Hipnózis

El kellett utaznia ahhoz, hogy egy véget érni nem akaró júliusi napon rájöjjön: mások álmában létezik. Ő nem ilyen épületeket álmodott maga köré, nem ilyen pályaudvart, nem ilyen kerteket, itt csak a hegyek és a mezők ismerősek.

Vissza kellett utaznia ahhoz, hogy rájöjjön: a hazájában a legapróbb színes kavics fölött is alattomos, fekete pára gomolyog, és ő, aki már látta a nyarat és a telet, a legmélyebb kútból felszálló hajnalt és a lidércfényes  mocsár ezer változatát, ő, aki már farkasszemet nézett azon a meztelen mezőn a delelő Nappal, most nem biceghet oda a többiek mellé, nem imádkozhat gigantikus reflektorokhoz és nem tehet úgy, mintha nem látná, amikor a fényképezőgépével a kezében vakuzik, hogy mindaz, ami itt  körülveszi: Hipnózis.

Csak / az igazság / kap arcot / néha / villan / a sötét ködből.

(Illusztráció: Stanley Donwood: Fleet Street Apocalypse, London Views, 2015)

Vélemény, hozzászólás?