Szabó Fanni összes bejegyzése

Szabó Fanninak hívnak, 1999-ben születtem Dombóváron, Tamásiban éltem, ahonnan Siófokra vándoroltam naphosszakat, gimnáziumi éveimben. Budapestre kerültem, az ELTE Bölcsészettudományi Karára, ahol már két éve tanulok, jelenleg történelem szakon. A versírásban Milan Kundera, Hernádi Gyula prózája, Tornai József és Osztojkán Béla versei inspirálnak.

Összekulcsolom nyakadon a lábam

 

Szárnyaid felborzolták alvó szőrömet.
Megtanultam csendben maradni.
Ha beszélni kellett, nem találtalak,
hogy lefordítsd némaságom.

Akkor sem vagyok magasabb nálad,
ha lábujjhegyre állok előtted.
Összekulcsolom nyakadon lábam.

Földből kikelt tested szorítom,
sárból edzett öklöd az ég felé tartom,
kirajzolódom körvonaladban.

 

(Illusztráció: Away I Fly Photography)

Paraszomnia

 

Újabban hanyatt,
nyitott szemmel alszom.

Kívülről látom magam, szemgolyóm
rozsdabarna, ébredéskor magukhoz
szorítanak az álmok.

Tejfehérre meszelt gödörben
betongömbhöz simulok,
érzékeim átgurítom a látóhatáron.

Fehér és sárga szirmok terítik be
az agyagba simult, sáros testeket.
Barnulni kezdenek a bőr melegétől.

A földalatti réteget kifordítjuk,
magunkra vetkőzünk,
levágjuk testünkről gyökereinket.

 

(Illusztráció: Leonard Aitken: Organizmo)

Elrákosodott ékszerek

 

Kakaópor otthonról, torkomban
keserű csomók, konzervet eszünk,
lefolyónk eldugult, a vödör megtelt.

Rossz égtájnak tájolt a szoba,
növényeink meghalnak, nem szeretem a fényt,
sötétben szeretkeznek árnyjátékaink.

Szomszédjaink az étkezőben mossák lábukat.
Lavórban hordják a vizet, tojásért kopognak,
zavarjuk őket, túl hangosak vagyunk.

Az imádkozás miatt nem tudok elaludni.
Csak a szobában vagyunk biztonságban.
Nincs szigetelés, a fal elválik a földtől,
alufóliázva melegíted végtagjaimat.

Nyakadon láncerek,
barna gyöngyöket fűztek fel rád,
elrákosodott ékszereket hordasz.

 

(Illusztráció: Moki)

Egy próféta mögött; Isteneikről aprópénzért álmodnak

 

Egy próféta mögött

Szétfeszített inged alá
gyűröd szakállad.

Üreges csontjaim kibéleled,
ne kongjon bennem a féltekén
felhalmozódott félelem.

Ő gombolja ki, én gombolom be,
én mosom hátát, hasát, haját,
míg bele nem vakul a fehérségbe
nem bírja nem kimondani:

karcolja az eget,
ha sarkára áll a mély,
visszájára fordul minden,
szétfeszülnek gombjaim.

 

Isteneikről aprópénzért álmodnak

Elárultad értem a fáraók testét.

Előbújtál a sötétségből,
elátkoztál mindenkit, aki elmenekült.
Epilepsziás rohamaid lettek, látomásaid.

Tartósítod kapcsolatunk,
újraszült balzsamtesteink,
szívszkarabeusz mellkasunkon tanú.

Késeken térdepelteted, magadhoz hívatod,
aki megmérgezi a hangulatot éjszaka.

Nem mernek,
csak lámpafénynél elaludni.
Mindenkire gyanakodni kezdtél,
aki nyitott szemmel alszik,
elkapja pillantásod és énekelni kezd.

Ők másképp számítják az időt,
azt mondják, a miénk lejárt.
Féregjáratot túrnak belénk,
pálmaborral mosnak,
kincseiket hasüregbe rejtik

Később mesélted el,
láttál vászonkötegben megszületni.

 

(Illusztráció: Jan Mankes: Landschap)

Kánikula; Karcolt táj darabokban

 

Kánikula

Szúnyoghálóba göngyölt testet visznek
ajtóra, délibábnak vérző ínyű napot.

Megalvad a vér a szádban,
amit naphosszakig tartogattál belőlem.

Szóra készen álmodtad, hogy őz vagyok,
legyek költöztek belém.

Megbízom a szélben,
léghálóba teker, messzire visz.

Törésmutató legyek szállnak alám,
széltelen kánikula van.

 

Karcolt táj darabokban

Földszagúak vagyunk, bennszülöttek,
sápadtabb a nap, ha újraszülnek minket.
Csupasz mellel mélyvízbe beborulni,
így teremnek a dombok víztükörben.

 

(Illusztráció: Elizabeth Busey: Inception)