Résnyire nyitom az ajtót:
még mindig a folyosó, a régimódi
csillárral. Ezelőtt itt kísértett. Ha ma
felmegyek a lépcsőn, sosem tudom meg, hogy
a szoba
mit tartogat számomra. Üressé
válik a tér,
hideggé és kopárra? Madonna-gyűjtemény
raktárává
lesz? Hány éves lett
voltaképpen,
időközben – gyermekkorom tere? Ebben
a szobában született életem, olyan
sokszor megváltozott. Mégis mindig újból
egymásra ismerünk.

Foszforeszkáló por a sötétben. A
könyvek gerince gyűjti
a koszt. Alig olvasható szavak, a metszés
aranyozott, a betűk
szintén. Ez jóval azelőtt volt, hogy én
olvasni kezdtem, a vízben
hevertünk, mint nárciszok. A tó
elég távol volt a háztól
ahhoz, hogy észrevétlenül kézben
vihessük. Aztán a szobába menekítettem. Az ajtó becsapódott.
A szótárak gerincét akartam simogatni, ám
sietősen
elvitték őket. Hová? Ott álltam egyedül
a falakkal. És rád gondoltam, egyedül a kövekkel.
Csillagok közöttünk, fényesség, amilyet
a folyosónak egyszer sem sikerült jelezni. Ismét
kint, a szobán kívül kellett
téged keresni. Megyek. Folyton, újra. A szoba
marad.

Enesey Diána fordítása

/Illusztráció: Paul Klee/