A pornóproducer, Kovi magyarázta el, hogy mi a jó forgatókönyv titka. Egy Bajcsy-Zsilinszky úti, udvari, meglehetősen apró, lambériázott irodában ültünk az aranyozott szobrok, és legendás filmek plakátjai között, a titkársági asztalnál pedig egy szőke, nagymellű csaj kezelte a kihangosítható, üzenetrögzítős, húsz telefonszám eltárolására alkalmas telefont. Az a szőke elég ismert volt akkoriban. Már jó pár filmben szerepelt.
Kovi maga elé emelte a csészéjét, és azt mondta, hogy szigorú menetrendje van a filmes szexnek, a terjesztők ragaszkodnak bizonyos sémákhoz.
Komoly menetrend van, mondta, és felkeverte a cukrot az olasz fajanszban. Az első a szopás.
A Dohány utcai csehóban, a Kisbüdösben mindenki elhallgatott. Velőt ettünk éppen, illetve csak ketten ettünk velőt, Dorottya cigánypecsenyét rendelt, de neki is megállt a kezében a kés. Összehúzta a szemét és csücsörített.
A szopás, kérdezte, és nyelvét kicsit kidugva elmosolyodott.
Zsúfolt kis kifőzde volt a Kisbüdös, jó párszor berúgtunk ott, mert olcsó volt a vodka meg a bor. A konyhája magyaros volt, cigányosan ízes és nehéz. Lehetett rá inni.
A galérián ültünk, egy piros kockás műanyaggal letakart kis asztalnál, ahová felcsapott a konyhából a meleg, a gőz és a frissen sültek szaga.
Az egyik szakács éneklése is felszűrődött a vékony födémen át.
As I walk through the valley of the shadow of death
I take a look at my life and realize there’s nothin’ left…
Mindig Coolio szólt a magnóból, amíg a szalag bírta.
Bence, Józsi, Dorottya meg én, így négyen ültük körül az asztalt. Bence táncos volt, még a pályája elején, Józsi helyettes színpadmester a színházban, Dorottya még csak statisztált, de egyszer már majdnem felvették a Színművészetire a Kerényi osztályába. Vagy az Ascherébe. Erre már akkor és ott senki sem emlékezett. Teljesen lényegtelen, hogy hova nem kerül be az ember, mondta Dorottya az eredményhirdetés után, és felhúzta a szoknyáját kemény, izmos combján, hogy némileg kényelmesebben érezze magát.
Szóval a szopás, mondta Bence.
De hogy kerültél oda, kérdezte Józsi. Mi a tököm vitt rá, hogy ezzel megkeresd?
Szereti a pornót, mondta Dorottya, és kinyitotta a táskáját. Cigarettát keresett. Elővette és rágyújtott. Mentolos Kim volt. Rúzsos lett a filter, ahogy beleszívott.
Kellett volna végre valami meló, mondtam, és körbenéztem a többieken. A Max becsődölt, ki se fizettek, magyaráztam. Az utolsó szám laptervét egy Almássy téri kapualjban mutatta meg a főszerkesztő, egy floppyn hordozta a belső zsebében. Azzal akarta zsarolni a tulajdonost. Aztán kapott egy kávéfőzőt, egy mikrohullámú sütőt, húszezer forintot, és megjelent a lap. Linda Evangelista volt a címlapon. A vezető hirdetők a Benetton, a Chevignon és a Postabank. Buktam egy csomót. És igen, mondtam, a pornót meg szeretem.
Bazdmeg, mondta Józsi. Komolyan a legaljába kell menned?
Mért mennék ezzel a legaljába, kérdeztem azonnal. Letettem a villát és a kést, és rágyújtottam. Nagyon komoly filmeket lehetne forgatni, amiben az ágyjelenet nem csak imitáció, mondtam.
A színészek nem basznak, mondta Bence.
Dehogynem, mondta Dorottya, és maga elé nézve kifújta a füstöt. Basznak, csak kell az instrukció. Felnézett a ventillátorra és felnevetett.
Erről beszélek, mondtam. Ahogy gesztikulált, a cigarettafüst kanyargós mintákat rajzolt a félhomályba. Az jobb lett volna, ha elfogadom egy bulvármagazin felkérését, kérdeztem, hogy megszellőztessem színészbarátaim félrelépéseit? Azt mondták, úgyis bejárok a büfékbe, öltözőkbe, írjam meg, mi történik ott. Örülnének ők is némi hírverésnek. Ezt mondták. A nagy faszt, bazdmeg, mondtam, és ráharaptam a cigire. A kurva anyjukat! Az jobb lett volna?
Nyugodj meg, mondta Bence. Kitöltötte a sörét, és a szájához emelte a poharat. Szerintem is szar ügy a pornó, de megértelek. Van, amikor muszáj.
Nem arról van, szó, hogy muszáj, mondtam indulatosan. A hamut lezser mozdulattal a maradék velőre pöccentettem, és Józsira néztem. A saját gondolkodásod csapdájában ragadtál, mondtam. Neked miből telik 486-os PC-re? A legújabb Nokia-ra? Ugye nem abból, hogy három embernek dirigálsz a színpadon?
Ez övön aluli volt, felelte Józsi. De inkább igyunk! Nincs is telefonom. És ha ezen múlik, nem is lesz. Dühösen az asztalra csapott. A pornó, az meg nem egy műfaj.
Helyesebben műfaj, legfeljebb nem a legjobb, mondta Dorottya, és elnyomta a cigarettáját. De most komolyan, nem mindegy? Kényeskedve beleivott az édes fehérborba, és körbenézett a fiúkon.
Nem ez volt a lényeg, mondtam erre. Egy kurva sztorit akartam elmondani. Hogy egy szexfilmnek is vannak szabályai. Idegesen babrálni kezdtem az öngyújtómat. Nem mondom, szerepelni benne tényleg aggályos. Na jó, elég gáz, mondtam. De írni? Megírni egy sztorit nem árt senkinek, tettem hozzá. Párszor meggyújtottam a lángot, aztán letetettem a Zippo-t az asztalra.
És mennyit fizettek volna annál az újságnál, kérdezte Józsi.
Kiló körül, feleltem.
Egy kiló? Meg vagy te őrülve, hogy nem vállaltad, kérdezte Bence.
Még vannak terveim a színházzal, feleltem.
A pornós sztori után, kérdezte Bence.
Épp az a lényeg, hogy a sztori lényegtelen, mondtam. Csak nem hagytátok elmondani. Belekortyoltam a borba, és Dorottya szemébe néztem. Nincs sztori, mondtam. Csak szerkezet. És el kell jutni a lényegig.
Az első a szopás, mondta Dorottya, ezt már tudjuk, de mi jön utána. Dinnyés rágó, kérdezte mosolyogva. Én mindig úgy csinálom.
Dóri, mondta Bence, zavarba hozol.
Mindhárman felnevettek. Én csak néztem magam előtt a maradékokat. Józsi felállt, és elindult a keskeny lépcső felé. Hozok még egy kört, mondta. Bence bólintott. Szóval, vannak az eszmék, és van az itt és most, mondta. Le van szarva, kiáltotta, én nem hibáztatlak.
Dorottya megfogta a kezem, és magához húzta. Power and the money, money and the power, minute after minute, hour after hour, skandálta halkan a fülembe. A szemembe nézett közben. Majdnem összeért a szánk. Bence irigykedve bámulta a szitut. És végül is írtál, kérdezte gyorsan. Lesz filmed a szexbizniszben?
Nem, mondtam. Nem lesz. Kicsit elhúzódtam Dorottyától, de a kezét nem eresztettem el. Túl elvont sztorit írtam, magyaráztam Nem ment rá a sémára. Bassza meg, olyan, mint szonettet írni. Páros, trió, leszbi, páros, páros, leszbi, gangbang. Csak kötött forma szerint.
Túl elvont, kérdezte Dorottya. Mit jelent az, hogy túl elvont?
Nem tudtam válaszolni, mert Józsi visszaért az italokkal. Egy kerek Márka feliratú, műanyag tálcán hozta fel. Szépen sorban lepakolta a poharakat a műanyagra, aztán leült. Tudod, miből van a telefonom, kérdezte. Nem a Nokia, mert nem az van, hanem a Motorola. Tudod, miből? Ha nincs próba, egy maszek festőbrigádban melózok. És azért kell az a kurva telefon, hogy bármikor fel tudjon hívni az anyám, mondta, és húzóra kiitta az egyik vodkát. Ez a szopás, nem a pornó, mondta krákogva. Na, igyatok!
Az elvont azt jelenti Dorottya, mondta Bence, hogy a kufircolás nem cél, csak egy gondolat kifejezésének eszköze. Az eltárgyiasítás, a bűnös vágyak felmutatása, magyarázta. Dorottya elnevette magát. Mondom én, hogy instrukció kérdése az egész. Eltette az öngyújtóját, és az ölébe vette a táskáját. Na, menjünk, mondta.
Mind felálltunk, és libasorban lementünk a keskeny kis lépcsőn. Józsi összegyűjtötte a pénzt, és a pulthoz lépett. Az úttörők tizenkét pontja lógott blondel keretben a röviditalok fölött. A tulajdonos alacsony volt, már majdnem törpe, kissé púpos és egy gyerekkori betegség miatt féloldalasan járt. A konyhában mégis meglepően gyorsan közlekedett. Józsi lerakta elé a pénzt, de az öreg meg se számolta. Eltette. Nem tudom, mi lesz jövőre, mondta, és hátranézett a gőzfelhőben úszó tűzhelyekre. Ki kéne cserélni mindent. Nem volt nekem időm Bécsbe menni, és a Gorenjékből bevásárolni. Ez a hűtő is már vagy száz éves, de hűt, mondta, és az öreg Lehelre nézett. Mi a francnak kéne kidobni?
A Bástya mozi előtt megálltunk, eldönteni, hogy merre tovább. A mozi bejáratától távolabb három arab valutaváltó beszélgetett. Páran ácsorogtak még a következő vetítésre várva. A Cliffhanger-t adták kilenctől.
Na, szólalt meg Dorottya, akkor hova? Menjünk a Pardonba?
Korán van még, mondtam.
Menjünk vissza a Madáchba, mondta Bence. Aztán meglátjuk.
Végignéztem a többieken. Már az is sokatmondó volt, ahogy megismerkedtünk, mi a négy jóbarát. Valamelyik premier után a színpadi bankett alatt. Négyen nyúltunk ugyanazért a pohár vörösborért. Akkor a Vasárnapi Híreknek írtam. Dorottya tizenhét évesen az Új Színház stúdiójába járt, Józsi egyszerű díszletes volt, Bencét pedig akkor vették fel a tánckarba. Egy éve.
Dorottyának adtuk azt az utolsó poharat.
Na, kérdezte Bence, és rágyújtott. Mi legyen, kérdezte. Józsi nekidőlt egy Sylvester Stallonét ábrázoló plakátnak, amire nagyjából mellmagasságban a „Ha unod a banánt” feliratot ragasztotta valaki, és széttárta a kezét. Stallone arcát egy narancs takarta el. Tavasz volt, peregni kezdett a langyos, áprilisi eső. Még nyitva van a büfé, mondta Józsi. Akkor siessünk, kiáltotta Bence, és kilépett a Hungária kávéház felé. Dorottya elővette a cigarettáját, és ő is rágyújtott.
Nézte a távolodó srácokat. Beleszívott a cigibe, aztán eldobta és rátaposott.
Az van, mondta felnézve, az van, hogy szeretlek.
A négyes villamos csörömpölve befordult a Blaha felé.
Mi van, kérdeztem vissza. Baromi nagy itt a zaj.
Szeretlek, mondta Dorottya hangosabban.
Szeretsz, kérdeztem üvöltve.
Dorottya bólintott.
Szeretsz, ismételtem meg. És ezt csak így mondod, kérdeztem, és én is rágyújtottam. Hogy mondjam, kérdezte Dorottya. Azt tanították az Új stúdióban, hogy legyek természetes. Most akkor markírozás és öblögetés nélkül kimondom, szeretlek. Felemelte a fejét, és elmosolyodott. Azt hittem, ez is olyan premierszerelem lesz, mondta. Bebaszva csókolózunk az öltözőben kicsit, aztán elfelejtjük a másikat.
Csak csókolóztunk, kérdeztem meglepetten.
Részeg voltál, mondta Dorottya. Elkezdtél politizálni. Egyik vodkát ittad a másik után. Aztán azt mondtad, táncolni akarsz. Én meg csináltam, amit mondasz.
Nem emlékszem, feleltem, és kifújtam a füstöt. Cigivel a kezében beletúrtam Dorottya hajába, és lesmároltam. Jó az illatod, mondtam. Mi ez?
Anais Anais, felelte Dorottya, és megnyalta az ajkát.
Még mindig ezt használod, kérdeztem nevetve.
Ezt, mondta Dorottya. Nyolcvankilenc óta. Biztonságtudatot ad, hogy ez az én illatom. Meg mára már alig van valakinek.
Megnyugtató, feleltem. Nem változol, mi? Na, menjünk utánuk, mondtam, és belekaroltam.
Előadás végére értünk oda. Józsiék már ittak az egyik galéria alatti asztalnál. Ilyenkor még tele volt a büfé. Gomolygott a fekete lámpaburák körül a füst. Sokan ilyenkor vacsoráztak. Amikor beléptek Bence felállt, és integetett nekik. Pár fiatal színésszel pálinkázott. Néhány asztallal arrébb ült Garas. Dorottya azonnal odaszaladt. Nem tudni, mivel udvarolt a mesternek, de Dezső elmosolyodott. Két nagy hangládából a Nagy utazás szólt, amit páran Presserrel együtt énekeltek.
Ezek a dalok nem az elvágyódást bizonyítják, gondoltam. Ezek a bizonytalan, édesbús dallamok adják az egyetlen kapaszkodót egy generációnak, ami már semmiben nem biztos, legkevésbé abban, hogy joga van kételkednie.
Köszönöm a munkátok, bontásra kérem a díszítőket, bontás, hangzott recsegve a bejárati ajtó felszerelt utasítóból.
Józsi is észrevette, hogy megjöttünk, kiitta a sörét és felállt.
Van egy tervünk, mondta halkan, amikor mellém került. Lemegy a bontás, addig isztok, az kábé még óra, másfél óra.
És aztán, kérdeztem vissza.
Aztán, mondta Józsi, mi lenne, ha hárman megdugnánk Dorottyát? Úgyis mindhármunkat bírja, ma este is mindenkinek osztott lapot, Na, mit szólsz?
Nem válaszoltam rögtön. Végignéztem a büfén, és elővettem a Marlborom. Igyunk valamit, mondtam végül. Nem mondtam, hogy Dorottya épp az imént vallott szerelmet nekem. Mondhattam volna, még az is lehet, hogy illet volna ezt megemlítenem. De nem tettem. A pulthoz mentünk, és kértünk két vodkát meg két fröccsöt.
Dorottya már leült Bence mellé a színészek asztalához. Keresztbe tett lábbal ült, amitől rövid szoknyája felcsúszott kicsit, és ráfeszült izmos combjaira. Bal karja ernyedten lógott a teste mellett, jobb kezében pedig a cigarettát tartotta vörösre rúzsozott szája elé. Amikor ránéztem, éppen azt énekelte, hogy „az ember soha el nem téved, égi láz, a bizonyos égi láz, Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én”.
Szép lány, gondoltam. És az enyém. És igen, gondoltam, lehetne szépen is csinálni, vagy lehetne jól. Döntés kérdése.
Felemeltem a stampedlit, és Józsi felé emeltem. Koccintottunk és kiittuk.
Részemről rendben, mondtam végül. Dugjuk hárman. Letettem a poharat, aztán Józsi szemébe néztem, és azt kérdeztem, hogy akkor ezt pontosan hogyan is gondolja. Csak azt mondd meg nekem, kérdeztem, hogy te, éppen te, aki szerint a legalja a pornóban melózni, te ezt hogyan is gondolod?
Sehogy, felelte Józsi. Ez csak egy ösztön, mondta.
Ja, akkor mehet, mondtam, és legyintettem. Ezzel meg is van oldva a dilemma, mondtam, és elindultam az egyik asztal felé. Józsi meg a színpadra bontani.
Másfél, két óra múlva, amikor Józsi visszaért már alig voltak a büfében. A Hársfa utcára nyíló ablakokat mind kinyitották, a magnóból pedig egymást váltva szólt Ákostól a Helló, Császár Elődtől a Megdöglöm érted és Básti Julitól meg Cserhalmitól a Tíz kicsi bűnjel.
Ez egy kurva régi dal, mondta Józsi, amikor leült. Hallgassátok inkább a Quimbyt. Egyszer majd sikeres lesz, mondta. Szeretni fogjátok, tudom. Dorottya felnevetett. Honnan szerzed ezeket a zenekarokat, kérdezte. Csak figyelek, mondta Józsi. Csak figyelek.
Aztán Bencéhez hajolt. A 8-as üres. Nálam a kulcs, súgta.
Az eső még mindig esett. Halkan pattogott a szemközti háztetőn. Odaálltam a nyitott ablakba. Minden kapu tele volt plakátozva. Koncert, párt, program, felhívás, a választás hirdetményei.
Dorottya Pilinszky rajongó, jutott eszembe. Pilinszky rajongó, és fogékony a felszabadító bűnre meg az önmarcangolásra. Puhítottuk már egy ideje. De nem is nehéz valakit befűzni, gondoltam, aki alig múlt tizennyolc éves, túl van élete első nagy kudarcán a Főiskolán, állandóan koszos kis dalokat hallgat Bereményitől, és azt hiszi frankón bírja a röviditalt. Az ilyen mindig megbaszható.
Amikor visszafordultam az ablakból, Bence már Dorottya nyakát csókolgatta. Részegek voltak mindketten. Bence megcsókolta Dorottyát, aztán felállt és rendelni ment. Akkor Józsi húzódott közelebb. Megfogta Dorottya combját, erősen megmarkolta, és tenyerét végighúzta a térdén a vádliig. Valamit súgott is neki, amin Dorottya nevetett. Éles, fehér fogai voltak.
Bence négy pálinkát rendelt, és amíg megkapta a pult mellől integetett Józsinak, hogy lépjen akcióba.
Elmúlt az az éjszaka,
De tíz ujjad tűz nyoma,
Apró bíbor bűnjelek,
Tanúk rá, hogy létezett.
Megint a Básti-Cserhalmi dal szólt. Nyilván Dorottya kérte, gondoltam. A maradék borom ittam az ablakpárkányra ülve. Néztem Dorottyát, ahogy Józsit átöleli, és arra gondoltam, hogy Kovinak nem volt igaza. Kurvára nem igaz, gondoltam, kurvára nem igaz, hogy lényegtelen a sztori. Történet nélkül nincs olyan se, hogy, szopás. Mindenki vetít magának valami mesét, amire beindul, gondoltam.
Felálltam, és az asztalhoz léptem. Belemarkoltam Dorottya hajába, és a száját az enyémhez húztam. Dorottya készséggel elengedte Józsi kezét, és átfogta a derekamat. Beleharapott az ajkamba, aztán felnevetett.
Akarod, hogy kiszívjam a nyakad, kérdezte.
Akarod, hogy kiszívjam?
Dorottya arca akkor olyan volt, mint egy régi Malgot István szobor. Egy maszk. Üres tekintetű, fehér, rideg öntvény. Rajongott Pilinszkyért. Állandó lelkiismeret furdalása volt. Meg akart ismerni mindent. Bárkit magára öltött, hogy láthatatlanná váljon benne egy kicsit.
A 8-as öltöző a másodikon volt, ott öltöztek a csoportos szereplők. Csoportos, hát az lesz, gondoltam, amikor benyitottunk, és elmosolyodtam. Hat-hat tükör állt egymással szemben, kihajtható, tükrös szárnyakkal, és izzósorral. Az egyik tükrön, egy fényképen Dorottya arca volt látható, a Malom a pokolban előadása után. A hátsó fal előtt három ruhastandard állt a különböző előadások jelmezeivel. A szoba középen meg egy fekete kanapé.
Hoztunk bort. Két üveggel vettünk, mielőtt a büfé bezárt.
Először csinálok ilyet, mondta Dorottya, és bár nem volt zavarban, azt akarta, hogy azt higgyék, zavarba jött. Az első, mint ezt megtudtuk, a szopás, mondta aztán, és hanyatt vetette magát a fekete kanapén. A száját engedelmesen kitátotta, színésznősen el is túlozta kicsit, és körbenézett a többieken.
Nem volt bennem semmi vágy, hajlam vagy objektiváció, amikor lehúzott cipzárral megálltam Dorottya arca előtt. Semmi művészet. A tiszta élvezetre vártam. Aztán Bence, majd Józsi következett. Néztem őket, és tudtam, hogy ebből nem lehet kimaradni. Ez már tényleg csak ösztön, gondoltam, amikor felálltam, és ellöktem Józsit a lány combja közül. Nem kimaradni. Erre gondoltam végig, amíg Dorottyát kúrtam, és erre gondoltam, amikor elélveztem ágaskodó lábai között.
Aztán kibontottam az egyik bort, és leültem a földre az ajtó előtt. Én is szeretlek, mondtam, és meghúztam az üveget. Én is szeretlek.
A Kisbüdösben akkor kezdték az öreg Lehelbe pakolni az aznapi húst.
(Illusztráció: Gulisio Tímea – Összefonódás)
