Más nyelvével beszélek. más szájpadlásával,

más fogaival. Aprók, szuvasak, csonkok,

halottak, de én az összeset megszoktam.

Az élő és holt hangokat, a krákogást, a kurjantást,

a rángató fájdalmat. Én vagyok az, aki emlékszem

rátok, a szeretőtök voltam, az anyátok-apátok.

De ne törődj velem, ha lejár a megbízásom,

az „Utolsó magyar” kocsmában az angyalokra várok.

 

Odvas-sötét az éjszaka. Magamhoz beszélek,

magamnak, magamért. Mért ne tenném?

Akár a hold, mikor a sötétben egymaga dülöngél.