Linda Pastan: Miért olyan sötétek a verseid?
(Why Are Your Poems So Dark?)

Nem sötét-e többnyire
a hold is?

És nem tűnik-e a fehér lap
befejezetlennek

az ábécé sötét
betűfoltjai nélkül?

Amikor Isten fényt akart,
nem száműzte a sötétséget

helyette kitalálta
az ébenfát és a varjakat

és a kis anyajegyet
a bal arccsontodon.

Vagy azt akartad kérdezni
„Miért vagy szomorú olyan gyakran?”

Kérdezd a holdat.
Kérdezd, minek volt tanúja.

Enesey Diána fordítása

Verses jegyzet Linda Pastan verséhez

Minden fájdalom
éjjel lesz valósággá –
a hold a tanúnk.

Korán sötét lett
az ösvények zsákutcák
hiányzik fényed

Mielőtt tudnád, mi is valójában a kedvesség,
el kell veszítened dolgokat,
érezni, ahogy a jövő szertefoszlik egy pillanat alatt,
mint só a higított alaplében.
Amit a kezedben tartottál,
amit számításba vettél és gondosan védtél,
mindnek mennie kell, hogy tudd,
milyen sivár tud lenni a táj
a kedvesség régiói között.
Ahogyan utazol egyre,
azt gondolva, hogy sosem áll meg a busz,
a kukoricát és csirkét majszoló utasok
örökké az ablakon bámulnak majd kifelé.

Mielőtt megtapasztalnád a kedvesség gyengéd gravitációját,
oda kell utaznod, ahol a fehér poncsós indián
holtan hever az út mentén.
Látnod kell, hogy ez akár te is lehetnél,
ahogy ő is valaki volt,
aki tervekkel utazott át az éjszakán
és az egyszerű lélegzet tartotta életben.

Mielőtt megismernéd a kedvességet mint a benső legmélyét,
ismerned kell a bánatot mint a másik legmélyebbet.
Bánattal kell ébredned, beszélned kell hozzá, amíg hangod
el nem kapja minden bánat fonalát
és meg nem látod a szövet méretét.
Innentől fogva már csak a kedvességnek lesz értelme,
csak a kedvességnek, amely beköti a cipőd
és elindítja a napod, hogy add fel a leveleket, vegyél kenyeret,
csak a kedvességnek, amely felemeli a fejét
a világ csődületében, hogy azt mondja
én vagyok, akit kerestél,
és veled megyek mindenhová,
mint egy árnyék vagy egy barát.

 Enesey Diána fordítása

válasz

de én szavakat
török neked,
morzsáit a fehér
útra szórom
szarkák követik
szagot fognak
a rókák
ám te félsz

a hótól,
a csöndtől,
az üveges
arctól

a pillanattól
ahol a madár
az árnyékát felismeri
a Föld megérinti

pas de deux

váltakozás
lépés és
előre és
hátra és előre
és fordul
a pár eltűnik
a kép állva marad

Enesey Diána fordítása

Illusztráció: Paul Klee

Eljön az idő,
amikor lelkesen
üdvözlöd megérkező önmagad
saját ajtódnál, saját tükrödben
és egymást köszöntve mosolyogtok

és szól, ülj ide. Egyél.
Újra szeretni fogod az idegent, ki te magad voltál.
Adj bort. Adj kenyeret. Add vissza a szíved
önmagának, az idegennek, aki szeretett

egész életedben, akit mellőztél
másért és aki egészen ismer.
Vedd le a könyvespolcról a szerelmesleveleket,

a fényképeket, kétségbeesett feljegyzéseket,
hámozd ki saját képmásod a tükörből.
Ülj le. Ünnepeld az életed.

Enesey Diána fordítása

A bonyodalomból, hogy szeretlek,
Azt hiszem, nincs visszatérés.
Nincs válasz, nincs kibúvó.

De ez a szerelem egyetlen módja, nemde?
Ez nem egy játszótér, ez a
föld, mennyországunk – egy ideig.

Így hát elsőbbséget adtam
minden hirtelen, komor, sötét hangulatomnak,
amely téged világom középpontjában tart.

És mondom a testemnek: légy még soványabb.
És mondom az ujjaimnak: írjatok egy szép dalt.
És mondom a szívemnek: rajongj tovább.

Enesey Diána fordítása

Lírai kommentár:
Enesey Diána: Erőteredben

Téged nem lehet szövődmények
nélkül szeretni.
Mágneses erőteredben próbálok
újra saját középpontomba kapaszkodni.

A tenyeremben még szorongatom a
megszokást, a hétköznapok közönyét,
de pillantásodra enged a szorítás,
markomból kicsúszik, földre hull,
szétreped fásultságom.

Egy teljes jövőnyi teret adok
a korábban ismeretlen vágyaknak
és félelmeknek, amelyeket íriszed
mintázatában fedeztem fel.

Túl a biztonságos távolságon,
örömelven és megszokáson,
tőled kölcsönvett szavakban keresgélem
magam, ahogy mások engem – nem értik,
hová tűnök, miért sodródok egyre messzebb.

Csak én tudhatom: te történtél velem.

valahol, ahol még sosem jártam, bármilyen
boldog is voltam, szemeid csendjükbe merülnek:
legkisebb mozdulatodban is van, ami bekerít,
vagy amit nem érinthetek, mert túl közel van

egyetlen pillantásod könnyedén megnyit,
bár ujjakként zárultam magamra,
szirmonként nyitsz ki engem, mint Tavasz nyitja
(ügyesen, titokzatosan) első rózsáját

vagy ha bezárni kívánsz, én és
életem gyönyörűen és hirtelen csukódunk,
mint amikor a virág szívével elképzeli,
ahogy a hó mindenhová gondosan lehull

semmi sincs ezen a világon, ami
végtelen törékenységed erejéhez fogható: melynek érzete
tájai színével késztet
minden lélegzettel halált és örökkévalóságot hozva

(nem tudom, mi van benned, ami zár
és nyit, csak egy részem érti
a szemeid hangja titkosabb minden rózsánál)
senkinek, még az esőnek sincs ilyen cseppnyi keze

Enesey Diána fordítása