ARTEFAKTUM

 

Na bazmeg, megint egy

artefaktum. Töprengtünk,

falaztunk, lefaragtunk

magunkról megint egy kis

fölösleget. Füstölt

csontról ropogós húscafat.

Valamikor még élt is

ez az állat, azelőtt meg,

hogy lett volna azelőtt,

meg se született. Ehhez értünk.

Az ember mint biomassza.

S az állatokat sem az Isten tartja.

Vagy igen? Na mindegy.

Csak aztán nehogy erre is

azt mondják majd, hogy:

„A művészet szabad”,

„A művészet független”.

Szarom le. Nem kérek érte

cserébe semmit. De azért jó,

ha adnak. Ha jut. S ha

fel nem zabálnak mindent

a kibaszott húspókok.

 

KÖPJ EGYET

 

Mondj valamit, mondtam,

lyuk van a pofádban?

Zsibong a húsban valami,

a hitvány láz vagy a túl sok nikotin,

zsibong valami a számban.  

Még vers lesz belőle, ha nem

vigyázol. Köpj egyet inkább,

mondtam. Igen, de utána?

Lépj át rajta, az legyen utána.

S utána? Nincsen utána,

lépj át rajta, magadon lépj át,

nincs semmi utána. És utána?

Oké, akkor köpjél le valami

szépet, köpj le egy virágot

vagy egy verset, köpd le magadat.

S utána? Köpjél, bazmeg,

mondom. Hólyagos lett a

tavaszi levegő, hártya és hályog

feszül a hájra, a tiszta hely,

a tiszta seb, a gyerek megint alszik,

mint a könnyű pára. Köpj egyet!

Meglátod, milyen lesz utána.