Maszk
az éjszaka nyugalma
véges
a távolban
egymásba csapódik
két csillag
befagyott emberárny
az égen
halotti maszk
üresség árad a szeméből
Utójáték
három szobor
kiszáradt folyó partján
a holdfényben
árnyékaik
helyet cserélnek
a másik parton
nem mozdul a létezés
(Illusztráció: Léon de Smet: De bosvijver)
Thomas Bernhard nyomán
az emberek őszességükben
akarom mondani összességükben
egyformán aljasok
és alantasak és hazugok
boldogtalanságukat mindig
annak az évszaknak
a nyakába varrják
amelyikben éppen élniük kellene
egy ilyen szép ország
és egy ilyen mélységesen mély
morális mocsár
mondta
egy ilyen szép mocsár
és egy ilyen gyönyörű
mocsári élővilág
mondta
és mindennek a tavasz az oka
és a nyár tehet mindenről
és az ősz a bűnös
és a tél minden gyalázat oka
mert aljas alantas és hazug
Thomas Bernhard nyomán
a fej létezik
s azáltal hogy létezik
a fej menthetetlen
a létezés menthetetlen
a tor létezik
s azáltal hogy létezik
a tor menthetetlen
a létezés menthetetlen
a potroh létezik
s azáltal hogy létezik
a potroh menthetetlen
a létezés menthetetlen
(Illusztráció: Michael Csontos: Pot of Gold)
1968
Meztelen kislány
özvegyi fátyolban;
a sokáig lengetett,
égő zászló.
Andante misterioso
A kertben, ahol a szikláink
teremnek, azóta áll egy fa.
Szakadatlan virágzik.
Gyümölcsöt nem hoz.
Ladik Katalin
A citrommal teli kútból
hiába mentek el a hajók
minden buldózer és varjú
ezüstözött hangon énekel
(Illusztráció: Michael Csontos: Ladyscape II.)
Ars
Beleírom magam a textusba vagy kiírom magam belőle? Elképzelhető az is, hogy eleve kívül maradok a szövegen? Kizár engem a szöveg, kiteszi a szűröm a novella? Kipottyant ebbe a világba a szöveg engem, hogy járjam a saját utamat? Megszül a mondat. Ő alkot meg engem. Nem én őt. Bele kell, hogy öltsem a tűmet, hogy érezzem a szövet finomságát, lágyságát. Szabnom kell, mintát kell hímeznem bele, varrnom kell hozzá gombot, zsebet. A lelkem takarom be vele. De először túlteszem magam a hálóját szövögető időn. Kigondolom magam, az időn túlra. Kihelyez engem a képzelet a kontextusból. Hogy új betűtengert kezdjek el. A szövegen kívül van az a hely, amit betölt az élet. A szabadság hiányozna onnan éppen? De ha ki akar jutni valaki, maga is szöveggé lesz.
(Illusztráció: Catrin Welz-Stein: The Hierophant)
Vannak néhanapján ilyen attilás dolgai az embernek,
Mikor nem tud mit kezdeni a kezével meg a lábával,
És csak tikkelésből rágyújt egy cigarettára, és még egyre,
Mert meg kell emlékezni ősz végén a halottainkról.
Verseket olvasok, mert meg akarom tanulni a szerelem művészetét,
De csak sopánkodok, hogy a harisnyámon egy szem leszaladt,
És a magába ájult hőmérő mellett már nincs ölelés, ami szétszakadjon.
(Illusztráció: Whooli Chen: Lover)
Flamingó
Kit vagy? Magaddá montázsol a Létlen;
s fellénylenek az éjszakák, ha nem halsz.
Mint egy flamingó, néz rád egy flamingó,
és levegők sietnek lassú, lassú,
lassú türelmet tanulni a víztől.
Hal fickándozik cseberből vederbe,
uszonya légy. De csak amíg repül.
Üszök
Égő házból a falakat ki menti,
és iszkol roppanó tűz fókuszába,
hogy a padlót s a mennyezetet hozná?
És ki szalad ki ölében a lánggal?
És ha azt látja, lobog a világ is,
s a világosság vészek martaléka?
Sötétben üszköt szeretni tanul.
Eredő
Hogy bűnössé tesz: ez a bűn kis átka.
Ki öl s kit ölnek: éppúgy áldozat.
De ha nem vétek? Hanem ébredés
a tévletek mögötti távlatokra?
Szeresd magad, kedves, ártalmatlanná.
Ártatlanság nem kell: magzati áldás
a tiszta eredő, az üres lélek.
Viszony
Zsigeri istenérv, ha tudsz szeretni.
Vecsernye közben, pálmalény alatt,
ébren, álomban, álmatlan mesében –
mester nélküli tanítvány magánya
megköszönő viszonyba így kerül.
Nemcsak a hattyú: szent a skorpió is
és az is, ami nem szent. Ember minden.
Katarzis
Erőnél nagyobb gyöngédség irányít
sebet, tulipánt, éneket körünkbe.
Részben te vagy, és egészen katarzis
az ismerés. Törődj, teremtess, angyalj.
Nem tervek: tudat készít napvilágot;
kertet óceán lehelete borzol.
Sejtjeid között nyarakat nevelsz.
(Illusztráció: Mary Edna Fraser: Selenga Delta (Lake Baikal, Russia), 2006)
