A nyelv beletöröl a létbe

Beletörődik a szöveg Énje

Oszcillál az átjáró. Itt van az áttűnés Fia.
Sír a virtuóz játékintelligencia.
Résekkel kommunikál. Mint bűntudat.
Ugyanakkor ezek ésszerű utak.

Praktikus bejön. Abszurd-groteszk kikapcs.
Egyik pillanat megenné a másikat?
Mintha meg se történt volna.
Még múlni se volt ideje. Betelt a holnap.

Azzá vált, ami az emléke lett.
Mert megmosta az ige. A Tett.
Egy szótő és a fény frigye ez.
A kvantumfizika se édesebb.
Megtorpan a tiszta ész.
Ajkak közé tolták az életet.
Betű és szellem egyesült. Pedig erről már letett.
A költői én vissza-, s újjászületett.

Rezignáció: Ég Veled!

Denaturált kert

Története van az útnak.
Alvajáró fellegek között sirálytánc.
Az időtlenség túl nagy.
Mélyre ültette el az ábránd.

Itt az átjáró: idő és Örök.
Seb voltál és valaki bekötött.
Nem kellett hozzá tett, csak kegyelem.
Hogy kiássa a hit,
Elnyelje a türelem.
S talán a legsűrűbb bölcsesség is pamflet.
Az emlék, mint az álom
csak nesz.
S hópehely a szellem,
Hangtest.

(Illusztráció: Alex Grey: Metamorphosis)

az álmodó mindenhová lángoló hajjal jár,
hogy senki se zavarja.
közben próbálja megtudni,
ki ő, és honnan jött.

ismereteit egyedül rendszerezi:
jegyzeteket készít, a hajába tűzi,
és rábízza magát az elfolyó időre.

amikor melege lesz,
levetkőzik,
és csak ilyenkor gondol arra,
milyen kár,
hogy a fodrászok sem zavarják.

(Illusztráció: Toni Demuro: Tree 165)

A homály szürke gomolyag

A homály szürke gomolyag
szemünkből lógnak fonalai
kemény, törődő szellő oldozgat
az istenek dörgő facsontjai
trapézokról lógnak

A homokra tépett levegőben
húsokra éhes keszkenő
sarló élesen lobogva
csípőt riszál a lágy szellő
forog a kés, csak forog
duzzadt patak a levegő

Vérvörös hegeimen

Vérvörös hegeimen
virágos szerpentin
barna szeszború
csorog fényszirmain

Felszakadt bőrszövet
rumláva patakok
Szentleplekre fröcskölt
szennyleves bánatok

Azúros vízesés hálóját olvasom
sorai zárt ajkak
vákuumos szóhalom

(Illusztráció: A view from the air of the Suwannee River delta)

És csak állnak
egymással szemben.
Bő szavakkal a kimagyarázás,
egyre szótlanabbul a csoda.
S ahogy mozgásba hozza a kar,
az arc, a nyelv megannyi színezetét,
mint elhaló fügefalevelet,
ejti, pergeti sorra
verdeső szemérméről a szél.
Körül a kert, a vad s szelíd
a földig ereszti vajúdó lombjait.
Lopózó pírján égő gyümölcsök,
felgyúló esti, hideg szikrák
a láthatár pallosai.
Emeld föl fejed.
Ideje megnéznünk a termést.
Sétálnunk egyet, fiam.

(Illusztráció: Domenico Ghirlandaio: Ritratto di vecchio con nipote)

(game off)

5000 BTS hallgatja panaszos hangod:
a fájdalom rádiófrekvenciái
az utcák útkereszteződésekbe visznek
amelyek véletlen találkozásokat okoznak
szerelmek esnek
meg majd elválunk akár
egy utcasarkon
kitöröljük féltegetett SMS-einket egy
letünt korszak atavizmusait
hibára futott üzeneteid csengnek
pedig handsfree-vel járok
és megváltoztattam az életem kedves hah
ezzel az életmóddal így is mindig
magasforgalmi korlátba szaladsz

(power off)

mára ennyi
maradt még pár százalékom
aztán lemerülök a tudattalanba
aztán álomképek és -hangok jelennek
meg – személyiségem rossz fel-
bontású kijelzései:
a feszültségtől lüktető
basszusaim
– felhívom a figyelmed
ez nem az lesz amire vártál!
másfajta feltöltődések
szlogenek scriptek nélkül csupa-
rövidítéses üzenetek
üres válaszüzenetei

(Illusztráció: Геннадий Приведенцев)

a tó partján ülök, és arra gondolok, hogy mi mehetne még csodaszámba, ami velem megtörténhet. talán, ha gyógyulttá forrna minden seb az arcomon, ha eldobhatnám a maszkom és a bozótvágóm, majd olasz márkájú angyalluxus szárnyaim nőnének, és felemelkednék a dunántúlra, a gazdaság és menedzsment hepehupás, vagy az elte jog lankás vidékeire, hogy én is indexet lapozgathassak mosolygós nosztalgiával, hosszú évek távlatából. azt hiszem, ezt csak valaki más akarja bennem. az én csodám ott van más maszkja mögött, hosszú göndör hajszálak korpáiban, simogató, rózsaszín nyelű bozótvágóban, tóba fullasztó, mégis pusztán egy sóhajtásnyi ölelésben. benne a szemtől szemben én, aki vagyok, a tiszta tükör kromoszómás kacsintása: a betlehemi jászol maga volna.

(Illusztráció: Neil Simone: Daydream)