Hogyan szeretjük Istent? – Az Istennel való személyes viszony Kierkegaard szeretetfelfogása tükrében

Kierkegaard írásaiban az Isten és ember közötti viszony személyes viszonyt jelent, mely a hit sajátos közvetlenségében bontakozik ki. Ezt a viszonyt Kierkegaard – más és más szerzői álnevekkel – több helyen szerelmi viszonyként ábrázolja. Ekként jelenik meg a Filozófiai morzsák lapjain, ahol Isten és ember viszonyát a király és a szegény lány közti szerelem analógiájára gondolja el, ebből vezetve le, hogy Isten és ember viszonya – a legmagasabb rendű szerelem – csakis az alászállásban teljesedhet be.[1] Ez a ,,mindenre elszánt szeretet mindenhatósága”.[2] Egy másik szöveghelyen, az Önvizsgálat című írásban Kierkegaard a Szentírás olvasását szerelmeslevél olvasásához hasonlítja, melyet a szerelmes – más nyelvet beszélő lévén – nem ért meg teljesen, de szeretetteljes megérteni vágyása és törekvése fontosabb, mint a félreértés és annak esetleges kedvezőtlen következményei.[3] Kierkegaard tehát igyekszik mind Isten, mind pedig az ember perspektívájából szemléltetni a hit és a szerelem hasonlóságait. Azonban nem alakulhat ki a hitből és a szerelemből eredő viszonyok között kontúrelmosódás, s Kierkegaard el is határolja egymástól a szerelemhez kötődő bensőségességet (Innerlichkeit) és az ,,új bensőségességet” (neue Innerlichkeit), mely a hithez tartozik.[4]
Az ember Isten felé irányuló szeretetének szerelmi párhuzamok nélkül való taglalása a Vagy-vagy lezáró szakaszában jelenik meg, mely szakaszt ,,B” fiktív szerző jütlandi lelkipásztor barátjának bemutatása vezeti be, az Ultimátum[5] című rövid részben. A mű utolsó szakaszának szövegét e lelkipásztor levele adja. Az utolsó, lezáró szövegrész címe pedig a következő: ,,Az épületes, mely abban a gondolatban van, hogy Istennel szemben soha nincs igazunk”. Ezen  szöveghely a korábbiaknál jóval tovább halad, felül is múlja azokat.[6] Ha követni kívánjuk a stádiumok elméletét, akkor – miután ,,A” szerző papírjai az esztétikai stádium kereteibe illettek bele, ,,B” szerző papírjai az etikai körén belül mozogtak, valamelyest elmozdulva a vallási felé is, legalábbis szövegszerűen  – ez a lezáró szakasz a vallási stádiumba beilleszthető.[7] A szövegrész egyébként nem hagyja maga mögött a Vagy-vagy szeretet és szerelem-központúságát, csupán egy másik szférába helyezi, melyben az ember Isten felé irányuló szeretete kap hangsúlyt. A korábbi szövegek felülmúlása pedig a szeretet magasabb rendűségében is megmutatkozik. Az itt megjelenített szeretet-meghatározás lényegét a szakasz címe is kifejezi: ,,Istennel szemben soha nincs igazunk”. Ez a gondolat  épületesnek mondható, de nem a köznapi értelemben véve, miszerint belátva, hogy nincs igazunk, az idők során eljutunk egy olyan pontra, melyben igazunk lesz Istennel szemben. Nem, az épületest annak belátása jelenti, hogy ,,Istennel szemben soha nincs igazunk”, s ezt állandóan fennállónak, megkérdőjelezhetetlennek ismerjük el.[8] Érdemes egy pillantást vetni e tétel eredetére is, mely Jób (39, 34-37) könyvére vezethető vissza. Jób alakja pedig igencsak lényeges Kierkegaard számára, elég csak az Ismétlés című munkájára tekinteni. Jób és az ő hite hasonlatosan eszményiként jelenik meg, mint Ábrahám a Félelem és reszketésben.
,,Jób titka: az eszme, hogy mindennek ellenére igaza van […] Számára minden földi magyarázat csak félreértés, s Istenhez képest minden baja csak talányos érvelés, melyet ő ugyan nem tud feloldani, de azzal vigasztalódik, hogy Isten igen”[9]
,,Igaza volt Jóbnak? Örök értelemben igen, mégpedig azért, mert Istennel szemben nem volt igaza.”[10]
A fenti idézetek – kiváltképp a második– egybecsengenek a Vagy-vagy most vizsgált szakaszával, hiszen Istennel szemben az ember semmi módon nem nyerhet pert, Jób esetéről is – csakúgy mint Ábrahám történetében – kiderült, hogy próbatétel, melyet az Isten időben behatároltan mért ki, s ennek lejártával Jób kétszeres áldásban részesült.[11]  Ezzel a befejezéssel Kierkegaard egyúttal azt is bemutatta, hogy az egyetlen szféra, ahol valójában lehetséges az ismétlés, az csakis a vallási lehet, ugyanis az ismétlés lehetőségeire irányuló kísérletek az etikai és az esztétikai szférájában is elbuktak.
A Szentírásban kifejezésre juttatott gondolatot kell követni: ,,ne kezdj pert a Mindenhatóval”(Jób 39,35).[12] Követni és vallani a gondolatot, hogy ,,Istennel szemben soha nincs igazunk”– tekintettel a záró szakasz szövegére –, nem is igényel olyan nagy erőfeszítést. Hiszen ennek belátása tulajdonképpen szereteten alapul, amiként azt a földi szeretet-viszonyok párhuzama is mutatja. E példa egy olyan specifikus esetet jelöl meg, melyben egy általunk szeretett ember ellenünk igazságtalanságot követ el, ha valóban szeretjük őt, mindent megteszünk, hogy ne legyen igazunk vele szemben. Ennek magyarázata pedig a szeretet bensőséges viszony[13] voltában keresendő.[14] Ennek kapcsán elkülönül végtelen és véges viszony, vagyis végtelen értelemben vett, helyes megnyilvánulása a szeretetnek (Nächstenliebe), illetve a véges értelemben vett, helytelennek tekintett megmutatkozása (Vorliebe).[15] A végtelen viszonyra jellemző, hogy az ember azt kívánja, ne legyen igaza, a végtelen viszony pedig szereteten alapul, s a viszonyok ezen fajtájának élén egyértelműen az Istennel való viszony áll, s a végtelenségben található a vezérgondolat épületes volta is, hiszen a végeshez nem kapcsolható épületes hatás.[16] A véges viszonyok esetében a valóság mint egyfajta megkerülhetetlen alap, viszonyítási pontként szerepel, s a valósághoz kötődés sokszor megköveteli saját igazunk hangsúlyozását. Bármilyen nagy szeretettel is fordulunk a másik felé, s bármennyire kívánjuk is, hogy ne legyen vele szemben igazunk, a véges viszonyban a véges valóság, vagy éppen a törvények általánossága jelentik a mércét.
Az a szeretet, melyben elismerjük, hogy nincs igazunk, nem valamiféle kényszeren alapul, épp ellenkezőleg: a szabadságból eredeztethető.[17] Annak felismeréséhez ugyanis, hogy soha nem lehet igazunk, nem valamiféle nehézkes, jól megfontolt gondolatsoron végighaladva jutunk el, ezt a szeretet ,,legfőbb kívánsága” vonja maga után, mely szerint soha nem lehet igazunk, s így következik, hogy ,,Istennek mindig igaza van”. A gondolat épületes volta is éppen ezen alapszik, ugyanis, ha kényszer útján jutna az egyes ember arra a belátásra, hogy ,,Istennek mindig igaza van”, s ,,Istennel szemben soha nincs igaza”, úgy nem keletkezhetne épületes hatás, mert semmi nem veheti rá az egyes embert arra, hogy magára alkalmazza ezt, puszta tétel marad csak számára, a külső következtetés szükségszerűségéből adódna, s az egyes ember ez esetben Istenen kívül állna. Amennyiben azonban ez a szeretet kívánságában gyökerezik, s ennek nyomán való meggyőződésként jelenik meg az egyes emberben, úgy az ember már ,,Istenben van”, ez az imádatának, áhítatának és istenfélelmének megnyilvánulása.[18] E gondolat épületes volta pedig abban áll, hogy a kétségeket megállítja és cselekvésre lelkesít.[19] Ezen erők pedig abban az örömben vannak, melyet e gondolat nyújt, ugyanis ennek elismerése boldog, a lehető legboldogabb szerelmet jelenti. E szerelemben győzedelmeskedik az ember önmaga és a világ felett.[20]
Az ,,égi” szeretet (vagy szerelem) láthatóan sok ponton érezhető és értelmezhető a földi szeretet és szerelem analógiájára, ám az Isten-viszonyban fellépő új bensőségesség magában rejt egy magasabb rendű szenvedélyt,[21] a hitet, amely képes meghaladni a végességet, beleértve a véges viszonyokat is. Igaz ugyan, hogy nem kecsegtet a végességből kiszakadás lehetőségével, de a hitnek nincs is erre szüksége, hiszen az időbeliség területén belül maradva is létrejöhet a hit révén a végtelen szeretet-viszony Isten és ember között. Kierkegaard számos kontextusban feltárja a hit parodoxonait, talán a végességben létrejövő végtelen viszony is ide sorolható.

[1] Kierkegaard, Søren: Filozófiai morzsák. Ford. Hidas Zoltán. Göncöl Kiadó, Budapest, 1997., 39-45.

[2] Kierkegaard 1997., 44-45.

[3] [3] Kierkegaard, Søren: Önvizsgálat ajánlva a kortársaknak. Isten változatlanságáról. Ford. Dr. Szeberényi Lajos. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 34-37.

[4] Kierkegaard, Søren: Félelem és reszketés. Ford. Rácz Péter. Európa, 1986., 119.

[5] Ez a cím meglehetősen beszédes, az ultimátum jelentése itt ,,a végső”, ,,az utolsó”, ,,az elérkezett”. (Boros Gábor: A szeretet/szerelem filozófiája. ELTE Eötvös Kiadó, 2014., 242.)

[6] Boros 2014., 242.

[7] Caputo, John D., How to Read Kierkegaard, Granta Books, 2007., 23.

[8] Kierkegaard: Vagy-vagy. Ford. Dani Tivadar., Osiris, 2019., 706.

[9] Kierkegaard, Søren: Az ismétlés. (Søren Kierkegaard művei 5.) Fordította: Soós Anita és Gyenge Zoltán. Pécs, Jelenkor, 2014., 66.

[10] Kierkegaard 2014., 70.

[11] Kierkegaard 2014., 68-70.

[12] Kierkegaard 2019., 706.

[13] Összpontosítva a kierkegaard-i terminológia jellegzetességeire, megfigyelhető, hogy a Félelem és reszketésben a bensőségesség az abszolúttal, Istennel való viszony vonatkozásában jelent meg, összevetve a Vagy-vagy szövegével, lehetséges, hogy a bensőséges azonosítható a végtelennel, legalábbis a viszonyok tekintetében.

[14] Kierkegaard 2019., 708-709.

[15] Boros 2014., 243-244.

[16] Kierkegaard 2019., 709.

[17] Boros 2014., 244. old.

[18] Kierkegaard 2019., 710-711.

[19] Kierkegaard 2019., 712.

[20] Kierkegaard 2019., 711.

[21] Kierkegaard 1986., 218.

 

Illusztráció: William Blake

Charles Bukowski: Függöny

Az utolsó függöny: az egyik leghosszabb ideig futó
musicalről néhányan azt állítják, hogy
több mint százszor látták.
Néztem a tévéhíradóban, ezt az utolsó Függönyt:
virágok, éljenzés, könnyek, dübörgés…
Micsoda elismerés.
Ezt a különleges musicalt nem láttam élőben,
de tudom, ha láttam volna, akkor sem rajonganék érte.
Nem tudtam volna elviselni, nem tudtam volna rajongani érte.
Rosszul lettem volna tőle.
Bízzanak bennem, ez a világ
és ezek a népek és az egész művészi szórakoztatóipar,
nagyon keveset tett értem, nem kértem belőlük.
Kívánom, élvezzék csak egymást, ez majd…
távol tartja őket az ajtómtól.
Íme, ez a sajátságos mennydörgés
az én dicséretem.

Márkus László fordítása

zajcsend; jelmezben; tájiszony

 

zajcsend

tekintélyes burleszk
fényes arcok tánca
hitetlen tekintetek
lecsendesült nappalok arca
fáradt szemek küzdelme
az éjjelt kiáltja a fáradtság
nem nyeli el a fájdalmat
csak visszaköhögi azt
bolyongás következik
keressük együtt a zajt
minden neszt felveszünk
bágyadt küzdelem ez
a váratlan védelemért
nem éli meg azt a harcot
a sokáig elbújt önigazolás
elhagyjuk magunk után
mintha velünk lihegne
valami biztató előjel
hogy van remény
a csendmentes létünkre.
beszélj te, én hallgatlak
jó kezdet ez a végtelen
párbeszédig magunkkal.

 

jelmezben

a hegyekre kiáltok,
a szembesülés kivár,
a szavak nyikorognak
a szélben, eltart egy darabig,
hogy észleljem a hiányt.
de tart, és tartani is fog,
amíg nem rendezek egy
fikciós jelmezbált.
emlékek gyülekezőhelye.
együtt építjük a valósnak
hitt ernyedt múltat.
tovább és tovább.
nagy levegő és vége.
elakadt a jel,
a múltidézés kifogott
rajtunk.

 

tájiszony

Rászállt az idő a tájra,
de az angyalok
elhagyták szárnyaikat,
fél lábbal lebegnek
a kitaszított térben,
mint felhőbe zárt ígéretek.
lezáratlan üresség,
felesleges part, ahol élnek.
hipotetikus tudat issza
a fáradt csendek vízét.

 

(Illusztráció: René Magritte: Treasure Island)

Csak a test

 

Do you like dancing?, dobja be a témát. A sötét szemöldök rándul egyet, a fiú egészen közel hajol a képernyőhöz, mintha rosszul hallotta volna a kérdést. Vörösre kapart pattanásai bármelyik pillanatban kiokádhatják magukból a következő adag magmát. Thelmát émelygés fogja el, a munkafüzetben lapozgat. Tudod, mit?, legyen ez házi feladat, tíz mondat a táncról. Használhatsz szótárt is. Két hét múlva folytatjuk, küldöm a linket, teszi hozzá zavartan, aztán gyorsan kilép.

Nem is érti, miért ez jutott eszébe. Csak a test bővebben…

Gyorsvonat; Palackposta; Fényt szitál a lomb

 

Gyorsvonat

A pályaudvar széle, hossza
új macskakővel volt lefedve,
a pad miért várt félbeosztva,
magam se tudtam, és veled se.

Csak ültünk rajta kéz a kézben,
vonat sikongott, füstje morgott,
pár vén csavargó gyűrűjében
daloltunk közben country-rockot.

A csillagok, mint fémforintok
pörögtek érces ritmusára,
hogy nem retúrjegyet szorítok
begyűrve táskám kis zugába,
te nem sejtetted ott, a gyorsnál,
tőlem már akkor messze voltál.

 

Palackposta

Konok szemekkel, már a csendbe bújva,
nagy álmodásban élek itt a földön.
Porrá s kaviccsá bont a szél le újra,
kitelt időmet szűk palackba töltöm,

s a végtelen vizekre rábocsátom,
amíg szitálva hull az ég ezüstje;
túl annyi éven, gáton és mocsáron,
a mély dacos hullámait leküzdve,

most fénylik át a véges messzeségen,
majd semmivé folyik, vagy túlra csobban;
talán kifogja egy halász az éjben,
s feltámadok, – ha olvas – új dalokban.

 

Fényt szitál a lomb

Mennyi szín, ezernyi érzelem pezseg,
lombok álma, hűse, óceánja
zúg bomolva, árnya rám vigyáz ma,
mint betegre gondos, ápoló kezek.

Fényt szitál a lomb, a mérhetetlen űr
forradásait fehérbe vonja,
kínjain lazít, betéve gyolcsba
ring a múlt szilánkja tépte seb belül.

Csillanó puhán simítja homlokom
zönge dallamok korál imája,
visszazeng fülembe tűfok ormokon

gyönge léptem, egy se volt hiába;
adj erőt, ha majd a véggel osztozom,
hittel érjek át egy új világba.

 

(Illusztráció: Lana Guise: Talking to the Sun)

Úgy; Vers; Anya

 

Úgy

Úgy vagy velem, mint a meg nem történt
öntözés ellenére, betonból született gyomnövény.

Úgy vagy velem, mint az éhessé vadult
rókák rejtekhelye, amit a nyúl saját üregének néz.

Úgy vagy velem, mint a vissza nem köszönés
okozta íztelen öröm.

Úgy vagy velem, mint egy fel nem fedezett sziget,
és a benne megbúvó kétely: létezik ő egyáltalán?

Úgy vagy velem, mint az őrjöngésre készülő
viharfelhő a világ pereme fölött.

Úgy vagy velem, mint egy versbe illesztett, oda nem
illő kérdés: melyik a kedvenc színed, és miért a fekete?

Úgy vagy velem, mint egy ember a kerekesszékkel,
aki most ébredt rá, még mindig tud járni.

Úgy vagy velem, mint a tévedésből jobbra fordult

autók az egyre üresebb úttal.

Úgy vagy velem, mint egy szuicid, rozoga szék,
aki hosszas érintésre vágyik.

Úgy vagy velem, mint egy évszázadnyi múlt azokkal,
akik percenként elfelejtik a velük történteket.

Úgy vagy velem, mint a következő halálra ítélt
nyakában szakadni készülő kötél.

Úgy vagy velem, mint a véletlenből írt széljegyzet
egy sokadik pincében porosodó, vékony füzetben.

Úgy vagy velem, mint Isten a nem hívőkkel.

Úgy vagy velem, mint a mentés máskéntre kattintás.

Úgy vagy velem, mint a fejszékre vágyók erdeje.

Úgy vagy velem, mint a tizenhárom egy óra számlapján.

Úgy vagy velem, mint a magukra maradt otthonok.

Mint egy néma köd a benne vakon sétáló emberrel.

Mint a szépen hangolt zongora a selyemhernyóval.

Mint a kérjük, vigyázzanak, az ajtók záródnak.

Mint a meg nem látogatott szülinapi zsúrok.

Mint sükettel a nem szűnő madárcsicsergés.

Mint a leghidegebb nappal a legforróbb éjszaka.

Úgy vagy.

 

Vers

A vers egy lebénult végtag, amit
zsinórokkal ráncigál a bábos.
A vers az észlelés szája
összevarrva a hallgatás cérnáival.

A vers az, hogy mindig lefelé.
Örök zuhanás, amelyben
addig kapálózhatsz, míg elhiszed,
hogy repülés.

A vers ablakból kovácsolt ajtó.
Zsákutca kapukból összerakva.
Eltévedés a térképen, és kilincsek
nyikorgása akkor is, ha zárva.

A vers egy olyan álom, ahol
szögeket spriccel a locsolócső,
és amelyben rá kell, hogy ébredj,
ébren vagy.

A vers az, amit kikérek magamnak.
Bambulásom tálcán tálalva fel.
Leleplezhetetlen átverések leve
egy kristálypohárban.

A vers az egy kimondhatatlan szó.
Családnyi árva, ahogy összekarol.
A vers a szabadság ketrece.
Rések a ténylegesség falán.

A vers az, hogy a képzelgés méhét
felszakítod, és mint egy kabátot
öltöd fel magadra, a legelső
meztelenséget így várod egymagad.

A vers színtiszta dadogás,
rajta fénylik minden tekintet.
A vers az, hogy beszélgetni róla
épphogy nem felesleges.

A vers az az, mikor eléd áll a vak,
majd azt mondja: semmi sem az,
aminek látszik, mire te hirtelen
megszólalni se mersz.

 

Anya

Lassan mozogsz. Tested, az átláthatatlan
térkép, kúszik valahol.

Lassan mozogsz. Csontjaid recsegése
a földkérgek óvatos elmozdulása.
Ereid barlangjában kincseket kapál
a vér. Hajad fűcsomókban és gazdagon
burjánzó erdőkben végződik.
Bőrödön, a talpalatnyi földön,
a néhai verejték könnyű esőzés,
máskor kegyetlen vihar.

Lassan mozogsz. Két szemedben elterül
a látvány. Szemhéjad, mint egy redőny
felhúzás közben, elhozza a hajnalt.
Pupillád északi fény.
Orrlyukadból a szél kergeti az eget.
Ajkaidon az ott felejtett nyál
végtelenként emlegetett óceán.
Hajók sodródnak rajtad a mégbe.

Lassan mozogsz. Nyelveden, mint
a hullámokon, szónokok szörfölnek.
Fogsorodban, ott szuvasodik a közlés.
Füleidben vadlovak vágtáznak
és egyre idősödő kezek ügyeskednek
a hangzás műhelyében,
kalapácsod üllőt kínoz, kengyelt készítesz
a dübörgés patáinak.

Lassan mozogsz. Hasfalad hosszú
és kiszáradt síkság, nyugalmak szőnyege,
köldököd a szövet szakadása.
Mellkasod felszínén, minthogyha ezer,
óriási hűtőszekrény végezné dolgát,
gleccserek fagyoskodnak.
Vállaid, a lakatlannak hitt szigetcsoportok,
a hódítás súlyára készek.

Lassan mozogsz. Karod uralkodás, öklöd
kíméletlen erő, körmeid a halál kaszája.
Lábadban minden egyes volt moccanás
kövületként raboskodik.
Sarkad gyengeség, felszínén felesleges
csaták kürtszavai zengnek.
Térdedben, az üres teremben,
elmormolt imák visszhangoznak.

Lassan mozogsz. Gyomrod a jól lakott
gyermekek mosolyában éhező vágyakozás.
Tüdődben kertek lélegeznek,
mögöttük, valahol elsüllyedt civilizációk
emlékei örökké fulladoznak.
Májad szűnni nem akaró mámor,
lábak dübörgése által megkínzott hegytető.
Agyad egy jópofa ötlet.

Lassan mozogsz. Combjaid egy templom
két erőlködő oszlopa, dualisztikus
rendje a létnek. Szemérmed
oltár körüli izzás. Méhed óriási urna,
melynek falai közt felsírások ömlenek szét.
Valahol, mindened legmélyén pedig
szívverésed, a te legféltettebb titkod,
csendként morajlik bennünk.

Lassan mozogsz. Tested, az átláthatatlan
térkép kúszik valahol. Egyhelyben,
de mész.

 

(Illusztráció: Ricardo Hernandez-Estrada: Butterfly Piano)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info