Boriék családja nyaralni indult. Roppant izgalmasan kezdődött a kirándulás! Hajnalban kellett kelni és Met Rózni egy hatalmas üvegházig, ahol a mozdonyok aludtak. Vagyis mire odaértek, már kezdtek ébredezni a nagy pöfögő-döcögő vonatok és hatalmasakat füttyentettek. Seprencs szerint ezzel fejezték ki az indulás miatti izgalmukat. Hát, Bori is igazán izgatott volt már. Mikor apu megvette a jegyeket, megkeresték az ő járgányukat és elfoglalták a helyeiket. A vonat kicsit még kérette magát, aztán lassan nekivágott a síneknek. Anyu és apu egymás mellet ültek, velük szemben Bori és Seprencs. Az ő lábuk nem ért le, de ezt nem is igazán bánták. Bori a lábát lógázta és érdeklődve pislogott kitágult szemeivel, Seprencs pedig addig-addig nyújtózkodott, míg fel nem érte az ablakot, hogy kikukucskálhasson.

­­– Mikor érünk oda? – kérdezte Bori, miután kiértek a városból. Úgy érezte, éppen eleget ült egy helyben.

– Még sokára. Menj, nézelődj kicsit a vonaton, mi majd innen figyelünk!

– Hát jó – egyezett bele a kislány és Seprenccsel elindultak feltérképezni a terepet.

Az önzáródó kapu gyerekzárasnak látszott, hiszen mindig valahogy furcsán nyílódott és záródott a felnőttek előtt és mögött. Egy lámpa kezdett el világítani fölötte, akárhányszor csak kiment raja valaki és ott magára zárt egy másik ajtót.

– Biztosan valami nagyon nagy kincset őriznek ott!

– Gondold? – suttogta Seprencs.

– Persze, különben miért lenne gyerekzáras?

– A másik ajtó mögött lehet, amit olyan gondosan becsuknak maguk mögött – okoskodott a kobold. – A felnőttek váltják egymást, biztosan ők őrzik azt a valamit.

– Mi lehet ott? – kíváncsiskodott Bori.

– Gyere, lessük meg! – csillant fel huncutul Seprencs szeme. Így rögtön izgalmasabbnak tűnt az út. – Amikor kijön a következő őrző, kislisszolunk az önzáródó varázskapun és megelőzzük a következő őrszemet!

Bori kicsit megszeppenten nézett Seprencsre. Eszébe jutott, hogy talán nem is kellene nekik odamenni. Vajon anyu és apu mit fognak szólni, ha ő csak úgy kislisszol? De nem hátrálhat meg, elvégre a kobold azt hiszi, hogy ő a legbátrabb ovis a Süni csoportban!

– A varázskapu mellett el tudunk bújni, és ha nyílik, akkor aztán szedd a lábad, mert nem tudom, meddig marad nyitva!

Bori csak bólintani tudott, mert az izgalomtól már teljesen kiszáradt a torka. Több kakaót kellett volna reggelire innom, morfondírozott magában.

A következő kitárulkozáskor megfogták egymás kezét és halált megvető bátorsággal kezdtek el rohanni az önzáródó varázskapu felé. Bori még a szemét is becsukta, miközben átszaladtak az ajtórésen. Mikor legközelebb ki merte nyitni, már a varázskapun túl voltak és Seprencs ugrabugrált körülötte vidáman.

– Sikerült! Sikerült! – Bori megkönnyebbülten sóhajtott fel és óvatosan visszakukucskált az ajtó másik oldalára, de nem látott semmi különöset. Erről az oldalról is ugyanúgy átlátott a másik oldalra, mint a másikról erre.

– Na, gyere! Lessünk be a kincshez! – kiáltotta izgatottan a kobold.

Bori négykézlábra állt, Seprencs pedig nagy üggyel-bajjal feltornázta magát a hátára, hogy elérje a kilincset. Végre ki tudták nyitni a kincstárat. Bori gyorsan felpattant és közösen benyomták a nehéz ajtót, hogy lássák, mit rejt.

– Ez egy WC! – kiáltott fel csalódottan Bori. Seprencs hitetlenkedve állt a WC előtt, majd, mint aki nem adja fel, elszánt arccal ugrott fel az ülőkére.

– De biztosan valami csoda WC!

Hirtelen meghallották, ahogy kitárul mögöttük az önzáródó varázskapu. Mindketten összerezzentek.

– Biztosan egy újabb őr! – sikkantott Seprencs és majdnem beleesett a kagylóba. Bori négykézláb igyekezett bemászni a WC mögé, de még kicsit sem tudott elrejtőzni, mikor valaki benyitott.

Apu dugta be a fejét a WC ajtón.

– Hát ti meg mi rosszban sántikáltok?

– Csak… hát… mi csak – pirult el a kislány.

– Meg akartátok nézni a WC-t?

– Ühüm – bólintott Bori.

Apu kézen fogta és mintha mi sem történt volna, elindult kifelé. De ahogy a WC kagyló mellett mentek, Seprencs véletlenül megnyomta a gombot. Hirtelen lenyílt a WC alja és a síneket lehetett látni, ahogy hatalmas sebességgel száguldanak alattuk. A két kicsi mindentudóan összenézett. Apu visszavitte őket az ülőhelyeikhez, de ők már tudták, hogy a WC csak álca és az őrzők valahogy titokban elrejtették a kincset. Valami nagy kincset. Valahol ott, a WC és a sínek között.

(Illusztráció: Rootwire train)