Balázs Csilla Kinga összes bejegyzése

Balázs Csilla Kinga 1969-ben született, a kígyótartó – a nyilas – jegyében, Kovásznán. Címkefelhő: világjáró „marimacsó”, asszony – Ahasvérus, hajléktalanjelölt albérlő (modern jobbágy), egyedülálló anya, modortalan fényharcos, a gyengék és a kitaszítottak védelmezője, az Igazság elszánt bajnoka, megrögzött túlélő, koron-a-tanú.

Vészterhes időkben

 

Bajoroknak fődjén keresztfának dűlve
jegyzém fel e verset, falevélre, kűre.
Két férfiút hallék, tán szellemek vótak,
ők diktálták nékem magyarul e szókat.

Az őseink, mondták, nem valának birkák,
s bár az új tanokat rájuk vassal irták,
útjokról letértek, két szemük kisírták:
Krisztust egymást között Fa Jankónak hítták.

Nem vót rossz ő csakhát kilehelte lelkét,
s az gonosz papjaik szemünket kiverték.
Papoltak, raboltak, nagy volt lelki terhük –
az bűneiket már nehogy mi szenvedjük!

A Mitrász-kultuszig nyúlott el a karjuk,
szent angyalok egyszer, máskor vótak varjuk.
Állhattunk vigyázz-ba, imára térgyeltünk,
egy vala a vége: megtöreték testünk.

Fából vaskarika, okkultista majmok,
mindig terme nálunk szédítésben bajnok.
Ez sokat nem árta, tenyerénél fogva
figg a keresztfáján évszázadok óta.

Semmi nem változa meg soha magátúl,
csodát váró népek kikopnak a mábúl.
Addig várod te is, leesik az állad;
törekedj a Jóra, attúl Menj-be szállhatsz!

Isten akkor segít, ha segítsz magodon:
ez legyen a jelszód a vándorbotodon!
A józan eszét a nép is vegye elő,
bennünk él az Is-te-en: egységben az erő!

 

(Illusztráció: Kamila Kokoszynska: Holy Cross)

Szirmok

 

Emlékszem,
…a sötét gyűrűk szorításából kiszakadó első hangokra…
…a kiöblösödő remény naiv csapongásaira….
…eget ostromló, fényes vitorláira….

Emlékszem,
…testvéreimre, a földtől elrugaszkodott, lázadó növényekre…
…az égre torlódó  levegőkatedrálisok sziporkázó sűrűjére…
…a fénysugarak szálkás fényözönére…

Emlékszem
…a tengerek homályában alvó korallok színszimfóniájára…
…az időtlenségbe dermedt figyelő szempárokra…
…az algák rémült   bolyhaira…

Emlékszem
…a magam köré tekert csontfehér bőrköpenyre…
…a formák tétovázó, hosszúra nyúlt  álmaira (–
(idők néma halrajvonulása – )

Emlékszem
…a szemhéjakon áthatoló lila felhőpamacsokra…
…a test éjszakájába  oltott lebegő  aranyra…
….a fehér falak  labrintusából kivezető ösvényekre…

Emlékezésem utolsó gesztusaként
tisztelgek a sötétség szellemlovasai előtt
mert ködlovaikkal ráncosra gyűrték az arcomat
és színeket csikartak ki belőlem
és élő szirmokat.

(2009)

 

(Illusztráció: Leonard Aitken: Transience)

Limerick a dildótlan korokból; Ludmilla; Szeretőm; Jancsó a pokol vadászmezőjén

 

Limerick a dildótlan korokból

Két nővel élt együtt Freud bácsi,
de egyet se tudott meg- …érteni.
Hisztiztek a hölgyek.
„Miért teszik ők ezt?”
„Péniszirigység!” – vágta rá Freud. – „Ácsi!”

 

Ludmilla

De fura lány ez a Ludmilla,
rákapott tavaly a lúdlikra.
Intettem: „Nem kéne,
rámegy a vesédre.”
Vállat vont s elröppent Dublinba.

 

Szeretőm

Szeretőm lakhelye Bosznia.
A sapkája fél pár zoknija.
Kérdeztem: „Jó ez így?”
Azt mondta: „Melegít, s
nehéz lesz rólam leszoknia.”

 

Jancsó a pokol vadászmezőjén

Fut fancsali képpel pucéron Jancsó.
Reng a likában egy szép kicsi kancsó.
„Mi történt, hékás?!”
„Üldöz a répás” –
szól –, „buzi az ördög s az egész brancs, ó!”

 

(Illusztráció: Eugène Atget: Joueur de guitare)

A londoni béka; Meggybefőtt; Cím nélküli; A limerickről

 

A londoni béka

Képzeljék, hogy jártam Londonban:
békát találtam egy bonbonban!
Hogy történt, nem értem,
lenyeltem egészben
s bentről brekegi, hogy: „Dolgom van!”

 

Meggybefőtt

Lakhelyem két éve Treuchtlingen.
Süt a nap, hull a hó, baj nincsen.
Csak hát ez a meggybefőtt,
amiben egy medve nőtt
összemaszatolta új ingem!

 

Cím nélküli

E hölgy szülővárosa Kovászna.
Jó volna, ha nem sokat pofázna!
Mert pisszenni ki mer itt?
Másról szól a limerick:
kéjre van igény, nem kovászra!

 

A limerickről

A limerick őshazája Limerick,
ahol az urak műgonddal kiverik
egymásra a kókadt lompost.
Ne hívjatok ezért orvost,
semmi az, a rím kedvéért: mímelik.

 

(Illusztráció: Eugène Atget: Street Musicians)

Te, meg én

 

Mindig úgy tesz, mintha véletlenül álldogálna a kapu előtt, amikor a gyereket hozom haza az óvodából. Dehogy néz rám, a messzeségbe réved, majd lehajtott fejjel cigarettára gyújt. Óvatosan, nehogy a láng megégesse a tenyerét. A legszívesebben belerúgnék, én sem nézek rá, jó mélyen lehajolok, hosszasan matatok a zárban a kulccsal. Semmi Nap, semmi út, két félelem soha nem lesz Egész: teljesen reménytelen eset vagyunk, te, meg én

két gépolajtól

 csöpögő szárnyaira

 figyelő sirály –

 Egymás felé araszolgató csigák egy végtelen pengén.

 

(Illusztráció: Зеленая лампочка: Журавлики)

Tinilány, télen: őzike

 

Mintha lövés érte volna, pedig csak csípőficama van és néha utálja magát, mert a fiúk észre sem veszik, hogy mégis kontyba tűzve viseli a haját. Párás buszablak mögül figyelem, milyen elszántan biceg a gyémántfoltosra taposott ösvényen, löki lassan előre magát a buszról lezúduló kamaszok között, meglökik

megtorpan

felhőszürke kabátot feszít a viharos erejű szélnek, halad, dobog tovább, felszegett fejjel az elcsendesedő, szikrázó, havas úton és őzike

szeme — rebbenő / láng — szaggatott vonal a / térben — sebzett hang

 

(Illusztráció: Xingye Jin: Protecting)