Nagypál István összes bejegyzése

Roberto Bolaño versei

FELTÁMADÁS

 

Álomba csobban a költészet,
akár egy búvár a tóba.
A költészet, bátrabb mindenkinél,
csobban, majd elmerül,
mint Loch Ness feje a végtelen tavon,
megrázó és iszapos, akár a Balaton.
Az alábbiakat figyelembe véve:
a búvárt
az ártatlanság
szárnyai borítják,
miként kívánta.
Álomba csobban a költészet,
akár egy búvár, aki
isten szemében meghalt.

 

GODZILLA MEXIKÓBAN

Figyelj rám, drága fiam, Mexikó felett
bombák záporoztak,
de senki sem észlelte.
Mérgezett levegő
száll az utcák
felett, a nyitott ablakokon át.
Alig fejezted be az evést, máris leültél
mesét nézni.
Éppen olvastam a hálóban,
amikor rájöttem: meg fogunk halni.
A konyhapadlón találtalak fekve, amikor
kitámolyogtam, szédelegve, émelyegve.
Átöleltük egymást. Azt kérdezted, mi történt;
nem mondtam el, minket játszanak a halál
TV–csatornáján, ami igazából nagy kaland.
Még egy ok, hogy együtt legyünk és ne féljünk.
Le se csukta szemünket, ahogy
ott hagyott minket a halál.
Hol vagyunk – kérdezted egy héttel később,
– hangyák, méhek, balszerencsés számok
az élet rohadt nagy levesében?
Élőlények vagyunk, fiam, akár a madarak,
egyszerű hősök, apró titkok.

 

(Nagypál István fordításai)

 

 

 

Wisława Szymborska: Múzeum

Tányérok, amelyekhez nem fűződik étvágy.
Jegygyűrűk, amik viszonzatlanul maradnak
legalább háromszáz évig.

Rajongó – merre van mátkája?
Kardok – de merre haragjuk?
És a lant sem ad hangot szürkületkor.

Ínség idején az örökkévalóság felhalmoz
tízezer évnyi ősrégi dolgot.
A berozsdállt teremőr édesen szendereg
bajuszát lógatva a vitrinnek dőlve.

Fémek, agyag, és madártollak
diadalmaskodnak csendesen az idő felett.
Csak néhány egyiptomi hajtű merészel kacarászni.

A korona túlélte viselője fejét.
A kéz alulmaradt a kesztyűkkel szemben.
A cipő jobb oldali párja győzött a láb felett.

Ami engem illett, élek, amint látod.
Harc a ruhámmal továbbra is tart.
Milyen akaratos egy darab!
Mintha túl akarna élni engem!                  

                   Nagypál István fordítása

willem_van_aelst_detail

Seán Hewitt: Krisztustövis

Megőrülök, ahogy várok a fejleményekre,
így addig sétáltam, míg meg nem láttam
a fehéren növő magyalbokrot a fa alatt,

sárgállottak a fürtjei, leveleinek meghajlott
csoportja, akár egy kifehéredett korall,
egy sápadt agancs, szinte már középkori ereklye,

ami világra jön az erdő komor félhomályában.
Miután a gyermek nem lett még megetetve,
visszatérek a magyalbokorhoz, amely

védtelen a napfénytől és képtelen azt
eréllyé kovácsolni. Megtarthatja fehérségét,
talán sose fogja tudni használni tüskéit,

habár, idővel, mikor koronává lesz,
emberek jönnek, hogy szemtanúi legyenek,
miként emelkedik fel egy jámbor lélek.

Nagypál István fordítása

 

Seán Hewitt: Falevelek

Az erdőnek a földből sarjadó
fájdalom alakjai. Mert súlyuk alatt

recsegnek-ropognak.
Minden egyes fának az oltárideje.

A tölgynek olyan, aminek minden
görcse megőrzi a lecsendesedett víztányért.

Miként az ezüst vízfelszín tartja
szemmel a mennyboltot.

Olyan, akár a mennybolt tengelye,
akár a szunnyadó szélcsavar,

miközben a hold nyughatatlan figyel.
Minden lehulló levél kelepcébe zárja a fényt.

Még az élet delejekor is érdemes élni,
csak, hogy kezünkben tartsuk.

Nagypál István fordítása

MACSKÁK

 

macskák ülnek az ablakban
jobbra meg balra néznek        unatkoznak
pedig a gesztenyefák és a tölgyek ágain
ott énekelnek a rigók              zümmögnek a darazsak

minden reggel és este felköhögnek
újabb szőrgolyókat     az egereket leteszik a gangon
a kuka mellé                           távol az ajtóktól
senkit sem érdekel a zsákmányuk

csalódottak                 az almuk makulátlan
a maradék madártoll amivel játszani szoktak
az ágy alatt porosodik                        gúnyos tekintetük
lihegő társaikra irányul           ők még játszanak

 

(Illusztráció: Lucie Bilodeau)