Evagriosz Pontikosz az ókeresztény ortodox közösség egyik legeredményesebb, ám az eretnekség hamis vádjával később megbélyegzett, méltatlanul eltitkolt nagyformátumú egyéniség volt. 345-ben született és 399- ig élt. Abban az átmeneti korszakban tevékenykedett az egyház keretein belül, amelyben, a Római Birodalomban eleinte egymás mellett kaptak létjogosultságot különféle vallási kultuszok, és néhány évtizeddel korábban a Diocletianus által létrehozott pogány tetrarchiát Nagy Konstantin keresztény monarchiává alakította.

Az ezt követő időszakban a császárok, vallási elveiktől függően beleavatkoztak az egyházak életébe. A pontos kronológiai ismertetéstől eltekintve néhány jellemző példa: Julianus apostata uralkodása alatt két évre visszanyerték törvényesített létjogosultságukat a pogányok. Ekkor még Nazionszi Szent Gergely, Evariosz későbbi szellemi mentora, diakónussá avatója is eltávolodott a hitvalló kereszténységtől. Jelentős befolyással rendelkeztek a sztoikusok, a neoplatonikus nézeteket vallók és a feltérképezhetetlen múltból előtérbe kerülő gnosztikusok. Maga a kereszténység is eléggé megosztott volt. Az arianizmus hívei kereszténynek számítottak ugyan, de nem tartották egyenrangúnak a Fiút a teremtő Atyával.

Nagy Konstantin fia II. Constantinus eleinte az ariánusoknak adott igazat, és megkülönböztetően kedvező jogi privilégiumokat, de később a katolikus egyház javára megváltoztatta álláspotját.

A katolikusok első jelentős teológiai írója, exegétája Órigenész volt. Ő volt a bibliai irodalmi kritika és az egyházi dogmák első kialakítója. Életpályája a korszak átmenetiségét tükrözi. Szemléletmódjára hatással volt a gnoszticizmus és a neoplatonikus filozófia. Egy ideig Ammoniosz Szakkosz tanítványa is volt, ugyanez a bölcseleti mester avatta be a neoplatonikus hagyomány legmarkánsabb képviselőjét, Plótinoszt a misztériumi ismertek titkos tudásába.

Evagriosz Pontikosz eszmei eszköztára kétségtelenül Órigenész nézeteit is magába foglalta, és visszaköszönnek nála a sztoikus filozófia strukturális elemei, valamint a gnózis. Teológiai munkássága azonban nem hágta át a konstantinápolyi zsinat eszmei kereteit. Ezen a zsinaton nyilvánították ki, hogy a Szentlélek az Atyától és a Fiútól egyaránt származik. Evagriosz lenyűgöző vízióval eszmerendszert alkotott. A teremtett világot az oikonómia, Isten üdvtörténeti terve, idő felettien az időbe programozott mibenléte által gondolta kiteljesedőnek. Mindamellett a szellemi kvalitásokkal rendelkező lények bizonyos fokú szabadságát, szabad akaratát is feltételezte. Számára Isten a teremtő, bölcs, gondviselő és ítélőbíró egyszersmind. A teremtmények hirarchiába rendezetten létezők. A világ ügyelője Krisztus, de némelykor a Szentlelket nevezi meg ebben a minőségben. Az időt aionokra osztja fel.

Az egyes ainokban a teremtmények szabad akaratából következően érdemeik szerint minőségi emelkedést kapnak osztályrészül, vagy alacsonyabb szintre degradálódnak. A hierarchia csúcsán a Szentháromság után az angyali rendek állnak, majd a gnózissal rendelkező bölcs tanítók, azok, akik a természetbe kódolt isteni jelenvalóságot és a Szentírás misztériumi üzeneteit is értik, rangban alattuk a gnózis ilyen megkülönböztetett formáját még hiányosan ismerők, tapasztalók, és az alvilágban pedig a démonok, mint ártó, az embert folyamatosan kísértő entitások. Az ember a természetből, melynek megnevezésére a pontuszi a fűzisz mesterszót használja; olvas. A fűzisz szó sokkal többet jelent, mint a pusztán romantikus ideál, növényekkel, széna illatával hangulatos, érzéki benyomásainkat megfelelően fűszerező táj. A természet maga a feljövetel, a formát nélkülözőből, a negatívan kifejezhetőből, a káoszból, a megformáltságba előhívott, logosz-csírákkal előre beprogramozott itteni.

Evagriosz teóriája szerint Isten betűi olvashatóak ki az érzelmi hullámzásokat megfékező, a szív tisztaságát elért és szellemi ismereteiben megalapozott hívő keresztény számára. Ortodox elkötelezettségű diakónusként Evagriosz a meglehetősen széles spektrumú gnózist így integrálni tudta hitéhez. Az eklézsiát a Szentírás elvont közlendőinek a természet ismeretével szinkronba hozók szellemi megismerésben és lelki fejlődésben egyre inkább a Szentháromság misztériumához közelítők közösségének tekintette.

A létezők állapotának időközönkénti romlását krízisnek tartotta, és Krisztus gyógyító tevékenykedésében bízott. A választott nép, mint Isten népe mellett a pogányságból megtérőket a fogadott fiúság népének, az angyalok tulajdonának) tartotta. Álláspontja szerint a Szeráfok a legjelentősebbek, ők

Istent színről színre látják és tisztában vannak az ítélet és gondviselés emberek előtt érthetetlennek tűnő titkaival. A Kerubok a szellemvilág és a Szentháromság misztériumait ismerik.

Jelképesen kifejezve az ember az angyalok kenyerét eheti, ami annyit jelent: az angyali tudás birtokába juthat az ehhez szükséges hozzáállással.

Összegzésül elmondható, hogy Isten üdvtörténeti terve a teremtés, bölcsesség, gondviselés folyamatos összhangjának megfelelően jut teljességre. Az ember Isten betűiből, melyeket a fűziszben és a Szentírásban helyezett el, kiolvashatja, megtapasztalhatja a teremtett világban saját helyzetét, jelen állapotát a szakralitáshoz mérhetően. Az ógörög nyelv az olvas, és az ismer szót, sokatmondóan azonos értelemben használta.

Lásd még: http://ujnautilus.info/szent-evagriosz-levele-melaniahoz