már vagy kéthete vártunk / egy harmadik emeleti lakásban / kolozsvár gheorgheni nevű negyedében, / mely románul úgy hangzik, mintha / otthon lennénk gyergyóban (gheorgheni), / vártunk, vártunk a fűtésszerelőkre.
És úgy vártunk mi arra a napra,
ment a játék nem kedvre, nem babra,
üresen állt a hűtő, a kamra,
hajoltunk ki ablakon a szagra,
a szomszédban füstölt már a hagyma-
tokány, a mi konyhánkban a makra-
méknak volt ugyanilyen a szagja.
megtudtuk, hogy a gázórát / a raktárból a szerelők fölvették. / úton vannak tehát, vigasztaltuk magunk, / valahol a nagyromán ipari pusztulatban jönnek, / mi vagyunk két szelíd szemű szerelőknek / a szemüknek világa, a szívüknek a csücske.
Morzsát hintettünk az útra,
frissen vágott ünő vérével
megjelöltük a kapufélfákat,
zászlókat lengettünk,
könnyet is hullattunk,
– s didergő szívünkben
magunkra maradtunk:
éhes keselyűk nemcsak a morzsát,
a betont is fölszedték utánunk,
ünővér szaglott minden kapufélfán,
forradalmak jöttek,
zászlók vettettek a tűzre,
könnyeinkkel didergő szívünkben
jaj megint,
jaj megint magunkra maradtunk.
Szerelők vére, kutyavér,
szertelen szívünkért fagy a bér,
szakadott szvetterünk makulás,
jaj, minnyá itt van a Mikulás,
fűtésünk még sincs beszerelve,
jaj, hogy be vagyunk mi rezelve,
hogy vajon mit rejt a puttonya,
van-e benn’ puliszka, tarhonya,
van-e benn’, van-e benn’ GÁZÓRA.
és a szerelők aznap sem jöttek meg. / úgy hírlett, egyiküknek szüksége volt egy gázórára, / s éppen a miénket nyúlta le.
Áldást mondok-é, vagy átkot,
farkastörvényhozók, rátok:
ne szólhassa soha szátok,
amit szívetekbe zártok,
jaj, szerelők, jó pajtások,
jaj, országos szivatások.
és mi túl voltunk már akkor a mi lelkünkben / minden tűrés-, ország- és kontinens-határon, / feledtük jóanyánk intéseit, / haza akartunk, hazajutni végül,
Túl voltunk azon, hogy:
Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben…
Túl voltunk azon, hogy
Harangoznak Monostoron.
Isten, kegyelmes ostorom…
És túl azon, hogy
Tebenned bíztunk eleinkből fogyva…
És azon is túl, hogy:
A mosógép a lepedőt
lágyan zúgva csak mossa, mossa…
elkékült szánkból, mint a jégcsákány, / kezdett kimeredezni a „meg-nem-gondolt-gondolat”. / az erősekre gondoltunk: oidipuszra, dantéra, / balassira, berzsenyire, adyra például. / s hogy szavunkat ne felejtsük, / minden általunk ismert európai nyelven / hangosan énekelni kezdtünk / fent a harmadik emeleten, / a györgyfalvi negyedben:
hogy te iubesc România,
hogy je t’aime Roumanie,
hogy Ich liebe Dich,
hogy I love you,
hogy szeretünk téged,
Édes Románia.
