Újabban hanyatt,
nyitott szemmel alszom.

Kívülről látom magam, szemgolyóm
rozsdabarna, ébredéskor magukhoz
szorítanak az álmok.

Tejfehérre meszelt gödörben
betongömbhöz simulok,
érzékeim átgurítom a látóhatáron.

Fehér és sárga szirmok terítik be
az agyagba simult, sáros testeket.
Barnulni kezdenek a bőr melegétől.

A földalatti réteget kifordítjuk,
magunkra vetkőzünk,
levágjuk testünkről gyökereinket.

(Illusztráció: Leonard Aitken: Organizmo)

Azt hiszi, azért nyerek, mert hagyja.

A veszteség felé kolóniák űzik,
csatasorban hátterek hatalma
saját bőrünket levedlik.

Párosítjuk evolúciónk,
hiányzó láncszem a hüvelykujj,
hiába futok utána, ha mögém bújt.

Csigolyám póráza gerinc,
sérvműtétem cáfolat.
Felegyenesedek majd,
ha ő ott fent rám mutat.

(Illusztráció: Lisel Jane Ashlock: Moby Dick)

Egy próféta mögött

Szétfeszített inged alá
gyűröd szakállad.

Üreges csontjaim kibéleled,
ne kongjon bennem a féltekén
felhalmozódott félelem.

Ő gombolja ki, én gombolom be,
én mosom hátát, hasát, haját,
míg bele nem vakul a fehérségbe
nem bírja nem kimondani:

karcolja az eget,
ha sarkára áll a mély,
visszájára fordul minden,
szétfeszülnek gombjaim.

Isteneikről aprópénzért álmodnak

Elárultad értem a fáraók testét.

Előbújtál a sötétségből,
elátkoztál mindenkit, aki elmenekült.
Epilepsziás rohamaid lettek, látomásaid.

Tartósítod kapcsolatunk,
újraszült balzsamtesteink,
szívszkarabeusz mellkasunkon tanú.

Késeken térdepelteted, magadhoz hívatod,
aki megmérgezi a hangulatot éjszaka.

Nem mernek,
csak lámpafénynél elaludni.
Mindenkire gyanakodni kezdtél,
aki nyitott szemmel alszik,
elkapja pillantásod és énekelni kezd.

Ők másképp számítják az időt,
azt mondják, a miénk lejárt.
Féregjáratot túrnak belénk,
pálmaborral mosnak,
kincseiket hasüregbe rejtik

Később mesélted el,
láttál vászonkötegben megszületni.

(Illusztráció: Jan Mankes: Landschap)

Kánikula

Szúnyoghálóba göngyölt testet visznek
ajtóra, délibábnak vérző ínyű napot.

Megalvad a vér a szádban,
amit naphosszakig tartogattál belőlem.

Szóra készen álmodtad, hogy őz vagyok,
legyek költöztek belém.

Megbízom a szélben,
léghálóba teker, messzire visz.

Törésmutató legyek szállnak alám,
széltelen kánikula van.

Karcolt táj darabokban

Földszagúak vagyunk, bennszülöttek,
sápadtabb a nap, ha újraszülnek minket.
Csupasz mellel mélyvízbe beborulni,
így teremnek a dombok víztükörben.

(Illusztráció: Elizabeth Busey: Inception)