Weöres Sándor: Meghalni

Birsalma-illatú, gyöngyház-tekintetű
s a hangja mint harang és messzi hegedű
s mind több és tétován sűrűdő lépteikre
felbődül és lerogy az űr sok-szarvú ikre,
átzudul a hideg, mindent elönt a kék!
Elönt a kék vonzás és villámló ekék
s égő tüskék fölött a Meztelen viharja
redőzve ráborúl a horpadó talajra,
megreng az édesség vad fészke, cifra tál,
s a mozdulatlanúl terjengő fénybe száll.

 

 

(Illusztráció: Alex Grey)

Versek

Egy rossz szavam

(F. A.-nak)

Egy rossz szavam se volt.
Csak megbabonázott, hogy önfeledt.
Én beteg voltam lelkileg, irányítás
Nélkül hagytam a testemet.
Pedig zavarából rájöhettem volna.
Hogy ugyanonnan indul, ahol
Nincsenek helyek.
Üres minden, mint a szoba,
Ahol a nagy emberre vártunk.
Lejátszottunk fejben mindent előre,
Férfi-női rendszerek, míg
Meg nem érkezett.
Onnan idegenként tettük tovább
A dolgaink. Nem leszünk közösek.

broken_by_haszczu

 

Azt hitted
Azt hitted, fontos lehetsz bárkinek,
És most elúszik a bárki hajója.
Csitítgatod magad – én ugyan nem tehetek róla,
Nem tehetek róla –, és most elúszik a bárki hajója.

prison_iv_by_haszczu

Most látom újra, elbukik.
Mérlegelni kellett volna a lehetőségeket,
Felruházni jelentőséggel, amit lehet.
De aki erre vágyik, vágyott,
Vagy legalább színlelte ezt a vágyást,
Most látom újra

 


képek: Haszczu

 

A szeminarista útja: a faluból az egyetemig

A hajnali vonattal utaztam Kolozsvár felé, már közel négy órája tartott az út, a vonat egy ideig lassult, majd fokozatosan egyre jobban gyorsulni kezdett. Akkor tűnt fel, amikor, ott ülve a büféskocsiban, egyszer csak olyan érzésem lett, hogy ki fogunk siklani, ki fogunk siklani, ezek a sínek, kerekek nem bírnak meg ekkora sebességet. Hatalmas ablak mellett ültem, szemben a másik asztalnál egy egyetemista kinézetű fiatalember aludt a hátizsákjára dőlve, jellegzetes művész-szakálláról, vézna alkatáról, s már-már cinikus magabiztosságáról, ahogy cigit kért, lehetett fölismerni. Alighanem poéta lehet, fotós, avagy netán piktor, gondoltam én is kutyai odafordulással, mikor megkínáltam a cigiből.

Ezekben a heti utazásokban épp a hajnali derengés érdekelt leginkább, a félfény, a sebesség és a látás, mintha rossz tájképeket kiállító falumúzeumok során rohannék végig, melyekben mégis megrögződik valami, amit elhanyagol az akadémikus történetírás. Az ablak persze szépen bekeretezte a természetet, de a természet, a sebesség miatt, mégsem maradt ugyanaz, nem lehetett lecövekelni a képeknél, egymásba hatoltak, szétroncsolták egymást, a sebesség aztán mégis túlságosan is ismerős tájjá rendezte a szétszórt látványcserepeket. Azt kerestem, hogyan tudnék kitörni a szememmel ebből a mozgó képtárból, miként lehetne megszüntetni ezt a távolságot az agyam és a táj mögött épp csak sejthető titokzatos sűrűség között, hogy megérintsem a természet bőrét, hogy érezzem, tartozom neki magam is, de éppen a szemem és a testem volt a határ, mely átléphetetlennek bizonyult. Az ablak, mint egy akvárium fala, megkétszerezte elkülönülésemet, be vagyok zárva a történelembe, azt éreztem, miközben előttem, mögöttem, körülöttem és persze az alattam tompán csattogó kerekekben is ott sejtettem valami szétszálazhatatlan, egyszerre szelíd és legyőzhetetlen sűrűséget, melynek magam is része vagyok.

De mindezt inkább csak tudtam vagy gondoltam, az agyammal vagy a szívemmel (ember vagyok én is, afféle), de érzékelni nem érzékeltem. Úgy véltem, az ellentét nem a testem és a természet között van, sokkal inkább a természet és az idő között. Azt a pontot kell tehát megtalálnom, ahol a kettő egymáshoz ér vagy összecsavarodik, oda kell visszatérnem, megszületésem gócpontjához, ahhoz a szakadáshoz, mely emlékező lénnyé tesz, aki az emlékezésen keresztül valami olyasmit akar magához vonni, amitől pontosan az emlékezés lehetősége szakítja el.

Belefáradtam aztán a hiábavaló szemlélődésbe és olvasni kezdtem, hogy jegyzeteket készítsek a szemináriumokhoz. De mikor írni kezdtem, éppen úgy, mint a látásom érinthetetlen forráspontja és a természet sűrűsége közti izgága, megfoghatatlan távolság esetén, tollam alól a papír folyton elmozdult és olvashatatlanná kuszálta saját kézírásomat. Üres helyek, fölösleges szálkák keletkeztek a betűk vonalaiban, írás helyett rajzok, a tollhegy beleakadt a papírba, majdnem át is lyukasztotta. Szóval egyáltalán nem azt fejeztem ki, amit ki szerettem volna fejezni. Így hát, belefáradva most már a hiábavaló cselekvésbe is, pár órás intenzív hajnali ébrenlét után én is a hátizsákomra dőltem, inkább szundikálok, gondoltam, amíg beér a vonat a kolozsvári állomásra.

Most azonban már újra ébren voltam, mert pár perc múlva le kellett szállnom. A sebességtől, mintha tű fokán hatolt volna át, megingott, egy pillanatig úgy éreztem, már ki is siklott a vonat. S mintha a valóságoson kívül lenne egy belső, képzeletbeli vagy inkább érinthetetlen, szűz testem is, mely lehetővé teszi, hogy azt mondjam, magamat érintem meg, s melynek vetülete vagy másik szárnya ez a külső – ennek a kézfejével és a talpával is érzékeltem most, hogy a kerek vasak a töltés melletti fűbe hasítanak, kiégetik a füstölgő gyökereket, behatolnak a föld bőre alá, forró sebvarrást hagyva maguk után.

Titkolt forrósággal néztem körül. A fülkében azonban nyugalom honolt, ránéztem az egyetemistára (piktor? filmes? avagy tán poéta?), ő is fölébredt közben és szintén szedelőzködni kezdett. A pincér pedig udvariasan elkérte tőlem is az üres kávés csészét, s megkérdezte, én is leszállok-e Kolozsváron. Mintha sajnálta volna egy kicsit, pedig most nem is beszélgettünk. Majd elmondta még, hogy ő soha nem járt ebben a városban, s hogy ugye ez egy szép nagy magyar város. Ugyanis a magyarországi vonatok pincérjei szerint Erdélyben minden város magyar, de legalábbis az kellene legyen. De ők sohasem szállnak le a magyarországi vonatról.

Mikor elment végre, újra kinéztem az ablakon. Úgy tűnt, még mindig eszeveszett sebességgel haladunk. De ekkor váratlanul valamitől mosolyogni támadt kedvem. Ahogy néztem, a táj egyszer csak kifordult magából és megmutatta látványának rejtőzködő, titkos belsejét, és a sebességtől a képek már nem suhantak tovább, nem is képek voltak már, valami más emelte szemem mögé állandóságát és ott is maradt ezen a hatalmas képernyőn, mint egy képhiba, vagy mint amikor filmnézés közben elgondolkodsz valamin és pár másodpercig a saját gondolataidat szemléled, melyekre gyanakszol, hogy mégiscsak egy idegenéi. S én sem én voltam már, hanem egy sebesség és képek által szétroncsolt mélységes erdő inkább, vagy az értelmezhetetlen, mégis összefüggő barna vonal egy éles sziklapart és a szemem meg a vonatfülke közti szakadék áttetszően homályos redőzetébe rajzolva. Egy árnyék teste, mely nem szorul rá az elmúlóra, mert éppen ez tarja össze a teret, az időt, a testet, a szívemet, hogy felmutassa bennük a saját magukat szétosztó belső távolságokat.

De mit tehettem volna? Mosolyogtam hát. Pár perc múlva a vonat fékezett, leszálltam és elindultam. Átvágtam az állomás képzavarán. Gyönyörű tavaszi délelőtt volt. Rágyújtottam és elindultam a Horea úton az egyetem felé.

Egy dalnokverseny tankái

A Csógen nyolcadik évének (1035) ötödik hó tizenhatodikán, a főtanácsadó balfelőli miniszter (Fudzsivara no Jorimicsi) rezidenciáján rendezett dalverseny tankái (1.)

Témák

hold, nyári eső, tó vize, nőszirom, szegfű, kakukk, szentjánosbogár, fénysugár, ünnep, szerelem

Költők

Jukicune, Akazome, Szagami, Szukenari, Kintó, Szukecsika, a trónörökösi hivatal vezetője, Kinjori, Nóin, Szukefusza

 

Első  Hold

Bal győztes                                                                               Jukicune

  1. Lám a nyárest is
    milyen hűvös tud lenni,
    hogyha a holdfény,
    mint patyolatfehér dér
    takarja be a kertet.

 

Jobb                                                                                       Akazome Emon

  1. Mert a te lakod,
    itt a hold világa még
    tisztábban ragyog:
    felhőtlen az esti ég,
    mint mindnyájunk élete.

 

A jobb felőli igazi nyitódal. Röstellem ezért, hogy vesztesnek kell nyilvánítanom, de többet nem mondhatok. A bal felőli dal ötletes, ezért nyilvánítottam győztesnek.

 

Második  Nyári eső

Bal győztes                                                                               Szagami

  1. Nyári esőben
    ázik Mizu mezeje,
    vadrizst aratni,
    szárítani aligha
    lehetne most, azt hiszem.

Jobb                                                   a trónörökösi hivatal vezetője, Jorimune

  1. Nyári esőben
    merengek az ég felé:
    jóleső érzés,
    akárha ezer évi
    boldogságot remélnék.

 

Fittler Áron fordítása

Eszmecserép

 

Thy Catafalque: Desolatio (Microcosmos, 2001)

Küzdött még magával, néhány környi terjedelemig. Akkor abbahagyta, mert a fájdalom lelassult és nem lehetett már küzdeni vele. Lehunyt szemmel feküdt a testében. Kicsit talán félt. Ő vagy ő. Inkább mind a ketten. Mármint egymástól.

Törődött bele, beletörődte magába, így történt. A kapualjban a mindenszínű fekete lepkék, vagy madarak, ahogy egymás körüli körökben. Beleugró kövek. A vizet elsöpörte, üres lett a homok, így nem lehet. Feketére gondviselt örökpillanatok.

A csontjaiban volt, menetelt, tehát lábai vannak. Érezte magáról leválni a kertet. Akkor mégsem ő volt az a. Bele tudta magát törődni. Beletört. Az a kicsi meg úgy mozgott, mintha már nem élne benne. Magával kellene telefonszámot cserélnie.

De mire. Kiveszett a sarkcsillaga. Tömör, holdszerűen kopott. Most minek erőltetni, ha gyönge, nincs benne létezés-szekérke. Valahogy vitte még magában a levegőzetet, félő volt, megáll, és akkor jaj lesz. Kiszellőztette a köveket, jobban virágozzanak.

Nincs indok. A fák kérge alatt sűrű hangyafalak. Emlékművet állítanak az igazság eltörléséért. Nincs igazság, nincs. Akkor ez hazugság? Tönkreöntükrözte magát. Gyenge lábakon állt az igája, mindegy. Igézetet hallott, eltörpült benne a körkörösség.

Vonultak a hegyek, hogy minek, ki tudja. Az égre ráálmodott valami furcsa kis ködöt. A mesében meg kézversek voltak, így beleragasztgatva, kapaszkodással fölfelé. Ha megráztad, kieshetett a földre. Ölelkező rímei tartották, magával legalább egységet képzelt.

Képzett beteg. Egészségeit részségek varrták szét. Félségek. Paramimetikus méhviadal. Természetrajzolási kényszerében fákat kényszerített tudatfölöttijébe. A lehunyt szemű tér magányosan csikorgott, ez lehetett a Kezdetben.

Az esetleges félreértések érdekében lemosható lelket tetováltatott magára. Elmozdultak egymásról a körök, ez fájt. Messziről sóhajtott, egészen elkobozta a földtől az eget. Megállt a fában a víz, elvágták idegrendszerében a lélegzetet.

Védtelenül történt, törtette magában a történéseket. Amíg el nem törik a gyertyát az éjszakás harangok, nem hagynak aludni a békéért. Az a hazug test meg csak úgy tesz, mintha tenne valahogy. A par excellence tudathasadék, tágabb ecsetvonatkozásaiban.

Magad mellett mentél el akkor, barátilag. Valami összetartotta a tengereket, szét a vizet. Magában ölelkezett. Titkon leheletet cseréltünk, de nem lehetett folytatni a félelmet. Túl lassú volt már ahhoz, hogy továbbrogyjon.

Földig emelkedett. A gúlákba rendezett katakombák görcsösen ismétlődő önmegtestesülése. Jógába merített testtel menekítette fénykeringését. Az a hazug árnyék megint nem jól követ. Pedig oldalhajóval érkeztelek.

Meredeken fölfelé zuhantunk. Kicsit aludni mentem, majdnem odafelejtettél. Nem lehetett volna máshol felnyitni a szemed. Belegörnyedt a rendszertelen fűnövésbe. Pocsék egy mosoly volt tőled, ezt ismerjük el.

A víz alatt nem nőnek fák. A vízben nőttünk. Mik vagyunk, azt mondd meg. Egy hosszan kitartott orrfújás. Ki fújja az orromat? A két kezedben szendergettél. És a fájdalomban a félelem apró teste, ahogy mozdulatlanul futott.

Magadra ismerhettél volna engem. Tudom, fájt volna, van ezekben a tükörközésekben valami hideg. Csillagos kert. Arra meg véletlenül se gondoltam, mi lesz velünk akkor, amikor megszűnnek az arckifejezések.

Arcbefejezés.

2015. 05. 22. 11: 50: 55

 

(Illusztráció: Elspeth McLean: Autumn Blossoms)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info