Keresztül bogáncson és bozóton,
rablóúton rekedten sípol,
és reszelő hangon zihál,
hogy felmelegedjen aztán.

Senki sem talál nektárt
a vörösded rózsa virágzásakor.

Tétovázik. Döngicsél. Lepattan ablakról.

Most a vödör mellett hever,

ahol a jég selyem recseg.

/Nagypál István fordítása/

Illusztráció: Paul Klee

57.

ülsz egy konyhában
és arra gondolsz hogy soha nem érkezel meg a vershez
ahhoz a vershez
hogy minden kifordítva van
és ez a kifordítás nem költői ahogy te mondod róla
egy félrecsúszott költő hivatásával
elszúrhatod a sorok között az irányt
amelyekből sose lesz vers
leégve egész a hamuig
nem tudsz kifejteni még egy szikrát sem
ez azt jelenti hogy bukfencekbe törd bele a nyakad
és ne halj meg
és ne fulladj meg
és ne folyjon vér
és hogy ne tudd elmondani senkinek hogy ez mégiscsak súlyos

58.

nem húzod be a kezed
a koncentrikus körök közepéből
nem lélegzel
nem mozdulsz
nem árulnak semmit itt
tovább mehetsz
de holnap nem mondod el senkinek hogy is kerültél oda
hogyan úsztad meg
hogy voltak nálad edények
hogyan remélted hogy szerencsésen a felszínre érsz
azt várod hogy a zacskó felemelkedjen és felegyenesedj és elmenj

66.

márványdísz és haláltánc
– ez áll kiírva
a talán kartonból hajtogatott kocsma bejáratánál
mi állíthatna meg hogy bemenjek
kérdem magamtól a bolondok színházára gondolva
csak a bolondoknak szól
nincs is mit itt elől itt a párkány alatt
becsoroghatnék
egy korai groteszk ünnep
leülnék a pulthoz és kérnék vigyorogva egy vodkát
magam alá csípett lábbal
elővennék egy pisztolyt a hátizsákból
elkezdeném szétszedni a pulton
a bárpincér szeme láttára
és pár ott üldögélő alkoholista szeme láttára
akik azt hinnék hogy álmodnak
mindig ez jön hogy így csináljam mikor nagyot dobbantanék
olyan mint egy műtét a boncolás előtt
így érezhetem a dolgok csontvázát
hogy átvegyem magamnak és aztán kiszabadítsam
teljesen
egy végső szívesség
legfőbb jó
a bárpincér elém teszi a poharat
tölteni akarna
kérdi hogyan kérem
hallom hogy visszatér az élet
és kezdem visszaszerelni a pisztolyt a helyére meg mindent
nem
válaszolok
fizetek és vele a halántékon jövök ki anélkül hogy innék valamit

Száva Csanád fordítása

Mina Decu filozófiát hallgatott a Bukaresti Egyetemen, költő, műfordító. Desprinderea (Kibontakozás) című, a Charmides kiadónál megjelent kötetével elnyert két fontos díjat: Az év fiatal költője 2018-ban, Eminescu-díj. Dolgozott már tanárként és könyvkereskedőként, jelenleg Roberto Bolaño írásait fordítja.

Hajítsd félelmed
a levegőbe
Hamar
Lejár az időd

Hamar
növekszik az égbolt
a gyep alatt
álmaid lehullanak
a semmibe

Még
illatozik a szegfű
dalol a rigó
még szerethetsz,
szavakat ajándékozhatsz,
még itt vagy

Légy, ami vagy
Add, amid van

Enesey Diána fordítása

A portával kezdjük.
Kötözd meg jól a félelem kutyáit.
Aztán ha bejutottunk, engedd őket szabadon.
Rohanjanak  a tengerhez! Ugassák a hullámokat!
Túl nagy a világ, hogy őrizni lehessen.
És túl nagy, hogy  félni kelljen benne.

Mindazonáltal –  nyekergi a rengeteg lépcsőfok.
Ámbátor. A körülményekre tekintettel
– mondja a sok okos. Habilitált,  örökifjú karok és szájak.
Mi csak a fiatalokért élünk – hajtogatják.
Közben bepislantanak a szoknyád alá,
belecsimpaszkodnak a bokádba,  jóságosak,
mind segíteni akarnak. De te ne hagyd magad!
A mellékfolyosókon a múlt kísértetei,
alvó fénytócsák és a dékán mosatlan kávéscsészéi.
Meg persze a titkárnő, hogy gondosan
megfogalmazza az utolsó sajtóközleményt.
Hogy ámbátor és mindazonáltal.
Hogy tekintettel az örök értékekre.
Hogy esetlegesen.

Mennyi-mennyi lépcső! És a fénylő lajtorják!
A könnyedén áradó zene a csillagok között!
Már nincs előre, nincs hátra, nincs balra, nincs jobbra.
Mennyei universitas.
Ahol végre mindenki egyenlő.

Fekete Anna fordítása