EGYNESÚLY(TALANSÁG)

Valaki leszögelte az árnyékodat,
jó fél méterrel felemelt a földtől,
s elrendelte, hogy ezután csak
úgy beleszaladjál a versbe,
ne érje a lábad a talajt, hintázz
csak Holle anyó karján, karcold
az égre zsoltáros prológusodat.

Valaki leláncolt, mert azt hitte,
lázadó Isten vagy, s nemcsak a tüzet
őrzöd, nem csak a fényt viszed
albatrosz szárnyadon, nemcsak
a gyönyör rózsáit szórod, hanem
te vagy a zátonyra futott Hajnal,
aki nem mer magasra nézni,
nem mer a Kertbe belépni, csak
lassan olvad az álom hajlatán,
mint egy túlhevített viaszvirág.

 

ÓDA A VÁLTOZÁSHOZ

Az anyag ösvényéről leléptem,
voltam hős, tanár és családanya,
félénk kislány levendula-fényben,
merész üzenetekben dadogás,
tiszta hang a napi merényletben.
Áldoztam a fekete mozdony előtt,
nem hagytam az időt rám omlani,
áthelyeztem a vágányzárakat,
átírtam a menetrendeket is,
Istentől kérdeztem a részletekben.

Most sem tudok szépen elnyugodni,
nem hagyom, hogy a fény elvirágozzék,
dolgozik bennem a pirománia,
s ha a szürke csöndben csalódottan
Földre bukik a meggyengült Nap,
ajkam időzített, robbanó töltetével
kioldom a megrekedt sugarakat.

A vers pedig újraíródik majd,
hogy olvashassák mind azok,
kik most nem értik a betűket,
nem látják jól a körvonalakat,
mert szemükben még nem
támadt fel az egykoron átlőtt madár.

 

(Illusztráció: Kiosea39: Climate Change Concept Image)

 

William Shakespeare: Ophelia monológja

Lenned vagy nem lenned: az itt a kérdés,
Kegyelmes úr, tudom. Minő óhajtás
Egy magasb szándokot fürkészni ki,
És nem reményleni embertől választ!
Mezőkön jártam reggel, séta folytán
Lettem a füvek maradandó lénye,
Úgy érezém. És közben szép fivérünk
Alábocsátá jó fényét, hogy lássak,
S ne csak a várfal vaksi köveit.
Fönséges úr! Jót tenne bizonyára
Lépteidnek is ugyaneme fölszín,
A földek zöldbe öltözött irgalma,
Angyali ének nem angyali szájból
És mind a csuda, mit nem érdemeltünk,
Adomány mégis, szüntelen virágok.
Jönnél-e, hogyha kérlek, útamon?
Lényed lényegét kiszeretni hajlok
Elevenedből, halottidból szintúgy –
Nekem mindegy a halál álmai,
A zsarnok nyomor és packázó terhek.
Kedved telét napom ha átsüthetné!
Lenni, nem lenni: boldogtalan kérdés.
Úgy döntöttem, hogy boldogod leszek.

 

Friedrich Hölderlin: (Senki úgy…)

Senki úgy, mint az égiek,
földieknek nem mondja:
úgy senki, mint ti! Szép testvéreink
születnek ünnep óráin, ha délceg
istenek vonulnak tenni a jót
nem csak emberért –
A költészet pedig
hattyút nevel a fehér hajnalokból,
hogy visszaszálljanak, ha nem leszünk,
a tartományi síkra;
s hellászi erdők mélyén titkosan
szeretet csobog,
bárha a tenger még útra sem kelt…
Hajómat azért nektek ácsolom.

 

Berzsenyi Dániel: A baristákhoz

Zúg a ház, géptől remeg itt a lég is,
nagy falak közt nagy masinát csudálhatsz,
lélek! Éjek szurkos igéi szólnak:
………………fő ki a kávé.

Gőzbe roskad mind, aki reggel ámul,
szűk szemekkel még, de zamatra készen;
s megteremtvén képe világi mását,
………………Isten is issza!

Oh, baristák, mesterek eljövendő
mythosokból! Menteni lelkeinket
jöttetek. Csöppért is – Eosra! – tenger
………………hódolat illet.

 

Anna Ahmatova: Szentpétervári anziksz

Kimondanálak, mint a régi
szimbolizmusok Párizs nagyját,
de nem hagy nyugodtan beszélni
a vallomásos tárgyiasság.

A nyírfákon már őszök érnek,
a könyvtár csupa préselt nárcisz.
Sehol se vagy. Hát mit reméljek,
ha elvitted a szamovárt is?

 

Nemes Nagy Ágnes: Totem

Két hal között a tenger úszik-e?
Totemállatom már az őzike.
Így lesz istenes élet
az ismeretelmélet.

 

(Illusztráció: Yuan Ye: Two Orange Koi Fish)

 

Nagyvárosi anzix

feketerigó
csipeget almacsutkát
parkolósávban
–

Téli lepke

égő színeket
fakít tűnő árnyékká
a fagyos halál
–

Vae victis

most csenghet-bonghat
egy hóvirágcsengettyű
blokkházak között
–

földig hajoltak
a délceg hóvirágok
visszatért a fagy
——

 

(Illusztráció: Nick Pike: Galanthus Elwesii)

 

Dobozi Mihály álma

A felismerés döbbenete feszül hitvesed és közéd.
Valahonnan valamerre. Hogy innen nincs tovább.
Hiába szív- és patadobogás, ikerfájdalomtól lüktet
a moccanó pengeélmény. Amíg el nem választ, vala-

ha így mondták. A mikorra a választ megleled a formátlan hát-
térzajban, bordaközi izmok törékeny szövetében, kérlel-
hetetlenül a rációban, a szablya szakszerű menetrendjében.
Az égbolt tintaszín ájulatban roskadoz, összecsuklik,

magával ránt. Bíborködbe burkol a csenddel bélelt zuhanás.
Hosszas szenvedő szerkezet helyett így lettél cselekvés,
tárgy és alany. Még utolér csalódott üldözőid elég-
tételmondata: nem félholdak, ők ketten egy egész.

 

Perszeusz álma

Fekete lepelre terítenek. Mint saját képmásra
teremtett konstellációt, felszögelnek a menny-
ezetre. Onnan kémlelsz szerteszét. Sorra veszed
tér-idő regisztered bejegyzéseit, a fejvesztett

menekülést, a lapidárium arcokra kövült csendjét, a kusza-
kesze rémálmokkal központozott jóslatot, a beteljesülés
olykor kegyetlen élményét. Csak magadat nem láthatod:
kolosszális kavicsokból font fényhuzalt. Sugárzó sóhajtásod

csillagport kavar. Hangod örvénylő tűzária. Kitörő örömöd
holdakat porlaszt. Elhajítod győzedelmes fegyverzetedet.
Meteoreső mossa testedet tisztára. Androméda bokájába
kapaszkodni kihunyásig: szabadulásod geometriája.

 

(Illusztráció: Iris Scott: New Mexico Moonrise)

 

Jeltelen

Meddő,
porzó földutak.
Egy ember áll a tűző napon.
Hunyorogva nézi
a Teremtés határait –
túl éles a fény.
Túl nehéz.

Elindul
a lüktető nyárban:
lassan, ahogy a homok
a Bárány vérét,
fölissza
az ég.

 

Samsa/ra

Túl éles a fény.
Ezek a rovarszárnyak
nem az enyémek,

hová repülök?

 

(Illusztráció: David Friedman: Bright Morning – Koko Head)

 

irodalmi félreolvasások 26.

hungarikum lett a pármai kolostor
(a karikás ostor)
*

nehéz megmondani miről szólnak a legényeim
(regényeim)
*

fecskefalat kaptak a parti költők
(költőfalat a parti fecskék)
*

előbb költeményt adott majd gólpasszt
(kötényt)
*

Önkény István Könyvesbolt
(Örkény)
*

szelid őz mészárolta le a nyúllakomára készülő sólymot
(vérengző)
*

korábban gondolati lírának nevezte ezt a fajta költészetet a recepciós
(recepció)
*

ki viszi át a szereldét?
(szerelmet)
*

Kartell Vilmos
(Tell)
*

Érdes Anna
(Édes)
*

szövegekkel bizonyította izzadságszeretetét
(szabadságszeretetét)
*

Veri a szeretet a feleségét
(az ördög)

 

irodalmi félreolvasások 27.

szűr-realizmus
(szürrealizmus)
*

A hülyeség kalapácsa
(helység)
*

kulturális hegedűvonó
(hegemónia)
*

a megfelelő hidratálás csökkentheti a szövegelégtelenség kialakulását
(szívelégtelenség)
*

szenved-e olykor alkotói kompetenciában?
(impotenciában)
*

költött fegyver
(töltött)
*

a kiadó strandja előtt dedikált
(standja)
*

a kiadó standja előtt delirált
(dedikált)
*

faragott Karinthy Frigyes a körúton
(ballagott)
*

meghosszabbítja a kormány a honoráriumot
(hitelmoratóriumot)
*

szeretettel szöszöljük szerzőinket
(köszöntjük)
*

szívemben mint száz Dózsa György virul a halk remény
(rózsatő)

 

(Illusztráció: Amanda Gosse: Swallow in Flight)