[Az udzsi-i korábbi főminiszter[1] házában rendezett dalversenyen költötte a holdról.]

                                                           Minamoto no Tosijori

 

Hegyek ormánál
felhőből szőtt köntösét
midőn leveti,
égbolt sötét vásznára
egyedül ül fel a hold.

(Őszi dalok, 194.)

 

 

Horikava visszavonult császár[2] idején, amikor a költők őfelsége elé járultak és válogattak a témák közül, az ezüstfüvet[3] választotta és egy arról szerzett verset ajánlott fel őfelségének.

                                                           Minamoto no Tosijori

 

Fürjek hangja szól
Mano-öböl[4] környékén,
partmenti szélben
hullámzó ezüstfüvek
őszi alkonyi órán.

(Őszi dalok, 239.)

 

Amikor Tositada[5] házában többen tíz-tíz szerelmes verset költöttek, „hirtelen jön és nem marad itt” témában szerezte.

                                                           Minamoto no Tosijori

 

Epedés füve:[6]
levélcsúcsán megpihen
hófehér harmat…
hogyha csak egy cseppet jössz,
kezembe nem hull semmi.[7]

(Szerelmes dalok első kötete, 416.)

Fittler Áron fordításai

 

 

Minamoto no Tosijori (源俊頼)

1055(?)–1129(?)

A XI–XII. század fordulójának egyik legjelentősebb költője és vakakritikusa. A hivatali előmenetelben nem szerzett magas pozíciót, az ezzel kapcsolatos érzéseit még egy százverses ciklusban is megörökítette. A vakaköltészet területén azonban annál nagyobb sikereket ért el: a XII. század kezdetétől az irodalmi élet egyik vezéregyénisége volt, költőként és bíraként is több költői versenyen részt vett. A kora politikai vezetője, Fudzsivara no Tadamicsi (藤原忠通) által rendezett vetélkedőkön különösen aktív volt költőként és bíraként egyaránt, egy alkalommal még a vele ellentétes nézeteket valló nagy riválisával, Fudzsivara no Mototosival (藤原基俊) közösen is értékelték a résztvevők költeményeit. Az ötödik császári rendeletre összeállított vakaantológia, az 1127-ben elkészült Arany levelek gyűjteménye (Kin’jó vakasú, 金葉和歌集) szerkesztője. Poétikai munkájából, a Tosijori poétikájából (Tosijori zuinó, 俊頼髄脳) és költői versenyek verseihez írt bírálataiból ismerjük költészetszemléletét és esztétikai felfogását. Ezek szerint Tosijori az olyan verseket tartotta jónak, amelyek fenségesek ugyan, mégis van bennük valami különleges, szokatlan. Saját vakáira is jellemző a rendhagyó kifejezésmód és a konvenciókkal való szakítás, illetve több olyan költeményét ismerjük, amelyben őszintén, kendőzetlenül kerülnek kifejezésre a lírai én érzései. Korai előfutára volt a vakaköltészet XII. század második felében kiteljesedő új stílusának, melyet a nyolcadik császári antológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteménye” (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) képvisel. Az Arany levelek gyűjteményétől kezdve több mint kétszáz költeménye szerepel császári vakaantológiákban.

Borítókép: „hullámzó ezüstfüvek őszi alkonyi órán” (a fordító felvétele)

[1] Fudzsivara no Jorimicsi (藤原頼通, 992–1074). 1027 és 1061 között régensként (szessó, 摂政) és főtanácsadóként (kanpaku, 関白) Japán tényleges politikai vezetője volt. Az akkori fővárostól, Heiankjótól délre lévő Udzsiban volt a rezidenciája, melyet 1052-ben Bjódó templom (Bjódóin, 平等院) néven buddhista templommá alakíttatott.

[2] Horikava in (堀河院), 1079–1107.

[3] Japánul szuszuki (薄), latin neve Miscanthus sinensis (ld. a borítóképen). Az ősz hét virágának egyike, gyakran ültetik dísznövényként.

[4] Mano no irie (真野入江). Japán legnagyobb tava, a Biva-tó Mano folyó torkolatánál lévő része. Dalpárna (utamakura, 歌枕), azaz olyan helynév, melyhez meghatározott asszociáció kötődik és azzal együtt szerepel a vakaköltészetben. A Mano-öblöt megéneklő versekre a legnagyobb hatást Minamoto no Tosijori itt közölt műve gyakorolta.

[5] Fudzsivara no Tositada (藤原俊忠, 1071–1123). Kora jelentős vakaköltője.

[6] Omoigusza (思草). Nem tudni, milyen fű vagy virág, már a XII. században is több növényt azonosítottak vele.

[7] Az első három sor bevezető (dzsokotoba, 序詞), amely az eredeti szövegben a a tama hangsorral kapcsolódik a vers további részéhez: a ritkán jelentésű tamatama (偶) szó magában foglalja a gyöngy jelentésű tama (玉) szót.

Norman,
Jimmy,
Max odaveszett a második világháborúban,
míg én lestrapált bérházakban bujkáltam,
Philadelphiában és San
Franciscóban,
Mozartot és Bachot
hallgatva.
Mások másként boldogultak:
George küzdött a rossz
májával. Dale belehalt elvetélt
ambícióiba. Nicket szokásos, kegyetlen útján
rabolta el a rák.
Harry megnősült,
és 5 gyönyörű gyermekkel áldotta meg a sors..
Jimmynek igaza volt —
amikor megpróbálta visszahozni a bombázót
Angliába, kilőtt motorokkal.
Normannak is igaza
volt —
de három óra alatt belehalt
a 16 japcsi géppuskagolyóba.
Pedig mindnyájunknak igaza volt —
üldögélve képregényeket
nézegettünk,
meleg bort iddogáltunk, és
cigarettákat sodorgattunk.
Este hatra már vérünk tombolni kezdett,
és
arcunkra tapadó pókhálókon
sétáltunk át.
Igazunk volt.
Igazunk volt —
a hollókárogás, és a fáradt naplementék
víziói, és a megfáradt
emberek —
Haldokolni egy életen át tart, meghalni
semeddig
se.

Márkus László fordítása