Címke: vers

Stan Rice: A Sátános fiú

 

1.

 

Elmondom neked,

hol élt az Ördög.

Egy vas-sodronnyal

lelakatolt

fészerben,

ahol mindennek

rozsda színe volt,

amelyik az Ördög színe.

Azt mondták, maradjak távol tőle,

mert odabent

fekete ablakok, skorpiók és darazsak vannak.

Bár mindez igaz volt, de a valódi

ok, amiért nem mehettem

a fészerbe, hogy ez

az a hely, ahol az Ördög lógatta a fejét

megpihenve, mialatt a nappali Hold

tiszta gonoszsága tette dolgát.

 

2.

 

Ott volt a kavicsos sikátor mélyén

a sötétben, ahol

az overálos Ördög

csirkéket tartott. Egyszer az egyik kakasa

kiszökött a szűk helyre

a garázsunk és a kerítése közt, ahonnan nincs kiút

és az Ördög ötven centet ajánlott nekem

(Szerencse!) hogy bejussak és kihozzam a kakast,

mert látja, nem fér be.

Mondtam erre, hogy nekem biztosan sikerül, és bementem,

de mikor pár lépésre a kakastól utánakaptam,

az átment őrültbe, mint valami megfoghatatlan,

lángoló borotvapengék golyója,

erre azonnal visszavonultam, csakhogy lássam,

amint az Ördög overálban vigyorog rám

mondva, „Nos, fiam, így soha nem fogsz meggazdagodni,”

Erre azt feleltem neki jó hangosan:

„Még maga az Ördög

sem tudja elkapni azt a kakast,” ekkor az Ördög szeme

kifordult kissé, hogy láttam

alatta a fehéret és az overálját még

jobban kitöltve önmagával,

zsíros vontatottsággal csak ennyit mondott,

„Kijön, vagy éhen döglik,”

És én is tudtam, hogy

bár játszott az életemmel

az Ördögnek igaza volt.

 

 

Stan Rice: A Boy’s Satan*

1.

I will tell you
Where the Devil lived.
He lived in
The padlocked
Iron-wire toolshed
Where everything
Was the color of rust
Which is the color the Devil is.
I was told to Stay Out Of There,
Because it contained
Black widows, scorpions, and wasps.
Though this was true the real
Reason I was not allowed
Inside the shed was because
That’s where the Devil hung his head
To rest it while the pure evil
Of the Daylight Moon did his duties.

2.

At the end of the gravel alley
In the darkness was where
The Devil In Overalls
Kept chickens.  Once one of his roosters
Escaped down the narrow space between
Our garage and his fence, with no way out.
And the Devil offered me fifty cents
(A fortune!) to go in and bring out the rooster
Because, you see, ‘he couldn’t fit.’
I said I certainly would and went in
And when I got a few feet from the rooster
It went insane and as uncatchable
As a ball of flaming razorblades
And I backed out instantly to see
The Devil in his Overalls grinning at me,
Saying, “Well, son, youll never get rich like that,”
And I said, right out loud,
“Not the Devil himself
Could get that rooster,” and the Devil’s eyes
Rolled up slightly so I could see
The whites below and his Overalls
Filled up more with himself
And he said, in an oily drawl,
“It’ll come out or starve,”
And I knew that even
Though he had toyed with my life
The Devil was right.

_____________________________________________

Az angol verzió forrása: Stan Rice

Stan Rice biográfia

Stan Rice (1942–2002) nyolc verseskötet szerzője, köztük a Red to the Rind, Radiance of Pigs és a False Prophet (posztumusz kiadás, 2003). Sok éven át tanított a San Francisco State University-n, ahol angol professzor volt, valamint a Creative Writing Department elnöke.

1977-ben megkapta az Academy of American Poets Edgar Allen Poe- díját. Elnyerte ezenkívül a Joseph Henry Jackson- díjat, és a National Endowment for the Arts ösztöndíját.

Stan Rice festményei találhatóak meg Alfred A. Knopf, New York, 1997-ben publikált nagyszabású monográfiájában.

2002 december 9-én, hatvan éves korában hunyt el New Orleans-ban, ahol feleségével Anne Rice íróval és fiukkal, a szintén író Christopher Rice-szal élt.

Forrás: Stan Rice, http://www.stanrice.com/bio.html
Wikipedia, Stan Rice, https://hu.wikipedia.org/wiki/Stan_Rice

 

 

(Illusztráció: scrp)

Dallam

A kötődés szálait megerősítettem. Szorosra, elengedhetetlenre húztam. A szöget befeszítettem, a vitorlát felvontam.

Hosszú ujjú pólóm szárát lassan felhúzom. Az erek nem menekülhetnek. Egyesével nekivágok.

Sose növöm ki. Mindig idegen bőrökbe bújok. És folyton idegen testekbe bújnék. Levetett, hideg bőrökbe és átlátszó, illanó testekbe.

Egy tojáshéj köves hártyája húzódik a világ és én közém. Szilánkosan kiabálok. Könnyeim kavicsok.

És hideg a testem, űzi a meleget. Mégis didergek, évek óta. A testeket űzöm évek óta.

Mind elfutnak, megroggyannak, a sarkokban behajladoznak.

Kirakati bábu vagyok, a világ levetett ruháit próbálgatom. És némán dörömbölök a vitrinen. Húsz éve verem ablakom.

Állóhelyzetbe szilárdultam. Nem látok kifelé, rám minden visszahat. Nem látom a kiutat.

Csigásra tekeredett a keserű vér. Hosszan megnyalom. Még utoljára érzem fanyarú illatom.

Szemgolyóm befordul, szempillám fennakad. Rám derül a fagyos harmat. Bőrömre pamacsként kristályosodik.

Arcom kékül, kezem fázik. Szöszös, szakadt pólóm a vértől elázik.

(Illusztráció: Heo Jiseon: 거미줄되어)

Bergson szonáta

A mnemotechnika szárnyaiba ragadt egy bogáncs.
Majd azt mondjuk, hogy múlt. Ami lehullt.
Hiába történt meg, nincs nyoma.
Tényként aposztrofált gondolat.
A képzelet, akár a reggelek.
Az asztalon mákgubó fejek.
Mit kezdjünk hát azzal, amit megbántunk?
Talán az idő is egy könyvborító. Amit kigyártunk.
Visszajár a köldöknézés. Nem a szülei életét akarja élni.
Majd amikor belép a Másik, a sorsát magának kinézi.
A különbözés felöltözi az időt, mint életet.
Mint létet, ami fáj. Hazudhatná azt is, hogy képletes.
Ah! Tradíció-dúsítás. Részben érdekes.
Itt az idejéből kiforgatott tér. Semmivé lett beszéd.
Ígérted? Letagadod. Elég.[1] A lángja tiszta kék.

[1] Kimegy a nagyotmondók mondatainak kemény éle a megmerevedett szóbuckákon. Harde edge. A kizárólagosan szubjektív effektus (aspektus) kiég. Az álom néma marad. Bár durva a felülete a hallgatásnak éjjel, mégis opera-szerű, hosszú dramaturgiája van. A nézés egy tű. (A Te tekinteted valóban lemeztelenít.)

(Illusztráció: Rob Gonsalves: Flower Eclipse)

utószó a rózsa nevéhez; Válima; Csak fázni és csodálkozni

utószó a rózsa nevéhez

(előszó a Válimához)

egyetlen homályos gondolat hajtott:
Kényszert éreztem, hogy megmérgezzek
egy szerzetest. Úgy hiszem,
a regények mindig ilyen ötlet magvakból keletkeznek,
a többi ehhez növekszik hozzá, mint a gyümölcshús.
(Umberto Eco)

talán most kellene magadtól elrettenned
hogy rájössz az indíték maga a tett:
s a nyomozás nem rekonstruálja
hanem elköveti

folytatólagosan akarod elkövetni
hogy ne érjen véget. a tett
maga az áldozat. bizonyíték hiányában a lapok
közé préselt virág
kinyílott. a rózsa neve
liliom

félbefagyva mosolyogsz
a Szent beszél boldoggá lefokozva:
éva kaphatta volna csak a magot
melyből nem sziszegve épül folytatólagosan
a hús hogy ne véget érjen

 

Válima

Vörös a parton

Az első kijött, vöröses volt,
egészen olyan,
mint valami vörös ruha.
Ézsaunak nevezték.
(1Móz. 25, 25)

Egyidős
velem Könyörül
rajtam Két centit nyúlt
az évek folyamán Dene-
vérpadon túl-
éléstechnika párna
-derítéssel Vöröses-
halvány emléke beszéd
tárgya Szó az egy-
hetes sávban Még nem
tudom mit fogok Vele
csinálni Egyelőre fázom
és csodálkozom Halaszt-
hatatlan szombat Könnyező
hiteles másolat
Jákób

(Válima: Versmontázs Váli Dezső blogbejegyzéseiből)

 

Csak fázni és csodálkozni

(utószó a Válimához)

Mindent borító
kép lemondani
a színekről

hogy lássam semmi
sem fekete-
fehér Színt hittel vallani

Ézsauban kerengő Jákób
-identikus vértől egyelőre csak fázni
és csodálkozni

 

(Illusztráció: Váli Dezső: Régi zsidó temető – Abaújszántó – A/1986/18)

Elhidegült

Emléked
tábort vert valahogy
érzelmeim antarktiszán,
óriásfókabélbe vájva magát
átvészelte a legnagyobb
zimankót,
a pingvinektől elcsent
tojásoktól erőre kapott,
a rozmárokkal békepipálgatva
seftelt egy rakat
zsírtömlőt,
ezalatt kiderítette
merre járnak a sarki
orvvadászok,
lepaktált a jegesmedvével
és a tömlőkkel lefizette őt
hogy üsse ki az
elektromos szánon
cikázó idegen gyilkost,
aztán elintézte a többit
álruhásan
egy kitüntetett rozmáragyarral,
mind ezek után
bizonyos összefüggéseket
követve
felfedezett egy
ki tudja melyik nemzethez tartozó
jégverembe rejtett fegyvertárat,
és mintha végig
ez lett volna a terve
most méregtől
felfűtve
egy a tengeren úszó
helyzetileg bemérhetetlen
leszakadt, sodródó
jégtábláról
halált és olvadást
sem félve
rakétákkal lövi
szívem védőburkait,
minden erejét
arra összpontosítva
hogy beváltsa
rajtam a feledés
bosszúját.

(Illusztráció: Rebecca Barker: Alaska)