Két nekomata

Színesbe öltözött az egyik,
fejére húzták a sapkát és
neon sárgában világít,
mint egy útszéli jelzőtábla,
alatta szürke a bundája.
Mellette a másik nem
tudja, hova lépjen —
előre kettőt, hármat hátra,
nem meri megközelíteni
a mellette lévőt, pedig
nem harap, nem fúj rá,
ugyanolyan a nyakörvük.
A másik olyan se színű,
eltűnik az éjszakában.
Ez az a közpark, ahova
érdemes bemenni, mert
nincs más csak növény,
habár ott hagytak a padon
egy Buddha szobrot. Nézd,
az a két macska mi vagyunk.

 

A búcsú örömének színpada

Azt hiszem, az egész egy erdőben
fog véget érni, mondtam neked,
legalábbis így képzeltem el,
és eljött a pillanat, itt van ez a
hely, egy befagyott tó vagy
egy tisztás, amit körbevesznek
a fák, egy kisvárosi színpad —

egy hely, ahol esélyem sincs
megszólalni, csupán figyelem,
ahogy kitart egy dupla tooloop
a pislákoló fények között és
egyre messzebb forog tested,
felismerhetetlen és immáron
semmi sem hasonlítható hozzá,

én mindeközben terpeszben
fekszem a havon és felfele
nézek és nem tudom tovább
megmagyarázni a játékodat,
ilyenkor apró állatok vagy
lények ugrálnak körbe és
hangosan nevetek, nevetek,

nevetek a jeges csöndben.

 

(Illusztráció: Two Cats, illustration from The Kokka magazine, 1898-99, Japanese School)

 

TOLVAJKULCS

Domonkos István halálára

János befelé halad, a kijárat
kimarad életéből, nevén nevez,
nyomkövető a múlt és a jövendő
között pattogó labda, aminek csak
hangja van, elképzelni sem lehet, mert
kilyukad valahova, kifelé lát.
A jó jegyszedő összeszedi magát
az autóbuszban, kiolvasná a
zsebében lapuló csillagokról
a szemközti üzletek nevét, de a
zsebe rég kilyukadt, ezért sem tudja
megjegyezni szőröstől-bőröstől ezt
az elhanyagolható, méhkasnyi tényt.

 

ODA, VISSZA

Jánosnak esze ágában sincs, vagy a
semmi ágán rágcsáló kövér kukac
a célja, hiába veti ki magát
hétszer az első emelet légyszaros

ablakából, ettől csak jól elfárad,
elmegy a kedve, hogy a hetedikről
kiugorva végül öngyilkos legyen,
bizonyítva a semminek az árát.

Jánosnak már a jövőre kellene
gondolni. Aki véget akar vetni
az életének, annak enélkül nem
sikerülhet méltósággal meghalni.

 

(Illusztráció: Jean Kigel: Main Street Waldoboro)

 

(Egy mészkavicshoz)

Szeretettel:
oltva is olthatatlanul.

 

Szerelem, Te láttad.
Vakító partod,
hegyek születését;
aljból nyiladozó arcodon
pigmentek polipkertjeit.
Piramidionodon,
mint elsőként von
aranyba a nap:
pattanni lenn,
folyó párakígyóján
az ég vízililiomait.
Hogy válik, úgy gyűlik
veled ide minden.
Te vízből született,
amint tűzbe vettettél,
az oltott por:
kifehérült holtak,
szülőházak vakító
vakolatai. Delphoi
omphalosza,
Pompei ahány
kavicsmécse,
csillagzó járdák
macskaszemei.
Kezek, lábak,
szitkok és imák:
megannyi rajz –
alap s a sír,
küszöb, szeglet,
oltárszobor; kátrányba
fojtott murvák.
Te arcba vetett,
te tiszteletül helyezett.
S magad, aki nem voltál,
csak csepp kövecs,
kimeríthetetlen tár,
ásványi trigonálisa
a születő fénynek.
Érák ékessége,
freskók kristályváza.
Csengő magasság,
nyiladékán vacoknyi
muraria-fészek.
Hegymélynyi cseppkő,
csönddel mért idő.

Csendülj, Gyönyörűm,
kacagó fogadon!

 

Zenei melléklet: Hegyi Botos Attila: Viola’s Dance (posztszimfonikus költemény, 1999, felvétel: 2005)

(Illusztráció: „Le Tichodrome échelette, un oiseau mythique”)

 

irodalmi félreolvasások 64.

Fukuyama segíthette az őskori vadászokat
(futóhomok)
*

verseiben egyszerre van jelen a komorság a veszettség és elmúlás tudata
(veszteség)
*

ez nem egy símaszkos olvasószemüveg
(sima)
*

hóhér papírlap
(hófehér)
*

óllakó végzet
(ólálkodó)
*

Szemlőhegyi albumkönyv
(Szemiotikaközeli)
*

7 teljesen patrióta filmcím
(idióta)
*

írótörpék
(íróportrék)
*

Vaskor az első bében
(Vackor)
*

kezdeményezte hogy nyilvánítsák Magyarországon honos népcsoporttá a szitákat
(szkítákat)
*

meghalt az aszkézis
(az a kézis akit nemrég még eltűntként kerestek)
*

csak a köszvény a tiszta beszéd
(törvény)

 

irodalmi félreolvasások 65.

Lenin Erdély földjén
(lenn)
*

visszavonul az egykori bolond színész
(Bond-színész)
*

véleménye fontos számunkra – tossza meg véleményét
(ossza)
*

etikus női alakok tűntek fel Debrecenben
(erotikus)
*

10 fotó ami bizonyítja mennyit számít a hajszín és mink
(egy kis smink)
*

a korai illusztráció térhódítása online és offline
(koreai)
*

kútba zuhant egy ispán Kőszegen
(kislány)
*

a Hold ragyog a bútorfény is lefoszlott róla
(bíbor fény)
*

lomha földi békák szanaszét röhögnek
(görögnek)
*

tudod melyik költő édesanyja volt Grúz Mária?
(Hrúz)
*

krimik thrillerek és más borozgató történetek 30–60% kedvezménnyel
(borzongató)
*

népies gólyacsapat lepte meg a balástyai traktorost
(népes)

 

(Illusztráció: Tetiana Teresh: Purple Moon)

 

nem számít

vacog a kezedben a telefon… elfáradtak
akadoznak a szavak – az a másik semmit sem
ért belőled – mostantól másképp esik az árnyék
elfogytak a mindent felélő feladványok
és a megfejtés-mező is üres marad
ahogy te is amikor fojtott hangon elköszönsz
s ha pár másodperc múlva halk búgással
mégis remegni kezd zsebedben a készülék
már nem számít – úgysem hiszed el

 

kisvasút

volt itt egy erdei kisvasút
egyenetlen volt és girbegurba
mint szú üregei a fában
ám a végtelenült erdei út
menedékházait fölélték
a paraziták

emlékeinken
sűrűsbödnek a ráncok
mezítlábas álmaink
végképp kiüresednek
s már nincs ami ébren tarthatná
a tompuló zakatolást

levetkőztetjük magunkat is
mert hiába próbáltunk
együtt lélegezni
a kanyarba szűkülő ösvénnyel
idegen test maradtunk
– visszazuhantunk a didergető
jelenbe hogy tanúi lehessünk
a múlt idejű mondatok
végkiárusításának

 

bebábozódva

valami durva megszállottság kell ahhoz
hogy önmagad ellen szövetkezz
s ha mégis megkönnyebbüléssel ébredsz
zavarodban arrogánsan és utálkozva
majd mindent letagadsz
hogy aztán a létezés legalsó peremén
azért izgulhass hogy önvádakba
bebábozódva valamiről nehogy lemaradj

 

kevesek maradtunk

köd lepi a kertet – hazugság az ember –
itt leltünk magunkra felszögezett testtel

hiába kínáltak színes játszóteret
s ígértek igazat – a világ mégsem kerek –

számít ránk a halál pedig nem is vagyunk
jövőnket feladtuk és már nincs több adunk

az emberi szívben sosem lesz világos
kevesek maradtunk a feltámadáshoz

bújócskát játszunk de a hunyó halott
kereszt lett a fából amit Isten adott

 

(Illusztráció: Vidyut Singhal: Little Stream in the Woods)

 

AMIKOR

Erőm a meghittségből származik
átsegít egy új és nehéz napon –
Amikor menni készülsz,
még ne, – mert szeretlek – jelenti kezem
félszeg válladon.

 

MELLETTED

A nyugalom árnyékában veled.
Éljük a csendet. Kezed a hajamba markol,
ez a mozdulat több a vágynál, az elszakadás
ellen tüntető érzés mozdulata.
Nézzük egymást űrbéli szomjjal,
tested keresztjére feszít a vágy

vagyunk a szintetizált paradicsom
utolsó emberpárja,
öröm és riadalom némaságban.

 

AZÓTA IS

Csöndglóriában ikonarcod
csigaház-magányom falán.

Mit számít az idő pallosjoga,
ha átütsz rajtam, mint kötésen át a vér,
míg eljön értem mediterrán
éghajlatod langy szele,
hogy kívánjam vissza emberfölded,
hol türelmed tömjénfüstje véd.

 

(Illusztráció: Kevin D. Miles & Wendy Sue Schaefer-Miles: A Day in Paradise)