Címke: irodalom

álmomban hagytalak; dzsonzonszbébi; elefánt; kilátás

 

álmomban hagytalak

álmomban visszatértünk a műanyag kertiszékekbe
nem beszéltünk Tarkovszkijról sem a művészetről
nem meséltem a szorongásaimról nem dicsértelek
nem volt előttünk műanyag asztal sem alkohol
de újra tavasz volt és talán április azt hiszem

álmomban a föld visszafordult háromszor
és mi megint sétálni indultunk hajnalban
a házkulcsok mellé csúsztattad a gyűrűdet
minthogyha nem látnám és nem létezne
odahaza a feleséged meg a gyereked

látod megígértem azon a tavaszi hajnalon
hogy a fejbemozimban majd műsorra tűzlek
te már másnap sem emlékeztél rám
engem azóta emészt ami nem történt meg

álmomban hagytalak megcsókolni
mégis ébren ég rajtam sivárságod íze
a fejbenmozim szalagja azóta is
üresen jár a képed körül körbe-körbe

 

dzsonzonszbébi

a kisbabás reklámoktól kifordul a gyomrom
mintha mosolyogva azt üvöltenék az arcomba
idenézz nem vagy igazi nő amíg nem leszel anya
de csak most csak ma akciósan vehetsz babaolajat
szagolgathatod és a képzeletedben születő
vízkék szemű lányodra kenheted
érezd a bársonyosságát puha és nem létezik
vagy fecskendezd a méhedbe hátha csodát tesz
nagyobb baj úgysem történhet az eleve pechnél
neked holnap se jön el az első nap

 

elefánt

ne gondolj rá
mondták teljes jóindulattal
de nehéz nem arra gondolni
ha éppen arra gondolok
hogy nem kellene rágondolni
és ismét rajta agyalok

ő az én rózsaszín elefántom
aki beletrappolt a törékeny
lelkivilágom porcelánboltjába
egy perc alatt csinált akkora
felfordulást amit majd utána
hónapokig takaríthatok

 

kilátás

a szép kilátásról beszélt
miközben miniszoknyában
hajoltam ki egy ablakból
az embereket fotóztam
a kis régi gépemmel
ő pedig engem a szemével
legalább kapta volna el a fejét
hogy ne lássam meg
láttam ahogy néz és ő is látta
mégis csak engem zavart

 

(Illusztráció: David Lloyd Glover: Secret Garden Chair)

ÁRNYALATOK; MONOLÓG A FÉLELEMHEZ; ÉGBŐL NYÍLÓ VIRÁGLÉTRA

 

ÁRNYALATOK

…………………………………..Kezed tárod, hogy átölelj,
…………………………………..de látom a keresztet,
…………………………………..amelyre csókjaiddal fölfeszítesz.
…………………………………..(Parus Parusev, Bolgár apró írások)

Túlzás ez a több tételes dicsőítő
ária, amit nekem énekelsz, ebben
az üledékkel szennyezett valóságban,
nem marad sokáig a réteg tetején,
az üzenet-hártya elszakad, s a
bizonytalanság zavaros kékjében
nem találom azt az árnyalatot, mely
önmagába visszatérve szelíd
megadásba merül, s elviselhetővé
teszi, ahogy a hallgatag fák illatán
végleg megpihenve… lángod
bársonyán csillaggá születek.

 

MONOLÓG A FÉLELEMHEZ

Rengeteg sötét van a szívedben,
talán már szégyelled is magad,
hogy csak egy karnyújtásnyira
van az a fénygerenda, amit tegnap
színültig töltöttél – hiába,
s most az esélytelenek próbálkozásával
vagy bekötött szemű isten,
nem tudod önnön lángoszlopodhoz
kötni magad, nem tudsz fárosz lenni,
legyengített száz meg száz őrület,
s néha már úgy érzed, nincs jogod
ülni saját emlékműveden, csak egy
fogyó villanás lehetsz az őserdők
lombos árnyain, ott lebegsz
a nemlét fölött, a pusztítás
fáradhatatlan mértéktelenségében.

 

ÉGBŐL NYÍLÓ VIRÁGLÉTRA

A legfelső szirmokból már
nem ér le az égi kék fény,
a kóstolót odaátról már nem
kapod meg, csak néhány
magányos, romlás-szagú
vízcsepp érkezik a távoli
légtérből, de nem tud a porral
elvegyülni, csak a nedves szél
jelzi arcodon, hogy az éteri
lét tócsáiból küldemény
érkezett… de hiába hagyta
el az égi szekeret, nem tudta
átélni a szabadságot és a
könnyű lebegés örömét, nem
küldött jótékony biztatást, s te is
hiába kínálod fel magad,
nem tudod prezentálni
a megújuláshoz szükséges,
teremtés-kompatibilis gyökeret

 

(Illusztráció: Csodák Palotája)

Egy pohárral többet

 

 

– 1968., Párizs. A világot jelentő deszkákra kilép egy 44 éves fiatalember. A hangja érdes, mint a napfény dörzspapíron. A reflektor az arcába világít. Olyan ez, mint valami vallatás. El kell, hogy számoljon addigi életével. A nélkülözés, a második világháború, majd a megannyi sikertelen próbálkozás és a közönség szeretetének a hajszolása. Álmatlan éjszakák, hideg hotelszobák, távol a családtól és az álmaitól. Egy ember, aki mindenkivel megküzdött. Még magával is. Tengernyi piros füzetet teleírt, mire sikerült valami olyat megalkotni, amelyre odafigyelt a közönség. Ott akart lenni a világ tetején, ahol megszédül az ember, belebódul, és könnyen lezuhan, ha nem figyel oda. Ő mégis megkapaszkodott. Ez volt az az év, amikor az Olympia színpadán felcsendült a fiatalságról, a küzdelmekről szóló ,,Kezedben az ifjúságod” és a múltról regélő „Tegnap még”. Két dal szívbemarkoló egésszé gyúrva. Egy élet, de mégis mintha legalább kettő lenne. A művész és az ember. A nyomorgó örmény kisgyerek és a francia sztár. Aznavourian és Aznavour. Végül megszületett a legenda, Charles Aznavour.

– Én élőben láttam őt. Ott ültem azon az estén valahol a hetedik sor közepén – mesélte meghatódva Kamil.

A hajlott korú teremfőnök esténként egészen zárásig ott állt a Le Petit Parisien bejáratánál, az ajtó mögött várva a vendégeket. A fönti történetet hetente többször is elmesélte egy-egy betérőnek. Volt, aki már fejből fújta, de elnézték neki, hiszen ő volt Kamil, Jules egyik legrégebbi barátja, iskolatársa. Ezüstárnyalatú nyakkendőjéről és a hozzá vásárolt színarany dísztűjéről ismerték. Ő mindenkiről szinte mindent megjegyzett. Egyetlen mozdulat, egy nézés, egy hanglejtés elég volt, hogy tudja, milyen hangulatban van a kedves vendég. Talán ezért is szerették. Egy gyermekkori baleset következtében gégemetszést kellett rajta végrehajtani. A műtét során sajnos megsérültek a hangszálai. Emiatt magas, érdes, szinte már reszelős hangon szólt. Sokáig csak elég halkan tudott kommunikálni. Fiatalon gúnyolódtak rajta, vagy utánozták. Egy alkalommal pont az egyik tanára nevette el magát, miután a felsős fiú feleléskor felmondta a leckét. A kis Kamil hirtelen felindulásból egy nagyapjától tanult mozdulattal gyomorszájon vágta a professzor urat, akinek nyomban kicsöngettek. Az oktató később elnézést kért, az intő elmaradt, és a társai sem csúfolták többé. Idősen Brandónak becézték, mert pont olyan különös volt az orgánuma, mint az amerikai mozisztáré. Minden este a szokásos helyén állt a színes társaságot fogadva. Vidám urak léptek be dekoratív hölgyek kíséretében. A férfiakról rendre egy szempillantás alatt megállapította, hogy kaphatnak-e még egy italt, vagy inkább a számlát. A hölgyeknél finomabb technikát alkalmazott. Felkérte őket egy táncra, és aki megállt a lábán, az fogyaszthatott még néhány pohárral. Aki nem, azzal kilejtett a bejárati ajtón a friss levegőre, és taxit rendelt a számára. Ezen az estén azonban ő is ünnepelt. Jules születésnapja volt az apropó. Az őszes vendéglátós titokban tartotta a dátumot, ám cimborája sosem felejtette el, és minduntalan meglepte valami aprósággal. Ezúttal egy üveg Cointraeu likőrrel. Átlátszó, narancsízű, gyomor és lélekmelengető nedű, amelyet oly sokszor kortyoltak korábban. Olyan volt ez számára, mint az erőt adó varázsital Obelixnek a képregényben. Szinte a vérében volt, mégis fogyasztotta.

Ezúttal egy pohárkával többet ivott a kelleténél. Az asztaloknál ülők persze semmit sem vettek észre ebből, csupán ő érezte, hogy szalonspiccesebb a szokásosnál. Fáradtság fogta el. Mentve a helyzetet felkért egy italozgató hölgyet. Kilibbentek az ajtón. Clément már ott várt a taxijával. Ezúttal azonban ő szállt be, és hazavitette magát.

irodalmi félreolvasások 80., 81.

 

irodalmi félreolvasások 80.

mától tilos Csurkát fogni
(csukát a magyar vizeken)
*

csendháborítás miatt bukott le Csepelen egy körözött író
(trió)
*

izzik a legelő a sztáríró körül
(levegő)
*

felfedezték hogy a sumér szintén ragadozó nyelv
(ragozó)
*

mérgelődő: meddig kell még nézni az erdőben hagyott szerelmet?
(szemetet)
*

negyvenedik születésnapjára szobrot kapott Cicero a Times Square-en
(Cristiano Ronaldo)
*

a kötet kiadása jelentős hosszúlépés a hazai irodalomtörténeti kutatás számára
(lépés)
*

nálunk általános jelenség a színházban az energiaválság
(enerváltság)
*

trendi gyűlés
(rendi)
*

a gabona csókja
(csonkja)
*

hét tonna dollárt csempészett egy banda Olaszországból Svájcba
(hét tonna aranyat)
*

Hyundai Mátyás uralkodása
(Hunyadi)

 

irodalmi félreolvasások 81.

Kot-kot kot-kot kotkodács! Minden napra egy lopás!
(tojás)
*

hosszú költeményt adott ki a szaktárca a témában
(közleményt)
*

a teret a csillagok porának finom felhője lopta el
(lepte el)
*

látványos képeken az Antarktisz olvasó jégtakarója
(olvadó)
*

illedelmek és hiedelmek
(ijedelmek)
*

Halloween Miniszterek és Halottak napja a naptárban egymást követik
(mindenszentek)
*

a szerző inasai egyszerre személyesek és egyetemesek
(írásai)
*

lélektani piarista próza
(realista)
*

nézőként krisztusi szemmel
(kritikus)
*

válassz nyerő tragédiát
(stratégiát)
*

ezek a tavasz első könyvújdonságai amiket érdemes kihagyni
(nem érdemes)
*

korábbi cikkünkben bemutattuk a kirgiz származású de hazánkban alkotó Kormos Pista virágkötőt
(Kormos Polina)

 

(Illusztráció: Linda Mackey Lang: Watching the Iceberg Calve – Antarctica (2012))

Huzamosabban

 

 

Nem ütközik, csak kacsacsőrrel, a hornyom.

Bizony, a hűség jutalma kondenzcsík, s az irdatlan kacs tovább jut

a döntőbe.

Egy hárfa betévedt az iktatórendszerembe, azóta nem akad le fejemről

a hínárköteg, hanem farfekvésű csipkebogyók fakultásáról ábrándozik.

– Gödör, válassz! Én, vagy a hangtompítóm. – szólal

meg mögöttem valaki mogorván.

– Ha kéred, a forradalom urnájába hajítom a torkodból kihúzott

cérnaszálat; mert átkos dinamó vagyok és hígabbnál

hígabb a vérem!- térek ki a válaszadás elől, bátorságot mutatva.

Eltelik egy kis idő. Mivel nem történik semmi, hátranézek.

– Mirhával a züllés ellen! – az elfojtott hang

gazdája, aki korábban a támadóm volt, már messze lohol, valahol a ciszterna

környékén.

Csak úgy lobog utána a csíkos sálja.

Hát így jártam én;

ha úgy tetszik, citrom illatú kovalens

kötésemet elvitte a szempillaspirál.

Úgy hiszem, sikerült kitáncolnom ebből a szorongató helyzetből,

ám a tabulátor mégis azt súgja,

hogy ez ebben a formában nem érvényes.

Így van ez jól. – bólintok beleegyezőn és elnézem, amint szuperlatívuszokban

a folyton váltakozó hörgés ütközetet vív az űrbéli hulladékokkal.

 

(Illusztráció:  Simons Gallery – Colour Rhythm)

Paul Celan költeményei XII.

Aranysár

A hallgatás, mint főtt arany,
üszkös kezek között.
Nagyok, szürkék, mint minden, mi elveszett
nővéralakok közelén:
Mind a nevek, az összes szénné lett név.
Az áldásra váró hamu.
Megannyi elnyert táj a könnyű,
oly könnyű lélekkörök felett.
Nagyok és szürkék. Salakmentesek.
Te, hajdanán.
Te, a fakó, felmart bimbókkal.
Te, a boros áradásban.
(Vajon bennünket is felment az óraütés?
Jó, hát jól van, elhaltak szavaid.)
A hallgatás, mint főtt arany,
üszkös, szenes kezek között.
Hártyavékony, füstös ujjaid. Mint korona –
légies díszek, körös-körül.
Nagyok és szürkék.
Nyomtalanok.
Királyhoz méltók.


Levéllel, órával

Viasz,
pecsételni a megíratlant,
az ígéretet, mely néven
talált,
mi fogva tartja
nevedet.

Lebegő fény, ó jössz-e már?

Ujjak, persze viaszból ezek is,
általhúzva idegen, fájdalmas gyűrűkön.
Tovább olvad az ujjbegy.
Ketyeg a gyertyaóra.

Jössz-e már, fények hullámzása?
Jövőtlen a kaptár, hiába az óra,
menyegzőre a méhsereg:
rég útrakész.

Jöjj el hát, áradó fény!

Bánfai Zsolt fordításai