg Jancsikáét vagy György kivételesen oktalan balesetben bekövetkező életvesztését közli tárgyilagos, de részletekre kiterjedő, éppen ezért az olvasó számára kimondottan megrázó képekben. Az Ondrok gödrében azonban a gyermekszületések nagy száma miatt, mintha születés és halál jóval természetesebb, gyakoribb eseményként értelmeződne, olyan eseményként, amely ezeket az embereket váratlanul éri, és megrázza ugyan, de nem készteti őket az életmenetükből kizökkentő, hosszú lamentálásra. Hasonlóan váratlanul bekövetkező a Kaliforniai fürjben az úszósikereket elérő második gyermek, Bözsike halála, de ebben a közegben már jóval tragikusabbnak tűnik fel egy fiatal gyermek és testvér elvesztése.
Ahogyan visszatérő elem a két regényben, hogy a felnőttek az újszülöttek, kisgyermekek vonásait próbálják azonosítani, a szülőkhöz, nagyszülőkhöz vagy még korábbi ősökhöz való hasonlítás révén, visszatérő elem az is, hogy Árvai István eredeti elképzeléseit a bő gyermekáldás veszélyezteti, ami fiának, Istvánnak, Amerikából való hazatérését is akadályozza. Az olvasónak többször lehet dejavú-érzése, mert Oravecz olyan, vagy egymáshoz nagyon hasonló elemeket, elbeszélői fogásokat hoz vissza a Kaliforniai fürjben, amelyek már az Ondrok gödrében is megjelentek, a generációk észrevétlen összekapcsolódását, a generációkon átívelő problémák körforgását, a sorsok öntudatlan „egymást másolását” sugallva ezzel. Például Imruska „világgá menése” vagy a kamaszkori szerelmeiről szóló szövegrészek, a nők iránti vonzalmának leírásai megidézik az apjának ugyanezen életkoráról olvasottakat az Ondrok gödrében. A Kaliforniai fürj zárólapjain unokája társaságában Istvánnak is olyan érzése támad, mintha megismétlődnének az egykor megéltek: „Olyan volt neki, mintha John az ő fia, a kis Imruska lenne, mintha annak a kezét fogná. Az is szerelmes volt a csillagászatba ilyen korában. Megrázta fejét. Hogy ismétlődnek a dolgok” (Kaliforniai fürj, 608).
Mind János, mind fia, István, újítónak számít környezetét, életkörülményeit tekintve, mégpedig úgy, hogy egyúttal a körülményekhez való alkalmazkodás mesterei is. A generációk közötti konfliktust az hozza, hogy újításuk mégis más-más módon nyilvánul meg. Árvai János még el sem tudná képzelni az életét Szajlán kívül, éppen ezért családja sorsának felvirágoztatását csak a földművelésben alkalmazott újítások révén látja lehetségesnek. Földvásárlásokba kezd, új és újabb növényeket termeszt, míg ki nem tapasztalja, melyik a legnyereségesebb, a falu idősebb, babonásabb parasztjainak rosszallását kiváltva gőzcséplőt vásárol. Az ő szemében ehhez képest mégis radikálisnak tűnik fel fia terve, aki bővülő családjának megélhetését többéves külföldi munkával látja csak biztosíthatónak. Ha az Árvai-család amerikai létének innovációi, pozitív hozadékai mellett valamilyen szempontból hanyatlástörténetnek lehet nevezni a Kaliforniai fürjet, az otthontól való végleges elszakadást, az mindenképpen a szajlai szempont, Árvai János szempontja, aki a kitelepülés kapcsán a következőket mondja fiának az Ondrok gödre zárólapjain: „Ez a törvény a mi törvényünk. Az ember maradjon ott, ahol született, nevelkedett, ahol felnőtt, ahova a Jóisten tette. Ahol otthon van, ahol ismerik, és ő is ismer mindenkit, mindent. Földet, időjárást, határt, hegyet, völgyet, erdőt, utat, vizet, madarat, bogarat, növényt, még a leghaszontalanabb útszéli gazt is. Ne menjen máshova, ne izgágáskodjon, ne kódorogjon, ne csámborogjon. Maradjon a seggén, üljön meg, keresse, találja meg a boldogulását ott, ahol az apja, nagyapja, annak a nagyapja, meg a többiek. Csinálja azt, amit az ősei, ami bevált.” (Ondrok gödre, 376-77.)
Ha generációk közötti különbségről esett szó, említenünk kell a Kaliforniai fürjben jól árnyalt problémaként megjelenő identitásvesztést, és a vele való párhuzamos, fokozatos nyelvvesztést. Imruska és Bözsike még Magyarországon születtek, de már számukra sem egyértelmű a magyar identitás vállalása, hiába érzékelik, hogy szüleik számára fontos dologról van szó, ők, mivel alig éltek itthon, könnyen és szívesen asszimilálódnak az amerikai közegbe, nem feltétlen veszélyként élve meg a Magyarországhoz való kötődés gyengülését. Különösen fogalmaz Oravecz a gyerekek könnyű beilleszkedését illetően. Nemcsak Amerika fogadja be őket több-kevesebb zökkenővel, ők is befogadják az új hazát: „Ami a gyerekeket illeti, ők élen jártak Amerika befogadásában, magukévá tételében. […] Az angolszász kultúra egyeduralma, a hazafiságra való nevelés, a beolvasztást célzó oktatáspolitika megtette hatását.” (Kaliforniai fürj, 400.) Nagyszerűen mutatja meg Oravecz, hogy milyen kis tényezőkön múlik a magyar nyelv háttérbe szorulása a gyerekek esetében, melyet sokszor még a következményekkel tisztában nem lévő szülői döntések is gyorsítanak. Jól sikerült megoldások ezek, a szöveg ezeken a pontokon egy pillanatra sem válik didaktikussá, az elbeszélő nem foglal állást sem a történet kimenetelét, sem az aktuális társadalmi vonatkozást illetően, inkább igyekszik Árvaiék szempontjából minél indokoltabbá, ugyanakkor a külső tényezők révén minél esetlegesebbé tenni a történések alakulását. Imruska egy alkalommal nem azt hozza a boltból, amit kértek tőle, így István belátja, versenyképesebb lesz gyermeke, ha otthon angolra tanítja, és átíratja az amerikaiak iskolájába. Ráadásul Imruska társai körében megbélyegzett lesz származása miatt, illetve a világháború kitörése sem kedvez a magyar identitás megőrzésének, inkább veszélyt jelent ebben a történelmi helyzetben. A később, Amerikában született gyerekek számára még indokolatlanabbnak tűnik fel a magyarság vállalása, már egymás között is angolul beszélnek. „István és Anna szomorú szívvel vette ezt tudomásul. Még tehettek volna valamit ellene, de nem tettek […] rájöttek, hogy nem várhatják a gyerekektől azt, hogy pontosan olyanok legyenek, mintha Magyarországon lennének” (Kaliforniai fürj, 405.).
Megváltozik ugyanakkor a szülők nyelve is, amerikai magyar, hunglish kifejezéseket használnak, Birminghamben még átveszik őket a korábban emigráltaktól, viszont Kaliforniában, ahol nincsenek magyarok, már ők lesznek nyelvi innovátorokká, Anna például virágszeretete révén a Kaliforniában honos virágfajták nevének magyarra való átültetésével válik szóteremtővé, a mission bell-t például „kolostorharangnak nevezte el, és aztán ezt a nevet használta rá az egész család” (Kaliforniai fürj, 337). Mind az Ondrok gödrében, mind a Kaliforniai fürjben gyakran él az elbeszélő a narrált beszéd lehetőségével szereplői gondolatainak megjelenítésére, és az sem ritka, hogy szókészlet szintjén a narrátor nyelvében is visszaköszönnek, ha szórványosan is, a szereplők által használt tájnyelvi, népies kifejezések, jelezve, hogy azok nem teljesen idegenek az elbeszélő nyelvétől.
Szimbolikusan fel-felbukkanó „szereplő” a regényben a címszereplő kaliforniai fürj, mely István természetközelisége révén kimondatlanul is ottlétük, valamint az otthon után való könny nélküli sírás jelképévé válik még éppen megfelelően adagolva a felbukkanást ahhoz, hogy ne váljon szentimentálisan nosztalgikus, visszatérő giccsé: „Úgy hangzott a hangjuk, mintha búslakodnának, mintha elvesztettek volna valami fontosat, értékeset, és azt keresnék. És közben vigasztalnák, biztatnák egymást, hogy meglesz, meglesz”. (Kaliforniai fürj, 354.) A zárófejezetben, az ottmaradás végleges döntése után pedig „tisztára úgy hangzott, mintha ezt mondanák a madárkák: így lesz jó, így lesz jó”.
Megállapítható, hogy a két regény közül az Ondrok gödre epizódjaiban nagyobb horderejű, autentikusabb világképű szöveg a Kaliforniai fürjhöz képest. Ugyanakkor utóbbi hosszúra nyúltsága, időnkénti eseménytelensége, ha olvasóbarát megoldásoknak nem is mondhatók ugyan, jól illusztrálják, és a két regény közötti lényeges különbséggé teszik az Amerikában bekövetkező életmódbeli, radikálisan személyiségformáló, identitásformáló váltásokat. Emellett kellő részletességgel ábrázolják, hogyan repül el Árvaiékkal a folyamatos alkalmazkodással, folyamatos változtatásra való képességgel eltöltött élet.
Oravecz Imre, Ondrok gödre, Jelenkor, Pécs, 2007.
Oravecz Imre, Kaliforniai fürj, Jelenkor, Pécs, 2012.
