nap-éj egyenlőtlenség

kéreget a nappal,
hogy hitelt nyerjen
létezése. megváratják
hírvivői, de az éjjel
asszisztál neki fakó
fényeivel, dadognak
a csillagok, ámulatba
ejti a nappali villódzást,
egyedül fényleni nagy
feladat lett így.
a maradék lét véges,
és feladást kérlel,
a nappal végletekben
találkozik önmagával.
a csőd kimondható.

csillagtűz

van az a hely, ahol
fordítva kering a
nap, változatlanul
maradnak a csillagok.
büntető állásban
tengenek a fellegek.
elégtelen kontroll
lett most mindenkin
úrrá. könyörtelenség ez
a búrákban élőknek,
akik szívnák magukba
a napfényt. lázad a
fiatalság az égi
rendetlenség miatt.

(Illusztráció: Kate Bedell: Sun Goddess)

szépítés

kormorán testű jövőben
életek darabjait szedegeted,
ezeket használod igazolásként,
sziszifuszi barangolás
ősz hajszálakban.
a hajszálerek imáiba temetkezel,
csüggedt haláltusát
vív a beletörődés,
a futóhomok lágy
útkeresése megtérés a hiábavalóságban.
a jövőd üres képek sorozata,
ahol te vagy a minta,
unalomig űzött társféle
azonban nem akad köztük,
egyedül maradtál a
számadásban.
de ez neked az önigazolás,
be kell látnod, hogy
nincs mit már szépítened
magad körül.

ildomos

illetlenül helyezkedik a térben
a fény, hanyag vétség
szeli át a szobát.
a fakó közöny
átjárja a falak pórusát,
a látszólag egészséges egyensúly
megbomlani kezd, de
lehajol hozzád a függöny
mögé bújt foton-miriád,
az ablak irányjeleket vet feléd,
hogy érezd a helyed.
nézz magadon túl,
és fordulj a homálytól
befásult jelen felé.
a tér kötődik hozzád.

(Illusztráció: Rikka Ayasaki: Twilight (#7009))

zajcsend

tekintélyes burleszk
fényes arcok tánca
hitetlen tekintetek
lecsendesült nappalok arca
fáradt szemek küzdelme
az éjjelt kiáltja a fáradtság
nem nyeli el a fájdalmat
csak visszaköhögi azt
bolyongás következik
keressük együtt a zajt
minden neszt felveszünk
bágyadt küzdelem ez
a váratlan védelemért
nem éli meg azt a harcot
a sokáig elbújt önigazolás
elhagyjuk magunk után
mintha velünk lihegne
valami biztató előjel
hogy van remény
a csendmentes létünkre.
beszélj te, én hallgatlak
jó kezdet ez a végtelen
párbeszédig magunkkal.

jelmezben

a hegyekre kiáltok,
a szembesülés kivár,
a szavak nyikorognak
a szélben, eltart egy darabig,
hogy észleljem a hiányt.
de tart, és tartani is fog,
amíg nem rendezek egy
fikciós jelmezbált.
emlékek gyülekezőhelye.
együtt építjük a valósnak
hitt ernyedt múltat.
tovább és tovább.
nagy levegő és vége.
elakadt a jel,
a múltidézés kifogott
rajtunk.

tájiszony

Rászállt az idő a tájra,
de az angyalok
elhagyták szárnyaikat,
fél lábbal lebegnek
a kitaszított térben,
mint felhőbe zárt ígéretek.
lezáratlan üresség,
felesleges part, ahol élnek.
hipotetikus tudat issza
a fáradt csendek vízét.

(Illusztráció: René Magritte: Treasure Island)

A hold fölkelne…

A hold fölkelne
de te álmodni
hagyod, szabadságra
küldted a csillagokat,
kiüresítetted az eget.
fájó eső cseppjei
bontják meg a teret.
a töréspontot hiába
keresed hozzá.
tedd mérlegre tetted.
átlátszó viharbontó
lettél. beletörődtél
a vakságodba.

égi szerep

szilánkos égen
bontja ki sátrát
a felhősereg,
kirántja belőle
magát a magány,
mely úszva
távozni vágy,
a szereposztás
felemás, nem
kap helyet a
feloldozás,
lassan gyűlik
a nézősereg,
a rendező sietve
jelzi a napsugaraknak,
hogy visszabújhatnak,
mert már lelopták
az égről a helyszínüket,
a tér kiüresedett
az elbicsaklott
lépések miatt,
nem lett belőle más,
mint egy egyszemélyes dráma.

(Illusztráció: Mary Wolf: Rain on the Pond)