Feljegyzések Kopi naplójából

Végre egy kis Napóleon konyak, no meg a Bolero… most már csak valami nőszerű képződmény hiányzik. Naplóm lapjai helyett inkább rajta koptatnám a cerkám – csak ne a nejem legyen az. Meglehetősen fárasztó nap volt ez a mai. Kora hajnalban rögtön egy alliteráló kenutúrával indult: Lityiékhez mentünk Lupára – Lukullusz is ott volt – teljesen spontán jött az egész: éjszaka nemigen tudtam aludni a közelgő telihold miatt – ilyenkor mindig jön valami inspiráló. Most pl. kitaláltam, hogy minden holdtölte alkalmával összejövetelt rendezek a kertemben, Holdköltők társasága címen – mindenki hozhat majd magával saját vagy általa kedvelt verset, aztán meg buli. Akár már másnap megrendezésre is kerülhet az első szeansz, itt az alkalom! – gondoltam magamban. Aztán nem is bírtam sokáig magammal, hajnalok hajnalán felhívtam a Lityit – legjobb álmából sikerült felébresztenem –, hogy jönnének-e ma este. Mondta, hogy feltétlen – „kurva jó ötlet!” Sőt, azt is megkérdezte, hogy nem ütjük-e előtte nyélbe a már régóta tervbe vett hozzájuk való kiruccanásunkat Lupára – ők most amúgy is ott vannak, lent. Mondtam neki, hogy miért is ne – pár embert még értesítettem az esti programról, aztán már vízre is szálltunk nejemmel és a rahedli gyerekünkkel. Miután lecsorogtunk, egy délelőtti vendégfogadó tea után Lityiékkel együtt ideiglenesen áttettük a nyaralóból a székhelyünket a büfébe. Jó ott a hangulat, és a pörkölt is rendben. Aztán egy kis focit, majd Dunában való megmártózást követően vissza – a Lityiék szempontjából fel – kaslattunk abba a szörnyű sváb kisfaluba, ahol élek a családommal (nem sokáig maradunk ott, hamarosan áttelepülünk Új-Zélandra, egy Isten háta mögött megbúvó birkalegelőre. Ott új életet kezdhetnénk, a háztáji munkák mellett talán jutna arra is idő, hogy Wellingtonba átjárjunk néha, ha intellektuális atmoszférára is vágynánk), felfelé már azért megterhelőbb volt az evezés – főként így estefelé. Mire megérkeztünk, már gyűlt a nép a kapunk előtt. Már éppen kezdenénk… – közben Tünde eltünedezett… – vagy ahogy Kukorelly írja (jóval prózaiabban): „Elmentek a csajok”. Nem sokat lelkiztünk, belecsaptunk a lecsóba – jöttek orrba-szájba a versek, no meg a szófosás: többek között egy elhangzó Kassák verssel és személyével kapcsolatban felmerült az a most már lerágott csontnak számító kérdés, hogy kell-e rím a versbe, vagy az csak elveszi a szerzőtől a pontos megfogalmazás lehetőségét. Majd jött Esterházy meg a plágium. Aztán meg az, hogy miképp lehet az olvasók igényeit hatékonyan kielégíteni – nem akartam fölényeskedően közbevágni, hogy egy-két fortéllyal megvilágosítsam a szerencsétleneket – elvégre én több tízezer példányt adtam el a jog és irodalom kapcsolatáról szóló Iustitia kirándul c. könyvemből. Majd mikor valahogy a haiku versformára terelődött a szó, már nem bírtam megállni, hogy ne villogjak a szintén több tízezer példánynyi eladást maga mögött tudó haiku verseskötetemmel. Felcsaptam, majd találomra felolvastam a felcsapott oldalpáron lévő versek egyikét: „Hullámzik a tavasz a hasamon”. Először persze – ahogy sejtettem – megvádoltak, hogy ez nem haiku (az ő csőagyuknak) – aztán felvilágosítottam némileg dilettáns kollégáimat, hogy nem a szótagszámot kell csökönyösen számolgatni, hanem az a lényeg, hogy a haiku hangulatát visszaadja – e téren már pedig nem kérdés, hogy kifogástalan az írás. Egy idő után már mindenki kezdett türelmetlenkedni, hogy mikor kezdjük már a bulit – a hátramaradt írásokat gyorsan lezavartuk, majd mielőtt végleg elszabadult volna a pokol, megkértem azokat, akik az éjszaka folyamán a kertben elhelyezett sátrak valamelyikét szándékozzák igénybe venni, hogy ha netán 4-5 üveg jó kis házi szilvapálesz elfogyasztása után beesnének a sátorba, majd ellenállhatatlan késztetést éreznének a hányásra, akkor húzzák le a sátor nyílásának cipzárját, és lehetőleg kifelé okádjanak. Ezen kérés figyelembevételét követően már tényleg senkivel nem lehetett józan szót váltani. Én csak szolidan bedobtam egy rozéfröccsöt, majd én is belevetettem magam az orgiába. De közben azért természetesen – jó házigazda módjára – figyeltem az eseményeket, meg ügyeltem arra, hogy nehogy ellaposodjon a hangulat. Minden pazarnak ígérkezett, egy kis szépséghibát leszámítva: ahogy már korábban is utaltam rá, a nejemen és két lányunkon kívül nem maradt nőszerű képződmény a buliban. Pedig szegény Frédi fiamnak is lányhiánya van… no de ennek a felállásnak is van némi előnye: Menta lányunkat már egy ideje próbáljuk férjhez adni, de komolyabb kérő eddig még nem jelentkezett. A mainál jobb alkalom márpedig nem kell ahhoz, hogy reggel majd egy sátorban találja magát valamelyik jelenlévő szimpatikus fiatalemberrel. Pl. itt van ez a Lukullusz gyerek – Mentának nagyon tetszik, és állítólag független. Tisztában vagyok vele, hogy nem egy díva a lányom, de hátha a jó kis retro zene, a tánc, a telihold, az érintetlen természet – pontosabban a bio-termesztésű kertünk –, no meg némi alkohol összeszédíti a fiatalokat… ha pedig mégsem, akkor – ahogy szoktam mondani – „Válogatós fasznak segglyukban a helye!” Egy idő után már belefáradtam az álbohémkodásomba – ekkor jött az, hogy visszavonultam és rácuppantam a Napóleon konyakra… na de aztán hamar megjelentek a hajnali fénysugarak, és mivel törekszem arra, hogy a bioritmusom megfelelően működjön, fáradtságom ellenére igyekeztem hamar talpon lenni. Kimentem a kertbe – ki-ki már a reggeli teát kortyolgatta. Tibusz – volt tanítványom az egyetemen (egyike azon keveseknek, akiknek sikerült átmenniük a vizsgáimon – én becsületesebben végzem a munkámat annál, hogy nevemet adjam egy diploma illetve egy kisdoktori- vagy akár egy habil titulus érdemtelen megszerzéséhez. Terminátor a becenevem az egyetemen. Igyekszem is ezen elnevezés jelentésmezejének eleget tenni: jogtörténetet tanítok – eleve csak az jöhet vizsgára, aki az összes órámon jelen volt, és nem is késett – aki akár egy percet is késik valamelyik órámról, az már nem jöhet vizsgára. Jelenléti ívet persze nem adok a diákok kezébe, nehogy csaljanak – személyesen jegyzem, ki van jelen, ki nincs. Továbbá egy 20 oldalas dolgozatot le kell adniuk egy általam adott témából. Ezt követően jöhetnek vizsgára, de azt is megelőzi egy írásbeli beugró („A”; „B”; „C”; „D” típusú dolgozatokat állítok össze – ennek megfelelő ülésrendet szabok meg, a puskázás vagy susmus természetesen vizsgáról való kizárást jelent.), amit hibátlanra kell teljesíteniük ahhoz, hogy egyáltalán szóbelizhessenek. Utóvizsga időpont nincsen. A vizsgára több ezer oldal tömény szakirodalmat kell bebiflázniuk az órai anyaggal kiegészítve – a beugrót az általam megadott 55 kulcspont alapján állítom össze, ha valaki pedig még a szóbelire is eljut, ott 40 tételből kell húznia – ha megbukik az általa húzott tételből, majd fél évvel később újra eljön vizsgázni, és ismét túljut a beugrón, az az alapfeltétel lép érvénybe, hogy tökéletesen fel kell mondania azt a tételt, melyből korábban megbukott – csak utána kezdődhet valójában a vizsga egy új tétellel) – azzal fogadott, hogy sikerült belehánynia az egyik sátorba – kidőlt a sátor mellett, hirtelen hányingerre ébredt, eszébe jutott, amit kértem a buli kezdetekor – lehúzta a sátor nyílásának cipzárját – minden stimmelt, csak hát az volt a gond, hogy Tibusz a sátron kívül volt, nem pedig belül… ezt meghallva egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy a jobb vagy a bal öklömmel húzzak-e be neki egy akkorát, amivel megszakítom a folytonosságot a feje és a teste között, aztán végül arra jutottam, hogy – jó házigazdához méltóan – nem lenne szerencsés, ha elrontanám a hangulatot – így úgy döntöttem, hogy csak nevetek rajta. Aztán lehuppantam a fűre – Tibusz mellé – én is teázni. Az egyre erősödő Nap hatására megszabadultam az ingemtől – görög félistenhez hasonlítható felsőtestem láttán Tibusz megkérdezte, hogy heti hányszor szoktam kondizni. Mondtam neki, attól függ, mit nevezünk kondizásnak – a söröskorsók emelgetését, vagy azt a bizonyos tevékenységet, amikor lányok és fiúk együtt izzadnak? – Ezzel finoman utaltam arra is, hogy inkább Mentával hancúrozott volna – ahelyett, hogy összehányja a sátrat… közben nejem előállt azzal az ötlettel, hogy menjünk el kirándulni a környező hegyekbe – zseniális gondolat! – mire ezt kimondtam, Lityiék már be is jelentették, hogy sajnos ők nem tudnak velünk tartani, mert dolguk van. Lukullusz is közölte, hogy sajnos neki is távoznia kell most köreinkből – erre megkérdeztem tőle, hogy hogy fogja így elvenni a Mentát feleségül – sajnos azt majd máskor kell megoldanunk – válaszolta. Gyere holnap is! – mondtam neki búcsúzóul. Amennyien még maradtunk, lassacskán útra keltünk – vittünk magunkkal fémpoharakat, no meg persze néhány üveg elmaradhatatlan „Szent Pityeszt”. Tibusz és a „csajok” elöl haladtak, én pedig az unokaöcsémnek hátul kullogva osztottam az észt – amiből aztán (lelki) fröccsözés lett. Megosztottam vele fiatalságom legfájdalmasabb időszakát, amikor is mialatt a seregben voltam kénytelen rohadni, elhagyott az akkori barátnőm. Van is egy festményem ebből az időszakból, mely mellesleg másfél lepedőért kelt el kb. 10 évvel ezelőtt – egy dőlő fázisban lévő szürke vödröt ábrázol az éjszakai égbolton. Nagyon belemerültem a révedezésbe… közben nejem hátrajött azzal, hogy úgy látja, hogy Tibusz rányomult kisebbik lányunkra, Zsályára – ketten nagyon elhúztak ott, elöl. Ennek érthetően nem örültünk, hiszen Zsálya még kicsi. Egyre jobban dühít ez az ürge – telehányja a sátramat, Menta nem kell neki, Zsályát viszont megrontja. Valamennyien felzárkóztunk Tibuszékhoz, és én diplomatikusan megbeszéltem Tibusszal, hogy a következő tisztásnál különválunk – én az otthoniakkal visszafordulok, ő meg az unokaöcsém pedig onnan kimegy a vasútállomáshoz. Miután búcsút vettünk tőlük, Tibusz még visszakiabált, hogy legközelebb a Menta hívja el az egyetemről az osztálytársnőit. Erre azt mondtam neki – próbálva megőrizni a higgadtságomat –, hogy az rendben van, hogy a Klasszika filológián enyhén szólva túlsúlyban vannak a lányok, de nem árt, ha felkészülsz arra, hogy – ahogy Menta sem –, azok a könyvmolyok sem tipikusan a leendő szex-szimbólumok egyikei. Erre azt válaszolta, hogy akkor én hozzak majd csajokat. Meglesz – csak majd add meg a paramétereket! – feleltem. Meglehetősen fárasztó, de ugyanakkor tanulságos napok vannak most már végre tényleg mögöttem… na jó, megnézem, hogy otthon vagyok-e, aztán meg nézek egy kis poreszt.

 

 

(Illusztráció: Labedzki)

Borbély András versei

BESZÉD

Fogak hamuja, szavak,
gégefő-csipke, nyelvcsont és nyál:
hübrisz a beszéd,
csak magad érintenéd,
míg szétzárul a szóban
születés, halál.

A beszéd teste szálkás
szárított hús és szóheg,
de se szavam, se a salak,
se a víz, se a haszon, se a halál –
semmi sincs, mi adható volna,
minden a másé,
egészen kívül,
magam adom-veszem
el vagy talán vissza,
ki téved, megtalál.


ÉJSZAKA

Vertarany köd,
egy fülkében veszteg,
kutya néz,
nézése rám tapad, mint egy kéz.
Az állomáson
mindegyikünk vesztes,
templomi csend zizeg,
kéregfény tépi
az aljnövényzetet,
kövek lángolnak a hamu alól elő.

Felhabzik a por,
hidegszag reszket,
az éjszaka madár, tátva van a csőre,
az éjszaka fegyver, benne csőre töltve
alusznak a lecsukott szemgolyók.

 


kép: Martin Vlach

Juss

Nagyapámat 1956 után „népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésével elkövetett bűntett”-ben marasztalták el és börtönbüntetésre ítélték. Helyettesítő postamester volt, akkoriban épp egy dél-dunántúli határfaluban, ahol a forradalmi bizottság elnökhelyettesévé választották. Bűnéül rótták föl továbbá, hogy azon az őszön többször, de egy alkalommal bizonyíthatóan is a következő kijelentésre ragadtatta magát: itt már nincsenek elvtársak, itt már csak urak vannak. 1990 után néha mesélt ötvenhatról és az utána következő két-három évről. Azt az esetet például nem egyszer emlegette, amikor többségében ismeretlen, ám szintén letartóztatott társaival együtt elsötétített buszban utaztatták keresztül-kasul az országban. Egy helyütt megálltak, mindannyiukat kiterelték a járműből (valahol a pusztán, bárki joggal hihette akár sztyeppnek is), fölhajtották őket az ott parkoló terepjárók platóira. Ott feküdtek egymás hegyén-hátán végenincs órákig, olyik összevizelte magát, valamelyik férfinak az egyik orosz tiszt bajonettel megvágta a kezét, a vére eleinte ömlött, majd folyt, végül csöndesen csörgedezett a többiekre. Aztán egyszerre talpra rángatták az egész társaságot, visszaszállhattak a buszba, s folytatódott a keringés. Nagyapám mellett egy tizenhat éves lány szipogott mindvégig, míg be nem gurultak a börtön udvarára.

Azt sem hallgatta el, hogy többször csak úgy, kedvtelésből taposták meg azokkal a nehéz, vasalt sarkú csizmákkal. A kihallgatásokon többnyire alaposan összerugdosták. Arról már nem mesélt, anélkül is tudom, hogy sosem helyezkedhetett el többé a postán. Szeretett volna – nem engedték. Távolról sem számított nagy halnak, mégsem engedték vissza a szakmájába. Csakis akkor tették volna, ha együttműködik. Nem működött együtt. Pedig volt mitől félnie.

Hogy mást ne mondjak, egy túlbuzgó elvtárs miatt édesapámat kénytelenek voltak a keresztanyjához küldeni Szegedre; tízévesen el kellett szakítani a családtól, nehogy állami gondozásba helyezzék, hiszen, tette föl a kérdést az éber funkcionárius, egy börtönbüntetését töltő ellenforradalmár fia vajon miféle nevelést kaphat? Apám jó, ha kéthavonta hazajárhatott. Szabadulása után nagyapám, az efféle események dacára, inkább vállalta a kispénzű, alja munkákat, de nem írta alá a beszervezési papírt.

Nem gondolom, hogy ezért különb lett volna azoknál, akik aláírták. (Makacsabb talán.) A nagyapám kisember volt, akire valószínűleg nem pazaroltak akkora erőket, mint a nagyhalakra. Inkább azokat zsarolták, szorongatták erősebben, gondolom én, akik jelentősebb pozíciókat töltöttek be, akiktől fontosabb információkat remélhettek. Művészeket, újságírókat, tanárokat, tudósokat, sportolókat. Az úgynevezett kisemberekre, föltételezem, kevesebb energiát fecséreltek. Próbálkoztak egyszer-kétszer-párszor, aztán hagyták őket. Nem ritkán, persze, még így, kisebb gőzzel is sikerrel jártak, hiszen az ember olyan könnyen megfélemlíthető lény. Túl erős benne az életösztön.

Azt is mesélte a nagyapám, hogy amikor az előzetes letartóztatásból hazajött, egy megrakott szekér állt az udvaron. Akadtak, akik előkészítették a família menekülését. Nagyapám köszönte, nem kért belőle. Lepakoltatta azt a szekeret, maradt itthon, kisvártatva bevonult a börtönbe, majd évek múltán, amnesztiával szabadulva, élte az életet másodrendű állampolgárként, megalázottként és megnyomorítottként, a szívében egyre halványuló reménnyel aziránt, hogy változhat még valami, mielőtt meghal. (Legalább megérhette, hogy valami változott.)

Miután ezt a szekér-históriát hallottam, talán tizennyolc-húsz évesen, sokat tűnődtem azon, mi történik, ha a nagyszüleim elhagyják az országot 1957 elején. Milyen nyelven beszélnék? Hol élnék, mely táján a földgolyónak? Számos válasz lehetséges. Rengeteget játszottam végig magamban. Köztük azt is, hogy meg se születek.

Azonban megszülettem. S nem másutt, hanem (nagyapám döntése folytán) ott, ahol. Az a döntés alapvetően határozta, határozza meg a sorsom. Bennem él tovább – ha nem is konkrétan, kézzel foghatóan az elhatározás maga, ám mindaz, ami nagyapámat odáig vezette, nagyon is. A ragaszkodás. Az ösztönös, erős, akár ésszerűtlennek is nevezhető kötődés. Amiből, osztályrészül, nekem is jutott. És én szeretem ezt az örökséget. Talán ez az örökség az oka, hogy – bár kíváncsi vagyok a világra – a maximum, amit más országban nyűglődés, fejfájás és ingerültség nélkül képes vagyok eltölteni, az szűk két hét.

Senki sem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem mert az övé – jut eszembe ezen a ponton (talán indokolatlanul) Seneca.

Valahogy így, igen.

Bár közhellyé koptatták a kijelentést, az igazság nem mállott le róla, érvényes ma is: nem választhatjuk a hazánkat. Lakhelyet, állampolgárságot igen – hazát soha. Azt vagy kapjuk, vagy (nem fizikai értelemben) megszerezzük, kiküzdjük magunknak. Utóbbi esetben ad abszurdum az is lehetséges, hogy a szülőföld és a haza nem egy földrajzi egység. (Jóllehet ez, úgy hiszem, ritkaság.) Mikes Kelemen próbálkozott ilyesmivel, mikor úgy szerette már Rodostót, hogy soha nem feledhette Zágont. Kudarcra ítéltetett, naná. Rodostó sosem válhatott Zágonná, Zágon-pótlékká is csupán tűnő pillanatokra, önáltató, kába percekre.

Seneca azt is vallotta, ha nem is írta le, hogy nem azért szeretjük a hazánkat, mert ott jól lehet élni, vagy éppen könnyen. Nem azért, mert általa szert tehetünk valamire, ami kell nekünk, vagy a segítségével megkapunk bármit, amire vágyunk. Aki ott érzi jól magát, ahol a legtöbbet kapja, netán a legkönnyebben, annak más fogalmai vannak otthonról, otthonosságról, hazáról, mint Senecának. Mint Senecának az én értelmezésemben. Az én Senecám inkább szűkölködik Rómában, semmint dőzsöljön Rómán kívül. Ő nem Caesar, aki szívesebben válik első emberré bárhol, mint lesz másodikká az Örök Városban. Az én Senecám, amint a valóságos, hús-vér Seneca is, hűséges marad Rómájához, mindenkor.

A nagyapám, azt hiszem, nemigen olvasta Senecát. S nem tudom, mennyit mélázott azon, miért maradt itthon azon a szürke, kilátástalan napon, miért küldte el azt a szekeret. Néha azért nyilván eszébe jutott. Ha máskor nem is, a börtönben, az elhagyatottság, a magány, a vágyakozás kínjában minden bizonnyal. Nem mondta soha, hogy egyetlen pillanatra sem bánta meg a választását. Egyetlen egyszer sem állította, hogy fölülni arra a bakra végzetes hiba lett volna. Ha ilyesmit beszélt volna, kétségeim lennének. Így nincsenek. Van viszont egy örökségem. Ez az én jussom. Több nem is kell.

 

 

(Illusztráció: sphere)

Li Ho költeményei

Csjü Csjüangnak és Jang Csing-Csinnek írtam, mikor elhagytam a várost

 

Lázas fű és sötétlő ég,
tízezer mérföld tavasz.
Búcsúzom s egy jelre várok,
csodára, mely ittmaraszt.
Hanok kardja, nem repülsz el?
Mért hagysz cserben engemet?
Nem vagyok szikla, csak homok,
mi a szélben elpereg…

 

Adjátok át öcsémnek a verset

 

Majd három éve hagytam el öcsémet,
de tíz nap múlva otthon voltam megint.
Ma éjjel jó bort tölthetünk kupánkba
és várnak itthon megsárgult könyveink.
Sok kínt és bajt átvészeltem, de élek,
az szentigaz, hogy csőstül jön a végzet,
ezért ne jósoltass, ne vesd a kockát,
üres mindegyik lapja bárhogy nézed…

 

Amikor először foglaltam el a szertartásfelügyelői posztot, otthonomra gondoltam, a hegyekben, Csang-Kuban

Lovak nyoma már nem látszik a porban,
a hivatalban nincs egy szolgám sem.
A rizs magában fő a serpenyőben,
a jujubavirág tavaszt üzen.
Családi címerem a falon, szemben,
turbán kígyózik körbe fejemen.
Levélhordó kutyám küldöm futárként.
Beteg vándormadár most megpihen.
Lezárt agyagkorsómban gyógytea,
és bambuszháncs takar egy korsó bort.
Nincs jobb, mint csónakázni holdvilágnál…
De ki tud felhőn átevezni, mondd?!

Herczeg Ferenc fordításai

Ungvár az 1914-15. évi tanévben

A háborús helyzet és az oktatási folyamat kölcsönhatása Ungváron az 1914-15. évi tanévben

Ez a tanulmány két görög katolikus oktatási intézmény működésének részleteit taglalja. A téma egyik sajátossága, hogy az 1914-15. évi iskolai tanévről van szó. Ungváron az adott időszakban működött egy görög katolikus tanítónőképző, valamint görög katolikus kántor-tanítóképző intézmény. Működésükről, a növendékek és oktatók névjegyzékéről, a tanév végén kiadott iskolai értesítő tájékoztat.

A tanulmányban nyomatékosítom azokat a jelenségeket, melyek az oktatási intézmények munkarendjét tekintve a háború következtében végbementek. Mérlegelem a két intézmény esetében bekövetkezett változásokat, összegzem az eredményeket. A dolgozat elején röviden ismertetem az iskolai értesítő megjelenésének szerepét. Áttekintem a témára és a kárpátaljai magyar nyelvű oktatásra vonatkozó korábbi kutatások eredményeit. Ezt követően rátérek a kutatás valódi céljára: mindkét intézmény esetében ismertetem az adott tanévben bekövetkezett változásokat, melyeket a háború folyamata idézett elő. A két intézmény: az Ungvári Görög Katolikus Tanítónőképző, valamint az Ungvári Görög Katolikus Kántor-tanítóképző. A következtetéseket a két intézmény értesítője alapján összegzem.

Az évkönyv és iskolai értesítő megjelenése, formai és tartalmi változása

Az iskolai értesítők formai és tartalmi fejlődésének első szakasza az osztályzatok év végi összegzése és nyomtatásban való megjelentetése volt. A 19. század közepétől a középszintű oktatási intézmények számára kötelezővé vált minden évben az értesítő, évkönyv megjelentetése. Az értesítő tartalmilag a következő egységekkel rendelkezett: a tanterv, a könyvtár és szertár gyarapodására vonatkozó adatok, a tanárok és tanulók névsora, utóbbiak érdemjegyei, statisztikák, valamint egy programértekezés, tanulmány is helyet kapott a kiadványban.1 1948-1980 között Magyarországon megszakadt az iskolai értesítők kiadása. Az 1990-es évektől rendszeresen jelennek meg ezek a kiadványok Magyarországon.2

A magyar iskolai értesítők bibliográfiáját 1996-2006 között Gráberné Bősze Klára és Léces Károly jelentette meg tizennégy kötetben. Tartalmazta a történelmi Magyarország területén működött iskolák értesítőit. Az 1918-ban elcsatolt területekre vonatkozó adatok sajnos nem kerültek a bibliográfiába.3

A kárpátaljai magyar nyelvű oktatás történetével kapcsolatban több tanulmány és disszertáció született. Az időhatárt tekintve elsősorban a 20. század második felére és a 21. század elejére vonatkozó kutatási eredményekkel szembesülhetünk. Szűkebb témánkat, az iskolai értesítőket tekintve, az 1938-39-es tanévre vonatkozó középiskolai értesítők említésével is találkozhatunk.4 A szerző iskolavárosként nevezi meg Ungvárt és Munkácsot.5

Szamborovszkyné Nagy Ibolya kutatása esetében az 1945-2010 közötti időszak kerül előtérbe az oktatáspolitika, valamint a történelemtanítás gyakorlati megvalósítása tekintetében. Utóbbi vonatkozásában többek között a „Magyar nép története” című tantárgy oktatásának sajátosságait tekinti át az 1988-2014 közötti időszakban.6

Azért volt szükséges a fenti kitérő, hogy hangsúlyozzuk: zajlottak a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás történetére vonatkozó kutatások a múltban. Ezen tanulmány keretei azonban nem teszik lehetővé a kutatások eredményeinek bővebb ismertetését.

Témánkhoz illeszkedik a következő tény: Balogh Lívia gyűjtötte össze az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár értesítőállományát. Az adatbázis települések szerint csoportosítva tartalmazza az értesítő címét, jelzetét és az évszámokat, amelyekre vonatkozik.7

Az 1939 előtti időszak kárpátaljai magyar oktatására vonatkozó iskolai értesítők tartalmi ismertetése és elemzése szükséges, mivel jelenlegi ismereteink szerint ez nem történt meg. Indokolt áttekinteni, hogy a háborús helyzet miképpen hatott az iskolák működésére. Ez alkalommal a görög katolikus oktatási intézmények kerülnek előtérbe.

Ungváron az 1902-03-as tanévben kezdte meg működését a görög katolikus tanítónőképző. Az igazgatói tisztséget Kaminszky Géza töltötte be, aki 1892-1917 között a kántortanító-képző igazgatója volt.8

Az Ungvári Görög Katolikus Tanítónőképző működése az 1914-15. évi tanévben

Tekintsük át, miképpen működött az ungvári görög katolikus tanítónőképző az 1914-15. évi tanévben, az adott intézményre vonatkozó értesítő alapján.

A tanítónőképző mindennapi életére vonatkozó tényeket többek között a tanév végén kiadott értesítő Adatok a tanintézet 1914-15. évi történetéhez című tematikus egysége alapján lehet összegezni.

Az egyházmegyei hatóság rendeletének értelmében növendékek beiratkozása a tanítónőképző, a polgári és az elemi iskola esetében 1914. szeptember 7-19. között zajlott.9 A helyi tanulók beiratkozása személyes jelentkezés, a vidékiek esetében postai úton történt. Ez a döntés a közlekedési nehézségek miatt született meg. Ungvár összes iskolája október 15-ig, majd november 15-ig kolerajárvány miatt zárva maradt. A tanítónőképző IV. osztályában 1914. november 23-án kezdődött az oktatás. A tanulók csaknem kizárólag helyben laktak. A többi osztályt 1915. január 25-én nyitották meg. Ekkor szabadult fel az intézet a katonai lefoglalás alól.10

A rövidített tanév tényén kívül 1915-ben is a tantermek hiányával küszködtek: 1915. február 12-én a tantestület helyiségeit, az igazgatói irodát és a szertárakat katonai célok miatt lefoglalták.11 Ennek következtében a tantestület az internátus épületébe költözött, ahol öt helyiséget használhatott. Délelőtt a képzőintézeti és elemi iskolai növendékek, délután a polgári iskolai diákok számára tartottak előadásokat.12

A háborús helyzet a növendékek mindennapi életére még egy tekintetben hatott: a IV. – V. osztályos képző- és elemi iskola növendékei 25 koronát gyűjtöttek a katonák karácsonyfájára. Az összeget a Hadsegélyező Hivatalhoz továbbították. Az értesítő szövege hangsúlyozza, hogy a diákok is nehéz anyagi körülmények között élnek, ugyanakkor az intézmény szellemiségével összefügg a jótékonyságra nevelés folyamata. A képzőintézeti és polgári iskolai tanulók 98 darab hósapkát, 70 pár csuklóvédőt és 35 pár térdmelegítőt készítettek a hadban lévő katonák részére. Ide kapcsolódik, hogy az adott tanévben a női kézimunka tervszerű tanítása megszűnt, helyette a katonák számára hasznos ruhadarabok és felszerelési tárgyak készítése lett engedélyezve a polgári iskolákban.13 A ruhadarabok Hadsegélyező Hivatalhoz továbbításáról nem szól az értesítő.14

Az 1914-15-ös tanévben óralátogatás céljából a tanítónőképző vendége volt Matyaczkó Tivadar kanonok, egyházmegyei felügyelő. Istvánffy Gyula polgáriskolai iskolalátogató és Dr. Siegescu József képzőművészeti szakfelügyelő a vasúti közlekedés nehézségei miatt nem jutott el Ungvárra.15

A háborús helyzethez kapcsolódik, hogy tanulmányi kirándulást a rendkívüli állapotokra való tekintettel nem szerveztek ebben a tanévben. A diákok egészségét tekintve három esetben tífusz, egy diáknál pedig vöröshimlő tünetei jelentkeztek. Az értesítő tudósítása alapján az érintettek befejezték a tanévet.16

Az Ungvári Görög Katolikus Tanítónőképző növendékeinek és tanárainak mindennapi életében a háború a következő tekintetben hozott változást:
 több alkalommal elhalasztották a tanév kezdetének dátumát;
 a beiratkozás a vidéki tanulók esetében postai úton is megvalósulhatott;
 1915 februárjában ismét katonákat szállásoltak el az intézetben, emiatt délelőtt és délután zajlott az oktatás;
 tífusz- és koleraveszély volt a tanév első félévében;
 közlekedési nehézségek miatt két tanfelügyelő nem jutott el az intézménybe;
 a diákok mindennapjaira rátelepedhetett a távolabb zajló háború gondolata: egy tantárgyat megszüntettek, és karácsonyra a katonáknak készítettek használati tárgyakat;
 mindezek ellenére a növendékeknek úgy kellett megélni a mindennapokat, hogy a júniusban esedékes vizsgákat eredményesen teljesítsék.

Az Ungvári Kir. Görög Katholikus Kántortanítóképző-Intézet működésének sajátosságai az 1914-15. évi tanévet tekintve

Az iskolai értesítő alapján az adott tanévet tekintve az alábbi jelenségek figyelhetők meg:
 1914 augusztusától 1914. november közepéig az átvonuló katonaság elszállásolására használták a kántor-tanítóképző termeit is. Ennek következtében: „a kár 2700 korona. 24 iskolapadot, 8 asztalt, széket, lócát felégettek. A villanyvezetéket tönkretették”17 .
 Az egyházmegyei hatóság 1914. szeptember 3-i, 7084. sz. rendeletének értelmében a beiratkozás szeptember 7-19. között zajlott; a helybeli tanulók személyesen, a vidékiek esetében postai úton vált lehetővé ez a folyamat.
 1914. november 10-én a tanári testület értekezletet tartott: a tanév megkezdésével kapcsolatban határozatot hozott, melyet az egyházi főhatósággal közölt. Utóbbi 1914. november 20-án, a 8620. sz. rendelet értelmében a tanév megkezdését 1914. december 15-re rendelte el.
 1914. december 14-én javító és pótvizsgálatok zajlottak.
 1915. december 16-án kezdődött a tanítás.
 A miniszter a tanév végét május végére tette (1915. május 4-én kelt. 47169. sz. rendelet).
 Nem volt tömeges megbetegedés. Ugyanakkor Maczkó György képzőintézeti III. osztályos tanuló 1915. április 27-én elhunyt.
 Gazdasági szakoktatás és gyakorlat tekintetében az Ungvártól északra fekvő Kadlubecz-dűlőben két holdas terület állt rendelkezésre gyümölcsfa-szaporítás, nemesítés, nevelés céljából.
 A gazdasági előadások megszűntek, tekintettel a háborúra, valamint arra, hogy Csanády Béla bevonult; a tárgy megszűnését az 1914. szeptember 18-án kelt 8424. sz. rendelet jelezte.18

A tanítónőképző és a kántor-tanítóképző működésére, belső életére és mindennapjaira hatást gyakorolt a háborús helyzet. Mindkét intézményben később kezdődött és rövidebb lett a tanév, a termeket az átvonuló katonaság elszállásolására használták, egy-egy tantárgy oktatása megszűnt, nem volt lehetőség tanulmányi kirándulás szervezésére. Ennek ellenére a tananyagot közvetíteni kellett a diákok felé, és a vizsgák sem maradtak el, mint ahogyan a tanügyi ellenőrzés sem.

A két értesítő szövege alapján kijelenthető, hogy az intézmények növendékeinek és oktatóinak mindennapjait tekintve az eltérések elsősorban a tantestületben bekövetkezett változásokban nyilvánultak meg. Ezek a háborús helyzet miatt következtek be.

Csanády Béla népfelkelő hadnagyként, Kaminszky László 65. ezredbeli tartalékos hadnagyként vonult be. Helyettesítésük megoldódott: a természetrajzot Bánó József és Szkiba Teofán, a kémiát Volsin Ágoston, a földrajzot Dudinszky István, a német nyelvet Hrabár Bazil és Zseltvay Győző tanította.

Az értesítő közli a növendékek névsorát, akik bevonultak 1914. szeptember 1-jén:
Csóbán Mihály, Harajda István, Markovics János, Mucsicska Gyula, Nyisztor László, Orosz György, Pogány Béla, Rozgonyi János, Scheffer János, Szanics Mihály, Dorogi János, Bodnár István, Helmeczi Mihály, Czizey János.19

Az 1915. május 15-én az 1891., 1895., 1896. évben születettek közül bevonultak a következő tanulók:
 Chajász András, Darabánt Sándor, Haszinec Sándor, Hrács Mihály, Hugecz Gyula, Ihnát Gyula, Juhász Sándor, Koczka András, Lichtej Győző, Marina István, Miron György, Pauló János, Szentipál István, Szvitelszky Szilárd, Tomcsik György 4. évfolyamos hallgatók.
 Bradács Mihály, Gólya Elek, Manajló Mihály, Popovics Endre, Vajdics Mihály, Bascsák Miklós, Bogáthy Imre, Szabagyuk Miklós 3. évfolyamos növendékek.
 Petreczky Emil, Szabó Tivadar 1. évfolyamos diákok.
Összesen: 25 személy.20

Az értesítők tanulmányozása azért is indokolt, mert az oktatás történetét a háború perspektívájából mutathatjuk be, ezen kívül információt szerezhetünk az első világháborúban részt vett hajdani növendékek névsoráról is.

Az 1914-15. évi iskolai tanévet tekintve az Ungvári Görög Katolikus Tanítónőképző, valamint az Ungvári Görög Katolikus Kántor-tanítóképző intézet működésére egyaránt hatott a háborús helyzet. Utóbbi intézmény esetében oktató és növendék egyaránt (szó szerint idézve) „hadbavonult”. Az értesítő jelentőségét növeli, hogy mindkét esetben statisztikai adatokat közöl a növendékek létszámára vonatkozóan, a további éveket tekintve. Ez a kutatás folytatását sugalmazza. A jövőben érdemes hangsúlyt helyezni a háttérben maradt tényekre (az oktatás során használt tankönyvek, a nehéz sorsú növendékek helyzetének javítására tett kísérletek, vallási és kulturális élet a két intézményben). Ezen kívül mindenképpen szükséges az 1914-15. évi tanévtől az 1917-18. évi tanévig áttekinteni a két intézmény értesítőjének szövegét, összehasonlítani az eltéréseket, levonni a következtetéseket. Az eredmény által a múlt eddig fel nem tárt darabja kerülhet előtérbe.

  • Ez a tanulmány egy nagyobb kutatás részeredménye, mely teljes egészében később kerül publikálásra.

Jegyzetek

1 Ispánovics Csapó Julianna, A magyar iskolai értesítők kialakulása és feltárása, Létünk, 2011/3, 94-97.
2 Ispánovics Csapó Julianna, A magyar iskolai értesítők kialakulása és feltárása, Létünk, 2011/3, 97.
3 Uo., 99.
4 Fedinec Csilla, Fejezetek a kárpátaljai magyar közoktatás történetéből (1938-1991), Bp., Nemzetközi Hungarológiai Központ, 1999, 13.
5 Fedinec Csilla, Nemzetiségi iskolahálózat és magyaroktatás Kárpátalján, Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2001/1.
Internetes elérés: http://epa.oszk.hu/00000/00033/00006/fedinec.htm
6 Szamborovszkyné Nagy Ibolya, Tantárgy a periférián: Nemzeti történelmünk tanításának negyedszázada Kárpátalján (1988/89 – 2013/14), Acta Academiae Beregsasiensis, 2014/1, 47-63.
7 Balogh Lívia, Kárpátaljai magyar iskolai értesítők adatbázisa, Acta Beregsasiensis, 2009/1, 161-170.
8 Fedinec Csilla, Az ungvári görög katolikus tanítóképző kultúrmissziója az észak-keleti Felvidéken, 1817. Internetes elérés: http://real.mtak.hu/13174/1/FedinecCs_keresztenyseg3.pdf
9 Ért., 14/15, 13.
10 Melles Gyula, Az Ungvári görög katholikus tanítónőképző, polgári és elemi leányiskolák s az ezekkel kapcsolatos nevelőintézetek értesítője az 1914-1915-ik iskolai évről, Ungvár, Unió Részvénytársaság Könyvnyomdája, 1915, 13.
11 Ért., 14/15, 15.
12 Ért., 14/15, 15.
13 Melles Gyula, Az Ungvári görög katholikus tanítónőképző, polgári és elemi leányiskolák és az ezekkel kapcsolatos nevelőintézetek értesítője az 1914-1915-ik iskolai évről, Ungvár, Unió Részvénytársaság Könyvnyomdája, 1915, 21.
14 Ért., 14/15, 18.
15 Ért., 14/15, 17.
16 Ért., 14/15, 18.
17 Kaminszky Géza, Az Ungvári Kir. Görög Katholikus Kántortanítóképző-Intézet értesítője az 1914-1915. tanévről, Ungvár, Unio Könyvnyomda Részvény-Társaság, 1915, 13-14.
18 Kaminszky Géza, Az Ungvári Kir. Görög Katholikus Kántortanítóképző-Intézet értesítője az 1914-1915. tanévről, Ungvár, Unio Könyvnyomda Részvény-Társaság, 1915, 12.
19 Kaminszky Géza, Az Ungvári Kir. Görög Katholikus Kántortanítóképző-Intézet értesítője az 1914-1915. tanévről, Ungvár, Unio Könyvnyomda Részvény-Társaság, 1915, 30.
20 Kaminszky Géza, Az Ungvári Kir. Görög Katholikus Kántortanítóképző-Intézet értesítője az 1914-1915. tanévről, Ungvár, Unio Könyvnyomda Részvény-Társaság, 1915, 30.

Bibliográfia

Fedinec Csilla, Fejezetek a kárpátaljai magyar közoktatás történetéből (1938-1991), Bp., Nemzetközi Hungarológiai Központ, 1999, 128.
Kaminszky Géza, Az Ungvári Kir. Görög Katholikus Kántortanítóképző-Intézet értesítője az 1914-1915. tanévről, Ungvár, Unio Könyvnyomda Részvény-Társaság, 1915, 61.
Melles Gyula, Az Ungvári görög katholikus tanítónőképző, polgári és elemi leányiskolák s az ezekkel kapcsolatos nevelőintézetek értesítője az 1914-1915-ik iskolai évről, Ungvár, Unió Részvénytársaság Könyvnyomdája, 1915, 63.
Balogh Lívia, Kárpátaljai magyar iskolai értesítők adatbázisa, Acta Beregsasiensis, 2009/1, 161-170.
Fedinec Csilla, Az ungvári görög katolikus tanítóképző kultúrmissziója az észak-keleti Felvidéken, 1817. Internetes elérés: http://real.mtak.hu/13174/1/FedinecCs_keresztenyseg3.pdf
Fedinec Csilla, Nemzetiségi iskolahálózat és magyaroktatás Kárpátalján, Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2001/1. Internetes elérés: http://epa.oszk.hu/00000/00033/00006/fedinec.htm
Ispánovics Csapó Julianna, A magyar iskolai értesítők kialakulása és feltárása, Létünk, 2011/3, 94-103.
Szamborovszkyné Nagy Ibolya, Tantárgy a periférián: Nemzeti történelmünk tanításának negyedszázada Kárpátalján (1988/89 – 2013/14), Acta Academiae Bergensiensis, 2014/1, 47-63.

Michal Habaj: Levél az építtetőnek

(List developerovi)

tisztelt beruházó,
amint épp észrevetted,
ez a boríték
egy levelet rejt,
nem pedig töltényhüvelyt.

mivel nincs fegyvertartásim,
az ehhez hasonló gesztusok
úgyis csak szimbolikus jelleggel bírnának.
én viszont az akció híve vagyok,
a közvetett beavatkozásé, ha lehet,
akárcsak te magad,
aki megkeseríted az én,

a polgártársaim és az egész városunk életét.

felszólítalak ezért,
a Koliba1 Rezidencia projekt
építési munkálatainak
azonnali leállítására.

ellenkező esetben
számíts a legrosszabbra:

az egészen konkrét fogalmak
és tények értelmezésének
finom eltolódásaira:

béke, fájdalom, élet, halál.

az én költészeti projektem
pirkadatkor veszi kezdetét,
az első madárcsicsergéssel,
még a darugépek első mozdulatai,
a kalapácsütések, gyaluk és fúrógépek
felmorajlása előtt.

kérlek keresd ki az alábbi neveket a google-n:
Villon, Byron, Baudelaire, Rimbaud, Lautrémont,
Whitman, Marinetti, Majakovszkij, Tzara, Breton,

Habaj

most már érted, hogy mire gondolok, amikor
a jó és a rossz
a szeretet és a gyűlölet
az élet és a halál
relativitásáról beszélek.

szeretném látni szemeidben
az igazság tudatának kitágulását.
ez csak egy pillanat, de örökre szól.

ez a költészet előjoga:

a te betonépítményedtől eltérően
sosem veszíti el az érdeklődést,
éber, mint a ragadozó madár,
míg meg nem szerzi zsákmányát.

sosem leszel többé biztonságban
a verstől
mely neked íródott.

nem éled túl ezt a verset,
az építményeid sem élik túl,
neved a porba vész.

ez a vers megtalál,
élve vagy holtan,
a Bahamákon vagy a Cipruson,
csőddel vagy anélkül.

de ne félj,
a jóslat és az ítélet
ideje csak jóval azután jön el,
hogy a darugépek hosszú nyaka utolsót fordul,
a földgyaluk rekviemet énekelnek,
a kalapácsok pedig beütik az utolsó szeget a koporsóba.
a billentyűzettel játszom
míg te keményen dolgozol.

az elején volt a szó: szarházi,
a végén pedig a vers,
köszönöm az inspirációt,
ó beruházó, ó építtető, múzsa.

az isten útjai kifürkészhetetlenek,
mondtam neked:
a jó és a rossz relatív.

és ez a vers?
ez csak az isteni tudatnak,
az egyetemes bölcsességének,
és világűr központi intelligenciájának megnyilvánulása.
ma az én dühöm útját kövezi,
holnap a te alázatodét, amikor majd

reggel felkelsz, szétosztod vagyonodat,
beállsz egy kolostorba, s imával ajkadon
zenged majd az öröklét dicsőségét.

most már tudod, hogy csak óvni akartalak:

ugyanolyan Buddha vagy, mint én.

na látod:
beruházó vagy,
múzsa vagy,
buddha vagy,

s mindezt a versemnek köszönheted.

most viszont már halott vagy
és nincs más hátra,
újra kell születned.

a reménytelenség bárdjaként kísérlek,
óvakodj a rezidenciák festményeitől,
a gyönyörű nőktől, drága italoktól,
épp ellenkezőleg,
figyelmedet irányítsd erre a
költeményre.
a kapui előtted nyitva állnak,
elég csak belépni
és a legfelső emeletről leugrani.

gyere,
fehér lepellel takarlak le,
fehér papírlappal,
s rajta a verssel,
mely idáig elvezetett.

ez egy véres beruházás volt,
rászolgált a megváltásra.

 

 

1 A kolibai parkerdő a Kis-Kárpátok pozsonyi részét képezi, a lakók egyik kedvelt turisztikai célpontja, bár az utóbbi évtizedek offenzív urbanizációjának köszönhetően egyre inkább az újgazdagok lakóparkjává alakul át.

 

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info