Gubanccá táncol

Ébredj!
Átvetnek, mint horgonyt a falon,
és míg lyukas vödörrel mered a vizet,
merülésedből épülve szépül
az újabb fontos végül,
és leragadt talpad alatt
szőnyeget koptat az idő,
majd tejfehér mészkőbe
rejtik a neved,
míg más helyedre nem terül,
s ki voltál, ki sosem derül.
Addig!
Addig, viszont merd,
Merd a vizet!
A légszomj nem gátol,
s ha fázol,
merd, csak merd,
míg a láztól, botló lábad gubanccá táncol,
s messzire nem szalad veled

a mentő.

2022. 09. 14.

 

Rejtve

Sötétbe burkolózott, eltörpült a hit,
ígéretek halmaza csapott arcba.
És a harcba induló csendesült,
lelkesült indulót feledve, tompa karddal, tolltalan nyelte
a bűvész sorokban eltűnő bróker rejtett gombolással zárt mellén
kifakadt sebet, és mint eb,
vezetve padkaszélre, torzult az elme.
Halad a konvoj, és jeltelen helyeken
a sikerre éhező boncol, s gyűjt
gigászi kavicsot, illatos tárnicsot,
de a dajka nem nevet,
nem akar, csak takar a hóhér,
nem tejfehér a fog,
csak számtalan számvetés,
számtalan kertelés.

 

Kőtömb

Felfoghatatlan aszályban a csönd,
míg lapáttal önt betont
a hallgatás fejedre,
a tárna fekete szene
fényesebbé álmodja magát.
Félrebújó lepke lennék,
mázsás kőtömb vagyok,
és csak gagyog a benti lét,
a fény sem hajol közel,
ellepett az éjsötét lepel.

2022. 09. 15.

 

(Illusztráció: David O’Halloran: After the Drought)

 

nap-éj egyenlőtlenség

kéreget a nappal,
hogy hitelt nyerjen
létezése. megváratják
hírvivői, de az éjjel
asszisztál neki fakó
fényeivel, dadognak
a csillagok, ámulatba
ejti a nappali villódzást,
egyedül fényleni nagy
feladat lett így.
a maradék lét véges,
és feladást kérlel,
a nappal végletekben
találkozik önmagával.
a csőd kimondható.

 

csillagtűz

van az a hely, ahol
fordítva kering a
nap, változatlanul
maradnak a csillagok.
büntető állásban
tengenek a fellegek.
elégtelen kontroll
lett most mindenkin
úrrá. könyörtelenség ez
a búrákban élőknek,
akik szívnák magukba
a napfényt. lázad a
fiatalság az égi
rendetlenség miatt.

 

(Illusztráció: Kate Bedell: Sun Goddess)

 

Baudelaire Aphrodité kertjében

A habokban megbotló szél

A hallgatás szövete és a beszéd fonala.
Mondja a mámor krupiéja a dramaturgnak.
A tárgy a regény, ahogy szigetté teszi a nincs.
A történet, amely magába szívja a nyelvet.
Szinte egyetlen könyvoldalon belül
Egymásba szeretnek világok és tettek.
A katonaiskolában születik egy mítosz.
Mintha a civil világkép lenne az optimális.
A hangnem, a formák, a műfajok.
A messzeség fátylát a reggel rántja le.
Az akusztika nyers akcentussal árnyalja
A melankólia zenei alapszínét
Ami a szükségszerűség és az esetlegesség elegye.
Baudelaire keze megnyugszik Aphrodité ölében.

 

Voltaire és Kierkegaard

Slobodan Tišma emlékkönyvébe

K-Európa. Tükörszerűség, ahogy élnek.
Megint más, ahogy látnak.
A pillangónak nyelve van, pantomim-klaviatúrát épít.
S a lepke Voltaire szobrának az orrára száll.
Suttog a gyík, most illatok akkordjait ontja.
Édes nedve van az orchidea évgyűrűinek.
S vannak összement kavicsok, lila kősziklák
A felhőkbe csomagolt korongvatták. Lélek-meder,
Apró öltések, hímzés az emlékezeten.
Amit előszörre mond, azt is inkább emlékezi.
Időgyapjúba szőtt, testetlen fonal.
A szó, egy metszet. Taktilis üveglap
A benső virágos mezején. S a fény, az éj
Egybeforr a lét vizén. Kierkegaard mondja,
Vagy-vagy. Nincs harmadik út.
Szorongás vagy ismétlés?
Helyben járás vagy átjáró.
Jézus, Mallarmé. Baudelaire. Tisma.

 

Jézus és Nietzsche beszélget

Werkfilm

Nem lett volna ésszerűbb az Antikrisztust
Finomítani, árnyalni?
Egyes részek elismerőleg beszélnek Rólad.
Az egész nem ellened, hanem Érted született.
Az úgynevezett egyház farsangi jelmezt csinált
Az Ige legnemesebb szövetéből.
A szadduceusok még a feltámadásban sem hittek.
Latrok barlangjává tették a házat,
Ahonnan felszállt az ihlet.
Képtelenek a papok szellemben és igazságban imádni
A Mennyei Atyát, inkább a relikviákat és ereklyéket
Csókolgatják. Bálványimádók lettek a cinikusok.
A szarkofág nem váltja meg őket, se a templom.
Egyfajta fa- és rézistent kreáltak a szellem helyett.
Irigyek és lusták a presbiterek.
Még nem támasztottak fel sok halottat.
Mintha nem tudnák, milyen hatalommal bírnak
A Te Neved miatt. Miért tűröd?
Az egyház az én menyasszonyom. Még tökéletlen,
De várnom kell. A Szent Lélek, a Szellem
Végzi bennük a munkát.
Bárcsak adtál volna nekem is a Szellemből!
Egy várost legalább. Vagy egyetlen utcát.
Te választottad az okoskodást. A publicitást.
S a betű és a gnózis lett önkéntes börtönöd.
Bárcsak vissza lehetne forgatni az idő kerekét.
Nekem semmi nem lehetetlen.
Kelj fel, az óra csörög.

 

(Illusztráció: Paul Bond: Morpho)

 

A horizont

Ha a szavak úgy jönnének
mint a gyomorgörcsök
a magány kellős közepén
vagy akár a megfelelési vágy
minden egyes nap
talán nem az alföldi
vérvörös naplementét bámulnám
csak azért hogy valami
leírható jusson eszembe

mert a napnyugta szép
de semmit sem ad
csak esztétikát az égnek
és kézzel összegyúrt egót
az elveszített énemnek
amit ugyanúgy keresek mint
a szavaimat
a megfogható valóságot
még mindig csak a horizont
van ködbe borulva
izzik az átláthatatlan homály
innen nincs menekvés
a pannon táj börtön és az
otthon valahol a sugarak
rácsai mögött várnak rám
vagy arra aki egykor voltam
és nem arra aki lettem

 

A kopoltyú

Az akváriumra nézett és
bűnös gondolata miatt
feljelentette magát.
Arra gondolt, hogy ez már
amúgyis majdnem halászlé,
de a halak csak a szárított
bolha felé pislogtak.

Narancsot bontott, úgy várta
a rendőröket. Mégsem jött senki.
Nem kérdezte meg tőle egyetlen
ember sem, hogy még normális-e,
esetleg fogyasztott-e kábítószert –
minimum annyit, hogy miként érzi magát.

Már egy hónapja nem beszélt.
Nem olvasott, nem írt.
Az akváriumban úszó halakat nézte,
majd egy hirtelen mozdulattal

kitépte a levegőztetőt.
Másnapra lebegtek a felszínen.
Hát ezt sem tudta életben tartani.
Lefeküdt a kanapéra, nézte saját
üvegbúráját és ő sem kapott
már levegőt.
A narancs kiszáradt, a kopoltyúk
nyitva maradtak.

 

A düh

mondd, mi a varázslatos
az őrületben?
miért nézed élvezettel,
ahogy elhagy az agyam
és csak egy darab düh
maradok, agresszió feléd
és felém. szavakkal
dobálózom, amiket nem is
értek, csak érzem, és te nézed –
pezsgőt bontasz, mint egy
premier után. kacagsz, akár
egy bolond. élvezed. ünnepled,
ahogy szétesek és hozzám sem
szólsz, mert nem érted szavaim,
nem érted a gondolatokat.
utolsó mondatod annyi, hogy
jól játszom az áldozatot.
nem akarom, hogy itt légy.
tűnj el és semmisülj meg.

csak úgy szimplán.

 

A tisztaság

huszonegy éves koromig
saját testem volt.
emlékszem, mindent éreztem.
valahogy az ölelések is másak voltak.
most csak lelket tudok megölelni,
mert a testemet elvették. vagy lehet,
hogy nem, de már mindenkié.
nem kell licitálni érte.
itt táncolok egyedül az árnyvárosban
és semmitől sem félek, mert
én vagyok a legnagyobb árnyék.
huszonegy évesen, lassan fogyni
kezdett a hús a testemről.
szóval ilyen, ha elveszik tőled.
százhetvennyolc centi vagyok,
negyvenhét kilót nyomtam.
becsúszott egy-két drogprobléma is,
de az nem is nagy cucc, ma már
titokban mindenki elvonóra jár, nem
kurvákhoz. vicces, mert azóta teljesen
boldog lettem. csak mindegyre
belefáradok a józanságba.

 

(Illusztráció: Sam Mitchell: Peeled Oranges)

 

TÜRELMI IDŐ
gyík a kő alatt
üregben
elbújt a kígyó elől
aki az előbb evett meg egy békát

művelt gyík
amfiteátruma a patak völgye
a kövek
a kígyó alattuk kúszott el

egészben nyelte le
mint drágakövet, az ég ajándékát
helyszínváltás
kocsik suhannak fölötte
a gyík egy kő alatt vesztegel

 

KÖZEL
nem tudja
akkor repül
a madár a legmagasabbra

nem érzi
erős már a fának kérge

nyárutón
a fű illata nyugalmas

úgy szalad végig ujjad a főtéri poros bokrokon
mintha őt babusgatnád

alkonyatkor legnagyobb a nap
fák fölött legnagyobb a hold

 

KILÉPÉS
ne árulj el
adok neked rejtek utat, mindig csak kezdőt
ösvényt szederszakadék fölött
mely átmutat
patakon málnavesszőt

 

KIEGYENESÍTENÉL
Felhők fellegek
párák jönnek
kezed integet
nekik
az ég a szemedben
nem merek
feltekinteni
az egekig.
Lehajolsz, kérlelsz
csak ezt még!
Félek, hogy
belevesznék.

 

 

KÖTÖZÉS
te
ha adsz nekem egy hajszálat
megkötözlek
csak elég hosszú legyen
szövetek neked a pókkal kelmét
hangyával csipkéztetem
átviszlek téged
hegyeken
egy hajszálam hozzádtoldom
nem bogozom ki sohasem

van egy
meg egy
meg egy
meg még egy
bog
a kezeden

 

KÍGYÓK ÉS MADARAK
a tollak hegyén almaméz
fák között lakni alábukás
ha lemegy a nap

levélarckép
a lomb válaszol
kórusban sziszeg
a kéreg hámlik

fa vagyok
hazudom ágait
ő pikkelyeimből
kivirágzik

 

(Illusztráció: Varga Borbála: Kék erdő; feltekinteni az egekig)

 

irodalmi félreolvasások 20.

Vesefolyamok óceánja
(Mesefolyamok)
*

címsírók
(címsorok)
*

nem ettem metszetet
(meszet)
*

kéjjel az omnibusz tetején
(éjjel)
*

Caracalla hűtői
(fürdői)
*

Bokassza fürdői
(hűtői)
*

végre eljut Weöres Sándor a Holdra
(Weöres Sándor verse)
*

a komolyabb gondatlanságú versek esetében
(gondolatiságú)
*

egy elektronikus jelenet ami végül kimaradt a Toldi szerelméből
(erotikus)
*

Szennyezett Iván
(Rettegett)
*

léptet fakó mikrobuszán
(lován)
*

10 nap alatt Tiszatáj
(tiszta máj)

 

irodalmi félreolvasások 21.

a halál poloskája
(poétikája)
*

lélektelen realizmus
(lélektani)
*

vörös rébék átalment a vér-agy gáton
(keskeny pallón)
*

Az ember uraemiája
(tragédiája)
*

mert vétkesek közt trafikos aki néma
(cinkos)
*

madárka madárka csámcsogó madárka
(csácsogó)
*

Máglyás Miska
(Mágnás)
*

sül a sületlenség enyhítse étvágyad
(a hús)
*

termeiben sok a vendég
törpe királyfi a lánya
(törpe király fia lánya)
*

urológiailag pontos fordítások
(filológiailag)
*

a szerelem humuszai
(himnuszai)
*

a Vidrócki erőműve csörög-morog a Mátrában
(híres nyája)

 

(Illusztráció: Andrew Newell Wyeth: Winter Fields, 1942)