Balázs Csilla Kinga összes bejegyzése

Balázs Csilla Kinga 1969-ben született, a kígyótartó – a nyilas – jegyében, Kovásznán. Címkefelhő: világjáró „marimacsó”, asszony – Ahasvérus, hajléktalanjelölt albérlő (modern jobbágy), egyedülálló anya, modortalan fényharcos, a gyengék és a kitaszítottak védelmezője, az Igazság elszánt bajnoka, megrögzött túlélő, koron-a-tanú.

Limerick a dildótlan korokból; Ludmilla; Szeretőm; Jancsó a pokol vadászmezőjén

 

Limerick a dildótlan korokból

Két nővel élt együtt Freud bácsi,
de egyet se tudott meg- …érteni.
Hisztiztek a hölgyek.
„Miért teszik ők ezt?”
„Péniszirigység!” – vágta rá Freud. – „Ácsi!”

 

Ludmilla

De fura lány ez a Ludmilla,
rákapott tavaly a lúdlikra.
Intettem: „Nem kéne,
rámegy a vesédre.”
Vállat vont s elröppent Dublinba.

 

Szeretőm

Szeretőm lakhelye Bosznia.
A sapkája fél pár zoknija.
Kérdeztem: „Jó ez így?”
Azt mondta: „Melegít, s
nehéz lesz rólam leszoknia.”

 

Jancsó a pokol vadászmezőjén

Fut fancsali képpel pucéron Jancsó.
Reng a likában egy szép kicsi kancsó.
„Mi történt, hékás?!”
„Üldöz a répás” –
szól –, „buzi az ördög s az egész brancs, ó!”

 

(Illusztráció: Eugène Atget: Joueur de guitare)

A londoni béka; Meggybefőtt; Cím nélküli; A limerickről

 

A londoni béka

Képzeljék, hogy jártam Londonban:
békát találtam egy bonbonban!
Hogy történt, nem értem,
lenyeltem egészben
s bentről brekegi, hogy: „Dolgom van!”

 

Meggybefőtt

Lakhelyem két éve Treuchtlingen.
Süt a nap, hull a hó, baj nincsen.
Csak hát ez a meggybefőtt,
amiben egy medve nőtt
összemaszatolta új ingem!

 

Cím nélküli

E hölgy szülővárosa Kovászna.
Jó volna, ha nem sokat pofázna!
Mert pisszenni ki mer itt?
Másról szól a limerick:
kéjre van igény, nem kovászra!

 

A limerickről

A limerick őshazája Limerick,
ahol az urak műgonddal kiverik
egymásra a kókadt lompost.
Ne hívjatok ezért orvost,
semmi az, a rím kedvéért: mímelik.

 

(Illusztráció: Eugène Atget: Street Musicians)

Te, meg én

 

Mindig úgy tesz, mintha véletlenül álldogálna a kapu előtt, amikor a gyereket hozom haza az óvodából. Dehogy néz rám, a messzeségbe réved, majd lehajtott fejjel cigarettára gyújt. Óvatosan, nehogy a láng megégesse a tenyerét. A legszívesebben belerúgnék, én sem nézek rá, jó mélyen lehajolok, hosszasan matatok a zárban a kulccsal. Semmi Nap, semmi út, két félelem soha nem lesz Egész: teljesen reménytelen eset vagyunk, te, meg én

két gépolajtól

 csöpögő szárnyaira

 figyelő sirály –

 Egymás felé araszolgató csigák egy végtelen pengén.

 

(Illusztráció: Зеленая лампочка: Журавлики)

Tinilány, télen: őzike

 

Mintha lövés érte volna, pedig csak csípőficama van és néha utálja magát, mert a fiúk észre sem veszik, hogy mégis kontyba tűzve viseli a haját. Párás buszablak mögül figyelem, milyen elszántan biceg a gyémántfoltosra taposott ösvényen, löki lassan előre magát a buszról lezúduló kamaszok között, meglökik

megtorpan

felhőszürke kabátot feszít a viharos erejű szélnek, halad, dobog tovább, felszegett fejjel az elcsendesedő, szikrázó, havas úton és őzike

szeme — rebbenő / láng — szaggatott vonal a / térben — sebzett hang

 

(Illusztráció: Xingye Jin: Protecting)

 

Hipnózis

 

El kellett utaznia ahhoz, hogy egy véget érni nem akaró júliusi napon rájöjjön: mások álmában létezik. Ő nem ilyen épületeket álmodott maga köré, nem ilyen pályaudvart, nem ilyen kerteket, itt csak a hegyek és a mezők ismerősek.

Vissza kellett utaznia ahhoz, hogy rájöjjön: a hazájában a legapróbb színes kavics fölött is alattomos, fekete pára gomolyog, és ő, aki már látta a nyarat és a telet, a legmélyebb kútból felszálló hajnalt és a lidércfényes  mocsár ezer változatát, ő, aki már farkasszemet nézett azon a meztelen mezőn a delelő Nappal, most nem biceghet oda a többiek mellé, nem imádkozhat gigantikus reflektorokhoz és nem tehet úgy, mintha nem látná, amikor a fényképezőgépével a kezében vakuzik, hogy mindaz, ami itt  körülveszi: Hipnózis.

Csak / az igazság / kap arcot / néha / villan / a sötét ködből.

 

(Illusztráció: Stanley Donwood: Fleet Street Apocalypse, London Views, 2015)