Minket gemkapcsok tartanak össze
A közénk fészkelő távolságot számolgatom,
mikor te már elaludtál
-közelebb húzódhatnék-
Mégis az ágynak ezen a felén
biztosabban érzem, hogy szeretsz
ha melléd bújnék, talán hallanám,
ahogy elsuttogod álmodban,
hogy még igen, de már nem ugyanúgy és mindez nem az én hibám,
mert mindent jól csináltam, de a szerelem ilyen
Hogy majd te leszel felül, a te ütemedre
-ugye neked is jó volt?-
Jobban szerettél Szicíliában is,
mint itthon
vagy csak szeretted Szicíliát és vele engem is?
Már nem beszélgetünk,
pedig nem olvasunk ki egymás mozdulataiból semmit,
Hát ezért
Mégiscsak jobb lenne kimondani,
amit ki lehet

Egy ideje a kanapén alszol
már te is tudod,
hogy többször elmesélted álmodban,
mennyire nem szeretsz már

(Illusztráció: Rafał Olbiński)

Érintő

„istenhez fakul a távolság”
Hegedűs Gyöngyi: a gésa nyaka

Hány helyről érkezett ide az Egy?
Titkot magától is véd a belátó;
s olyan erőtlen: feküdni is gyenge –
de hogyan lehet összeesni ágyban?
Köszvényes mondatnak is szárnya nő,
mikor a tükör lehunyja szemét.
A dal nem érti: érinti az Istent.

Az otthon is

Nyártól nyárig lopakszik az idő.
Fürtökben függ a fürtökön a fény,
idegen irgalmak lobbantanak
édesmagunkra ismerős világot,
s a boldogságot Istennek becézzük.
Dal hullámzik elő a kedvesekből,
mikor az otthon is hazatalál.

Napok Asszonya

Egymáshoz fázat júliusi ősz,
s nevet, nevet a Napok Asszonya.
Madár fakadt a rügyből. Tőle kérdem,
törvényeidet szívemre ki szabta.
Fények megömlése köszönti jöttöd,
s mosolyra húzódnak galaxisok.
Tehetséged így int örömeimre.

Éggé a kék

Sétálj. Énekelj. Olvass gyógyító fényt.
Hársfák szemébe nézz. Aludj. Imádkozz.
Simogasd árnyad elevenné. Vagy hagyd
a mélypontot szikrázni föl – s kihunyni.
Baráti körben kávé, bor és angyal
titka a múlás. Benned a titok;
érted lett éggé a kék. Bárki vagy.

Testvéreink

Nem csak az élet él. Nem csak az angyal
angyal. Nem csak a szeretők szeretnek.
Egy porszem is duzzad a létezéstől,
és fényben dúskál bányató iszapja.
Nemcsak a lélek: lélektelen éppúgy
csatornája teremtő áramoknak.
Testvéreink mind a vértelen testek.

(Illusztráció: Nadiia Starovoitova: Landscape with pine trees)

a tengert nem érdekli
a kékség szokásos árnyalata
a sóízű csókok a
napolajszag és a gíroszhús keveréke
sem a bőröd minden
részletét megtapintó víz
nem a hullámok morajának
átszüremlése a nyelvek bábelén
– van valamilyen viszonyom
a tengerrel?
vagy ez nem kérdés?
válaszolok a hullámok-
ból egy alkony-
szín-bor mellett vagy után

(Illusztráció: Rasher (Mark Kavanagh): Reflections (2011))

csak amíg nem késő, kérdem:
a kutyákat belövik, ugye?
csak nincs bőr a szíveken
józan kuvaszt a ringbe
zavarni… csak keresik
a fájdalmukban
a szükséget is,
valami jó
szerre,
igaz?

(Illusztráció: Sera Mac: Mother Blood)

már most

Thomas Bernhard nyomán

már most lehet látni a tökfejeket
akik mindent
a perc igézetében cselekszenek
és hülyeségeket beszélnek

már most lehet látni a percet
amikor minden
ellenük és általában a tökfejek
ellen fordul

minden ami van
van
minden ami nincs
nincs

minden ami van
nincs
minden ami nincs
van

már most
milyen szép délután nincs!

nem szabad

Thomas Bernhard nyomán

például a nemzetgyűlés
elnökéről
nem szabad azt állítani
hogy disznó

sok mindent szabad
a nemzetgyűlés elnökéről állítani
de azt nem szabad állítani
hogy disznó

a nemzetgyűlés elnökéről
például
nem szabad azt állítani
hogy marha

sok mindent szabad
a nemzetgyűlés elnökéről állítani
de azt nem szabad állítani
hogy marha

például a nemzetgyűlés
elnökéről
nem szabad azt állítani
hogy tolvaj

sok mindent szabad
a nemzetgyűlés elnökéről állítani
de azt nem szabad állítani
hogy tolvaj

a nemzetgyűlés elnökéről
például
nem szabad azt állítani
hogy egy leépült hülye

sok mindent szabad
a nemzetgyűlés elnökéről állítani
de azt nem szabad állítani
hogy egy leépült hülye

(Illusztráció: Nigel Wynter: Ready To Harvest)