Nagypál István összes bejegyzése

Seán Hewitt: Esti vers

 

Elsőként a feketerigó fémes kopogása,
ahogy megszállottan remeg a liliomfán

szürkületkor. Újra összegyűlik a kert,
hazahívja a verebeit,

milyen lármát csapnak a babérsom alatt
(az ajtókhoz közel) és minden veréb,

akár a vaspor végigsuhan a kert erővonalain.
Kivárom az utolsó szárnycsapásokat, majd

végignézem, ahogy minden elcsendesedik:
a fény kialszik, lenyugszanak a rigók is

a tisztás legvégén a platánokon,
így ereszti le magát minden fa

új teher alatt, de kitartok egy rövid időre,
amíg el nem sötétedik minden,

amíg a madarak abba nem hagyják az éneklést,
mintha ekképpen tanulnék önuralmat.…

Eugenia Leigh: Lehetetlen kérdések

Tudni szeretném,

mivel tömte tele tárcáját anyám
aznap este, amikor elhagyta apánkat
és elfelejtett magával vinni minket.

Vajon itt hagyta-e az énekeskönyvét
és eltette-e a fésűjét. Vajon elrakott-e szendvicset
és szánt-e időt arra, hogy mustárt nyomjon mindkét felére.

Amikor másnap anyám visszatért— reszketve,
gondterhelten— fiatalosan és ragyogóan, mint valaha, úgy vette
a levegőt, mint a frissen feltámadt Jézus — Megcsókoltam először.…

EJ Koh: Hegyhalom

Megőrizi a csendet. Teszi ezt magába roskadtan a széken.
Ebbe kapaszkodik, kitartóan, szakadatlanul. 

Egyre nagyobbá, kisebbé válik. Kimerült a fáradságtól
—távolról is, áthatol a sötétségen. 

Kényelmes számára a semmittevés.
Kiábrándul jelentőségének teljéből. Inkább hisz a védtelenben, 

mint a megvilágosodásban. A szíve mélyén, a halálra vár.