Várady Sára képzőművészt világfelfogásában, útkereséseiben és vizuális művészetében is az expresszív dinamizmus jellemzi. Szobrászattal és festészettel is foglalkozik, de leginkább a klasszikus sokszorosítógrafikai technikákban, többnyire a litográfiában és a rézkarcban érzi otthon magát.
Beszélgetünk alkotásokról, útkeresésekről, hazai és külföldi tapasztalatainkról a kortárs művészetben, felsőoktatásban, ahogy eddig a többiekkel is e beszámoló sorozat kapcsán. Mégis ő az első, aki kereken kimondja, amit sokan kerülgetünk: kis haraggal és csalódottsággal, meg rengeteg olthatatlan ambícióval hagyta el Magyarországot, mert úgy érezte, odahaza azokból alig valósíthat meg valamit. Ahogy ő fogalmaz „ha maradok, a családommal élhetek, de vajon mennyire szolgálta volna a kapcsolatunk javát a bennem növekvő keserűség azért, mert nem próbáltam ki, lehetek-e az, aki lenni szeretnék?”
Hétmérföldest lépve az ismeretlenbe, a BME formatervezői szakát maga mögött hagyva Skóciában, Dundeeban szerzett Bachelor fokozatot képzőművész szakon. Azért ott, hogy kihasználhassa az egyetem biztosította ösztöndíj-lehetőségeket. Így tanult Valenciában Erasmussal, Shanghaiban tanulmányi ösztöndíjjal. Utóbbi látogatásából aztán egy kétéves kínai tartózkodás kerekedett: egy Wuhanban töltött év után következett egy másik Hangcsouban, ahol vizuális művészetet oktatott egy helyi gimnáziumban. Közben pedig saját alkotásain dolgozott, melyekből három önálló kiállítást rendezett a Kínában töltött időszak során. Igen, a koronavírus kitörésekor még ott volt, ki is menekítették. Azt mondja, a menekítés nem volt regényes. Ami előtte meg utána történt, annál inkább.
Úgy érzi, a kínai tapasztalatok után bárhol képes volna élni. A nyelvi hontalanság és magány, a kézzel-lábbal, Google-fordítóval támogatott kínai mindennapok bebizonyították számára, hogy földrajzi helyzettől és kulturális háttértől, nyelvi közösségtől függetlenül az lehet, aki szeretne. Majdnem függetlenül, mert azért a hazatelepedés valahogy nem merül fel a beszélgetésünk során.
Jelenleg Londonban él. A Royal College of Art mesterképzésén sokszorosítógrafikával foglalkozik – hűen a műfajjal immár tíz éve tartó, gyümölcsöző kapcsolatához. Mind a litográfiában, mind a mélynyomásos technikákban az úgynevezett „toner” hatás, a vízfestésszerű monokróm foltozottság, az érzékeny tónusátmenetek nyelve érdekli.
Nyitottan és éhesen a kívülről áramló színes, új tapasztalatokra, Várady művészetében mégis elsősorban a belső utazások érzelmi lenyomatait desztillálja vizuális alkotássá. Munkái mélyen személyes, életrajzi elemekből építkeznek, s Várady ezeket a személyes tapasztalatokat mélyen emberinek, ezért minden emberben közösnek tartja. Allegorikus, szimbolikus vizuális elemeket alkalmazva munkáiban azt mutatja meg egyéni élményeiből, ami minden ember tapasztalatában közös. A félelem, a harag, a szeretet, az egymással kapcsolódás vágya Várady szerint olyan érzelmi tapasztalatok, amelyek összekötnek minket embertársainkkal.

Allegory of Us című rézkarc-sorozata is egy ilyen élményről, a kapcsolódás összetettségéről beszél. A szabálytalanra maratott felületek valamiféle plazmára, anyaméhre vagy barlangra emlékeztetnek. Mintha ezt a változó méretű és formájú teret a sorozat minden darabján a testek tömege is definiálná: ha a tér alakját nem is, végpontjait, méreteit az egymástól távol elhelyezkedő figurák is alakítják, ahogyan a köztük lévő viszonyt is. Így a tér nemcsak kötelékként, de akadályként is működni látszik ezek között az alakok között, akik gesztusaikban a kifelé, a másik felé való fordulás és az önmagunkba fordulás eltévesztett, elcsúszott ritmusának komplexitását írják le.

Mintha jelenlétük nem volna teljes, elkalandozó figyelmük (kifelé, vagy mélyen befelé?) egymást, s közben talán önmagukat kereső gesztusaik ellenére akadályozzák a valódi Közösség megélését ezekben a csak kettőjüknek szóló terekben. Maga a keresés az, ami valami kibicsaklott, mégis felbonthatatlan intimitást teremt. Az Allegory of Us darabjait nézve Zénó egyik paradoxonja jut eszembe. Elérhetjük-e egymást valaha, ha a köztünk lévő végtelen távolság minden igyekezetünk ellenére legjobb esetben is, csak feleződni látszik közöttünk?

A pszichologizálás és spiritualitás határán Várady olyan vizuális nyelvet igyekszik kidolgozni, amely vallási meggyőződéstől és felekezeti hovatartozástól függetlenül képes leírni ezeket a belső, sokszor a transzcendentális felé vezető élményeket. Kis nyugtalansággal mondja, hogy ehhez talán át kell alakítania a női alakok és szabálytalan terek használatának módját: a kritika sokszor emlegeti az előbbivel kapcsolatban a „male gaze”-t, a férfitekintetet, amit nem tart a koncepciójához, szerzői szándékához illőnek, noha a test szimbolikus motívumának elhagyását képtelenségnek tartja. A test ábrázolását kiküszöbölhetetlennek érzi, hiszen általános és alapvető élmény háromdimenziós világunkban. A meztelenséget a tisztaság, őszinteség, sebezhetőség szimbólumaként értékeli és használja, és igyekszik egyre tudatosabban úgy alkalmazni alkotásaiban, hogy a puszta hús szexuális gondolata helyett a transzcendentális felé, a lélek-test felé, az emberi jelenlét felé terelje a befogadó figyelmét.

Mivel a brit kijárási korlátozások útját állják most technikai kísérletezőkedvének, vázlatokkal és alapos teoretikus kutatómunkával igyekszik megteremteni a talajt az új vizuális motívumokhoz. Amikor beszélgettünk, azt mondta, az új sorozat „még szuperebb lesz”. Geometrikus formákat ígér nekem, szimmetrikus ismétlődésekben megfogalmazva az emberi érzelmeket, a transzcendentális élményt, persze továbbra is maratva, rézkarcokban, litográfiában.

Amíg várjuk ezt a „még szuperebbet”, munkáit a www.saravarady.com weboldalon, alkotófolyamatának villanásait a https://www.instagram.com/sara.varady/?hl=hu oldalon követhetjük nyomon.

Az illusztrációként felhasznált munkák:

Allegory of Us I. rézkarc, 43 x 33 cm, 2018.
Allegory of Us II. rézkarc, 48 x 35 cm, 2018.
Allegory of Us III. rézkarc, 44 x 27 cm, 2018.
Allegory of Us IV. rézkarc, 44 x 33 cm, 2018.
Allegory of Us V. rézkarc, 69 x 25 cm, 2018.

A bélyegkép pedig:
Chronosynclastic infundibulum, rézkarc, 45 x 36 cm, 2018.

(A teljes alkotások a képekre kattintva nagyobb méretben is megtekinthetők.)