Beszélgetés Götz Eszterrel és Mohácsi Árpáddal, a Szófa alapítóival

 Bánki Éva: Ismeretségi körömben egyre több szó esik egy ígéretes, az irodalmi lapok terjesztését megújító vállalkozásról. Mit kínál a Szófa az olvasóknak?

Mohácsi Árpád: A Szófa több nyomtatásban megjelenő irodalmi folyóiratot fog össze, négy lapot adunk egy áráért. A Tiszatáj, a Kalligram, a Látó és az Eső olvasható egy csomagban. A demószám már elérhető. Ezt a négy folyóiratot nyomtatott változatban nehéz beszerezni, ráadásul elég drágák. Sok olyan fővárosi kerület és vidéki település van, ahol nem is kaphatók. És még nem beszéltünk a magyar irodalom külföldön élő olvasóiról! A kortárs magyar irodalom virágkorát éli. Szeretnénk meggyőzni a közönséget arról, hogy szükségük van egy ilyen fórumra! Mindenkivel elhitetni, hogy nagyon menő dolog kortárs irodalmat olvasni – reggel, este, egyedül vagy épp várakozás közben. Sokan vannak, akik nem tudnak havonta több ezer forintot kifizetni irodalmi folyóiratokra, de egy ezresük volna rá valahogy mégis. Mi 1000 forint alatti nettó áron adjuk a négy lapot havi előfizetéssel. Az előfizetést bármikor le lehet mondani. Lesz egy még kedvezményesebb ár diákoknak és magyartanároknak.

Bánki Éva: Mit jelent a Szófa+?

Götz Eszter: A Szófa+ a mi „szerelemgyerekünk”, azt a két rovatot fogja egybe, amit saját tartalomként teszünk hozzá a folyóiratokhoz. Havonta friss lapajánló, kéthetente új írások fiatal tehetségektől: egy izgalmas műhely, ahonnan sok figyelemre méltós írás indulhat útjára.

Bánki Éva: Ennyire hisztek abban, hogy piaci alapon is el lehet tartani irodalmi lapokat?

Mohácsi Árpád: A Szófa nem kér semmilyen állami támogatást. Előfizetőket gyűjtünk, az előfizetésekből fogunk megélni. Bízunk benne, hogy ez a kevés előfizetési díj a lapokat is segíti abban, hogy függetlenedjenek az állami-önkormányzati pénzcsapoktól.

Götz Eszter: Amikor a Szófáról való közös gondolkodás megkezdődött, leszögeztük, hogy semmilyen állami támogatást nem veszünk igénybe. Szeretnénk, ha az olvasóinknak is annyira fontos lenne a függetlenség, hogy egy szinte jelképes havi díjat szánnak arra, hogy előfizetőként támogassák ezt a kezdeményezést. Olvasóknak és az irodalmat eddig távolról „figyelőknek”, diákoknak és tanároknak, reménybeli fiatal íróknak ez olyan lehetőség, amire keveset kell áldozni, de cserébe egy egész világ „költözik be” az okostelefonjukba.

Bánki Éva: Hol népszerűsítitek a Szófát?

Götz Eszter: Természetesen a közösségi médiában kezdtük. Ahhoz képest, hogy javában nyár van, meglepően sok az érdeklődő. Ráadásul úgy tűnik, jó ötlet volt, hogy a Facebook-oldalunkon kicsit kitágítjuk a palettát, és az irodalmat képzőművészettel fűszerezzük. De most, hogy az ingyenes próbaverzió után végre megnyílik az előfizethető tartalom is, sokféle csatornát fogunk igénybe venni, online és offline is. Számítunk a virtuális közösségek erejére, az egyre erősebben a kultúra felé forduló vendéglátóhelyek közönségére, és a társművészetek támogatására is, a kulturális szféra közös információáramára. Ezen felül a tanárokat és a diákokat is szeretnénk elérni, és persze azokat is, akik külföldön élnek, dolgoznak, de nem akarnak elszakadni a kortárs magyar irodalomtól.

Bánki Éva: Később nem akarnátok kibővíteni a kezdeményezést? 

Götz Eszter: Persze, szeretnénk más irodalmi lapokat is bevonni, de előbb látnunk kell, milyenek az igények. Az olvasók formálják a lehetőségeket.

Bánki Éva: Csak üzleti megfontolásaitok vannak?

Götz Eszter: Távolról sem. Az egész ügy arról is szól, hogy milyen világban szeretnénk élni. Mi például olyanban, ahol az embereknek fontosabb az irodalom, mint a reklám, és polgári módon egy kicsit hajlandók áldozni is rá. Kicsit, amiért egészen sokat kapnak. Egy-két napon belül elindulhat az előfizetés.

Bánki Éva: Úgy gondoljátok, ez a vállalkozás a kulturális élet működésére is hatással lehet?

Götz Eszter: Bízunk abban, hogy egyre többen döbbennek rá, a kultúra magától formálódik, a mi mindennapjainkból táplálkozik. Ehhez szüksége van a szabadságra, ami a támogatásokkal, a pályázatokkal korlátok közé szorul. De ha szükségünk van a kultúrára, akkor miért ne viselkednénk szabad polgárokként, miért ne áldoznánk rá?

Bánki Éva: Sok sikert hozzá! És köszönöm a beszélgetést.

 

KALEIDOSZKÓP

 

/in memoriam R. D. Bradbury/

mezőn, virágok felett
a pacsirta hirtelen elhallgatott
meleg szél kószált erre-arra
mint gondtalan vándor az ég alatt
a halálodról szólt egy halk rádióhír
magányos gyalogjáróként csak megálltam
a nap kaleidoszkóp sziromtüzében
és rád gondoltam: talán már a Mars
kristályvárosai felé hajózol éppen
ezüstvitorlás csatornahajódon
hogy a kékszemű és aranyhajú leányok
többé ne várjanak hiába

 

(Illusztráció: Всеволод Иванов: Святилище у озера)

kamasz imatöredék

 

mikor megszülettem és anyám gondosan felírta magába hangomat,
mikor a teremtés sikolyait percek alatt csönddé szelídítette az akarat,
mikor elomlottak végleg a galaxisok, a fényévekre szikrázó ködök:
mikor végleg elvált egymástól anyától a gyermek, méhtől a köldök,
mikor először figyeltem fel távoli fényedre éjjel a hálószobaablakból,
mikor láttam táguló térben szétszóródó emlékeim egy lételőtti pillanatról,
mikor először akartam haragos marokkal merni bizsergető ajándékaid,
mikor semerre sem találtam tágas bolygórendszeredben azt a valakit,
mikor a menzán kisgyermekként mindenki elé furakodtam a sorban,
mikor figyelmet, kisautót, cukrot, ábrándot és hamis kéjt raboltam,
mikor a kusza kürtőkön át tüdőm rejtekeibe finomra szűrt füst szaladt,
mikor tétován és titkon először tapogatóztam a párás paplan alatt,
s mikor mindezt valami űrként kongó, anyaghiányos leltárba szedtem,
te mindent látó Teleszkóp és rezgésgyűjtő Radar, ott voltál mellettem?

 

(Illusztráció: J. Kirk Richards: Mother and Child)

Hajnal; Majdnem mindent a láthatárról

 

Hajnal

Addig maradok a paplan alatt
amíg már nem kapok levegőt
és megjelennek a
szinkronúszó sejtek a szemgolyómon.
A kora reggel befészkel a kócos hajunkba –
fél hat lehet, de végülis mindegy,
mert az idő te magad vagy,
(csak ne kéne kimondani a múlásod).
Érzem, hogy milyen erővel
szorítják maguk közé az ujjaid a kétségeim.
Roppanásig feszül.
Ez az ízületek hangosan megélt orgazmusa.

 

Majdnem mindent a láthatárról

mint kifűthetetlen bérházak
szobájában ahol
egyedül a szesz melege
szoktat hozzá a belefáradásba
hogy nincsenek új tájak
csak udvaron álló rozsdás porolók
pont ilyen a te és én

a mellkasodra tetovált pannon táj
elérhetetlen délibáb lett
amire nem hajthatom a fejem
mert horzsolás lennék rajtad
kibogozhatatlan néma rutin
amit bármikor levakarhatsz

de úgyis kibomlik a másnap
és mentségemre válik minden kudarc
fejemre húzom a pizsamát
mert jobban ijeszt a tudat
hogy nézel
mint óvodában a versmondás
hiába lesz vége az ünnepnek

hiába megyünk haza
mert nem érti a környék
a nyomodban mocorgó
gondolatbuborékot
amiben az áll hogy
jó lenne egy kis ideig megállni
többé nem kimondani a
szeretleket
mert gyávák vagyunk hozzá
és ettől egyre inkább
hideg neoncsövekké válik
a testünk ami nem a fűtés –
a kötődés hiánya

 

(Illusztráció: Chalermphol Harnchakkham: Merge)

Eredetileg

 

Ti legalább lábbal libegtek,
de ők kővel leveleznek,
míg én magam után eredek.

Ti tátogva zubogtok, nyitott torkotokban
az üres pirkadat nyekereg robotost,
de ők alkonyatba mormolják
fojtott vágyaikat, hogy nincs is nap nap után,
de ez nem vágy, hanem puszta ellenérv.

Míg én majszolom magát,
egy gondolat fut át a réten,
hol eredetileg fák lengedeztek, most
kikerülnek minket, úgy vigyáznak.

Feltornyosult fedetlen fal alatt
véznákkal levők eveznek az éleslátású sötétben
ellentétes testek világos vaksága peremén,
s sziluettjüket üvöltik néma füzetbe.

Megrendülők helyett helytelen rendőrök a térben,
hol napokkal ezelőtt gyáva szomjat oltott ugyanott,
pénzt fal fel a homály.

Gyomromban éhes szakadékok merednek az égbe,
s míg nevetve emésztem az élők nevét,
vén tengerek sótalan ömlenek ölembe,
hogy kimossák csapzott ágyékom.

 

(Illusztráció: Rachel Wolfe: An Apophenic Knowing Of Water, 2019)

Nico Bleutge költeménye

az ablakban, az apró
szelet látómezőn: száradt festék
a padokon. alatta kemény,
repedezett föld, fűcsomók okkere, a vonat
lassan csúsztatja magát a sínen, házak
és oszlopok el, gumirakás, a pillantás
visszapattan, a gátat kutatja homok és rozsda után,
az ujjakon lakkmaradék, a vészfék
kócos fogantyúi a fül mögött, egyre csak
masszírozzák az ütemet a bőrbe. itt egész a határig
minden a gerinc ingadozásának
van alávetve, csiszolt kövek
egy kis láncon, fényképezőgépek és szemek
kattogása, amikor felnéznek. az ablak mögött
félénk pillantás követi tisztes távból
a szelet. majd ismét kerítés,
véd a homok ellen, por, eukaliptuszfák,
a ma renyhén fekszik két domb között,
felette a Nap békés, világos folt
a tájképen, mögötte valahol
ketyeg a tenger.

Csősz Gergő fordítása

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info