Tankák Muraszaki Sikibu verseskötetéből

 

Hosszú évek múltán újra találkoztam gyermekkori barátnőmmel, aki aztán ugyanazon az estén, a hetedik hónapban olyan gyorsan hazatért, mintha versenyre akart volna kelni a holddal, ezért ezt írtam neki:

                                                 

 

                                                  Találkoztunk hát.

                                                  Téged láttalak vajon?

                                                  Nem is tudhatom,

                                                  árnyad eltűnt hirtelen:

                                                  felhőkbe mint éji hold.

 

 

 

         Már nem tudom, mikor, kedvesemnek küldtem:

 

                                                    Útja, mint tiéd,

                                                    ragyogó! Fényben úszik,

                                                    csakhogy a holdat

                                                    nyugtalan szívvel vártam

                                                    egész este, mint téged.

 

 

 

 

         A kedves válasza:

 

                                                 Célja, mint nekem:

                                                 messzi hegyek, otthonod

                                                 felhőkbe vesztek.

                                                 Az égbolton lelkem is

                                                 eltűnt mint a holdvilág.

 

Fittler Áron fordításai

A lánykérés elviselhetetlen könnyűsége

T. S. Eliot The love song of J. Alfred Prufrock című versének margójára

  

Lehetetlen és fölösleges lenne arra kitérni, hogy T. S. Eliot „modernsége” pontosan miben áll, anélkül hogy megvizsgálnánk a 19. század, illetve a 20. század első évtizedének angolszász irodalmi hagyományát, formanyelvét. Ez a dolgozat csupán T. S. Eliot egy korai versének az értelmezésére tesz kísérletet, figyelve arra, hogy a szakirodalom, illetve Eliot maga milyen irányokat szabott ki az ilyen jellegű vizsgálódásoknak. T. S. Eliot kiemelt szerzője az angol irodalmi kánonnak, a The Love Song of J. Alfred Prufrock című verséről pedig valószínűleg iskolai dolgozatok ezrei születtek. Ha elnagyoltan és már-már közhelyekbe hajlóan akarunk fogalmazni, akkor megállapíthatjuk, hogy ez a vers, illetve Eliot első kötete (Prufrock and Other Observations)  erős és jól érzékelhető törést jelentett az angol költészet történetében. Nem csodálkozhatunk tehát, ha az angol kultúrának ezek az elemei bizonyos szinten „megterheltek”, hiszen irodalomtörténeti jelentőségüket valószínűleg jól bevett értelmezési stratégiák rögzítik.

 

Hogyan születhetnek újra ezek a szövegek egy más identitású befogadó olvasatában, illetve mi teszi őket relevánssá egy ilyen befogadó számára? Száz évvel ezelőtt íródtak, teljesen más nyelvi és irodalmi kultúrát idéznek, de a katarzis nem marad el.

 

T. S. Eliot költészetszemléletét tanulmányozva arra döbbenünk rá, hogy az ő nézetében az irodalmi hagyomány, a modern költészet, illetve a költő személye igen összetett viszonyban állnak egymással. Modern költészet alatt gondolok itt a költészet korabeli újszerűségére, arra az újszerűségre, amelyet Ezra Pound sokat emlegetett imperatívusza is megkövetelt: Make it new! Hajlamosak vagyunk arra, hogy modernizmus és (történelmi, irodalmi) hagyomány kapcsolatát illetően olyan leegyszerűsített és sarkított kijelentéseket tegyünk, miszerint a modernizmus lényege a hagyománnyal való szembeszegülés, annak a megtagadása. Eliot esetében ez nem helytálló megállapítás. Hagyomány és egyéniség 1 című esszéjéből az derül ki, hogy a költő legfőbb feladata egy olyan történelmi tudat (historical sense) kialakítása, amelyben a múlt és jelen egyidejűsége, egységessége hangsúlyozódik. Az irodalmi alkotás mindig viszonyul a már meglévő alkotások hálózatához, sőt a már meglévő alkotások által létrehozott egységes rendbe ágyazódik bele, mégpedig úgy, hogy azt a rendet megbontja ugyan, az irodalmi múlt alkotásait átértelmezi, de ugyanakkor egy újabb egység, rend részévé teszi. A költő személye, személyisége ebben a folyamatban szükségszerűen felszámolódik, a magánszemély élményei, tapasztalatai nem relevánsak, csupán egy közvetítő, egy médium lesz, aki által új és régi találkozik, újraszerveződik. Eliotnak ez az állásfoglalása végképp felszámolja a költészetének – vagy az irodalmi műveknek általában – azt a pozitivista megközelítését, amely a költő életútja felől közelít a vershez, a művész felől a művészetéhez.

 

Költő és költészet (lírai én) eltávolodását Eliot az érzelmek szintjére is kiterjeszti, amikor a következőket írja esszéjében: „Egy költő általában nem azért figyelemre méltó vagy érdekes, mert egyéni élményei vannak, vagy ilyen-olyan emóciói, melyeket élete eseményei provokáltak. Egyéni emóciók lehetnek szimplák, keservesek, laposak. A költészetben megnyilatkozó emóció bizonyára igen bonyolult dolog, de ez egészen más komplexitás, mint amilyen azoké az embereké, akiknek igen bonyolult vagy szokatlan emócióik vannak az életben. Döntő hibája minden excentrikus költészetnek, hogy azt hiszi: »új emberi emóciók« kifejezése a cél; és a rossz helyeken hajszolt újdonkodás rendszeresen felfedezi a perverziót. A költő feladata nem »új érzések felfedezésében« áll – a költőnek közönséges érzésekkel kell dolgoznia, de ezeket úgy kell költészetté alakítania, hogy olyan művészi érzéseket ébresszen, melyeknek semmi közük az élmények átéltségéhez.” 2

 

Ebben a részletben van egy kulcsfontosságú megállapítás, amely a kötet első versének – The Love Song of J. Alfred Prufrock – az értelmezési kísérletét is előmozdíthatja. Ez a vers több szinten is ellenáll az olvasói jelentésképzésnek. Már a költemény címe is igen félrevezető, hisz az általa felébresztett olvasói elvárások nem fognak teljesülni. A magyar olvasó egy nem túl szerencsés tükörfordítás (song–dal) eredményeként talán egyfajta dalszerű versformára, versnyelvre fog számítani, a szöveg pedig nem igazodik ilyen műfaji konvenciókhoz. A  „szerelmes” minőségjelző pedig a szeretett lénynek tett vallomást, a kedves leírását, vagy legalább megjelenését előlegezi, de a vers olvasása során a lírai én kedvese azonosíthatatlannak minősül, a szerelmi vallomás pedig nem a várt módon képződik meg. Nem is beszélve a teljesen váratlanul beékelt kétsoros versszakról, a szabálytalan strófák véletlenszerűnek tűnő egymásutánjáról. A versvilág látszólagos kaotikusságában mégis van valami egyre fokozódó, mindent átható, kohéziót teremtő elem, és ez nem más, mint a kisszerűség, a tehetetlenség már-már kozmikussá növesztett érzése. A költői invenció valóban nem valami új és összetett érzés megkovácsolására fut ki, hanem azokra a képi és stilisztikai megoldásokra, amelyek révén ez az érzés megnyilvánul. És ennek a megvalósításában Eliot szintén hű marad ahhoz a sajátos „módszertanhoz”, amelyről így vall: „A költő agya tulajdonképpen tartály: ebben gyűjti és raktározza az érzések, szóképek, mondatok tengerét – ezek ott is maradnak, mígnem minden alkotóelem, mely egyesülni tud, az új összetétel megformálásához fel nem sorakozik.

 

Ha az ember a legmagasabb rendű költészet különböző reprezentatív passzusait egymással összehasonlítja, láthatja, mekkora terület nyílik a kombinálás különböző változataira, és micsoda totális melléfogás itt a »magasztosság« félmoralizáló ismérvét a dologba belekeverni. Mert nem a »nagyság«, nem az indulatok intenzitása (nem is ezeknek kiváltó oka) az, ami valójában számít, hanem a művészi folyamat intenzitása, az az atmoszferikus nyomás, ha szabad így kifejeznem magam, melynek hatására a fúzió létrejön.” 3 Eliot tehát azokra a költői technikákra, fortélyokra hívja fel a figyelmet, amelyek a meghatározó életérzést belekódolják a szövegbe. És természetesen épp ezekben rejlik T. S. Eliot költészetének az újszerűsége. 

Lábjegyzet:

  1. T. S. Eliot: Hagyomány és egyéniség. In Bókay Antal, Vilcsek Béla szerk.: A modern irodalomtudomány kialakulása. Budapest, 1998, Osiris.
  2. T. S. Eliot: i. m. 335. p.
  3. Uo. 334.

Mi az a “hacktivista”?

Aaron Schwartz, fiatal internetes aktivista öngyilkosságának híre elképesztő reakcióáradatot robbantott ki a digitális univerzumban. A viták során az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy vajon nem igazságtalan vádaskodás-e Schwartz hacker aktivista tevékenységét egyértelműen bűncselekményként definiálni? Az ezzel kapcsolatos viták az elmúlt évek nagyobb kaliberű, merészebb adatszivárogtatásai után rendre felerősödtek. Az aktivista bűnösségét megkérdőjelezők (a Schwartz családja által kiadott hivatalos nyilatkozattal egyetértésben) elsősorban arra a vádiratra hivatkoznak, amelyben a szövetségi kormány a JSTOR tudományos adatbázis több millió dokumentumának letöltése miatt perelte Schwartzot. Az adathasználat miatt maga a JSTOR sem tett vádemelést.

 

Úgy gondolom, hogy ez a vita Schwartz szerencsétlen esetén túlmutatva általános jelenségekre is felhívja a figyelmet. Az eset kapcsán az ügyészi túlkapás lehetősége felveti a kérdést, hogy vajon nem a társadalmunk teremtette-e meg a túlkapások lehetőségeinek körülményeit azáltal, hogy korábban nem reagáltunk a hacktivizmus démonizálásának jelenségére? Az ügyészek sem dolgoznak légmentes burokban, másként viszonyulnak egy-egy ügyhöz, amennyiben a nyilvános közbeszéd is őket támogatja. Nyelvfilozófusként fontosnak tartottam megvizsgálni azt a jelenséget, amelyre a fenti viták irányítják a figyelmünket: hogy milyen hatást lehet elérni az egyes szavak, kifejezések jelentésének meghatározásával a közbeszédben.

 

A „szóháborúˮ szókapcsolat jól jellemzi azt a hadviselést, amelyet az egyes szavak, kifejezések jelentéséért folytatunk. A mi politikai diskurzusunk tele van ilyen küzdelmekkel. Gyakran alakulnak ki viták például arról, hogy kit nevezünk „republikánusnakˮ (a RINO-val [Republican in Name Only] ellentétben – akik csak nevükben republikánusok), mit kellene jelentenie a „szabadságnakˮ, mi tekintendő törvényesen „nemi erőszaknakˮ – és folytathatnánk a listát.

 

 

A szóháború jelenségét azért fontos vizsgálnunk, mert eszköze lehet az egyén kiközösítésének saját, önazonosító politikai pozícióján belül (a RINO címke például a valódi republikánusokhoz képest határozza meg az érintetteket), vagy elvonhatja a figyelmet a szabadságot ténylegesen korlátozó veszélyekről (ha például csak a kormány intézkedései nyomán kialakuló korlátozásokkal foglalkozunk, nem észleljük közben a vállalatok, a vallás vagy épp a szokások veszélyes működéseit). Vagy említhetnénk a „nemi erőszakˮ kifejezést, amelynek meghatározása messzemenő következményekkel hathat a női jogok ügyében és a szociálpolitikában.

 

A szóháború szerepe nem kizárólag a szavak és a kifejezések definíciójának megváltoztatása – az is célja lehet, hogy negatív vagy pozitív hatást kapcsoljon egy kifejezéshez. Ronald Reagan és más konzervatívok a „liberálisˮ szót negatív mellékjelentéssel terhelték meg, fokozva közben a „hazafiˮ jellegű kifejezések pozitív kisugárzását (kevesen utasítanák el ma a „hazafiˮ minősítést, inkább azon vitatkoznak, hogy miért jogosultak rá).

 

Az elmúlt években szemünk előtt zajlott a „hacktivizmusˮ szó kapcsán kibontakozó szóháború. Egyesek a szó jelentésének és az általa leírt tevékenységek újraértelmezésére törekedtek; a másik törekvés viszont a „hacktivistaˮ kifejezést negatív színben akarja feltüntetni, hogy aki hacktivistaként határozza meg önmagát, vállalja is érte a következményeket.

 

A szó legegyszerűbb és legáltalánosabb értelmében azt nevezzük hacktivistának, aki technológiai hacking-et használ, hogy hatással legyen a társadalmi változásokra. A konfliktus ebben az esetben két szándék között feszül: vannak, akik a hacktivizmus kifejezést egyértelműen rossz szándékú, immorális tevékenységként akarják meghatározni, mások a hacktivista általánosabb, tágabb értelmét védik. Nézzük azokat a szándékokat, amelyek a kifejezést rossz szándékú, immorális tevékenységként akarják meghatározni.

 

Az elmúlt évben több újság és blog idézte a Verizon 2012 Data Breach Investigations Report-ját, amely azt állította, hogy a 2011-ben kiszivárogtatott adatok 58 százalékáért az „ideológiailag motivált hacktivistákˮ voltak felelősek. Az ügy egyik példája az Infosecurity Magazine egyik cikke volt:

 

„A Verizon beszámolója szerint a 2011-es év arról nevezetes, hogy ebben az évben a hacktivisták által elkövetett adatlopások messze meghaladták a cyberbűnözők adatlopásainak számát. A 174 millió ellopott adatból 100 millióért hacktivista csoportok felelősek.

 

Most tehát újra feketén-fehéren látszik: politikai motivációtól vagy szándéktól függetlenül, hogy ha az elkövetett támadásoknak áldozatai vannak, a hacktivizmus túllépte a határokat. És ez egyáltalán nincs rendben.ˮ

 

Közben a ThreatPost állítása szerint: „Anonymous: hacktivisták lopják el a legtöbb adatot 2011-ben.ˮ

 

Az első megjegyzésem az, hogy mindkét médiaforrás az információbiztonsági szakma tagjai által és tagjai számára írott – érdekükben áll, hogy veszélyeket gyártsanak abból az egyszerű okból, hogy a veszélyek üzletet jelentenek számukra. De vajon igazságos-e azt állítani, hogy ezek „kitaláltˮ veszélyek? Mi a helyzet az idézett Verizon beszámolóval?

 

A probléma az, hogy mivel a főcímek és a cikkek úgy vannak felépítve, hogy bemocskolják a hacktivistákat, és hogy félelmet keltsenek bennünk velük szemben, nem tükrözték azt, amit a Verizon cikk valójában mondott. A beszámoló 19. oldala szerint a kiszivárgott adatoknak csupán 3 százaléka hacktivista művelet – a kiszivárogtatás nagy részét gyakorlott cyberbűnözők, elégedetlen alkalmazottak és nemzetállamok végezték (83 százalékát szervezett bűnözők).

 

A „legtöbb kiszivárogtatott adatˮ megfogalmazás pontos, de hamis képet fest. A Verizon RISK csapatának vizsgálatokért felelős vezérigazgatójával, Chris Novakkal a ThreatPost készített interjút. Chris Novak szerint a beszámolóban elemzett 90 művelet csupán 2 százaléka során szerezték meg a kiszivárogtatott adatok 58 százalékát. A Novakkal készített interjú azt sugallja, hogy ez az adatveszteség pontosan két hacktivista művelet eredménye – mindkettő a jól ismert Anonymous hacktivista csoport mellékhajtása – és hogy ezek a nagy adathalmok a HB Gary Federal biztonsági cég ellen elkövetett támadásokból származnak. A HB Gary Federal korábban nyilvánosan jelentette ki az Anonymous leleplezésére tett törekvéseit (a támadások többi része egy Stratfor nevű számítógép-biztonsági céget érintett). Ez azt jelenti, hogy ha 2011-ben amiatt aggódtál, hogy valaki megtámadja a számítógéprendszered, 33-szor nagyobb valószínűsége volt annak, hogy a betolakodó egy bűnöző, nemzetállam vagy elégedetlen alkalmazott legyen, mint egy hacktivista. A beszámolóban elemzett esetek azt mutatják, hogy ha nem voltál konfliktusban az Anynomoussal, az esélyek nullára estek.

 

Valójában, ezek az infóbiztonsági források két Anonymous mellékhajtás tevékenységére hivatkoztak, és magától értetővé tették, hogy az ilyen jellegű gyakorlatok a hacktivizmus jellemző projektjei, és ezáltal a hacktivizmust egy nagy volumenű, mindenkit közvetlenül fenyegető veszélyként mutatták be. Ezáltal a hacktivista azon jelentése, hogy „emberek, akik technológiát használnak társadalmi ügyek támogatásáhozˮ elsősorban a „bárki tulajdonában levő adatok beépítésével és kiszivárogtatásával foglalkozó individuumokraˮ jelentésre lett leszűkítve.

 

Most nézzük meg, mi támasztja alá a hacktivizmus tágabb jelentését. Néhány hónappal ezelőtt részt vettem Daniel Domscheit-Berg 34. születésnapi buliján Németországban. Domscheit-Berg történetesen a Wikileaks szóvivője volt, és Julian Assange után ő a csapat másik, nyilvánosság előtt is mutatkozó tagja. 2010-ben otthagyta a szervezetet, és abban az időben egy új vállalkozása volt, az OpenLeaks. A bulit az OpenLeaks bemutatkozó bulijának is szánták.

 

A buli helyszíne az OpenLeaks új központja és képzéscentruma volt – egy nagy ház egy kicsi városban Berlintől körülbelül egy óra távolságra. Félig-meddig egy SQL injekciókkal weboldalakat szondázó és a külügyminisztérium vezetékei között puhatolózó hackerekkel teli helyiségre számítottam, de amit találtam, az teljesen más volt.

 

 

 

 

Amikor megérkeztem a házhoz, legelőször egy nagy veteményes kertet vettem észre. Egy fa pedig színes, kötött gyapjúpulóverbe volt öltöztetve. Ez Daniel felesége, Anke munkája volt – „kötött hackingˮ, így nevezte. A kisvárosban sok helyen látni gerilla kötött hackingjének nyomait. A közeli utcatáblák acélrúdjait is gyapjúpulóverekkel látták el. A leghatásosabb egy II. Világháborús tank volt, amely egy szomszédos, egykori náci koncentrációs tábor mellett hevert, ugyancsak hack-kötöttruhában; a tank fegyverének teljes csövére egy szoros, színes gyapjúszvettert húztak, és az egészet gyapjúvirágokkal díszítették. Ezeket a kötött tárgyakat a hacktivizmust ellenségesnek definiáló törekvések ellenhatásaként értelmeztem; materiális meghatározásaiként szolgálnak annak, ami a hacktivizmus és annak, amit a hacktivisták csinálnak.

 

Természetesen a születésnapi buli tartalmazott szűkebb értelemben vett hackeri elemeket. Részt vett a Chaos Computer Club néhány tagja (a legendás hacker csoport), és egészséges kínálat volt a Club Mate-ből – az európai hackerek kedvenc energiaitala, de az átadott üzenet valami más volt: csináld-magad esztétika – saját kert fenntartása, saját magad által kötött pulóver, takarmány a gombáknak és olyan helyi barátok, akik megosztják veled a vadhúst. Melyik része volt ennek az életmódnak a hacktivizmus része? Daniel és a barátai azt szeretnék mondani, hogy az összes.

 

A szándék itt tiszta volt: törekvés a hacktivizmus hagyományos, kevésbé ellenszenves értelmezésére, és talán kismértékű bővítése pozitív mellékjelentéssel; pontosabban, hogy a hacking alapvetően a zsarnokoskodás és a behódolásig vezető megfélemlítés elutasítása, a technológia megértése és a hatalom megszerzése annak érdekében, hogy a saját individuális szükségeink szerint, illetve a többség javára tervezzük újra. Mi több, azt mondták, hogy egy igazi hacktivista nem részesíti előnyben az új technológiát a régivel szemben – az a legfontosabb, hogy a technológiát uraljuk, és hogy ne kerüljön ellenőrzési körünkön kívülre. Elméletileg ennek az ideának túl kellene nyúlnia a számítógéphasználaton az élelmiszertermelési technológiákon, a lakóépületen, az öltözködésen át egészen minden olyan anyagi eszközig, amelyet arra használunk, hogy kommunikáljunk egymással.

 

A szóháborúnak ebben a szakaszában nekünk az a felelősségünk, hogy éberséggel és kritikával közelítsünk a nyelv közhasználatú jelenségeihez. Hogy tudatosítsuk magunkban, mi a tétje ezeknek a jelenségeknek – függetlenül attól, hogy milyen követelésekkel áll elő az információbiztonsági szakma vagy a kormány, függetlenül attól, hogy a hacktivisták gesztusai hitelesek, félrevezetőek vagy helyesek. Mi nem passzív megfigyelők vagyunk ebben a vitában. A szavak jelentését a nyelvhasználók határozzák meg, és a szavak jelentésének következményei vannak. Attól függetlenül, hogy személyesen milyen hatással volt Aaron Schwartzra az a folyamat, ahogy a közbeszédet manipulálták a hacking kifejezéssel kapcsolatban, az ő esete újra meg újra arra figyelmeztet minket, hogy maradjunk éberek, figyeljük azon szándékok működését, amelyek a szavak jelentésének fontos következményekkel járó megváltoztatására törekednek. Fontos, mert rajtunk múlik, hogy ki nyer.

 

A fordítás az alábbi forrás alapján készült: http://opinionator.blogs.nytimes.com/2013/01/13/what-is-a-hacktivist/

A képeket Leif Parsons készítette.

 Bedő Heléna fordítása

 

Köpj egyet!

ARTEFAKTUM

 

Na bazmeg, megint egy

artefaktum. Töprengtünk,

falaztunk, lefaragtunk

magunkról megint egy kis

fölösleget. Füstölt

csontról ropogós húscafat.

Valamikor még élt is

ez az állat, azelőtt meg,

hogy lett volna azelőtt,

meg se született. Ehhez értünk.

Az ember mint biomassza.

S az állatokat sem az Isten tartja.

Vagy igen? Na mindegy.

Csak aztán nehogy erre is

azt mondják majd, hogy:

„A művészet szabad”,

„A művészet független”.

Szarom le. Nem kérek érte

cserébe semmit. De azért jó,

ha adnak. Ha jut. S ha

fel nem zabálnak mindent

a kibaszott húspókok.

 

KÖPJ EGYET

 

Mondj valamit, mondtam,

lyuk van a pofádban?

Zsibong a húsban valami,

a hitvány láz vagy a túl sok nikotin,

zsibong valami a számban.  

Még vers lesz belőle, ha nem

vigyázol. Köpj egyet inkább,

mondtam. Igen, de utána?

Lépj át rajta, az legyen utána.

S utána? Nincsen utána,

lépj át rajta, magadon lépj át,

nincs semmi utána. És utána?

Oké, akkor köpjél le valami

szépet, köpj le egy virágot

vagy egy verset, köpd le magadat.

S utána? Köpjél, bazmeg,

mondom. Hólyagos lett a

tavaszi levegő, hártya és hályog

feszül a hájra, a tiszta hely,

a tiszta seb, a gyerek megint alszik,

mint a könnyű pára. Köpj egyet!

Meglátod, milyen lesz utána.

 

 

Emberi Pajzs Hadművelet (részlet)

A teljes szöveg a Melankólia ezerrel kötetben olvasható! Mindenkit szeretettel várunk a kötet bemutatójára március 13-án este 7-kor a Kazimír felső termében! http://www.facebook.com/events/146027058895760/?fref=ts

(két részlet a drámából)

 

– Egy pénteki napon biztonsági okokból hazánk hadat üzent egy másik országnak.

– Felmerült a gyanú, hogy a kérdéses országnak több vegyifegyvere volt, mint nekünk.

– A hétvégén a döntést kávézókban, klubokban, baráti társaságokban vitatták meg.

– Apám a vacsoránál megjegyezte, hogy ez elkerülhetetlen volt,

– a nagynéném azon lamentált, hogy megint felmennek majd az árak,

– a nővérem skype-on kérdezte meg a csethaverjától, halacska74-től, hogy az ő hazája szomszédos-e azzal, amelyiket meg fognak támadni, és hogy szüksége van-e politikai (vagy egyéb) menedékre nálunk.

– A nagyapám felemlegette, hogy mit élt át a háborúban, és azon hőbörgött, hogy mi a baj ezzel az országgal,

– én meg elmagyaráztam a nagyapámnak, hogy ez nem függ össze azzal, hogy mi a baj ezzel az országgal, hogy ez annál sokkal bonyolultabb, erre ő azt felelte, hogy manapság minden összefügg mindennel az internet miatt.

– Más is történt azon a pénteken és az azt követő hétvégén, de mind közül ez volt a leges-legrosszabb.

– Egy ország, ami hadat üzen egy másiknak, az

– társadalmilag…

– gazdaságilag…

– politikailag…

– stratégiailag…

– anyagilag…

– történelmileg…

– higiéniailag…

– és ökológiailag is súlyos ügy az emberiségre nézve!

– Azon a hétvégén kezdődött minden…

– Azon a hétvégén, amikor megmentettek egy jéghegyen ragadt jegesmedvét. A jéghegy levált az Északi-sarkról és ide-oda hánykolódott a tengeren.

– Azon a hétvégén, amikor délelőtt elmentünk focizni, és João kificamította a bokáját.

– Azon a hétvégén, amikor a nagymamám olyan sok tojáskrém desszertet evett az öcsém szülinapi bulijában, hogy utána két hétig az ágyat nyomta májpanaszokkal.

– Azon a hétvégén, amikor viharos eső esett, húsvét volt, a szüleid hamarabb jöttek haza a nyaralásból, és ciki volt mert nálatok gyűltünk össze és teljesen kiürítettük a bárszekrényt.

— Igen, az első gyűlés Tó Zééknél volt.

— Ezen a gyűlésen megvitattuk a világ, a politika és az élet dolgait, Mika legújabb számát, az aktuális híreket, hogy mit kell tennünk, hogy minden jobbra forduljon. Megvitattuk továbbá azt is, mik lesznek a következményei annak, ha a tettek mezejére lépünk a jegyeink átlagának (na meg persze) a Világegyetem egyensúlyának érdekében.

– A döntés gyors és egyértelmű volt.

– Vasárnap mindenki a családjával ebédelt és vacsorázott, egy szót se szóltunk,

– és hétfőn velünk kezdődött a híradó: egy aktivista csoport a támadó országból elhatározta, hogy átautózik a támadás előtt álló országba, hogy ott Emberi Pajzsot alkosson.

– Közöltük a szándékunkat,

– a véleményünket,

– az illúzióinkat,

– és indulásunk dátumát.

 

(…)

 

– Bepakoltuk a hátizsákokat a busz csomagtartójába.

– Volt nálam:

– 5 alsógatya, 2 nadrág, 1 fogkefe, 2 tubus fogkrém, fogselyem, 5 póló, 1 pulóver, egy pár sportcipő, sampon, hajkondicionáló, tusfürdő,

– hajzselé,

– 1 körömvágó, 1 olló, szőrtelenítő gyanta,

– 1 elsősegély készlet, benne ragtapaszok, alkohol, aceton, géz, leukoplaszt, betadin, canesten, desztillált víz,

– egy kulacs, étcsoki,

– 2 olyan kolbász amilyet már nem lehet kapni az iskolákban,

– mosószer kézi mosáshoz,

– háztartási keksz, filteres tea, szárított tőkehal, m&m’s,

– vörösbab-, apróbab-, tonhal-, csicseriborsó-, zöldborsókonzerv,

– fültisztító, aszpirin, nurofen, ben-u-ron, rennie, coldrex, szódabikarbóna, kataflam, müzliszeletek,

– 1 tálca sör,

– egy svájci bicska,

– 1 konzervnyitó, 1 dugóhúzó, 4 kanál, 1 fűrészes kés,

– én egy nappal az utazás előtt befestettem a hajam és vettem egy új kertészfarmert a pénzből, amit szülinapomra kaptam a nagymamámtól.

– És könyveket:

– Lucky Luke,

– Corto Maltese,

– három eredeti manga,

– Kafkától az Átváltozás,

– A három muskétás,

– egy zsebszótár,

– Az eltűnt idő nyomában Prousttól, csak az első kötet,

– a büntető-törvénykönyv és az alkotmány egy-egy példánya az internetről, újrahasznosított papírra nyomtatva,

– Albert Camus szinte teljes életműve, fordított időrendi sorrendben,

– Alberto Pimenta művei aláhúzásokkal és egy másik olvasó ceruzás jegyzeteivel,

– Sophia de Mello Breyner két könyve,

– Cortázar két könyve,

– Morel könyve két példányban,

– Mário de Carvalho két könyve, az a medencés 1 és az esti szellős 2,

– a kék sci-fi füzetek gyűjteményéből a 37-es és a 72-es ,

– az, amelyikben az elektronikus bárány van, amiből még filmet is csináltak 3, meg amelyikben valami Lem nevű lengyel fürdőkádjáról van szó 4,

– és egy térkép, hogy megtaláljuk az áramellátó központot, a víztározókat, az élelmiszerelosztó központot, az olajkutat,

– és a gyógyszertárat.

– Mellesleg mind egy határmenti városban.

– Készen álltunk, hogy megváltoztassuk a világot, amint szükséges.

– És ami szükséges az szükségszerű, most azonnal, késlekedés nélkül!

– Elindultunk.

(fordította: Bata Péter)

Lábjegyzet:

  1. Fantasia para dois coronéis e uma piscina (Fantázia két ezredesre és egy medencére) – A ford.
  2. Um Deus Passeando pela Brisa da Tarde (Egy Isten sétál a délutáni szellőben) – A ford.
  3. Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (Szárnyas fejvadász) – A ford.
  4. 4 Stanislav Lem: Memoirs found in a bathtub – A ford.

A villámfényes égnél

 Ötödik Kafka/Tandori inspiráció

 

  

Nagyon változékony, de mostanában nagyon ismerősen rossz az idő. Vajon lehet-e ilyenkor jó az ember hangulata? A szép táj is sivárnak látszik, pedig milyen csillogó, amikor süt rá a Nap.

 

A kikövezett kocsiút felől, ahol a kaptató kiszélesedik, föltámad a szél, keményen ostorozza az akácok lombjait; az utolsó fénysugár makacsul visszahúzódott az irdatlan tömegű felhők mögé. A messzeség hullámvonalakban mind szürkébbé és szürkébbé válik. A szél száraz faleveleket, és letört gallyakat kap föl, majd a villámfényes Égig dobálja őket. Az ablakok széleire összehajtogatott zsalukat rosszul rögzítették, a pántok meglazultak, és elengedték a falat, olykor megrángatja őket egy ismeretlen kéz, a kitámasztóvasak meg idegesen csikordulnak egyet.

 

Töprengőn nézek az erkélykorlát mellől vissza a tájra. Nincs bennem félelem, sem gyanakvás.

 

A vihar egyre erőszakosabban támad, belekap mindenbe, ami az útjába akad. Távolabb, az elemek lármájának jobban kitett széleken, az ágyásokat jelölő karók a veteményesek között szinte belesimulnak a förgetegbe. Duzzadtak a pajták bejáratát fedő ponyvák, hiába védik deszkakerítések, a vászon recseg a súlyos teher alatt. Homok- és kavicsfelhő söpör végig az udvaron. Elszabadul néhány itatóvödör az erős széllökésektől, és odacsapódik az istálló cementes falához.

 

Kicsiny dolgok ezek, felelek magamban.

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info