Címke: vers

Robert Gernhardt: A költészet vigasza, Gyermek születik

A költészet vigasza

Képzelj egy trifladisznót.
Tüntesd is el.
Bármilyen pöttöm is volt,
mindig marad egy kis folt,
valami jel.

A gondolat nyomot hagy,
rögzül beléd.
Mélyen, mint titkos ok hat,
mit semmi fel nem oldhat,
csak majd a vég.

A látszat létet is hord
s megérthető,
ha kölcsön-létre hívod:
ne képzelj trifladisznót,
s képzeld elő.

Havasi Attila fordítása


Gyermek születik

Midőn az asszony a sötét
éjben megszülte gyermekét,
két jámbor jószág látta csak,
kik jászolánál álltanak.

Ökör, Szamárka nézte meg,
szánván a csöppnyi Kisdedet,
hisz védtelen volt mindenütt,
s fázós szülői közt feküdt.

Szólt az Ökör: „Vedd szarvamat.
Legalább elöl védd magad.”
Szólt a Szamár: „Farkam tiéd,
hogy hátulról fedezve légy.”

Köszönte anyja, így kapott
kis szarvat itt, kis farkat ott.
Egy Eb vonítva ráfelelt –
az Ördög a világra kelt.

Havasi Attila fordítása

Nagyapám börtönben

A színtelen örökségben kapirgálva
Egy analfabéta múlttalan nemzedék
Tárgyi emlékei között az ormótlan
Komódok kasztenek rongyhalmazában
Rátaláltam az egyetlen bizonyítékra

A lucskos inget a törülközők közé
Mosatlanul tette el nagyanyám
Így lappangott évekig a lelet
A veron eikon nagyapám testéről
Boldog békeidők bódító szagával

Hogy testalkatát én is örököltem
Kitetszik e siralmas másolatból
Akárcsak cellája nyirkos illatát
Tudom most már ez az mit annyira
Imádnak érezni rajtam is a nők

(Nem mesélte hogy megetették volna
Saját ürülékével nagyapámat
Hogy a seprű nyelével tolták volna
Le torkán a szart nem említette
Hallgatott végig hűen a rendszerhez)

S most örvénybe került a kíváncsi örökös
Őrzöm bűneiket mint gyűrűit a fa
A szavak üvegfalán átlátszik egy szoba
Üssétek üssétek üssétek üssétek
Kápók verjétek agyon a nagyapámat

Szúra-átiratok

1. Szúra      al-Fátiha – A kezdet
1. Az irgalmas és kegyelmes Isten neve által;
2. aki a Mindenséget alkotta és tartja fenn,
3. a legkegyelmesebb, a legirgalmasabb,
4 a Végítélet Napjának Ura!
5. Imádunk, és kérjük oltalmadat,
6. mutasd meg a való utat,
7. azokét, kiknek a kegyelmedet adtad, akik soha
             nem tévedhetnek el, s kiknek része nem a harag.
94. Szúra       A kitárás
       Alláh, a könyörületes és az irgalmas nevében.
1. A kebledről elszabadul,
2. levétetik a súly,
3. mely a földhöz szögez;
4. látod, most tisztelet övez az emberek között.
5. A küzdéstől könnyű leszel.
6. A teher felemel.
7. Kezdd újra, ami véget ért,
8. az Uradat imádd és vágyva féld.
99. Szúra     A földindulás
     Alláh, a könyörületes és az irgalmas nevében.
1. Mikor a Föld minden rengésével rendülve megremeg,
2. kilöki magából a terheket,
3. s kérded a Földtől: “mi történt veled?”,
4. azon a napon válaszol a Föld,
5. mert úgy sugallja néki Istened.
6. Majd egyenként szólítanak
                          nézni tetteitek, ha eljön az a nap.
7. Aki szemernyi jót is tett, meglátszik az.
8. Aki szemernyi rosszat tett, meglátszik az.
100. Szúra    A száguldók
     Alláh, a könyörületes és az irgalmas nevében.
1. Azokra ‘kik száguldanak,
2. hogy szikrázik a pata tört kavicsokat,
3. s a reggel vágtató csapat
4. a porfelhő alatt
5. a másik sereg közepébe kap.
6. Urával megátalkodott az ember.
7. S maga ellen tanúskodik,
8. akit csak a zsákmány vágya szorít.
9. És ha felnyittatnak a sírok,
10. eljön, ki a szívekbe lát, eljön a Nap,
11. és Uruk rájuk ismer.
101. Szúra    A kataklizma
     Alláh, a könyörületes és az irgalmas nevében.
1. A kataklizma!
2. Mi az a kataklizma?
3. Honnan fogod megtudni, mi a kataklizma?
4. Ha az ember olyan lesz, mint a moly – szórtan lebeg,
5. a hegyek pedig, mint a vatta.
6. Ha akkor súlyt mutat a mérleged,
7. források közt, kertekben élsz tovább,
8. de ha nem mozdul a hullád alatt,
9. akkor háwíya az anyád.
10. Hogyan fogod megtudni, hogy mi az?
11. Ha majd beléd harap – a Láng.
110. Szúra    A győzelem
       Alláh, a könyörületes és az irgalmas nevében.
1. Ha majd Alláh hódítása elérkezik,
                                     és a győzelemre segít,
2. s ha látod, hogy az emberek
                                      tömegei követik a hitet,
3. akkor adj hálát, dicsérd, kérd bocsánatát,
                                      mert készen áll, és megbocsát.

Astoria lenn

A cigarettacsikk levettetett a földre.
Egy női félcipő sarkát mardossa épp talán,
míg az aluljáró oszlopos egét elöntve
neonfény birodalmat teremt a magány.

Elkerülhetetlenül nem létezem most.
Elmúltam; már tizennégy perce várok itt.
Hallom már mindenek felett a villamost,
s a mozgólépcső mélységes kínjait.

Metaforák nehéz húgyszagában állok,
az ember, ki elragadtatott.
Ilyenkor értem, hogy a bolyongó világok
között félúton senki sem vagyok.

Otthon

„Anya, anya
ebben a sivatagban,
mért hagytál itt, ebben a sivatagban?”
P. J.

1

Miféle nyomás alatt szűkül össze
annyira bármily csöppnyi értelem,
hogy a nyeldeklő nyomorúság körbe-
tűnődik gyanútlanul, mindenen?
Mert csak a düh, az érzelmek zsebemben
eddig kockára hajtott tájai
áldozatot keresve húznak engem
bosszúvá tágítva határaim.
A gyilkos nem latolgat – olvasom.
De mégsem, hogy barátod ellen törjek.
Most felravatalozom otthonom,
bár tudom, a szabadság egyre szűkebb.
Számomra a bűnről beszélni
mindig is a legnagyobb nyomorúság;
hol ész dönget kapukat s reméli:
az ítélet enyhébb lesz, mint a vád.

2

Nyugodtan ülnöm tényleg nem lehet,
most jut eszembe, s látom,
milyen veszélyes ütközet jöhet
s benne egy mozdulásom,
akár valami csecsemőnek,
hisz nem tud szólni még,
szögein a veszélynek egyre
tudatlansággal ég
és csak tolulnak egyre feljebb
az értetlen közök,
amit nem jár be semmi ember,
nem tölt ki semmi rög,
és az utalást csak e lomha
kis pillanatban értem;
miféle álmot vártam én, ha
mi sosem voltunk ébren?

3

Mivel feltorlódik minden mögém,
leküzdhetetlen, hogy megértsem,
mi is zajlik, mi evődik be rég
a csakis engem megillető térbe.
Ott ül. És ezt mindig látni fogom,
hogyha nem leszek egyre bátrabb,
ő nem szégyenkezik megadni mindent
az én tulajdonomból, önmagának,
s valahogy mindig az az érzet
kerít be, hogy én vagyok a hibás.
Ha őt ölöm meg, vagy magammal végzek…
sem lesz csendes az elmúlás.
Valahol legbelül érzem az ízét
a húsának, amint jogom szétveti,
s talán ez jobb; csak ideiglenes lesz,
hogy anyám hiányom követeli.