Címke: vers

recordatio; febris


recordatio

 

Igen, aznap is fölkeltem talán,

s ha fölkeltem, egészen biztosan

a csaphideg víz alá nyomtam a

fejem. Akartam hallani a sercegést

és érezni a zsibbadást, ahogy

az erek megfeszülnek a fejemben.

Igen, aznap találkoztam azzal a lánnyal,

aki akkor is veled volt, mikor

megismertük egymást.

Igen, aznap még nem sejtettem semmit

belőled. Nem következtettem ennyi

maradandó, eljövendő időre.

Igen, aznap írtam le azt a dolgot,

ami miatt utálsz vagy egy hete –

merthogy hogy is voltam képes ilyet leírni.

Igen, aznap gyulladt ki az az autó,

amelynek nyomait később veled

néztük, viselve azt a bűzt,

ami még hetekkel utána is

terjengett alattomosan.

Igen, azon a napon délután

történt, hogy házunk főbejáratánál

a lakók körbevették azt a halott férfit,

valamelyik szomszédunk édesapját,

és összesúgtak a hátam mögött –

merthogy szótlanul mentem fölfelé,

s hogy meg sem álltam, rá se néztem.

Igen, aznap nem bírtam volna elviselni

az izgalmat, ha halott van közel.

A teste által vetett árnyékot,

mi egyre súlyosabb, mondhatni nyers.

A nyirkos konyhánkban egyedül ettem,

amit anyám a tűzhelyen hagyott.

Nem sejtettem, hogy majd az is zavarhat,

ha bármi oknál fogva nem vagy ott.

Így aztán fel se tűnt, hogy nem te jössz meg.

Ültem. Minden körülmény elhaladt.

Úgy emlékszem, soká néztem anyámat,

ahogy a lábán egy ér lassan megdagad. 

 

febris

 

Várok, mint mindenki. De nem látni hová

tart a várakozás, merre irányul.

Aki eltávozott, az nem szeret.

És ha szeret is, kivár. Elmúlik, aláhull.

A fegyelem még mindig nem elég

a felejtéshez, túl szigorú és hideg.

Kihűlt szemedről levált a szemem. Még

nincs megfelelő szavam szólni senkihez.

Hiába mosolygok, hogyha utána

az első mozdulat merev, kimért.

Az arcod mérges illat, félelem, melyet

az emlékezet, vagy csupán egy reflex,

a meg nem szűnő virrasztásban tetten ér.

És hát a szád. Puha, piros köpeny,

az arcon hagyott lassú szakadás,

amit már letörölni nem lehet,

s amelyben formát bont az eddig néma vád.

A lázban minden éles és töretlen.

Egy képről arcod kerek köve üt meg,

akár a száraz, majdnem-fény neon,

amelyben kapcsolástól kapcsolásig

meztelen-fehér jelenléted lüktet.

 

Robert Gernhardt versei

 

Mondám

 

Mondám az éjjel: Fény legyen!

De nem lett egy fikarcnyi sem.

 

Mondám: Legyen bor víz helyett!

De bor, az sem keletkezett.

 

Mondám: Kelj fel és menj odébb!

De nem mozdult a nyomorék.

 

Így a hülyének sem vitás:

nem én vagyok a Messiás.

 

 

Panasz

 

Akkor szíved térdére ül

valami súlyos állat.

Azt mondja: Kelj föl, légy komoly.

Slussz a bohóckodásnak.

 

A szíved térdét bámulod.

A szíved térde véres.

Ez már nem vicc. Ez túl erős.

Sok a jóból. Elég lesz.

 

Emelni próbálja a szív

a földről azt a térdet.

A súlyos állat túl nehéz.

Ezentúl így kell élned.

 

 

Testem hét ízben

 

A testem kis gyámoltalan,

jó, hogy vagyok neki.

Van, aki felruházza őt,

s naponta eteti.

 

A testemet jól tartom én,

van bora, kenyere.

Ezekből sokat követel,

és sosincs elege.

 

A testem önző, azt teszi,

mit nekem nem szabad.

Engem a vers, a kép, zene,

őt más test vonzza csak.

 

A testem slampos, ellepi

az izzadság, a szőr.

Én mosom, nyírom, pucolom

mind hátul, mind elöl.

 

A testem balga módon él,

lustán, buján, mohón.

Minden nap egyre rozogább,

hát én gyógyítgatom.

 

A testem kapzsi, szemtelen,

és néha fáj nekem.

Mégis kirándulok vele

s utazni is viszem.

 

A testem morcos, nem szeret.

Utál még szólni is.

Rámegy az egész életem.

Lassacskán sírba visz.

 

 

Gyermek születik

 

Midőn az asszony a sötét

éjben megszülte gyermekét,

két jámbor jószág látta csak,

kik jászolánál álltanak.

 

Ökör, Szamárka nézte meg,

szánván a csöppnyi Kisdedet,

hisz védtelen volt mindenütt,

s fázós szülői közt feküdt.

 

Szólt az Ökör: „Vedd szarvamat.

Legalább elöl védd magad.”

Szólt a Szamár: „Farkam tiéd,

hogy hátulról fedezve légy.”

 

Köszönte anyja, így kapott

kis szarvat itt, kis farkat ott.

Egy Eb vonítva ráfelelt –

az Ördög a világra kelt.

 

 

Havasi Attila fordításai

 

Az illusztráció Gernhardt “Goethe Hölderlint olvas” című munkája.

 

Mint őszi start előtt

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
csak azt feledném azt a sárga indiánt
francia útlevél tízedik utca Denver
ahogy fejest készül ugrani a forró
aszfaltba az ujja mellé csöppen s felkel
még reméled mert ez csak egy szimpla este
(az arccsontjára kúszott fejbőr is csupán
egy ki nem fejtett mozdulatát kereste)
mert még nem is este mert még csak délután
és káosz adóvevők egy vadul pulzáló óra
a tízedik utcán kilép az arcodból egy ember
lassú ingamozgás a tűzfalba süllyed s alóla
magyaráz: innen. de most. de mégis. és felkel.
míg lehullsz a padra de mintha ütődnél
akár az őszi start előtt szobába felvitt madár
a súlyos üveglapnak a tízediken
mielőtt ugrana a levegőben még hirtelen megáll 

Dsida; Útlevél


Dsida

 

Angyalbeszéd a szád

Örök „ifjú poéta”

Napeső se kell

Puha séta

Tavak lapja se már

Csak a

Zsoltárok

Psalmusok

Isten-vágya reszket…

 

Mint szőlőgerezdet

Isznak visznek

Bár utódaid

A szépbeszéden élők

 

Mert ládd-e a szónkat

A rongy idő kimarja

A tájból

Utána bárhol

Nincstelen a

Lélek

Kell hát a bátor

A nem-akármi ének

Nem-akármi mámor…

 

Mint szőlőgerezdet

Isznak visznek

Már utódaid

A szépbeszéden élők

 

Bár honnod már

Az érdemelt

Öröklét

Bár élő bokraink

Ágait letörték

Te túlvilági nyelven

Súgod a világba

Azt hogy soha

De sohasem hiába…

 

 

Útlevél

 

(vers vendégszöveggel)

 

Az útlevélben nem lakom

A kép se rajt’ nem én vagyok

Ha visszahoz mi el se hajt

A sorompó se végtagom

A pult mögött nem áll az őr

Nem kérdi merre mért megyek

És nem vigyázza puskacsőr

Sem ide-oda léptemet

A négyzetek betétlapok

Aggálya engem nem kerít

Kitölti bár a megszabott

Időhatárt a létem itt

Hogy meddig szól a vízumom

Azt halandó nem éri át

Csak önmagamnak mormolom

Te bolond hány hét a világ

S ahány a hét hát annyi táj

Akár ha el sem mozdulok

Mert szól a szív és szól a száj

De az útlevél nem én vagyok

 

 

Eustache Deschamps költeményei

Korunkért hull a könnyem

(Lasse, je pleure et lermie…)

 

Korunkért hull a könnyem,

S csak intek: köszönöm, nem.

Most mindenki mohó, cseles,

S botor tervek közt tévedez

A bomlott elme könnyen.

Szerénység? Hűl a földben.

Megmar sok kósza jöttment,

Az erős a gyengére les,

A jog helyett az öntelt

Zsarnokság trónol fönnen.

Az árulás mily kotnyeles!

A jók közébe szökken,

Mint éjidőn dühödten

A bánat rám, amíg heves

Ostrommal rommá ront, bevesz,

És úr marad fölöttem.

Korunkért hull a könnyem…

E bajra nincsen csöppem.

Kérlek, Igazság, jöjj, zengj

Egy dalt nekünk, tisztát, nemest!

Dalolj! fakaszd, vágd fel reves

Szivünkben ezt az ömlenyt,

Mert rothadunk a gőgben.

Amerre hangod fölcseng,

Mindenegy lélek örvend.

Vigaszra lészen érdemes,

Csalást, bírvágyat félretesz,

S egymásra lel örömben!

Korunkért hull a könnyem…

 

Győrei Zsolt fordítása

                        

Jaj, kerge kín…

(Las, douloureux, desconfortez, dolens…)

 

Jaj, kerge kín támadt meg és gyötör,

Tör szenvedő lelkembe fájdalom,

Dalom dadog – mi eszembe ötölt,

Tölt búval el: hölgyem hiányolom.

Ólomnehéz e bánat, nyom nagyon!

Gyón most a szív: nem bírja már a távolt.

Volt már, aki így járt, ily cudaron?

Rongy sorsomért az ördög vigye Ámort!

Mord, rút halál jő – s én vagyok, kit öl!

Kitől ered? Nos, elárulhatom:

A tomboló pletyka kész vetni tőrt.

Őrt áll az ész, ám nyüzsg a rágalom-

Alom: tetű él benne, nagy halom,

Hallom! Hívom igazságom, a bátort –

Tort ül talán ez ártány ótvaron!

Rongy sorsomért az ördög vigye Ámort!

Ám orrt mutat a locsfecsnek, ki bölcs!

Ölts nyelvet, és a kételyt csapd agyon!

Adjon hölgyed kezet, s te üdvözöld! –

Zöld, friss rügyem viszont ha gaz, ha gyom,

Hagyom mezőm kiégve, parlagon.

A gond emészt; reményem él, de már holt…

Hol tölt vigasz, hol elhagy fukaron –

Rongy sorsomért az ördög vigye Ámort!

 

Győrei Zsolt fordítása

 

Jaj, énnekem a kínok kínja jut            

(Las, douloureux, desconfortez, dolens)

 

Jaj, énnekem a kínok kínja jut,

Jutalmam is remény helyett a vég,

Végváramon gondok törnek kaput,

Úttalanul, úrnőm, jövök feléd.

Létezem! Ó, jó sors, bár sejtenéd!

Édeni rév, úgy úsznék hűs vizedhez!

Ez éltetőm, erőm ez adja még.

Ég verje meg Ámort, ha nem kegyelmez.

Mezítelen a szív, ha sok hazug

Zugpusmogó rontja becsét s nevét.

Vétlen vagyok, de szavuk ölni tud.

Tudós fülön nem jut be szóbeszéd.

Szédül a szív, s megáll. Te locska nép,

Ép főknek a fecsegés rusnya jelmez,

Ezért az ész bíránknak épp elég.

Ég verje meg Ámort, ha nem kegyelmez.

Meszet evett, ki hű szolgába rúg.         

Ugass bolond! A bölcs un rád elébb.

Ébren van-e a Hűség? Háborút

Rút ellenen az nyer, ki hűen élt.

Méltatlanul csal meg, ki meg nem ért.

Eszményi hölgy. Ha nem, lelkem elég.

Mértéktelen erényed védelem lesz,

Ég verje meg Ámort, ha nem kegyelmez.

Jeney Zoltán fordítása

hiányzol a Mátyás-téren; a kör bezárul

hiányzol a Mátyás-téren

Adélnak

 

 

köveken fény s rajta sétatér-

del. kalácsa alatt kis szemcsékben

láthatatlan éppen-meleg szurok:

ha feláll mindenki lássa majd

mit nem ért el ha leborult

mert fájt már kétlábon hordania

e kéttalpadnyi űrt.

 

 

a kör bezárul

 

 

hiába jött fecske száz is

nem hozta a tavaszt

Boeingek kúsznak

a levegőég alatt.

hoc est corpus

meum s a flaszteron nyolc busz

nyolc busz várná hogy

derekamat hajtsam

meghajtsam

a Boeing-hasak alatt

szorosan a keréknyomokra

tapasztva pofám: így érne

össze állítólag így lazán

föld az éggel:

rövidzárlat.

egy vázlatot rajzolsz

a tavaszról mikor hasad

úgy ringott mint egy esőcsepp

melyből kiválni újabb esőcsepp

készül. terhességnek mondják és vasat

rántanak roppant fiókokból

de én tudtam hogy esőcsepp vagy

s esőcsepp lesz ő is és a fagy

mint bölcs kotló rámtakar titeket

egy vázlatot rajzolsz a tavaszról

mikor hasad úgy ringott mint egy

esőcsepp melyből kiválni újabb

esőcsepp készül de e tavasz

nem volt soha. s üres a lap

és nincsen vázlat. jó éjaszkát.

ma fizettem gázat:

rövidzárlat.

valami hiányzik a hangból

szavak. de az is lehet hogy mondatok

egy Boeing gyönyörűt landol

költő az aki tudja amit egy rím

kedvéért sem szabad. szavakat hantol

de az is lehet hogy mondatokat

akkor csak hallgatni lett volna kedvem

amikor csípődet ringani értem tetten

a téren. költő aki tudja amit egy rím

kedvéért sem szabad. elbődülte egy hím

elbődülte magát mert a combjaid

így – hogy esőcsepp voltál is

melyből kiválni újabb esőcsepp készül –

gyönyörűek. hosszuk épp határos

a Mátyás-tér kövein szétpergő szürkül

ettel. íme egy vázlat egy esőcseppről

mely nem volt soha. egy tavaszról

mely nem volt soha. egy vázlatról

mely egy tavaszról szól melyben

egyetlen esőpcsepp sem ringott soha

melyben egy Boeing ugyanakkor

egy Boeing gyönyörűt landol

vázlat egy versről mely nem volt soha

vázlat egy versről mely nem is vázlat:

rövidzárlat.