FRANCOIS SÍRJÁRA
(Grabschrift für Francois)

A világ két kapuja
nyitva áll:
magad tártad ki őket
a kettős éjben.
Halljuk, amint csapódnak,
és csapódnak
és hordjuk a bizonytalant,
és a zöldet hordjuk
örökkévalódba.

AZ IDŐ SZEME
(Auge der Zeit)

Ilyen az idő szeme:
kajánul bámul a hétszínű
szemöldök alól.
Tűz mossa szemhéját,
gőzölög könnye.

Egy vak csillag nekirepül
és elolvad a forró pilla alatt:
meleg lesz a világban,
és bimbóznak, virágba borulnak
a holtak.

VÖRÖSRE ÉRLELT AJKAKKAL
(Mit zeitroten Lippen)

Tengerben érlelt e száj,
melynek hangjait az est megfestve utánozza,
országai fényében.
Mormogva visszahangozza aztán,
vörösre érlelt ajkakkal.

És te, száj, te tengertől származó,
tengertől, hol a tonhal úszott,
tündökölt ragyogva,
népek kezdetétől fogva.

A ton ezüstje, mit fénysugár ha érint,
ezüst tükre az a halnak:
szemeink előtt bukkan fel
másodjára a homlokok
vándorló glóriája.

Ezüst és ezüst.
A mélység kettős csillanása.

Evezd csónakod oda,
testvér.
Hálód vesd ki rá,
fivér.

Húzd fel akkor,
vesd házainkba,

vesd az asztalokra,
tányérjainkra vesd –

És lásd, duzzadnak ajkaink,
érett vörösek, akár az esti óra,
mormognak is –
és tengerből a száj felmerül
egy vég nélküli csókra.

Bánfai Zsolt fordításai