indiánokkal táncolunk a kertben, mérgező ízeket formálok a számban.
virágokból nyert olajjal kenem a testeket, a lábakon különböző méretű
cipők vannak, vendégeink fésületlenül érkeztek.
lepkefogó hálóval kergetik egymást, félnek, hogy bekebelezik őket.
altatónak tücskék, ébresztőnek egy vödör víz, nem várták meg, hogy felkeljen a nap.
sátraikban nem maradt semmi, csak csontok, amikből egymásnak jósolnak.
köszönés nélkül mentek el, remélem valaki látta, merre szaladtak.

madárles közben óvatosnak kell lenned, elrepülnek, kirepülnek, megtáltosodnak,
meg kell tanulnod, hogyan legyél láthatatlan, hiszen a nagyvadak erősebbek nálad,
a kisebbek elszaladnak előled.

vendégségbe mentünk, hellyel nem kínáltak, sátrainkat ott állítottuk fel, ahova a szél
a leveleket fújta. hatvanhét nyelvre fordítottuk le a madarak énekét, hogy mindenki megértse, aki tőlünk messze van. egymásra vadásztunk lepkehálóval, megszereztük, ami a miénk, megtartjuk a másikét magunknak. tücsökszóra nem lehet elaludni, párnáink alá rémálmokat raktak, madarak apró csontjaiból jósoltuk, reggelre megtisztítanak.
lemossák fésületlen fészek-hajunkat, madaraink hontalanok lesznek,
utánunk olajos fűnyomok maradnak.

(Illusztráció: Jackie Traverse)