Illúzió, hogy te egyszerűen
csak egy verset olvasol.
A valóság az, hogy ez
több, mint egy
vers.
Ez a koldus kése.
Ez tulipán.
Ez egy katona masírozása
Madridon keresztül.
Ez te vagy a
halálos ágyadon.
Ez Li Paj a föld alatt
nevetve.
ez nem egy átkozott
vers.
Ez egy alvó ló
Egy pillangó az
agyadban.
Ez az ördög
Cirkusza.
Nem egy lapon olvasod
ezt.
a lap olvas
téged.
Érzed?
Olyan, mint egy kobra.
Egy éhes sas
A szobában körözve.

Mussó Erika fordítása

Egy dhóbín ült a Szép, s lesé
az Esticsillagot.
„Mi bájos, ah!” – mondták reá
a vándor punkahok.
Kamszammah lombja fűzte bé
szobája ablakát,
s szilaj kitmutgár-fürtöket
himbáltak csóki-fák.

Lágyan löbögve folyt alant
a hömpölygő folyam;
arany csuprászík úsztak ott
rajokban számtalan.
A messze nagy fák ágain
zöld áják ültenek,
s az éjbe egy Muszak nyögellt
édesbús éneket.

S ott, hol bíbor Nullah terít
szeszélyes ágbogot,
s csöndben csobognak csillogó
kis górivallahok,
csöpp bhísztík víg csicselyje szállt
a légben, s messze túl
a bőszült Dzsampan ordított
undok vackán vadul.

A dhóbín ült és hallgatott:
a Nimmak énekelt –
de jelszó harsant hirtelen:
„A Kummerbund közelg!”
Futott, de hasztalan; a rém
egyet kaffant felé,
és egykettőre vége volt:
a Hölgyet elnyelé.

Megette szőri-bőrivel,
meg porcogóival…
Sopánkodának: „Ah, mi sors!” –
s Ekhó felelte: „Bal!”
A falra szegzék dhóbíját,
min utoljára ült,
s pirossal ezt írták alá
intő örök jelül:

Te Többi Szép, légy óvatos
és jól jegyezd meg ezt:
ne ülj ki éjjel, mert jön a
Kummerbund, és megesz.

Havasi Attila fordítása

Életed végén
egy kriptaszerű szobában
cigi és bor nélkül,
egyedül –
csak egy pucér villanykörte
meg egy pocakos
deresedő hajú vénember,
aki örül, hogy fedél van
a feje fölött.

…reggelente
mindenki rohan
pénzt keresni:
bírák, ácsok,
vízvezeték-szerelők, orvosok,
újságírók, rendőrök,
fodrászok, autómosók,
fogorvosok, virágkereskedők,
pincérnők, szakácsok,
taxisofőrök …

te pedig
a baloldaladra fordulsz
hogy a napsugár
hátad melengesse
de ne bántsa
szemeidet.

Márkus László fordítása

aranyhalaink voltak és körbe-körbe úszkáltak
dundi üvegedényükben az asztalon, egy nehéz drapéria közelében
ami az ablaknyílást fedte
anyám mindig mosolyogott, szerette volna
hogy mindenki boldog legyen, azt mondogatta: “légy boldog Henry!”
és igaza volt: jobb, ha boldog vagy, ha te is
tudod
apám hetente többször is megverte őt és engem
düh tombolt 182 centis testében, mert nem tudta
megérteni, mi erősíti belülről őt.

anyám, szegény hal,
csak boldog akart lenni, pedig kétszer vagy háromszor verték meg hetente,
mégis azt mondogatta, légy boldog: “Henry, mosolyogj!
miért nem mosolyogsz soha? ”

aztán mosolygott, hogy megmutassa, hogyan és ez volt a legszomorúbb mosoly, amit valaha láttam

egy napon az aranyhalak elpusztultak, mind az öt,
lebegtek a vízen, hátukra fordulva
szemük továbbra is nyitva,
amikor apám hazaért, a macskának vetette őket
oda, a konyha padlójára, és anyámat figyeltük
mosolygott

Márkus László fordítása

válasz

de én szavakat
török neked,
morzsáit a fehér
útra szórom
szarkák követik
szagot fognak
a rókák
ám te félsz

a hótól,
a csöndtől,
az üveges
arctól

a pillanattól
ahol a madár
az árnyékát felismeri
a Föld megérinti

pas de deux

váltakozás
lépés és
előre és
hátra és előre
és fordul
a pár eltűnik
a kép állva marad

Enesey Diána fordítása

Illusztráció: Paul Klee