L.K.-nak

Amikor először az asztal tetejére ültél,
szédülni kezdtem.
A ruhád nem gyűrődött össze,
a nadrágod ráncai maguk alá gyűrtek,
ahogy a lábaidat behajlítottad.

Akkor fogant meg
minden későbbi beszélgetésünk
füstölgő szóbáránya,
amikor a recsegő széket
betakartad a cipőiddel.

Az volt a karácsony,
amikor először az asztal tetejére ültél
előzmény nélküli mozdulatokkal.
A porcaim közti folyadék lettél,
amikor elfogytak az ünnepnapok
és díszcsomagolás nélkül megszülettél.

kép: Amy Friend

el kell-e jutni
a haldoklásunkig nasztaszja filippovna,
hogy zsákmánynak alkalmatlan
voltunktól eltompuló érzékeink újra
kiélesedjenek? és lássuk,
nem kell angyali üdvözletre várnunk.
a test maga az angyal.
és valójában a szemünk sarkában
mindig ott a folyó, aminek a
partján tusakodunk vele. a folyó,
aminek ártere az álom. vagy elég
ránézni egy csípőtől amputált betegre,
amint a fantomfájdalmat
csillapító szertől bőréből kivetkőzve indulna
a csak fájdalomban létező
végtag után az üvegszálas sötétségbe?

(a kép a szerző műve)

Tojáshéj-szilánkokon,
de eljutottam a házig
kinézett
és látott engem kosárral a kezemben.
Megszokásból akartam jönni, mint eddig,
de a három helyett csak kettőt kopogtam
miközben a kosárral a térdeimet ütögettem.
Nem jobb kézzel nyitott ajtót, ahogy azelőtt tette,
hanem egy gombbal messziről
messze a kinttől
bent.
Beléptem és először az inas kezet vettem észre,
amiből kiszipolyozta valami az életet
és azt, hogy honnan lett az a rengeteg zöld pióca a bőre alatt,
amik vadul tekeregnek akárhányszor megmozdul egy csont.
Arrébb rántottam a fejem, észrevétlenül
a könyvespolc és a rajta sorakozó körömlakkok irányába
bár tudnám,
mit fog ezzel a rengeteg lakkal tenni,
ő már úgysem fest soha, se kézzel, se körömre.
Belefeküdnék a helyébe
csendben, hogy ne vegye észre senki
halkan megkérném, most távozzon
és fusson el visszafelé, amerről én jöttem a kosarammal.
Vizes tekintetéből az a hely nézett,
ahol sokat játszott gyermekként
én meg viszontláttam őt magát benne.
Beitta a szemével az ott kanyargó folyót,
nyelte és megitta a teste is
aztán ahogy  minden folyó és víz amit nem táplál eső,
kiszáradt.
Szinte hallom, bentről a testéből
az ideges és erőlködő pulzálást,
a húsok csontra tapadását az ujjaim között tartom
az utolsó rúgásai a motornak a fülemben kattognak
és egy szőke kisgyereket látok a bolt közepén
az illatos radírért ordítva bőgni
rácsimpaszkodva az anya lábára,
az meg vonszolja tovább a városon át
és csak lassan látja be, mikor lett volna elég
mikor kellett volna leszállni a lábról és csendben menni mellette.
Ugyanúgy feküdt, mint eddig
a haját megették a poratkák a párnából
vagy hozzánőttek a fehér szövethez a színes tincsek
amik gyorsan hullanak
mégis van valami betegesen tetsző nekem a kihullásában
nem érzem különösebbnek, mint az őszi levélhullást
azok is vörösek és barnák, néhol szőkék
mint ezek a tincsek
szanaszét.
Undorodva, de a ráncokhoz
hozzáérintem a számat mégis
egy kis élet és forróság ennek a lombhullató asszonynak,
de akárhogy feszítem meg a testem, kiráz a hideg
amikor a csuklómra kulcsolja a csontos ujjait.
Sárgás a körme és aránytalanul hosszú
az ujjain több a redő mint a bőr és hánynom kell
mert tudom, hogy a keze nyomát innentől ott fogom hordani.
Kalapálás és vér a fülemben,
erős a kéz szorítása
most én vagyok a vásárló anya, szabad a lábam amire csimpaszkodna
de se pénzem nincs, se illatos radír a boltban
nem veszek semmit, csak próbálom lenyelni
azt a gombócot a torkomban
ami az ő mellében van.

képek: Ariko Inaoka

„a lenyomat bemélyedés vagy kidomborodás
amelyet egy test felszínre gyakorolt nyomása hoz létre”
                               Patrick Modiano
 
„általában minden ábrázolat, amelyet nyomással
állítanak elő, s amely a nyomott tárgynak
képét állítja elénk. Megkülönböztetünk
sík felületű lenyomatokat, például
a kő- és könyvnyomdászatban, rézmetszészetnél
és relief lenyomatokat, amelyek mélyítve
vagy kidomborítva vannak. Minthogy olyan
tárgyakról, melyek nem elég vékonyak
hogy formáik ellentétes oldalon átverődjenek
csak negatív képet lehet nyernünk
ezért ezeket legtöbbnyire csak matricáknak vehetjük”
 
mellkasba nyomódó arclenyomat
kőfejtőben hagyott kis kalapács
elzáródott szívbillentyű
időnként kihagyó szívverés
orvosi vizitnél magas vérnyomás
anyaméhben hagyott feszítőfogó
összekarcolódott lenyomat
összegyűrődött fénykép
és egy fényképezőgép
elkülönböződés
elválás két puszi vagy kézfogás
hiánytalan lista a hiányzók névsorával
eldobott ruhadarabok
a földön és a föld alatt
kinyújtott kar kicsit reszkető
túlsúly és korai jelei az öregedésnek
sminkkészlet a táska mélyén
púder és pamacsok
szétfeszített lábujjak között vattacsomók
az emberben védett üregrendszer
ütemesen kiürített belek
lemosott arc és tiszta kezek
belső bordaközi izmok
barlangban elejtett zseblámpa
kocsmában utolsó korty keserű ital
kéregető véget nem érő kántálása
ahogy előre hajol a buszon
az uszodában ahogy belecsobban
a teste a húszfokos sós vízbe
ahogy meggyújtja a cigarettát másnak
ahogy sálgalléros pulóverét leveti
ahogy apja rákban vagy cukorbajban meghal
ennyi marad meg belőle:
lenyomat vagy még az sem, csak egy matrica

illusztráció: Eliza Bennett