A Dogana lépcsőin ültem,
mert a gondolák túl drágák voltak, abban az évben,
és nem voltak „azok a lányok”, csupán egy arc volt,
és a Buccentoro ki pár méterre üvölti a „Stretti” -t,
és a megfénylett gerendák, abban az évben, a Morosinin,
és pávák Koré házában, vagy csupán lehettek.
……..Azúrlégben úsznak az Istenek,
fényistenek és Toszkánok, még mielőtt a harmat eloszlott.
Fény: az ősi fény, mielőtt a harmat először leszállt.
Paniskok, a tölgyből drüaszok,
és az almafából Epimeliad,
az egész erdőn át, hangtelt levelek szavai,
suttogás, felhők dőlnek rá a tóra,
rajtuk Istenek pihennek,
És a vízben mandulafehéren úsznak,
az ezüstvíz festi a duzzadt bimbókat,
…….ahogy Poggio is jegyezte.
Zöld erek a türkizben,
Vagy szürke lépcsők visznek a cédrusok alá.
Myo Cid lovagolt fel Burgosba,
a két torony közti szegecselt kapuhoz,
ráütött lándszsanyéllel, és a gyermek kifutott,
Una niña de nueve años,
Ki a kapufalra, a tornyok közé
olvasta a parancsot, voce tinnula:
Senki ne adjon szót, ételt és oltalmat Ruy Diaz-nak,
vagy szívét veszik, és dárdára tűzik,
majd szemeit vájják ki, elkobozzák javait.
„Íme, Myo Cid, a pecsétek
a nagy pecsét és az írás.”
És lejött Bivarból Myo Cid,
a sólymok nem ültek többé az ágon,
és ruha nélkül maradtak a polcok,
Ládáját Raquel és Vidas elé vetette,
a homokkal teli ládát zálogba hagyta ott,
hogy zsoldját megkapja végre;
Valencia felé vette az irányt.
Inez De Castro halott, és egy
fal lefosztva, az időnek állott
kopárrá sorvad, festék hervad le a kőről,
a vakolat hámlik, valaha Mantegna festette.
Feslett selyem, „Nec Spe Nec Metu.”
Halmi Dávid fordítása