Ezer év dalainak gyűjteménye (1188?)
Szerelmes dalok első kötete, 677. 

Szerelmes dalként, amikor száz verset költött.           Sokusi hercegnő

 

Mily reménytelen!
Nem tudom, párnám hogy áll,[1]midőn szendergek,
s halványan, céltalanul
bolyongok álmok útján.

  

Új „Régi és új dalok gyűjteménye” (1205)
Tavaszi dalok első kötete, 3.

 

Tavaszi dalként, amikor száz verssel tisztelgett a császárnak.
Sokusi hercegnő

 

Mélyek a hegyek:
nem is tudni, tavasz van.
Fenyőajtóra[2]néha-néha rácseppen
olvadó hó vízgyöngye!

Új „Régi és új dalok gyűjteménye” (1205)
Őszi dalok második kötete, 484.

 

[„Ruhaütés”[3] témában.]                     Sokusi hercegnő

Ezer ütése
mángorlónak,[4] zajára
felriadok hát,
búval bélelt ruhámon
szétpattan a sok harmat![5]

 

Fittler Áron fordításai

Sokusi hercegnő (Sokusi naisinnó, 式子内親王)

1149–1201

Gosirakava császár (後白河天皇, 1127–1192) harmadik lánya. 1159-ben a Kamo szentély főpapnőjévé (szaiin, 斎院) nevezték ki, és tíz évig töltötte be a tisztséget. 1169-ben betegsége miatt felmentették. Életét nagyrészt magányosan töltötte, utolsó éveit leszámítva nem vett részt kora nyilvános kulturális életében. Elsajátította ugyanakkor a verselés művészetét, mestere a kor egyik legjelentősebb vaka-költője és -kritikusa, Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成, 1114–1204) volt. Életének utolsó éveiben császári családból származó nőként rendkívül aktívan vett részt a közösségi költészetben: több meghatározott számú versciklus és más megadott témákra költött vakák komponálására kérték fel. Később buddhista szerzetesnő lett. Az Ezer év dalainak gyűjteményétől kezdve csaknem száz vakája szerepel császári vaka-antológiákban.

(A borítókép a fordító felvétele.)

[1] A korabeli közhiedelem szerint a párna megfelelő helyzetének vagy irányának köszönhetően az illető álmában találkozhat kedvesével. A költőnő továbbá a 905-ben elkészült Régi és új dalok gyűjteményében szereplő következő verset idézi:

Minden este, hogy
merre állítsam párnám,
sohasem tudom.
Miként volt az éjjelen,
mikor láttam álmomban?

(Szerelmes dalok első kötete, 516., ismeretlen költő)

A régebbi korok vakáinak ilyen módon történő idézését honkadorinak (本歌取り) hívják, és a XII. századtól kezdve népszerű retorikai eszköz.

[2] Az emberlakta vidéktől távoli hegyi kunyhóra utal. Jelen vers továbbá egy megadott témára komponált tájleíró költemény, tehát nem Sokusi hercegnő személyes élményét énekli meg.

[3] A ruhát deszkára helyezve mángorlószerű eszközzel ütik, így puhítják és fényesítik, illetve simítják ki annak ráncait. A vaka-költők előszeretettel énekelték meg késő őszi életképként, de megtalálható a kínai költészetben is.

[4] A hires VIII–IX. századi kínai költő, Po Csü-ji (白居易) Éjjeli ruhaütés hangja című versét idézi.

Ki tudja, kinek hitvese, egy asszony urát várván ősszel üti a vásznat. Fagyos a hold, metsző a szél, szomorú a mángorló hangja,
nyolcadhó, kilencedhó éjjele oly hosszú,
ezerszer, tízezerszer hangzik szüntelen.

[5] A harmat a könny metaforája a vaka-költészetben. A „szétpattan” ige továbbá szemantikailag kapcsolódik az első egység (sor) „ütés” szavához.