Halmi Dávid összes bejegyzése

Ezra Pound: Canto IV

Palota füstös fényben,
Trója már parázsló határkőhalom csupán,
ANAXIFORMINGES! Aurunculeia!
Hallgass meg. Aranyhajók Kadmusza!
Ezüst tükrök tartják ragyogó kövek visszfényét,
a hajnal úszik ébredésre a hűvös zöld légben,
Harmat-mosta homály, a fűben tejfehér bokák járnak.
Dobbanás, lebbenés, tompa léptek a lágy füvön
…….az almafák alatt,
Choros nympharum, baklábak váltják a sápadt láb lépteit;
Kék-szőtte vizek sarlója, aranyzöld a zátonyon,
fekete kakas hangja a tenger habjain;

—————————————————————-

És a heverő ívelt-faragott lábánál,
…….karomlábak és oroszlánfej, egy öregember ült,
szürke mélységgel szólt…:
…….Ityn!
Et ter flebiliter, Ityn, Ityn!
Az ablak felé indult a nő majd levetette magát,
…….„Közben a fecskék zengik:
Ityn!
…….„Cabestan szíve van a tálban.”
…….„Cabestan szíve van a tálban?”
…….„Örökké marad az íz a szájban.”
És indult az ablak felé,
…….a karcsú fehérkövek
formázzák a duplaívet;
Kecsesen biztos ujjak markolják a sápadt követ;
Egy pillanat leng,
…….és Rodoszból érkező szelek
töltik meg ruhája ujjait.
……. … a fecskék zengik:
Itt. Itt. Ytis!
…….Actæon…
………….. és egy völgy,
levelektől nehéz völgy, levektől, a fáktól,
a napfény tükre, tetőn csillan,
mint pikkelycserepek,
…….mint a Poiciters-i templom teteje,
ha aranyból lenne.
…….Alatta, alatta
nincs fény, egy csepp sem, naptányér fölös sugara sincs
ami fésülné a fekete nagy vizeket;
Fürdeti nimfák testét, nimfákét, és Diánát,
tejnimfák állják körbe őt, és a lég. a lég
rezzen, istenfényben úszó szellő
…….legyezi fürtjeiket a homályban,
ezüstbe mártózó elefántcsont,
…….árnyalva, árnyékba borítva
ezüstbe mártózó elefántcsont,
egy maszatnyi, egy szilánknyi napfény se.
Majd Actæon: Vidal,
Vidal. Öreg Vidal beszél,
…….tántorog az erdőn át,
egy foltnyi, egy elhagyott érményi napfény se,
…….az istennő fénylő fürtjei.

—————————————————

Kutyák ugranak Actæonra,
…….„Erre, erre, Actæon,”
Erdő foltos szarvasa;
Arany, arany, egy kévényi szőr,
…….vastag, mint egy köteg búza,
lángol, lángol a napon,
…….kutyák ugranak Actæonra.
Tántorog, tántorog az erdőn át,
Suttogja, suttogja Ovidiust:
…….„Pergusa… tó… tó… Gargaphia,
„Tó… Szalmakisz tava.”
……. Üres páncél zörren amint a hattyú indul.

———————————————————–

Így esőzik a fény, így zuhog, e lo soleils plovil,
A folyva-robogó kristály
istenek térde alatt.
Fodrok fodrokon, vékony tündöke a víznek;
Patakhártyán fekszenek a fehér szirmok.
A Takaszagó-i fenyő
……. együtt nő Isé fenyveivel!
Víz-kavarta aranyhomok a forrás szájánál
„Íme az arcok fája!”
Szerteálló ághegyek izzanak a lótusztól.
…….Fodrok fodrokon
A sekély örvénylő folyam,
…….istenek térde alatt.

———————————————————

Fáklyák mállnak a fényben
…….a sarki tűzhelyet festő lángok,
kék achátban fészkel az ég (mint Gourdonban akkor)
…….gyanta serceg,
sáfrányszandál szirma a keskeny lábnak: Hymenæus Io!
…….Hymen, Io Hymenæe! Aurunculeia!
Skarlátvirág pihen az őszfehér kövön.

————————————————————–

És Szo-Gioku szólt:
„A szél. uram, a király szele,
…….ez a szél a palota szele,
birodalmi vizek sugarát rázza.”
…….És Hsziang, gallérját kigombolva:
„Ez a szél a föld zsákjában üvölt,
…….vizeket fektet nagy rohammal.”
Nincs oly szél, mi király szele.
…….Tartsák hát meg a tehenek borjaikat.
„Fátyolfüggönyök fogják a szelet…”
  …….Nincs oly szél, mi királyé…

————————————————————–

Tevehajtók ülnek a lépcsőfordulón,
…….Lenéznek Ecbatana tervutcái felé“
…….Danaë! Danaë!
…….Melyik szél a királyé?”
Füst lapul a folyamra,
A barackfák ontják fényleveleiket a vízre,
hangfuvallat az esti homályban,
…….bárka karcolja a sekélyt,
…….aranyló bordák a fekete víz felett,
…….három lépés a nyílt síkon,
szürke kőoszlopok útján…

————————————————–

Père Henri Jacques beszélne a Szenninekkel, Rokkun,
Rokku hegyén, a kövek és cédrusok közt,
Polhonac,
és Gügesz Thrák tálakon hordta az étket,
Cabestan, Téreusz,
…….Cabestan szíve van a tálban,
Vidal, vagy Ecbatana, Ecbatana aranytornyaiban
feküdt az isten menyasszonya, feküdt soká, aranyok esőjére várva.
Garonne felől.    ……. „Szááve”
A Garonne dús, mint a festék,
körmenet, — “Et sa’ave, sa’ave, sa’ave Regina!” —
Gilisztaként mozog a tömegben.
Adige, képek vékony hártyája,
Az Adigén túl, Stefano műve, Madonna in hortulo,
ahogy Cavalcanti látta őt.
Kentaur sarka mélyed az agyagos földbe.
És mi ülünk itt…
…….ott az arénában…

Halmi Dávid fordítása

 

Ezra Pound költeményei

 

Doria

 

Zord szelek örök szeszélyeként
élj bennem, ne úgy
mint a múlandó dolgok –
virágok vígsága.
Fogadj naptalan szirtek
és szürke vizek
erős magányában.
Lágyan beszélnek rólunk majd
az istenek a mán túl,
és emlékezni fognak rád Orcus
Árnyvirágai.

 

Francesca

Az éjből léptél be közénk,
és virágok pihentek kezedben,
most emberek zavarából bújsz épp elő,
rólad szőtt szavak kavalkádjából.

Én, aki látott a legősibb dolgok közt
dühös voltam, ha nevedet hallatták
közönséges helyeken.
Bárcsak hűvös hullámok mosnák el elmém,
és a világ hervadna, mint egy halott levél,
vagy mint egy pitypang-magot elfújná a szél,
hogy talán újra rád találhassak,
egyedül.

 

Halmi Dávid fordításai

 

 

Ezra Pound: Canto CXV

A tudósok rettegnek
…..az Európai elme leáll
Wyndham Lewis inkább vak lett
……mintsem hogy elméje leálljon.
Szél alatt éjjel a garofanik közt,
…..a szirmok csaknem dermedtek
Mozart, Linné, Sulmona,
mikor az ember barátai gyűlölik egymást
hogy lehetne béke a világon?
Nyerseségük mulattatott zsenge koromban.
Kifeslett hüvely ami bevégzett
…..de a fény örökké zeng
halvány jel a mocsarak felett
…..ahol a zsinegfű suttog a forduló árhoz
Tér, idő
sem az élet, sem a halál nem válasz.
És azokról, kik a jót keresve,
…..bűnt követtek el.
In meiner Heimat
…..ahol a holtak jártak
…………és az élőket mind kartonból vágtak.

Halmi Dávid Fordítása

Ezra Pound: A padlásszoba / A kert

A padlásszoba

 

Gyere, sajnáljuk közösen azokat akik jobban élnek nálunk.
Gyere barátom, és ne felejtsd el,
………………..hogy a gazdagoknak lakájai vannak nem barátai,
nekünk pedig barátaink nem lakájaink.
Gyere, sajnáljuk közösen a házasokat és a hajadonokat.

Apró lábain lép be a hajnal,
……………….mint aranyszőtte Pavlova,
és közel vagyok a vágyamhoz.
Nem is kívánhatna szebbet az élet,
mint ezt a karcosan derült órát,
ébredésünk közös óráját.

A kert

En robe de parade.
Samain

Mint falrasimuló laza selyemfonal,
úgy sétál ő a Kensington-i kertek sétányának mentén,
és lassan emészti fel őt
………………..egyfajta érzelmi vérszegénység.

És arra van a csürhe is,
a szegények koszos, karakán és nyűhetetlen gyermekei.
Ők öröklik meg a földet.

Vele ér majd véget a nemzés.
Unalma túlzóan kifinomult.
Azt várja, hogy valaki szóljon felé,
és szinte már attól fél,
………………..hogy én leszek ilyen indiszkrét.

Halmi Dávid fordításai

 

 

 

Ezra Pound: A többi

 

Ó, országom esendő kevesei,
maradék szolgái!

Beletört művészei,
eltévedve, falubatűnve,
bizalomfosztva és kibeszélve,

a szépség szerelmesei, kiéheztetve,
rendszerekkel gáncsolva,
a kontroll előtt védtelenül;

Ti, akik nem fáradtatok ki
a sikerre való állhatatosságban,
Ti, akik csak beszélni tudtok,
de ismételni képtelenek;

Ti, a finomabban érzékiek
akik beletörtek a hamis tudásba.
Ti, akik első kézből is ismeritek,
az utáltak, bezártak, bizalomfosztottak:

Gondolkozzatok:
Én kiálltam a vihart.
Én legyűrtem a száműzetést.

Halmi Dávid fordítása

Ezra Pound: Canto XVII

Majd venyigék fakadnak ujjaimból
és a pollentől terhes méhek
donganak lomhán a tőkék közt:
…….Cip-cip-cirip – dorombolás,
és az ágakon álmos madarak.
…….ZAGREUS! IO ZAGREUS!
A mennyek első halvány-hasadtával
városok fészkelnek völgyeikbe,
és a tejtérdű istennő
vonul arra, mögötte tölgyerdő,
zöld lankák, fehér vadak
szökkennek köré;
És tovább, le a patak medréhez, estig egészen,
előttem sík víz,
……. fák szöknek a vízből,
márványtörzsek a nyugalomból,
át, a Palazzókon túl,
……. a nyugalomban,
fény, de nem a nap fénye.
……. ……. Krizopráz,
zöldtükrös a víz, és kéktükrös;
Tovább, a borostyánsziklák felé.
…….  ………… Köztük,
Nérea barlangja,
……. ő, mint egy kagyló íve hajolt,
és a hajót hangtalanul vonták be,
tengermunka szaga sincs,
Madár sem kiált, a hullámoknak sincs nesze,
Delfin sem csobban, a hullámoknak sincs nesze,
csak Nérea, a barlangjában,
……. mint egy kagyló íve, úgy hajolt
lágy sziklák közt,
……. zöld-szürke szirt a távolban,
itt, a borostyán szirtkapuk,
és a hullám
……. zöldtükre, kéktükre,
sófehér a barlang, és tündök-lila,
……. hűvös, porfirsima,
tenger-marta a szikla.
Sirálysikoly, delfincsobbanás sincs,
a homok, mint malachit, hideg sincs ott,
……. csak a naptalan fény.

 

Zagreus eteti párducait,
……. a fű sima, mint fényfestett dombokon.
És a mandulafák alatt istenek,
velük, choros nympharum.  Istenek,
Hermész és Athéné,
……. mint iránytű nyila,
közöttük, remegve –
Balra pedig a Faunok otthona,
……. sylva nympharum;
alacsony fák, a láp-cserjés,
……. őzsuta, szarvasgida
……. szökken át a rekettyén,
……. mint sárga közt a hervadt levél.
És a dombok vájt medrén
……. Memnónok nagy völgye.
Azon túl, a tenger, dűne fölé magasló csúcsok
és az éjtenger-hordta kavicsok.
Balra pedig ciprusok sora.
……. ……. ……. Hajó jött,
egy ember tartja útján,
peremről lógó lapáttal tereli, és így szól:
„              Ott, a márvány erdejében,
„              Sziklafák – a vízből –
„              a Sziklák lugasa –
„              márványlevél a levélre,
„              ezüst, acél az acélra,
„              ezüstcsőrök keresztezik egymást,
„              hajóorral szemben hajóorr,
„              kő, réteg a rétegen,
„              és aranyló gerendák fénylenek egy estéről.”
Borso, Cargmanola, a fortélyosak, i vitrei,
arra, egyszerre, újra meg újra,
az üvegnél gazdagabb vizek,
bronzarany, ezüstön folyó láng,
festékes tégelyek a fáklyafényben,
hajóorr alatt villanó hullám,
ezüstcsőrök keresztezik egymást.
…….Sziklafák, fehér és rózsafehér a homályban,
ciprusfa a tornyoknál,
…….és a hajó alatt az éjjeli sodrás.

„A sötétben az arany
maga köré gyűjti a fényt.” …

Hanyatt fekve az odúban, szederbokor félíve,
félszemmel a tengeren, a résen át,
szürke fény, Athénével.
Zothár és elefántjai, az arany ágyékkötő
és a szisztrum, rázza, rázza
…….táncosok csapata.
És Alétha, a part hajlatán,
szemei a tengeren
…….és kezében hínár,
sófehéren a habokkal.
Koré vonul a ragyogó réten,
szürkezöld por a fűszálak közt
„Ezért az óráért, Kirké testvére!”
Vállamra feküdt egy kéz,
és három napig láttam a napot, a nap bronz,
mint szökkenő oroszlán a homok felett,
és azon a napon,
és még három napon át, utána sosem,
ragyogás, mint Hermész ragyogása,
és elhajóztam oda,
…………………a sziklák városába,
tejfehér, a vizen,
ismert vizeken,
és a márvány fehér erdeje, ág hajlik ágra,
összefont lugasa a kőnek,
arra Borso, mikor kilőtték rá a szálkás nyilat,
Carmagnola, a két oszlop közt,
és Sigismundo, a Dalmát vész után.
Az alkonyat mint egy tücsök röpte.

 

Halmi Dávid fordítása