el kell-e jutni
a haldoklásunkig nasztaszja filippovna,
hogy zsákmánynak alkalmatlan
voltunktól eltompuló érzékeink újra
kiélesedjenek? és lássuk,
nem kell angyali üdvözletre várnunk.
a test maga az angyal.
és valójában a szemünk sarkában
mindig ott a folyó, aminek a
partján tusakodunk vele. a folyó,
aminek ártere az álom. vagy elég
ránézni egy csípőtől amputált betegre,
amint a fantomfájdalmat
csillapító szertől bőréből kivetkőzve indulna
a csak fájdalomban létező
végtag után az üvegszálas sötétségbe?

(a kép a szerző műve)