szerette az álmait,
az álmai nem szerették őt

hát tényleg elkísértetek ezen az úton,
aminek macskaköveit ti tettétek le elém,

ti löktetek el, ti rúgtatok belém, mégis lehajoltok,
meghajoltok, hogy meghajoljak előttetek

átkoztalak, gyűlöltelek titeket, de már nem teszem,
elaludtam, és ellenem fordulok

vigyázzatok rám, amikor foglyul ejtetek,
sokat érek, vagy keveset, nem tudom,
de érek, már elérlek titeket mindenhol

 

a harapásnyomok óta

a harapásnyomok óta rejtőző életmódot folytatok,
a szőkék és a barnák miatt, a korán kelés és a későn
fekvés miatt, miattam, mert előled bujkálok,
de az, hogy te ki vagy, és mivé váltam miattad,
csak ő tudhatja, ő pedig halott,
a halottak pedig nem beszélnek akárkihez,
csak azokhoz, akik fénnyel takarják
el magukat az élők elől.

szeretnék, tudnék, akarnék,
de nem tudom, hogy van-e fényem,
ha fényem van, milyen, van-e egyáltalán.
ha csak az élőkre támaszkodhatok,
mi lesz velem? lesz-e velem bármi?
vagy folytatjuk ezt, az elrejtőzést,
megtalálást addig, amíg már nem lesz
kedvem újabb búvóhelyekbe beleharapni?

 

(Illusztáció: Valery Rybakou: Light, Belarus, 2020)