A katedrális

gyémánt hasító fényözön
alabástromszín éjsötét
lélegzik, ömlik, lüktet a fény
istenpor száguld szerteszét
a lélek lebeg a vizek felett
reccsen a téridő, s felragyog
valami gubancolt szorításban
feszülnek ki a csillagok

Kémlelőablak

acélon koromszín ragyogás
mívesen kivésett betűk
egyenként is gót csodák
jelzik a mindennapok sorát
a kémlelőablak lemezén
mondják el hűlt lángok helyett
ki elfordítasz és rám nézhetsz
írva látod: Totenkopf SS

(Illusztráció: Stanley Donwood, Dark Estuary, 2015 )

próbáltam kiúszni a partra úgy
ahogy tanítottad
közben meg csak rád gondoltam
oldalról is értek lökések
és elölről is szembe jött az ár
de azt mondtad hogy
mindig csak menjek
hogy a kezemet tegyem
egymás után váltva
a tüdőm már félig tele van
én még mindig váltok
néha kidugom a fejemet
a vízből
akkor látom hogy az irány
se jó
megfordulok de a part
eltűnt
közben meg csak rád gondolok

(Illusztráció: Elena Carlie: Slopes )

Újból válogatott japán dalok, Tavasz és ősz, 107.

Mindig zöldellő
fenyőfára fonódik
e lilaakác,
virágot így akkor bont,
lám, mikor kedve támad!

Dalok későbbi gyűjteménye, Tavasz harmadik kötet, 88.

[Téma nélkül]                                                    Curajuki

Pedig a szelet
mindig megvárja, s úgy hull:
cseresznyevirág!
Szívtelen: kénye-kedve
szerint hervasztja szirmát!

Dalok későbbi gyűjteménye, Tavasz harmadik kötet, 92.

[Téma nélkül]                                                    Kijohara no Fukajabu

Hiszen minden nap
olyan nyugodt, ragyogó
tavasz tündököl!
Virágok szíve mégis
miért siet ilyenkor?

Fittler Áron fordítása

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

?872–?945. Korának egyik legnagyobb költője, a Régi és új versek gyűjteményének (Kokin vakasú, Kokin wakashū) egyik összeállítója, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka) irodalmi közéletben való elterjedésében. A X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény, hogy az első három (X. században keletkezett) császári rendeletre összeállított versantológia (csokuszen vakasú) mindegyikében Curajuki szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen (utaavasze) szerepelnek költeményei, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendez költői versenyeket. Gyakran kérték fel paravándalok (bjóbuuta) írására illusztrált paravánok képeihez. Toszából a fővárosba (Heiankjó) való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg.

Kijohara no Fukajabu (Kiyohara no Fukayabu)

1. század. Ki no Curajukihoz hasonlóan a Régi és új dalok gyűjteményének jellegzetes költészeti stílusát képviseli, az antológia jelentős költője.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

Jó, amikor a szöveghelyek felett
Isten Szelleme lebeg.
A nyelv imádkozik.
Lényekké íródnak át képletek.

Akkor hallgat az értelem.
A vágy és a tudás.
Akkor összeáll,
amit belát.

És van, ami kikerüli az észt.
Egy méh repült be az ablakon.
Illatot hozott be.
Igét.

(Illusztráció: Gennady Privedentsev: Boats and Butterfly)

évekig nem szólt, hogy görögországba ment
nyaralni, nekem mondta el először titokban.
egy hétig volt, busszal, csoportosan. két szál
kolbászt és egy kiló kenyeret vitt magával.
a szállodát jól felszerelték. mindennap
lement a partra. a fetás görög saláta kilója
egy euró volt. a visszaúton egy nő a székek
közötti folyosóra feküdt le aludni, és egy
hirtelen fékezésnél leesett a polcról egy csomag.
a nő végül mellrákban halt meg.

ezeket mesélte, miközben egy törölközőt
adott a máltai köztársaság térképével.
utána azt mondta, hogy jó lenne megint ott
enni, kisunokám, de hát marad nekünk az a
jó kis török gyorsétterem, majd vonattal
felmegyek pestre, és eszünk ott, ahol olyan finom
a görög saláta.

(Illusztráció: Théo Sauer)

„Szép a rút és rút a szép, Sicc, mocsokba, ködbe szét.”

………Nem vagyok jó. A jóság gyakran álszent.
Fejéről farkára, helyet cserélt fent és lent.
………Minden igaz,
és semmi sem az.
………Taszít a szép, az egész, és a befejezett,
………a való mindig torz, hiányos, elfajult,
az egyensúly élettelen,
s hazug illúziókkal sújt.

………Látom a hús-vér-csont mögöttest,
………Grál-üst habzó levében a vicsorító koponyát,
………………korhad-rothad-mállik a kézzelfogható; kocsonyás,
………mézízű nedvekből nyal a sír mohó nyelve,

közben a pecér földet lapátol a megboldogultra. Az őszinteség
mindig  rombol, tagad, s van, akit csak a téboly tesz szerethetővé.

(Illusztráció: Paul Bailey: Arbor)