Magányos felhőként kószáltam
Ki magast lebeg hegy s völgy felett,
S váratlan, tömeget láttam
Aranyló nárciszt, sereget;
Tó mentén s fák alatt
Szellővel libbenőt, táncosat.
Folyvást, ahogy csillagok fénylenek
És sziporkáznak a Tejúton,
Úgy nyújtóztak véges-végtelen
Öbölhosszt sávjukon:
Egyetlen pillantásom tízezret lát,
Billegeti fejük a virgonc tánc.
Mellettük hullámok ropták, ám ők
A csillanáson túltettek vigasságban:
Lehetett is más, mint boldog a költő
Ily bohó társaságban:
Bámulva-bámultam, alig gondolón
E premier mily kinccsel ajándékozott.
Hisz sokszor kanapémon elnyúlva
Henye vagy tűnődő kedvvel,
Benső szememben ők villannak:
Ők magányom igaz üdve,
És szívem gyönyörrel telik,
Vele táncol sereg nárcisz.
Villányi G. András fordítása