Csoda-fehér így éjjelente,
ezüstös bent minden dolog.
Néhány gyöngéd csillag ragyog,
mint ájtatos pásztorok, egyre
újabb Jézushoz indulók.
A tér gyémántporával hintve
mező és folyó kibukkan,
s belép álomhangulatban
templom nélkül a hit a szívbe
csodatevőn s lassú-halkan.
(Botár Attila fordítása)
Húsvéti füst gomolyog, árad
közepén tőkesúly húzódó, hegedő nyomával:
betűkhöz hasonló hasadás a vízen.
(Soha nem volt égbolt.
De tenger még most is van, égővörös
tenger.)
Mi itt, mi itt vagyunk,
az átkelés fölötti örvendezésünkben állunk a sátor előtt,
ahol sivatagkenyeret sütöttél
a vándorlásban mellénk szegődött nyelv szavaiból.
A látás szegélyén, a tekintet legszélső peremén: tánc,
két penge
szívárnyék-kötél fölött.
Alatta a háló,
gondolat-
végekből csomózva – milyen
mélységben?
Ott: a szétharapott
örökkévalóság-garas, amit
hozzánk köptek fel a háló résein át.
Három homokhang, három
skorpió:
a vendégnép, velünk
a csónakban.
Kút-
ként
mélyülnek az átkozottba, a megigézettbe,
és fölöttük nappali álmok
íves zsindelyei;
minden lélegzetvétel
kockakövek
gyűrűjében:
ilyenek a kamrák, ahol téged hagytalak, gubbaszkodva,
a kamrák, amikre bíztalak, hogy téged megtartsanak.
A szív parancsol:
az elvált
frontokra küldi ki
a minket halkan körbecsipkéző fagyot,
és te nem leszel virág
az urnamezőkön,
és engem, az írás hordozóját,
nem emel ki a vályogházból
sem az árok-, sem az arkangyal.
András Orsolya fordításai
225 napja a fű alatt
és többet tudsz, mint én.
már régen, hogy véredet vették,
száraz gally vagy a kosárban.
tehát így működik?
ebben a szobában
a szerelem órái még
mindig árnyékot vetnek.
amikor elmentél,
elvittél majdnem
mindent.
az éjszakában térdelek
tigrisek előtt,
nem engedik, hogy éljek.
ami voltál,
az még egyszer nem lesz.
a tigrisek megtaláltak
és nem érdekel.
(Farkas Kristóf Liliom fordítása)
A várost, ahol élünk, folyó nem
szeli át, errefelé csak a szél szab
határt, vagy a záporesők. A húgom
éjszaka fél emiatt, de a mi házunkban
nem lehet sírni, talán az segítene
rajta, talán az elvenné
az eszét. A hangja
fagyos. Ha távolságot folyó nélkül
is lehetne lopni, legalább
a sejtéseink kitartanának: senki sem
közelít a házunkhoz, és a szüleinket
sem láttuk már régen.
De nincs kitartás, mint a márciusi
hófolt, olyan ez a város. Csak az
esőt laposra klopfoló szél sejteti
a végét. Jég temeti be házunk,
eltűnik: és úgy marad.
Mondják, írásom nem igaz,
színlelt minden sorom.
Nem. Csak érzelmem szerve az
imaginációm.
Szívem kikapcsolom.
Az álmok, képek, érzetek,
bennem vagy kívülem,
olyanok, akár terasz egy
házon, mely idegen.
Hát ez a szép, igen.
Azt írom, s komolyan veszem,
ami nem én vagyok,
viszonyaimtól mentesen.
Érezni? Arra jók
talán az olvasók.
Havasi Attila fordítása
Ők nem csinálják
a szépek lángok közt halnak-
meg öngyilkos piruláktól, patkányméreg, kötél, mind-
egy…
kitépik a saját karjukat,
kidobják magukat az ablakokon,
kiszedik szemgolyójukat a gödreikből,
elvetnek szerelmet
elvetnek gyűlöletet
elvetnek, elvetnek.
ők nem csinálják,
a szépek nem bírják ki,
ők könnyű lepkék
ők gerlék
ők verebek,
ők nem csinálják.
egy nagy korty tömény láng
amíg az öregemberek dámáznak a parkban
egy láng, egy remek láng
amíg az öregemberek dámáznak a parkban
a napsütésben.
a szépek ott hevernek a szoba falának tövében
összezsugorodva pici pókká és tűkké és csönddé
és mi sosem érthetjük meg, hogy ők miért
mentek el, annyira szépek
voltak.
ők nem csinálják
a szépek fiatalon halnak
és otthagyják a rútságot a rút életükkel.
bájos és briliáns: élet és öngyilkosság és halál,
ahogy az öregemberek dámáznak a napsütésben
a parkban.
(Farkas Kristóf Liliom fordítása)
