Nyelvem alatt hordom az igazságot,
a nyelvem pedig szúr és ég és megbotránkoztat.

Közhely lett a fekete-fehér szivárványból –
hát persze, hogy lázadok mindaz ellen, amit tisztelek.
Semmibe veszem magam.

Kétszer élek, ha másért élek:
túl haszontalanságon,
valódi dicsőségre képesen –

hiszen nincs is olyan, hogy idő;
idő maga a létezés.
Heidegger tévedett, ha már igaza van.
Mahlert elkapkodják, hiába kötözte magát a csöndhöz.

Hinnünk kell, hogy tökéletesek voltunk,
míg el nem kezdtek megtanítani rá –
mindig magányos, ki soha nincs egyedül.

Isten jó. Mert ez a jó isten
lemondásban tanít gazdagodni.
Jákob voltam, Izrael lettem –
s míg Ő harcom, lesz az ember is

– legnagyobb kiábrándulásom.

 

(Illusztráció: A szerző alkotása)